A nagy hőségben sokan használják a légkondicionálót, és az sem ritka, hogy éjszakára bekapcsolva marad a klíma. Azonban ez nagy hiba, ugyanis akár egészségügyi problémákat is okozhat a túlhűtött lakás.
A brit neobank, a Wise nagy lépést tett, hogy meghódítsa India hazautalási piacát. Fontos engedélyt szereztek meg az Indiai Központi Banktól (RBI) aminek köszönhetően nagyobb összegű külföldi utalásokat is lebonyolíthatnak az országban. A cég az elmúlt hónapokban az indiai infrastruktúráját fejlesztette. A fejlesztések idejére szüneteltette az új r
Baráti hangulat, szúnyogok döngő hada, ínycsiklandó illatok. A grillezés az egyik kedvenc nyári tevékenységünk, de sajnos minden évben számos baleset, égési sérülés történik, különösen, ha egy kis alkohol is fokozza a jókedvet. Hogyan kerüljük el az égési sérüléseket? Mit tegyünk, ha megtörtént a baj?
A cégek mintegy harmada az infláció körüli, vagy annál is kisebb béremeléssel tervez 2024-ben – derült ki a GKI kutatásából. Az intézet szerint csak a nagyobb, tőkeerősebb cégek tudják kigazdálkodni a magasabb béremeléseket.
A Manó Kertészet mottója szerint nincs lehetetlen. A nagyrécsei Csonka Eleonóra és párja, Vasics Márton főként áfonya termesztésével foglalkozik, de megtalálható a kínálatukban a szamóca is.
Kolmanskop igazi dúsgazdag világváros volt a nagy gyémántláz idején, de mára a német gyarmatosítók által épített házakat ellepte a homok. Az egész hely annyira szürreálisan néz ki, hogy itt forgatták a posztapokaliptikus scifi Fallout sorozatot.
Az elektromos járművek (ev) európai piaca 2024 első felében lelassult, ami arra kényszerítette az autógyártókat, hogy visszafogják a gyártást. Közép- és Kelet-Európát (KKE) nem érintette [...]
Bár számos kozmetikai termék egyik fő összetevője, mégis sokan nem tudják, mi az a hialuronsav, és miért emlegeti mindenki csodaszerként. Mutatjuk, milyen pozitív hatásokkal bír bőrünk és testünk egészére nézve!
Miközben a lakossági hitelezés felpörgött 2024-ben, egyre kevesebb rossz adós kerül fel a feketelistára a friss adatok szerint. A személyi kölcsönök számítanak a legproblémásabbnak, a vállalati hiteleknél stagnál a mulasztások száma. A cégek is szépen fizetnek, nem támogatott hitelt viszont leginkább devizában vesznek fel - derül ki a Bank360.hu el
Az LG Electronics (LG) új légtechnikai kutatási és fejlesztési (K+F) laboratóriumot létesített Frankfurtban, Németországban. A labor az LG harmadik ilyen intézménye, a társaság korábban a dél-koreai Changwonban, valamint az egyesült államokbeli Atlantában nyitott hasonló egységet. Az új, mintegy 1000 négyzetméteres labor elsősorban nagy hatékonyság
Elkészült Dancs Annamari és férje harmadik otthona. A színésznő és párja nemrég Szicíliában vásároltak lakást, amit szinte maguk újítottak fel.Annamari
Arthur Hayes, a BitMEX társalapítója és a Maelstrom Fund befektetési vezetője nemrégiben megosztotta véleményét arról, hogy szerinte mikor kezdődhet el a jelenlegi ciklus alt-szezonja. Az altcoin szezon, az a periódus, amikor az alternatív kriptovaluták (minden ami nem Bitcoin az altcoin számba megy) teljesítménye jelentősen felülmúlja a Bitcoin-ét
A 2022-es helyi iparűzési adó (HIPA) bevételek megoszlása jelentős eltéréseket mutat a magyar települések között, hiszen míg a olyan nagyvárosok esetén, mint például Paks városa az egy lakosra jutó HIPA bevétel közel 289 ezer forint volt az atomerőműnek köszönhetően, addig más, kisebb településeken ez az összeg nem éri el az 1 000 forintot sem. Ebb
Szinte minden bank bejelentette már, hogy áthárítja a vállalkozói ügyfelekre a 2024. augusztus 1-től megemelt pénzügyi tranzakciós illetéket. Így ősztől sorra drágul a bankolás ebben az ügyfélkörben, de ezen felül újabb emelés is várható a díjakban a devizaműveletekre felszámított újabb illeték miatt. A lakosságnak – egyelőre – nem kell többet fiz
A rajongók közül sokan elkezdtek lázongani, akik azt mondták, hogy biztosan nem fogják nézni A Konyhafőnököt, ha Sárközi Ákos nem lesz benne. A Michelin-csillagos séf és az RTL még nem reagált.
Minden harmadik utazó a Balatonon pihen augusztus 20-án. Siófok, Hajdúszoboszló, Hévíz, Eger és Szeged vonzza a legtöbb vendéget a négynapos hosszú hétvégén a Szallas.hu adatai alapján. A foglalások közel fele három éjre szól, ezek a foglalások jelentik a hosszú hétvége összes vendégéjszakájának nagyjából felét. Sokan időzítik utazásukat az augus
Bánk egy tapolcai családi házban lakik, ahol saját szobáját a szüleivel együtt rendezte be, és kedvenc filmjének posztere lóg a falon. Értelmi fogyatékossággal élő felnőttként önállóan éli az életét, dolgozni jár, saját keresete van, szabadidejében a színjátszó kör legaktívabb tagja, és mostanság épp szerelmes. Képes elkészíteni a vacsoráját, és sz
A kkv-ktöbbsége, 61 százalék tervez valamilyen beruházást a következő egy év során. Beruházási szándék szempontjából a top helyen egyértelműen az It fejlesztések állnak, de közel minden ötödik kkv gondolkodik gépek, illetve gépjárművek beszerzésében is. Az eredményekből az is kiderül, hogy az informatikai fejlesztések nem a munkaerő kiváltása miatt
A világ legnagyobb neutronforrása épül Svédországban. Ha elkészül, az ESS ERIC megelőzi a jelenleg világelső hasonló amerikai neutronkutató centrumot. A 4 milliárd eurós gigaberuházás érdekessége, hogy egy magyar cég, a Mirrotron Kft. is részt vesz a munkálatokban, ráadásul olyan feladatokat látnak el, amelyekre világszerte mindössze 10 cég képes.
Egy közös kezdeményezés a jelnyelvvel kapcsolatban lehetővé teszi, hogy a siket közösség tagjai könnyebben részt vehessenek különböző tengerbiológiai kutatásokban. Mi ez a kezdeményezés? Részletek a cikkben!
Minden csodálatos nyaralás egyszer csak véget ér, hazatérve pedig a szép emlékek halványulni kezdenek, és egyhamar szinte úgy érezzük, változatlanul mindent ott folytatunk, ahol a nyaralás előtt abbahagytuk.
A Nébih laboratóriuma idén eddig 3 lóban igazolta a nyugat-nílusi láz fertőzés jelenlétét: az első esetet augusztus elején állapította meg a hatóság. A betegséget terjesztő szúnyogok életciklusa, valamint az elmúlt évek tapasztalatai alapján minden évben augusztustól októberig lehet számolni e betegség hazai jelenlétével.