A Központi Statisztikai Hivatal legfrissebb adatai alapján 2024. júliusában éves alapon 4,1 százalékot ért el az infláció mértéke, ami a piaci várakozásoknak megfelelően kedvező, az előző hónapokhoz hasonlóan alacsony szinten mozog - közölte a Nemzetgazdasági Minisztérium (NGM) csütörtökön az MTI-vel.
Augusztus első hetében egy új krimisorozat robbant be a Netflix legnézettebb tartalmainak élére. A jelenlegi listán a legnépszerűbb sorozat nem más, mint a Jó kislányok kézikönyve gyilkossághoz, amely globálisan 7,4 millió megtekintést ért el.
Az éves szerződések többségének lejártával és az egyetemisták rohamával ismét emelkednek az albérleti díjak a Rentingo.com legfrissebb albérletpiaci elemzése alapján. Júliusban a bérbeadók már átlagosan 245 ezer forintot kértek lakásukért, szemben az egy hónappal korábbi 239 ezer forinttal. A bérleti díjak emelkedése ugyanakkor nem egységes, legjob
Nem csak az számít, milyen étel kerül reggelente az asztalra: az italválasztás sem mindegy! Sajnos a népszerű reggeli folyadékok többsége egyáltalán nem egészséges – ezt a hármat is jobb inkább kerülni.
2024. augusztus 14-20. között ötödik alkalommal rendezik meg a Földvári Bográcsfeszt gasztro-programot, főzőversenyekkel és élő zenével. Helyszín a Fesztivál tér és a Kvassay sétány.
Nem igaz, hogy a családpolitikai intézkedéseknek tulajdonított demográfiai növekedés csupán a világban és Európában végbemenő gazdasági folyamatok eredménye, ahogyan azt
Az utazás izgalmát gyakran beárnyékolhatja, ha a várva várt repülőjárat késik, vagy még rosszabb esetben törlésre kerül. Az ilyen helyzetek nemcsak frusztrálóak, hanem komoly logisztikai problémákat is okozhatnak. Ahhoz, hogy a lehető legkevesebb stresszt éljük át, fontos tudni, milyen lépéseket tegyünk azonnal, ha ilyen kellemetlen helyzetbe kerül
A jungi analitikus terápia Carl Gustav Jung svájci pszichiáter, az analitikus pszichológiai iskola megalkotója által kifejlesztett pszichoterápiás megközelítés. Jung Freud tanítványa volt, de hamarosan saját, egyedi irányzatot alakított ki.
Oszmán Ali, tisztsége szerint Haidarábád utolsó nizámja nagy természetű muszlim ember volt, 40 partnerrel és 40 vér szerinti gyermekkel. Közben azonban egy olyan felvilágosult uralkodó volt, aki rengeteget tett népe felemelkedéséért, oktatásért, egészségügyért, kultúráért. Elképesztő gazdagságára jellemző, hogy 1937-ben a Time címlapjára tette, min
Az ellenzéki politikus kaján módon utalt arra, hogy kormányváltás esetén kattanhat a bilincs a NER oligarchák kezén. Tette ezt annak apropóján, hogy az Orbán-kormányhoz kísértetiesen hasonló belpolitikát folytató, de a választásokon megbukott lengyel kabinet tisztviselőinek elszámoltatása megkezdődött, amit személyesen az új kormányfő jelentett be.
Baráti hangulat, szúnyogok döngő hada, ínycsiklandó illatok. A grillezés az egyik kedvenc nyári tevékenységünk, de sajnos minden évben számos baleset, égési sérülés történik, különösen, ha egy kis alkohol is fokozza a jókedvet. Hogyan kerüljük el az égési sérüléseket? Mit tegyünk, ha megtörtént a baj?
Az EU kriptoeszközök piacairól szóló rendelete (MiCA) részben 2024. június 30-án lépett hatályba a stabilcoinokra vonatkozóan. A MiCA célja az innováció előmozdítása, a piaci stabilitás biztosítása és a befektetők védelme a kriptopiacon, különös tekintettel a stabil érmékre. A szabályozási keretrendszer meghatározza, hogyan kell szabályozni a stabi
A Samsung nemrégiben nagy port kavart az iparágban azzal, hogy bemutatta legújabb akkumulátor-technológiai fejlesztéseit. A szilárdtest-akkumulátorok terén különösen impozáns, amit elértek.
Az elektronikai kiskereskedő átköltöztette központi raktárát stratégiai partnere, a Wszl Automotív Kft. frissen felépített ecseri logisztikai központjába. Az energiahatékony, megújuló forrásokat használó létesítmény lehetőséget nyújt a MediaMarkt számára a hatékony áruellátási folyamatok fejlesztésére, a szolgáltatás-portfólió bővítésére, valamint
Igen népszerűek és divatosak mostanság a szervezett anya-lánya programok, amelyeken másként kapcsolódhat egymáshoz anya és lánya, mint általában a hétköznapokban. Az alkotás is lehet inspiráló közös tevékenység – hogy miért, illetve ki és mit tapasztal egy-egy ilyen foglalkozáson, arról többen is meséltek nekünk. Bokros Judit írása.
Jack Black (legutóbbi szerepei a cikkünk galériájában) végre nyilatkozott a Tenacious D jövőjéről, miután zenekari partnere, Kyle Gass ellentmondásos megjegyzést tett Donald Trumpról.
A magát „Ázsia legnagyobb, személytől árucikkig terjedő autonóm mobil robot (AMR) megoldások szolgáltatójaként” aposztrofáló ForwardX Robotics partnerségi megállapodást kötött a Voyatzoglouval. A paktum értelmében ez a cég lesz a ForwardX
A Képes Krónikák Kiadó magyar történelmet feldolgozó képregényeiről már volt szó korábban, és ugyan a Magyar Rocktörténet is magyar és történelem, mégis más műfajról beszélhetünk.
Világunkban társadalmi szinten zajlik a párkapcsolatok evolúciója. A globális spirituális ébredés és az önismereti fejlődés új igényeket támaszt a jelenkor kapcsolódásaiban. Sokkal inkább szeretnénk megélni az autentikus jelenlétet, azt az élményt, hogy önmagunkért szeretnek minket. Egyre többen változtatnak szerepszerű forgatókönyvek alapján működ
Az év első felében a divatvilág máris izgalmas változásokon ment keresztül. Az eddigi események bemutatták, hogy a stílus és a kreativitás határvonalain is túl lehet lépni. A márkák továbbra is képesek újdonságokkal meglepni és inspirálni minket, függetlenül attól, hogy a luxus vagy az utcai divat területén mozognak. Íme az 5 legjobb ruhamárka 2002
A munkavállalók egyre inkább keresik azokat a munkahelyeket, ahol megvan a lehetőség arra, hogy több időt tudjanak a családjukkal tölteni, a munka és a magánélet egyensúlyának lehetősége már közel ugyanolyan fontos, mint a megfelelő bér. A munkahelyi fluktuáció egyik legfőbb katalizátora is ez, ezért az ideális munkáltatóról alkotott képet is befol
Antall József és Orbán Viktor kapcsolatáról, a Tudásközpont körüli botrányról, illetve a Fideszből való kiábrándulásáról is kendőzetlen őszinteséggel mesélt a Blikknek adott exkluzív interjújában Antall Péter.