A napfény sokszor emlegetett áldásos hatása mellett sajnos igen sok veszély forrása. A legismertebb fényártalom a napégés, amelyért főképp a hosszúhullámú UV-B sugarak tehetőek felelőssé.
Tegnap este kihúzták az Eurojackpot 2024/27. heti, pénteki nyerőszámait. Ezúttal nem született telitalálat, a legmagasabb magyar nyeremény a 4+1-es nyerőosztályban volt, amivel 1 szerencsevadász majd 3 millió forintot nyert.
A türk államok kritikusan fontos szerepet játszhatnak a globális együttműködéshez való visszatérésben, Magyarország az európai uniós elnöksége idején ezért fontos célnak tartja a kapcsolatok javítását ezen országokkal is - jelentette ki a tráca közlése szerint Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter szombaton az azerbajdzsáni Susában.
Ingrid Bergman kétségkívül a huszadik század egyik legikonikusabb színésznője volt, akit kiemelkedő alakításáért négy Golden Globe-, három Oscar-, két Primetime Emmy-, egy BAFTA- és egy Tony-díjjal is kitüntettek öt évtizeden át tartó ragyogó karrierje során. Vajon mi volt az ára a fényűző karriernek? Ennek jártunk utána.
Ikonikus épületek sora képezi részét magyar identitásunknak, ezek jelentős hányada található ma a határainkon kívül. Történelmi, építészeti szempontok alapján vagy az épülethez köthető legendás személyeken keresztül jelentenek számunkra fontos kapcsolódási pontot. Várak, kastélyok, templomok, amelyek minden magyar ember számára üzenetet hordoznak:
Évek óta folyik a harc a vegánok és a húsevők között, de a mai napig nincs egzakt bizonyíték arra, melyik táplálkozási metódus az egészségesebb. Hugo és Ross, az egypetéjű ikrek 12 hetes kísérlettel próbálták kideríteni.
Az idei első fél évben 2765 BMW modellt értékesítettek. Tisztán elektromos modellekből 340 darabot adott át ügyfeleinek a BMW, ezzel a tradicionális prémium márkák elektromos piacán magabiztosan vezet, és a magyarországi elektromos összpiacon is fontos szereplő a BMW – fogalmaznak. A közlemény kitér arra, hogy a MINI 2024 első felében 213 darabos e
Nem tétlenkedik a magyar kormányfő, aki már el is hagyta Moszkvát. Orbán Viktor, Magyarország miniszterelnöke Azerbajdzsánba érkezett, hogy részt vegyen a Török Államok Szervezete (OTS) államfőinek Sushában tartandó informális csúcstalálkozóján. Friss fotók is készültek róla.
Orbán Viktor miniszterelnök és Savkat Mirzijojev üzbég elnök szombaton kétoldalú megbeszélést folytatott egymással az azerbajdzsáni Susában, a Türk Államok Szervezete csúcstalálkozójának helyszínén.
Három gyorsasági után Georg Linnamae vezet az Észt Rallyn Robert Virves előtt, míg Hayden Paddon komoly időt vesztett, Simone Tempestini pedig borult a változékony időjárás mellett zajló versenyen.
A türk államok kritikusan fontos szerepet játszhatnak a globális együttműködéshez való visszatérésben, Magyarország az európai uniós elnöksége idején ezért fontos célnak tartja a kapcsolatok javítását ezen országokkal is – jelentette ki a tárca közlése szerint Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter szombaton az azerbajdzsáni Susában.
Miközben Európában a helyzet egyre rosszabbá vált, Amerikában olyan filmek születtek, mint a korábban bemutatott Gázláng. Vagy éppen a Gyilkos vagyok, mely egy igazi femme fatale-t mutat be.
Visszahívták a forgalomból az Auchan 250 grammos kiszerelésű, Prémium MMM! Cantal közepesen hosszú ideig érlelt sajtját – írja honlapján a Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal (Nébih).
A fasírt az egyik legfinomabb magyar étel, ami lehet golyó vagy gombóc, de süthetjük akár egyben is. Az igazán klasszikus verzióban sok fűszerpaprika, só, bors és kömény van, de mi most egy mediterrán változatot készítettünk, ami legalább olyan finom, mint a nagyié. A receptet megmutatjuk videón is!