Az elmúlt időszakban számos kedélyborzoló mértékű, akár több naposra is nyúló járatkésések fordulnak elő a magyar utasok kárára. A Nemzetgazdasági Minisztérium közleménye szerint méltatlan helyzetek, gyalázatos körülmények alakultak ki, amelyet…
A legjobban fizetett amerikai vezérigazgatók közül néhányan kilenc számjegyű millió dolláros fizetést kaptak, és a vezérigazgatói javadalmazás túlnyomó többsége részvényjuttatásokhoz kötődik. Összességében az indexben szereplő vezetők átlagosan 196-szor annyit kerestek, mint az S&P 500 cégek alkalmazottjainak az átlaga, szemben a 2022-es 185-ös ért
Russellé az első rajthely, Verstappen némileg sérült autóval lett negyedik, a Ferrari szinte sehol, hatalmas csata lehet vasárnap a Mercedesek, a McLarenek és Verstappen között.
Néha érdemes kicsit felpörgetni a megszokott ízeket: például a BBQ-csirkemellet egy kevés narancslekvárral, vagy a paprikasalátát egy kis misóval. Az eredmény egy brutál grillkaja lesz!
Fotó: Mercedes A hazai közönség előtt szereplő George Russell, a Mercedes versenyzője nyerte a Forma-1-es Brit Nagydíj szombati időmérő edzését Silverstone-ban, így a vasárnapi futamon ő indulhat majd az élről. A 26 éves pilótának ez az idei második és pályafutása harmadik pole pozíciója, mellőle pedig márka- és honfitársa, a hétszeres világbajnok
Az előző negyedévhez képest 0,4 százalékkal, éves összevetésben pedig 1,3 százalékkal emelkedtek a lakásárak az Európai Unióban 2024 első negyedévében.
A kilencvenes években mindenki a szexi vízimentőkért rajongott, a sorozat után azonban sokat változott a szexszimbólumoknak kikiáltott színészek élete.
Fotó: Mercedes A hazai közönség előtt szereplő George Russell, a Mercedes versenyzője nyerte a Forma-1-es Brit Nagydíj szombati időmérő edzését Silverstone-ban, így a vasárnapi futamon ő indulhat majd az élről. A 26 éves pilótának ez az idei második és pályafutása harmadik pole pozíciója, mellőle pedig márka- és honfitársa, a hétszeres világbajnok
Kétségtelenül nehezebb időket élünk mostanában: egy világjárvány gazdasági hatásaival és a világszerte növekvő inflációval küzdünk, melynek következtében egyre többen kénytelenek meggondolni, mire mennyit költenek. A gazdagság és pénzügyi nagyvonalúság is másként értelmezendő ebben a helyzetben.
Matteo Salvini olasz kormányfőhelyettes belebegtette pártja csatlakozását a Patrióták Európárt szövetséghez, amit Giorgia Meloni miniszterelnök nem néz jó szemmel.
Vége a politikai rocksztár korszaknak, jelentette ki Magyar Péter a Tisza Párt hatszáz kiválasztott, nagy támogató tagja előtt tartott budapesti rendezvényén, ahol áfacsökkentést ígért, és belebegtette az olimpia ötletét.
A művészetterápia nem ismeretlen fogalom a pszichológiában. Pakosz Anna képzőművész életében azonban a művészet az igaz terápia, amit szeretne minél több embernek átadni és megmutatni például úgy, hogy önmagunkat még jobban megismerhessük alkotás közben. Legyen az festészet, tánc, hímzés vagy bármilyen olyan folyamat, ami hagyja a lelket szabadon a
Az 1990-es évekig csak kevés extrém hőstresszes napot találunk Magyarországon a május- szeptemberi időszakban, 2007-ben viszont, ha csak rövid időre is, de közel kerültünk az életveszélyes (46 fokot meghaladó hőérzet) tartományhoz.
A két politikus a közösségi médiában csatázott egyet szombat délelőtt. A DK elnöke ugyan nem írta meg, hogy kire gondol, de a TISZA Párt vezetője azért reagált.