Több mint háromszázötven szürkemarhát hajtottak át a tiszaugi hídon szombat délelőtt az Agrohof Kft. által szervezett hagyományteremtő Gulyahajtás alkalmával.
Miközben az amerikai közvélemény azt találgatja, hogy visszalép-e Biden elnök a jelöltségtől, a független jelölt egy újabb tabutéma átvilágítását ígéri
A Dán Néppárt (DK) is csatlakozik a Patrióták Európáért nevű pártcsoporthoz az Európai Parlamentben - jelentette be szombaton az X-en Anders Vistisen, a párt végrehajtó bizottságának tagja, a párt egyetlen európai parlamenti képviselője.
Az önerő, illetve a saját pénz hiányára hivatkoznak a fiatalok, valamint azt is nehezményezik, hogy nagyon magasak a kamatok – mondta az InfoRádióban az OTP Otthon PR-vezetője. Bohus Péter hozzátette: kutatásukból kiderült az is, hogy az érintettek nem látják biztosítottnak a lehetőségeket és a körülményeket arra, hogy hitelt tudjanak felvenni.
A világ ezer legnagyobb szén-dioxid kibocsátású ipari eszköze négyszáz vállalat tulajdonában van és együttesen évente mintegy 8 gigatonna szén-dioxidot bocsátanak ki. Ha ezt a mennyiséget kibocsátó eszközöket teljesen szén-dioxid-mentessé tennék, akkor úgy a Párizsi Megállapodásban foglalt cél eléréséhez szükséges kibocsátáscsökkentés harmadát érné
Az MTÜ közleménye szerint nagy nemzetközi politikai és szakmai érdeklődés kísérte az Európai Unió Tanácsa soros magyar elnökségének keretében július 3. és 5. között Budapesten megrendezett Európa-Kína Turizmus Dialógus konferenciát.…
Az újonnan megalakult munkáspárti brit kormány nem kívánja végrehajtani a Nagy-Britanniába illegálisan, embercsempészek szervezésében csónakokkal érkező menedékkérők ruandai áttelepítési programját - közölte szombaton Sir Keir Starmer brit miniszterelnök.
Mérgezést okozhatnak az új szintetikus kannabinoidokat tartalmazó gumicukrok - figyelmeztetett a Nemzeti Népegészségügyi és Gyógyszerészeti Központ (Nngyk) az MTI-hez pénteken eljuttatott közleményében.
Rejtőzködő ház a tó ívén - a Hello Wood legújabb CLT projektje összeköti a természeti és épített környezetet. A magyar vidék szívében, ahol a dombok ölelik a tájat, egy új ékszer született.
Azt mondja Bob Dylan, hogy „az életben a legjobb dolgok ingyen vannak”. Ez majdnem igaz, ugyanakkor A modern dal filozófiája című könyvét meg kell vásárolnunk, azt nem adják csak a két szép szemünkért, viszont cserébe kapunk egy remek esszékötetet a nagybetűs életről, amit hívhatunk popnak is.
Hailey Welch 30 ezer dollárért, azaz nagyjából 11 millió forintért vállal el egy fellépést, és jól fogynak a védjegyévé vált hangutánzó szókapcsolattal ellátott ruhadarabok is.
"Amikor Budapestre költöztem, bementem egy gyrososhoz a Nyugatinál. Kérdezték, hogy pitában vagy tálban kérem-e, nekem meg kikerekedett a szemem, életemben ekkora blődséget nem hallottam. Rávágtam, hogy kifliben! Kedvesen megmosolyogtak, és azonnal tudták, hogy nyíregyi vagyok."
Szándéknyilatkozatot írt alá a BYD kínai elektromosjármű-gyártó és az Ayvens nemzetközi flottakezelő szolgáltató arról, hogy együttműködnek az új energiákkal hajtott személyautók és könnyű haszonjárművek terjesztésének érdekében az európai piacon - tájékoztatta a BYD PR Hungary szerdán közleményben az MTI-t.
A Dán Néppárt is csatlakozik a Patrióták Európáért nevű pártcsoporthoz az Európai Parlamentben - jelentette be szombaton az X-en Anders Vistisen, a párt végrehajtó bizottságának tagja, a párt egyetlen európai parlamenti képviselője.
Michèle Morgan a francia színjátszás nagyasszonyaként vonult be a történelembe, aki szenzációs alakításai mellett angyali szépségével is magába hódította a fél világot.
A PwC Magyarország örömmel jelenti be, hogy adó- és jogi tanácsadási üzletágának új vezetője 2024. július 1-jétől Farkas Gábor. A pozíciót Deák Lászlótól veszi át, aki a továbbiakban a közvetett adókért felelős területet vezeti és mellette az ESG üzleti egység fejlesztéséért lesz felelős.
Olaszországba készülsz, de visszatart a tömeg, nem akarsz tülekedni a látványosságok előtt, hanem pihenni szeretnél és nyugodtan felfedezni a látnivalókat?
A Netflix a következő héten is gondoskodik szórakoztatásunkról, ha elvonulnánk a nyári hőség elől otthonainkba. Dokumentumfilm, krim, thriller, romantika, dráma és animációs produkció is vár ránk a képernyőink előtt. A hét legerősebb címe valószínűleg Az éj leple alatt lesz, de érdemes átböngészni a kínálatot a további izgalmas címekért. Listánkba
Az újonnan megalakult munkáspárti brit kormány nem kívánja végrehajtani a Nagy-Britanniába illegálisan, embercsempészek szervezésében csónakokkal érkező menedékkérők ruandai áttelepítési programját – közölte szombaton Sir Keir Starmer brit miniszterelnök. Az előző, konzervatív párti kormány 2022 tavaszán kötött államközi szerződést Ruandával arról,
Nyugdíjas a saját maga által készített termékeket értékesítené a Meska és/vagy a Facebook felületén. Hogyan kell ez után adóznia? – kérdezte az Adózóna olvasója. Horváthné Szabó Beáta adószakértő válaszolt.
Kilenc alkalommal meglőtték, de túlélte és az egyik legvagyonosabb rapper lett a világon. 50 Cent meghódította a világot, és még csak most ünnepli a 49. születésnapját.