A szabálytalan alvás növeli a depresszió kockázatát, még akkor is, ha az alvás teljes mennyisége elegendő, állapítja meg egy kutatás.Azok az emberek, akik különböző időpontokban alszanak és ébrednek, ugyanolyan valószínűséggel szenvednek depresszióban, mint akik összességében nem alszanak eleget.Az eredmények rámutatnak arra, hogy mennyire fontos a
A klímaváltozás százszor gyorsabban megy végbe a magyar erdőkben, mint harminc évvel ezelőtt, ezért az erdészetekre komoly feladat hárul jelenleg és a jövőben is - derült ki Áder János Kék bolygó című podcastjának hétfőn közzétett legújabb, a legnépszerűbb videómegosztó portálon is elérhető adásából, amelyben a korábbi államfő Czimber Kornéllal, a
A Transparency International Magyarország jogi igazgatója szerint állami adathalászatot próbál kialakítani a Szuverenitásvédelmi Hivatal – írja a hvg.hu.
A Toncoin (TON) és az Arbitrum (ARB) egyaránt nagy figyelmet keltett ebben a hónapban néhány izgalmas hírrel. Először is, a Toncoin bejelentett egy új partnerséget a Cocos Studioval. Ezt követően az Arbitrum bejelentette, hogy a Franklin Templeton kiterjesztette az OnChain US Government Money Fundját a hálózatára.
A múlt pénteki, közel fél órás beavatkozáson készült felvételeket mutatta meg szobájában Novák János, a hármas számú belgyógyászati osztály vezetője. Ez az endoszkópos ultrahanggal végzett eljárás ugyan világszerte ismert, és a nagyobb klinikai központokban hazánkban is elvégzik, azokon kívül viszont elsőként Gyulán tudták megvalósítani a nemcsak m
Ahogy sok alapanyag, zöldség, úgy a patisszon is rengeteg lehetőséget rejt a konyhában. Lehet rántani, tölteni, ragut vagy épp pörköltet készíteni belőle.
Megérkezett az első ízelítő az Osgood Perkins által rendezett, A majom (The Monkey) című Stephen King-filmhez. A készülő horrfilm két főszerepét Elijah Wood és Theo James alakítják.
A kurszki behatolás felkészületlenül érte az oroszokat, Ukrajna pedig végre sikereket tud felmutatni. A szakértő szerint az orosz lakosság most a saját bőrén érzi, mit jelent a háború, az orosz hadvezetés pedig egyelőre nem igazán tudja, mit lépjen.
Az Egyesült Államok értékelése szerint ezen a héten számítani lehet Irán és hozzá kapcsolódó fegyveres szervezetek részéről Izrael elleni támadásra - közölte a Fehér Ház nemzetbiztonsági kommunikációs tanácsadója hétfőn, hozzátéve, hogy értékelésük egybeesik az izraeli várakozásokkal.
Brutálisan elszaporodtak a lódarazsak a Nosztori Élményparktól délre, Paloznak település irányába haladva, a kék háromszög turistajelzéssel ellátott turistaút közelében. A fészeknek ráadásul vannak egészen agresszív lakói, így érdemes figyelni, ha arra kirándulunk. Fontos, hogy az allergiások számára a csípés halálos is lehet, ezért fokozott körült
Az elektromos autók még mindig többe kerülnek, mint a belső égésű motorral üzemelők, de legdrágább elemük, az akkumulátor ára továbbra is csökken - áll a MarketWatch amerikai gazdasági hírportál jelentésében.
Hosszú hetek óta tombol a hőség az országban, miközben alig van eső. A forróság miatt óriási károk érik a növénytermesztőket, de még a tej minőségére is hatással lehet a véget nem érő kánikula.
Mivel ma már a kertészeti áruházakban rengeteg fű- és gyepműtrágyát árulnak, nehéz közöttük kiigazodni, pláne, ha kezdő kertészek vagyunk, vagy csak egyszerűen nem merültünk még el a pázsitgondozás művészetében.
A Barum Rally az egyik legkedveltebb külföldi verseny a magyar versenyzők körében, azonban csupán egyszer fordult elő, hogy a győztesnek magyar himnuszt játszottak. 1987-ben ugyanis Ferjáncz Attila és dr. Tandari János volt a cseh futam leggyorsabbja.