A Next Top Model Hungary egyik szereplője, Kouyaté Hawa Krisztina – ismertebb nevén Hawa – nemrégiben a közösségi oldalán osztotta meg, hogy súlyos betegséggel küzd. A fiatal lány elmondása szerint már hét évvel ezelőtt jelentkeztek nála az első tünetek, de csak másfél évvel ezelőtt kapta meg a diagnózist. Fontosnak érzi, hogy az emberek ezzel együ
Az adó- és vámhivatal hétfői, MTI-hez eljuttatott tájékoztatása szerint a kereskedő az Európai Unió területéről, jellemzően Belgiumból és Hollandiából szerzett be használt, de jelentős értéket képviselő személygépjárműveket. Azt írták, a kereskedő a különbözeti adózás alkalmazásával csökkentette minimálisra a bevétel utáni adófizetési kötelezettség
A haszonélvezeti jog mindenkinek ismerősen cseng. A használat jogáról, amivel szintén az ingatlanok esetén találkozhatunk leggyakrabban, már kevesebben tudnak. Dr. Szabó Gergely ügyvéd összefoglalója.
A rizs az egyik legnépszerűbb köret, mivel szinte mindenhez passzol. Mi viszont két főételt hoztunk most, amik ebből a csodás alapanyagból készültek. Igaz, hogy az egyik „csak” egy leves, de higgyétek el, annyira tartalmas, hogy kétszer jóllaktok vele. :D
A magas vérnyomás, más néven hipertónia, egy gyakori egészségügyi probléma, amely súlyos következményekkel járhat, ha nem kezelik. A magas vérnyomás károsíthatja a szívet, az ereket, a veséket és az agyat is. Szerencsére ez a probléma nem kizárólag gyógyszerekkel kezelhető, ugyanis számos természetes tápanyag és életmódbeli változás is bevethető a
Váratlanul érhette Donald Trump stábját, hogy Kamala Harris már több, úgynevezett csatatér államban is vezet – mondta az InfoRádióban a Nemzeti Közszolgálati Egyetem John Lukács Intézetének tudományos munkatársa.
Az Aimotive azzal a kereste meg a Magyar Közút Zrt.-t, hogy az autonóm vezetést támogató rendszereik fejlesztéséhez valós körülmények között szeretnék új állapotú útburkolati felfestések visszaverődéseit vizsgálni különböző érzékelőkkel. Az M6-os autópálya új, Lippó és az országhatár közötti, a forgalom elől még elzárt, közel 7 kilométeres szakasza
A Fővárosi Főügyészség különösen nagy vagyoni hátrányt okozó, üzletszerűen elkövetett költségvetési csalás bűntette miatt emelt vádat egy cégcsoport két vezetője, valamint egy Szabolcs-Szatmár-Bereg vármegyei kisvárosban élő számlagyáros férfi ellen. A Fővárosi Főügyészség azt közölte kedden, hogy egy 58 éves vállalkozó egy olyan élelmiszer-kiskere
Zámbó Krisztián az öccsével, Adriánnal vágott neki az Ázsia Expressznek, a műsor sajtótájékoztatóján pedig arról vallottak a Femcafe.hu-nak, hogyan alakította testvéri viszonyukat a kalandreality.
Hosszú ideje sokkolja a közvéleményt, hogy a Balaton népszerű üdülőhelyein ma már többet kell fizetni az ingatlanok négyzetméteréért, mint a fővárosban. Megnéztük mitől drágább vagy éppen olcsóbb egy nyaraló és hol keresgéljen, aki nem tud tízmilliókat költeni erre a célra.
Mi történt a technológia világában? Elmondjuk röviden! Számos hazai hírcsatorna IT, mobiltechnológiát, robotikát érintő tartalmait foglaljuk össze pár perces podcast adásainkban.
Békéscsaba 800 millió forint uniós támogatást nyert el a csapadékvíz-elvezető árokrendszer fejlesztésére - közölte az önkormányzat környezetvédelemért és turisztikáért felelős tanácsnoka.
A meteorológiai szolgálat térképet közölt a magyarországi kánikuláról, valamint megosztotta az ECMWF időjárás-előrejelző modell animációit, amelyek nagyobb hányada vizionál a jövő hétre hőmérséklet-csökkenést. A HungaroMet frissítette e heti időjárás-előrejelzését, veszélyjelző térképeit is.
Gőzerővel növelik a megtakarításaikat a magyarok, akik az idén már sokkal több pénzt tettek befektetési alapokba, mint állampapírba, és a külföldi értékpapírok is nagyon népszerűek náluk - derül ki a Bank360.hu elemzéséből.
Egyszer, miközben rozmaringos bőrradírt készítettem a műhelyemben, gondolataim önálló életre keltek. Sorra vettem a készülő natúrkozmetikum hozzávalóit, és arra gondoltam: ha már minden összetevője emberi fogyasztásra alkalmas, miért nem próbálok meg valami izgalmas ételt létrehozni belőle? Így született meg a gyógynövényes varázscukor, ami azóta i
Váratlan helyzetek, sorsfordító pillanatok, nagy kihívások vagy megmérettetések – legyen szó egy vizsgáról, egy állásinterjúról, vagy csak egy olyan helyzetről, amikor ki kell állni magadért, mindenkinek az életében vannak nagy pillanatok. Van, aki retteg ezektől, más képes higgadtan kezelni a dolgokat, megint más pedig szinte keresi a kihívásokat.
Anthony Bourdain élete hamarosan a filmvászonra kerül, miután az A24 stúdió bejelentette, már dolgoznak a népszerű sztárséfről szóló életrajzi filmen. A főszerepre a fiatal színészt, Dominic Sessát választották, a filmet pedig Matt Johnson rendezi. Bourdain, aki A konyhafőnök vallomásai című könyvével vált világhírűvé, korábban még Magyarországra i
Magyarország, Szlovákia és Csehország is mentességet kapott az orosz kőolajra kivetett szankciók alól, Kijev június végén mégis leállította az orosz Lukoil vállalat által a Barátság vezetéken szállított olaj tranzitját.
Tether a Celsius-pert „megrázkódtatásnak” minősítette, és a bíróság előtt küzd a 2 milliárd dolláros követelések ellen. Az USDT stabilcoin kibocsátója, a Tether kitart amellett, hogy a 2022-es megállapodás feltételeinek megfelelően járt el. A Tether és a Celsius pere A Tether Limited visszavágott a Celsius Network által a vitatott Bitcoin miatt ind
Modern technológiára volt szükség ahhoz, hogy pontot tegyenek egy összeesküvés-elmélet végére, amely az "elveszett európai herceg" történetét írja le a 19. századi Németországban. 1828-ban egy félig vad 16 éves tinédzser a semmiből hódította meg Európát, miután feltűnt Nürnbergben. A zilált és kissé megtépázott külsejű fiú azt állította, h