Több mint harminc alkatrészét és roncsdarabját azonosítottákz ukrán igazságügyi minisztérium Kijevi Igazságügyi Szakértői Tudományos Kutatóintézetének (KNDISZE) szakemberei annak a H-101-es rakétának, amellyel az oroszok hétfőn a kijevi Ohmatdit gyermekkórházat eltalálták - közölte a tárca szerdán Facebook-oldalán.
Schiffer szerint a jogállamiság védelme ott kezdődik, hogy tiszteljük a közös intézményeinket, függetlenül attól, hogy azt éppen ki testesíti meg. Erre érkezett Pottyondy válasza.
Egy kutatás szerint az AI / MI valósággal zabálja az orosz propagandát, sőt, terjeszti is a felhasználói körében. Ami talán még rémisztőbb, nemcsak visszamondani képes a dezinformációt, de újakat gyártani is képes.
A központi bankok világszerte egyre inkább vizsgálják a blokklánc-technológia alkalmazását, az Európai Központi Bank (EKB) a legújabb példa erre. Az EKB a közelmúltban fejezte be a Zamával a központi banki digitális valuta (CBDC) blokklánc-kísérletét a cég tudományos vezetője, Nigel Smart szerint. Ezt az FHE Summit 2024 elnevezésű csúcstalálkozón t
Szigligeti Ivett igyekszik maga mögött hagyni a múltat és a jövőre fókuszálni. Miután nyilvánosságra hozták az újbóli szakításukat Dudás Mikivel, a kétgyermekes édesanya úgy döntött, kell a vérfrissítés, így új otthonba költözött a kisfiával és a kislányával. A berendezkedésről és a lakásuk egyes részeiről néhány felvételt is közzétett.
Én kimondottan örülök annak, hogy kemény döntéseket felvállaltak a szövetségek annak érdekében, hogy a lehető legjobb eredmény jöjjön ki – mondta Gyulay Zsolt, a Magyar Olimpiai Bizottság elnöke.
Szabad szemmel is láthatóvá válhat az éjszakai égbolton nóvakitörés miatt a T Coronae Borealis (T CrB) nevű különleges változócsillag. A jelenség bármelyik nap bekövetkezhet, ennek során az objektum nagyjából olyan fényesnek látszik majd, mint a Sarkcsillag - közölte a Svábhegyi Csillagvizsgáló szerdán.
Bár a részvények egy része, például az USA-ban túlértékeltnek tűnhet, valójában vannak olyan szektorok, amelyektől attraktív megtérülés várható, különösen régiónkban. Az ingatlanalapok bérletidíj-bevételei is szép felárat biztosíthatnak a kötvények felett. Eddig a jó vállalati eredmények jelentették a BUX-rekordok titkát. Interjú Pekár Dáviddal, a
A tárcavezető a NATO-csúcstalálkozón elmondta, hogy előző nap Magyarország és Törökország között a legmagasabb szinten került sor egyeztetésre az európai uniós soros elnökség átvételével megindított "békemisszió" keretében.
Az epekövességre való hajlamot fokozó tényezők jól ismertek, azonban a pontos összefüggések még mindig nehezen meghatározhatóak. Előfordul, hogy valakinél több rizikófaktor mellett sem indul meg a kőképződés, míg másoknál kevesebb esetén is kialakulnak az epekövek.
Orbán Viktor magyar miniszterelnök oroszországi és kínai látogatásai komoly elégedetlenséget váltottak ki az Európai Unióban. Az uniós elnökség logójával ellátott diplomáciai útjai miatt Orbánt sokan azzal vádolják, hogy zavart kelt és hangsúlyozzák, hogy nem az EU álláspontját képviseli. Válaszlépésekre már készülnek, de politikai kommunikációs há
Magyarország és Törökország a következő időszakban a korábbinál is szorosabban együtt fog működni annak érdekében, hogy a béke visszakerülhessen a nemzetközi szervezetek napirendjére – jelentette ki a tárca közlése szerint Szijjártó Péter.
A 2023 őszén megalapított Magyar Női Alap azért jött létre, hogy elősegítse a nemek közötti egyenlőséget, a társadalmi és környezeti igazságosságot Magyarországon. A szervezet célja, hogy a magyar nők jogai érvényesüljenek és hogy minenkinek legyen lehetősége a békés és biztonságos életre.
A címvédő Jonas Vingegaard nyerte a Tour de France országúti kerékpáros körversenyen 11. szakaszát, az összetettben Tadej Pogacar megőrizte első helyét.
A Volkswagen többségi tulajdonában lévő Porsche 155 945 autót szállított le világszerte az első fél évben. Az első hat hónapban a Porsche 38 611 járművet szállított ki Európába (Németországot nem számítva), ami 6 százalékos növekedés a tavalyi azonos időszakkal összevetve. A Kínába szállított járművek száma 33 százalékkal, 29 551-re zuhant. Észak-A
A Lewis Hamilton Brit Nagydíjon szerzett győzelmét követő percek tele voltak ünnepléssel és pozitív érzelmekkel – leszámítva egyetlen rövid, de annál látványosabb közjátékot.