A Liverpool hazai pályán 2–0-ra nyert a Brentford ellen az angol Premier League 2. fordulójának zárómérkőzésén vasárnap, Szoboszlai Dominik végigjátszotta a mérkőzést.
Alig néhány héttel azután, hogy Megyeri Csilla és kedvese, Molnár Zsolt bejelentették a szakításukat, máris egyre több jel utal arra, hogy az influenszer már egyáltalán nem bánkódik a múlt miatt. Ugyan a tévés és bokszedzője nem jelezte, hogy a szoros barátságon kívül több lenne közöttük, abban biztosak lehetünk, hogy Csilla számára sokat jelent a
Michael Apelgren vezetőedző szerint már megtalálták azt az irányvonalat, amelyet az OTP Bank-Pick Szeged férfi kézilabdacsapata követ majd a jövő héten kezdődő szezonban.
A szurkolók nagy örömére a Szpari legalább az egyik pontot meg tudta menteni, így aztán nem vereséggel avatták fel új otthonukat az utóbbi hetekben gyengélkedő Fehérvár ellen.
Nem szorulnak rám, de hadd legyek fogadatlan prókátora az autógyártóknak. Mert az már egyre komikusabb, hogy a bulvárlapok mellett szakportálok szakírói is rendszeresen ostorozzák a szakemberek által mért hivatalos fogyasztási adatokat. Mert mire is szolgál a gyári adat, pontosabban az akkreditált labor mérése eredménye? Pusztán arra, hogy konstans
Az asztrológiában az egyes ház mutatja az életutat, és ez sok esetben azonos az aszcendenssel is. Az aszcendens befolyással van a megjelenésünkre és a személyiségünkre, valamint kifejeződik a stílusban és modorunkban is.
A rendezők több mint tízezer résztvevőre számítanak a két hét múlva esedékes Wizz Air Budapest Félmaratonon. A szervező Budapest Sportiroda vasárnapi tájékoztatása szerint a 39. alkalommal sorra kerülő viadal az előnevezések alapján a koronavírus-járvány utáni időszak legnépesebb hazai félmaratoni eseménye lesz, szeptember 8-án. A 21,1 kilométeres
A Solana altcoin piacra gyakorolt potenciális hatása egyre nagyobb figyelmet kap. A szakértők egy lenyűgöző, akár 5000%-os növekedést jósolnak a következő bull runra. Mely altcoinok profitálhatnak ebből a leginkább? Ez a cikk az elemzők előrejelzéseibe merül el, és feltárja azokat az érméket, amelyek rendkívüli növekedés előtt állnak.
A városi területek különösen érzékenyek a klímaváltozás hatásaira, beleértve a hőhullámokat, áradásokat és a viharokat. A mesterséges intelligencia (MI/AI) azonban többek közt segíthet a városok tervezésénél előre jelezni a problémás területeket.
Kritikusan veszélyes szintet ért el a közel-keleti helyzet - figyelmeztetett vasárnap Josep Borrell, az Európai Unió külügyi és biztonságpolitikai főképviselője, és a vonatkozó ENSZ BT-határozat betartására szólította fel a szemben álló feleket.
A magyar női kosárlabda-válogatott a döntőben 63-47-re legyőzte Szenegál csapatát a ruandai világbajnoki előselejtezőn, így bejutott a világbajnokság 2026-os selejtezőjébe.
Ukrajna Szaúd-Arábiával, Katarral, Törökországgal és Svájccal folytat egyeztetéseket egy esetleges második békecsúcstalálkozóról - mondta el Volodimir Zelenszkij ukrán elnök egy indiai újságírókkal folytatott beszélgetés során, amelyet vasárnap tett közzé a közösségi oldalán.
s adatok ér -A jövő héten kamatdöntő ülést tart a jegybank, a Központi Statisztikai Hivatal (KSH) pedig közli egyebek mellett a júniusi kereseti adatokat és a turisztikai szálláshelyek júliusi forgalmát is. Hétfőn hozza nyilvánosságra a keresetek júniusi statisztikáit a KSH. Májusban a teljes munkaidőben alkalmazásban állók bruttó átlagkeresete 65
A világ egyik legnagyobb logisztikai ingatlanfejlesztő cége, a Prologis 2023/2024-es ESG jelentéséből egyértelműen kiderül, a fenntarthatóság egyre nagyobb szerepet játszik az ellátási lánc minden területén.
Csökkenő forgalom mellett emelkedett a Budapesti Értéktőzsde (BÉT) részvényindexe a háromnapos héten, a BUX 72 949,64 ponton zárt pénteken, 0,92 százalékkal magasabban, mint egy hete. A részvénypiac forgalma a héten 32,62 milliárd forint volt az előző héten elért 42,71 milliárd forint után, a vezető részvények erősödtek. Az Equilor Befektetési Zrt.
A magyar női kosárlabda-válogatott a döntőben 63-47-re legyőzte Szenegál csapatát a ruandai világbajnoki előselejtezőn, így bejutott a vb selejtezőjébe.
A Volosz Koszta Márk góljával 1–0-ra nyert az Ádám Martint foglalkoztató Aszterasz Tripolisz otthonában a görög labdarúgó-bajnokság második fordulójában vasárnap.
Napjainkban nagy érdeklődés övezi a kérdést: vajon egészségesebbek az ökológiai gazdálkodásból származó bioélelmiszerek, mint a szokványos, tömegtermeléssel gyártott társaik? Mérhető-e eltérés közöttük a táplálkozásbiológiai szempontból értékes összetevők és a szennyező anyagok mennyiségében?
A klinikai szakpszichológus a hirado.hu-nak kifejtette, miért káros az iskolai okostelefon-használat, annak korlátozása pedig hogyan segítheti a gyerekeket a tanulásban és a mentális egészségük megőrzésében.
Három góllal kikapoott az ukrán csapattól az olimpiai selejtezőre készülő magyar férfi jégkorong-válogatott a Vasas Jégcentrumban rendezett vasárnapi felkészülési mérkőzésen.
Nagy baj lehet az LMP-nél. Két nap alatt már a harmadik ismert alak döntött a pártból való kilépés mellett. Ezúttal Keresztes László Lóránt állt be a sorba a szombati tisztújítás után. A politikus a döntését a Facebook-oldalán részletesen meg is indokolta.
Három góllal kikapott az ukrán csapattól az olimpiai selejtezőre készülő magyar férfi jégkorong-válogatott a Vasas Jégcentrumban rendezett vasárnapi felkészülési mérkőzésen.