2024. július 6. szombat

júl. 6
8:30
Most jött: durva karambol a Hűvösvölgyi úton, a mentők már a helyszínen (Metropol)
A baleset a Budakeszi úti elágazás után történt.
júl. 6
8:30
"Mindent vagy semmit" - Ez lesz Szoboszlai Dominik jövője a numerológus szerint (Glamour)
Megkérdeztünk egy numerológust arról, hogyan folytatódik a sikeres labdarúgó, Szoboszlai Dominik sorsa, karrierje. A jövője mellett a személyiségéről is sok olyasmit megtudtunk, amit a titokzatos focista nem tesz ki a kirakatba.
júl. 6
8:33
Müller Cecíliáék figyelmeztették a lakosságot: Halálos mérgezést okoznak az új gumicukrok (Nyugati Fény)
Közleményt adott ki azt Nngyk
júl. 6
8:33
Brüsszel a fogait csikorogtatja Orbán békemissziója miatt, Fico, Kurz és a német baloldal sztárja viszont kiállt a kormányfő mellett (Mandiner)
Orbán Viktor pénteken Moszkvában találkozott Vlagyimir Putyin orosz elnökkel, mindössze néhány nappal a július 9-11. között Washingtonban megrendezendő NATO-csúcs előtt.
júl. 6
8:33
A Citroen fejlesztése után Ostberg győzelemért harcolna az Észt Rallyn (Racing)
Mads Ostberg a svéd Skandináv Rallyn az ötödik helyen zárt, azonban bízik benne, hogy az Észt Rallyn jobb tempóban tud majd vezetni, miután néhány fejlesztést végzett a Citroen a Rally2-es autón.
júl. 6
8:36
Nagy baj van egy sajtfajtával, ha ilyet vett, vigye vissza! (Menedzsment Fórum)
Az Auchan fontos bejelentést tett az egyik, általa forgalmazott fajtáról.
júl. 6
8:36
Bejelentés: nem marad így a Margit hídi kerékpárútrendszer (Infostart)
A Margitszigethez közelebb eső oldalon található, a járdával közös területen vezetett kerékpárút rekonstrukciója két ütemben valósul meg.
júl. 6
8:36
Robert Fico: Ha egészséges lennék, Orbán Viktorral tartottam volna Moszkvába (HírTV)
Robert Fico szlovák miniszterelnök az ellene végrehajtott májusi merényletkísérlet óta első nyilvános fellépésében Orbán Viktor magyar kormányfő közvetítői erőfeszítéseit méltatta az ukrajnai konfliktusban.
júl. 6
8:36
Mars? Még Szlovákiát sem tudja meghódítani Elon Musk (autopro)
A Cybertruck elbukott egy felvidéki kis tóban.
júl. 6
8:36
Kiderült a titok: ezért nem látogatták meg gyermekei Katalin hercegnét a kórházban (Ripost)
Egy királyi szakértő beszélt a miértekről.
júl. 6
8:45
Madonna pikáns képekkel és egy titokzatos pasival ünnepli újjászületését (Life)
Az énekesnő a közösségi oldalán ad hálát az égnek, hogy egy éve felépült. Madonna oldalán megjelent egy férfi is, akivel szemmel láthatóan jól érzi magát.
júl. 6
8:45
Éjszakánként szabad szemmel is látható a Tejútrendszer – de csak bizonyos dátumokon (Hamu és Gyémánt)
A nyár kétségkívül az év legjobb időszaka a Tejút megfigyelésére. Júliusban és augusztusban az északi féltekéről nézve láthatóvá válik galaxisunk fényes középpontja – persze csak akkor, ha a megfelelő időben pillantunk a tiszta égboltra.
júl. 6
8:45
Trianon – nincs lezárva (Magyar Hírlap)
A trianoni területrablást és ennek minden más szörnyű következményeit nekünk kellett elszenvednünk, a Monarchia utódállamai meg örülhettek.
júl. 6
8:45
Megérdemeltük? Megérdemeljük? (Mandiner)
Megjegyzések Hatos Pál trianoni fájdalomról szóló cikkéhez.
júl. 6
8:45
Brutális hármas karambol történt az M1-esen (Magyar Nemzet)
Egy ember meghalt, többen pedig megsérültek, köztük egy gyermek is.
júl. 6
8:45
Lagzi Lajcsi: A börtönben beszóltak, hogy lekapcsoltam-e a lámpát (Telex)
A trombitás hétfőn szabadult, most a birtokán él, nyomkövetővel a lábán.
júl. 6
8:48
Gelencsér Timi: "Nadal elképesztően kedves volt" (Metropol)
Gelencsér Timi lapunknak adott interjújában elmesélte, hogy mit keresett Mallorcán és milyen élmény volt Rafael Nadallal találkozni.
júl. 6
8:48
Hogy micsoda? Négy hónappal a szülés után visszaállna a kamera elé a TV2 sztárja (Ripost)
Hamar visszatérne a Next Top Model Hungary sztárja.
júl. 6
8:48
Kikapott Kaliforniában a női vízilabda-válogatott (m4sport.hu)
Az olimpiai kvótás magyar női vízilabda-válogatott 12-8-ra kikapott az Egyesült Államok csapatától a kaliforniai Stanfordban.
júl. 6
8:48
Házasság első látásra: Dávid Petra kiosztotta kritikusait (BorsOnline)
Dávid Petra legfrissebb videójában alaposan beszólt egy kommentelőnek.
júl. 6
8:51
Robert Fico első nyilvános megjelenésekor Orbán Viktor erőfeszítéseit méltatta (Demokrata)
Ha egészséges lennék, csatlakoztam volna hozzá – jelentette ki a szlovák vezető.
júl. 6
8:54
Öt jel, amiből felismerhetjük a megbízhatatlan embereket (Blikk)
Egyből magánjellegű dolgaikkal traktálnak, hogy belőlünk is kiszedjenek valami érdekeset
júl. 6
8:54
Ezekre az egyetemi karokra jelentkeztek idén a legtöbben (Infostart)
Továbbra is az Eötvös Loránd Tudományegyetem (ELTE) a legnépszerűbb, de meglepő módon nem ide jelentkeztek a tanulni vágyók a legnagyobb számban.
júl. 6
8:54
Most jött el a fukszia ideje! Így lehet könnyen és gyorsan a te kertedben is! (Agroinform)
Most szaporíthatod a fuksziát, hogy a te kerted is virágokkal teli legyen! Feltétlenül próbáld ki!
júl. 6
8:54
Fico: Ha egészséges lennék, Orbán Viktorral tartottam volna Moszkvába (hirado.hu)
A szlovák miniszterelnök az ellene végrehajtott májusi merénylet óta első nyilvános fellépésében a magyar kormányfő közvetítői erőfeszítéseit méltatta.
júl. 6
8:54
Robert Fico első nyilvános fellépésében Orbán Viktor közvetítői erőfeszítéseit méltatta (ATV)
Robert Fico szlovák miniszterelnök az ellene végrehajtott májusi merényletkísérlet óta első nyilvános fellépésében Orbán Viktor magyar kormányfő közvetítői erőfeszítéseit méltatta az ukrajnai konfliktusban.
júl. 6
8:54
Hülkenberg rögtön érezte, hogy az autón fenn vannak az új fejlesztések (m4sport.hu)
Úgy tűnik, működik a csapat új csomagja.
júl. 6
8:54
KIkaptak a magyar pólós lányok az amerikaiaktól (HírTV)
Az olimpiai kvótás magyar női vízilabda-válogatott 12-8-ra kikapott az Egyesült Államok csapatától a kaliforniai Stanfordban.
júl. 6
8:54
Videón,ahogy ledózerolta panorámás budai házát Jákob Zoltán, innen nézte a tűzijátékokat korábban (SzMo)
Gyönyörű volt a kilátás a Dunára és a pesti oldalra, a Parlamenttel együtt. A milliárdos maga mutatta meg, és a bontógépet is kipróbálta.
júl. 6
8:54
Ezekből az ételekből egyél, és megelőzheted a pikkelysömör fellángolását (Bien)
Vannak olyan betegségek, amelyekkel sokmillióan élnek együtt világszerte, mégis általában kevés szó esik róluk. Tipikusan ilyen a pikkelysömör is, amelyet többek közt azért szoktak ritkábban emlegetni, mert akár évekig is tünetmentes lehet. Ha azonban fellángol, rengeteg kellemetlenséget okozhat. Szerencsére vannak olyan ételek, amelyek rendszeres
júl. 6
8:57
A saját zöldségből készült vacsora után nincs megállás! – Újságíróból lett biokertész Dóra Melinda Tünde (WMN)
Egyre többen álmodozunk arról, hogy egyszer felállunk majd az íróasztal mellől, és valamilyen természetközelibb, stresszmentesebb foglalatosságot találunk, elkezdünk például kertészkedni. Dóra Melinda Tünde gazdasági újságíróból lett biokertész, az elsőre idillinek tűnő váltás mégis számos kérdést hívott életre: elég kihívás-e egy modern városi nőn
júl. 6
8:57
Több tucat emberen hajtottak végre agykontrollt, a CIA és az FBI is csak pislog (Promotions)
Olyan módszert vetettek be a mai napig ismeretlen támadók, melyre a történelem során még nem volt példa.
júl. 6
8:57
Hogyan kezelhetjük a sarokfájdalmat? (Magyar Hírlap)
Az ín–csonthártya találkozásánál gyulladás alakul ki, és ha a gyulladás hosszú ideig fennáll, csontkinövés keletkezik.
júl. 6
8:57
Fico csodálatát fejezte ki Orbán Viktor békemissziójával kapcsolatban (Magyar Nemzet)
A májusi merénylet óta először állt a nyilvánosság elé a szlovák kormányfő.
júl. 6
8:57
Már több ország is lemondott a dollár jövőjéről (BitcoinBázis)
Tíz SCO ország készen áll az amerikai dollár leváltására. A helyi valutákat használnák a kereskedelemben a jövőben a dollár helyett.  Tíz ország már leváltaná a dollár hegemóniáját Jelenleg Kazahsztánban tartják az SCO 2024 csúcstalálkozót, amelyen a 10 tagország vesz részt. Az SCO a Shanghai Cooperation Organization rövidítése, és 2001-ben alakult
júl. 6
8:57
Magyarország megérkezett a pokol kapujába (naphire.hu)
A Meteorológiai Szolgálat konkrétan ezzel adta hírül, milyen idő várható a hétvégén.
júl. 6
9:00
Újabb kisgyerek tűnt el: napok óta senki sem tudja, hol van Ibolya (BorsOnline)
A kislányt nagy erőkkel keresik a rendőrök.
júl. 6
9:00
Véget ért a csecsemőgyilkos ápolónő pere: íme az ítélet (Ripost)
A nő soha többé nem kerülhet gyerekek közelébe.
júl. 6
9:03
Eva Longoria és Meryl Streep különös becenéven szólítják egymást: kiderült az oka (Life)
A két színésznő aranyos becenéven szólítja egymást, aminek megvan a különös története. Meryl Streep és Eva Longoria rájöttek, hogy rokonok: ezután nevezték el egymást.
júl. 6
9:03
Békemisszió (Magyar Nemzet)
Második állomás: Moszkva.
júl. 6
9:06
Márió és a felesége lemondtak a közös gyermekről: "Izabella és én is sok nehézségen és gyászon mentünk keresztül" (Blikk)
Immár több mint egy hónapja, hogy Márió feleségül vette Izabellát! A pár azóta is a fellegekben jár, nagyon élvezi a gyermekeikkel közös életét, és az átélt veszteségek után még jobban értékelik azt a boldogságot, amit megtaláltak egymás mellett. Négyesben érzik kereknek az életüket, bár a harmonikás bevallotta, ha tíz évvel fiatalabbak lennének, b
júl. 6
9:06
Kanadának volt válasza Venezuela 40 méteres góljára és idegekkel is jobban bírta a Copa Américán (m4sport.hu)
Az újonc kanadaiak 11-esekkel jutott elődöntőbe, ahol az argentinokkal találkoznak.
júl. 6
9:06
Kitartanak kedvenc prémium-autómárkájuknál a magyarok (vg.hu)
Továbbra is vezeti az újautó-piac felső szegmensét a BMW.
júl. 6
9:09
Fájdalmasan csonka maradt Németország újraegyesítése (Magyar Nemzet)
Julian Nagelsmann-nak is azért fáj a búcsú, mert a németek ismét egy emberként a Nationalelf mögött álltak.
júl. 6
9:09
Változik az iráni politika? A reformer jelölt nyerte meg az elnökválasztást (Telex)
A szívsebész Maszúd Pezeskian legyőzte az ultrakonzervatív Szaíd Dzsalilit a második fordulóban.
júl. 6
9:12
Jelentősen átalakulhat a 12-es villamos útvonala (Infostart)
A Budapesti Közlekedési Központ társadalmi egyeztetésre bocsátja a villamos útvonalának módosítását, hogy kikérjék a vonalat használók és a környéken lakók véleményét.
júl. 6
9:12
Fontos célja Magyarországnak az együttműködés javítása az EU és a Türk Államok Szervezete között (HírTV)
A türk államok kritikusan fontos szerepet játszhatnak a globális együttműködéshez való visszatérében, Magyarország az európai uniós elnöksége idején ezért fontos célnak tartja a kapcsolatok javítását ezen országokkal is - jelentette ki a tráca közlése szerint Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter szombaton az azerbajdzsáni Susában.
júl. 6
9:15
Orbán nem maradt Moszkvában, de nem is jött haza tegnap - újabb diktátor országába látogatott (SzMo)
A magyar miniszterelnök díszőrséget kapott a fuzuli nemzetközi repülőtéren. Azerbajdzsánban a Türk Államok Szervezetének informális csúcstalálkozóján vesz részt.
júl. 6
9:15
Mick Schumacher meglepte az Alpine-t a teszten, de mit jelent ez a jövőre nézve? (Racing)
Mick Schumacher és Jack Doohan közös tesztje zárt ajtók mögött zajlott, de az egyik francia újságíró megtudott ezt-azt.
júl. 6
9:15
Ez történt valójában Moszkvában? Orbán Viktor drámai videót tett közzé (naphire.hu)
A miniszterelnök rövid, drámai videóban mesélte el, mi történt az orosz fővárosban.

Keresés