Bár a hőség még kitart, a naptár szerint közeledik a szeptember, és így kezdődik az őszi futószezon. Két hét múlva rajtol a 39. Wizz Air Budapest Félmaraton, amely az előnevezések alapján a koronavírus-járvány utáni időszak legnépesebb hazai félmaratoni eseménye lesz. Az adatokból az is kiderül, hogy beindult a futóturizmus, ismét felfedezték maguk
320 lövedéket és drónt indított Izrael északi része felé a terrorszervezet. Tel-Aviv térségében stratégiai létesítményekre terveztek csapást mérni, köztük a Ben Gurion repülőtérre.
Pavel Durovot, a Telegram üzenetküldő alkalmazás orosz-francia milliárdos alapítóját és vezérigazgatóját szombat este őrizetbe vették a Párizs melletti Bourget repülőtéren - közölték francia hírportálok azonosítatlan forrásokra hivatkozva.
Nyáron a legtöbben kint töltjük az időt: partikat rendezünk az udvaron, grillezünk a teraszon, lazítunk a medence mellett és kertészkedünk. Sokszor azonban nemcsak a családtagok és barátok élvezik ezeket a tevékenységeket, hanem a szomszédok is – akár akarják, akár nem.
Az ingatlanpiac fokozatos élénkülése figyelhető meg a nyári hónapokban, amit a pénzpiaci és makrogazdasági tényezők is jelentős mértékben befolyásolnak. A money.hu friss elemzése szerint a lakásvásárlást fontolgatóknak érdemes most alaposan mérlegelniük lehetőségeiket, hiszen a kereslet növekedése hosszabb távon az árak emelkedéséhez vezethet.A Mag
A kínai kereskedelmi minisztérium élesen bírálta az Egyesült Államok legújabb exportkorlátozó intézkedéseit, amelyek több kínai vállalatot is érintenek. Az amerikai döntés hátterében az Oroszországgal kapcsolatos aggályok állnak.
Éjjel a Donyecki területen az oroszok egy kramatorszki szállodára mértek csapást. Ezt jelentette a Telegramban a donyecki területi katonai közigazgatás vezetője, Vadim Filascskin.
Anya Taylor-Joy a Furiosa: Történet a Mad Maxből sajtóturné után újabb szerepet kapott, ezúttal Bella Mackie How to Kill Your Family című regényének Netflix-adaptációjában.Taylor-Joy Grace Bernardot, Mackie könyvének főszereplőjét fogja alakítani. Ahogy a projekt neve is sejteti, a cselekmény Grace-t követi, aki egy 28 éves nő, aki gyilkosság útján
Az augusztus végéhez közeledve gyorsan beköszönt az őszi hangulat − ami azt jelenti, hogy az új sminktrendek is bekerülnek a feedjeinkbe.Míg a 24-es nyarat a kacér, álszeplőkkel tarkított ragyogó megjelenések határozták meg, addig az őszi hónapokban előtérbe kerülnek a sötétebb árnyalatok. Idén a gazdag tónus és a magas fényű finish is átveszi majd
Az izraeli hadsereg (IDF) vasárnap helyi idő szerint reggel 5 óra előtt megelőző támadást indított Dél-Libanonban, majd rövid időn belül a libanoni síita Hezbollah mozgalom több mint háromszázhúsz lövedéket és drónt indított Izrael északi része felé, válaszul Fuad Sukr július 30-i célzott kivégzésére Bejrútban.
A budai vár Vagányai olyan ifjúsági könyv, amely közelebb hozza, érthetőbbé, átélhetővé teszi a mostani kiskamaszok számára az 1956-os forradalmat, amelyről a legtöbben csak tankönyvekből, megemlékezéseken hallanak.
Az Izraeli Védelmi Erők tájékoztatása szerint az éjszaka folyamán csapásokat mért Libanon területére. A hadsereg szóvivője, Daniel Hagari állítása szerint, az izraeli erők kizárólag önvédelemből cselekedtek. Mindeközben a Hezbollah is rakétákat és támadó drónokat indított észak-izraeli célpontokkal szemben.
A cseh vasút hálózatán pályafelújítást végeznek, ezért augusztus 29-ig a Budapestről induló és oda érkező nemzetközi vonatok a külföldi szakaszon módosított menetrend szerint, egyes vonatok kerülő útvonalon, hosszabb menetidővel közlekednek - közölte a Mávinform vasárnap a honlapján.
Mélyponton a pedagógusok száma, az ezredforduló óta nem dolgoztak olyan kevesen a magyarországi oktatásban, mint az elmúlt tanév alatt - írja a Népszava. A legnagyobb számban az általános iskolai tanárok száma csökkent, a sajátos nevelési igényű, köztük tanulási zavaros gyerekek viszont egyre többen vannak.
Feladta magát Olaszországban egy betegápoló, aki azt állítja, hogy megölte négy idős ápoltját - adta hírül pénteken a Corriere della Sera című olasz napilap internetes felületén.
Mindannyian ismerünk olyan embert, aki megállás nélkül kritizál másokat, mindezt gyakran a szeretet, segítő szándék köntösébe bújtatva. Olyat is biztosan, akinél a legempatikusabban előadott negatív visszajelzés is heves ellenállást és sértődést vált ki. Mindkét típusú emberrel meglehetősen nagy kihívás tartós és mély kapcsolatot kialakítani – pedi
Az énekesnő augusztus 20-án adta be a válókeresetet, pontosan két évig volt Ben Affleck felesége. Jennifer Lopez döntésében a színész kiszámíthatatlan hangulatingadozásai is szerepet játszottak.
Fotó: Mercedes Ahogy arról korábban beszámoltunk, Lando Norris, a McLaren brit versenyzője nyerte a Forma-1-es Holland Nagydíj szombati időmérő edzését, így a vasárnapi futamon ő rajtolhat majd az élről. A második helyen a hazai közönség kedvence, a világbajnoki címvédő holland Max Verstappen (Red Bull) végzett, míg a harmadik a másik McLarennel az
Mai napig tartja magát az elgondolás, hogy bal agyféltekénk dominánsabb a másiknál és ez a tény egész személyiségünket egy bizonyos irányba tereli. Még ha nem is ilyen egyszerű a helyzet, akkor is érdemes tudnunk, miért válik hasznunkra kreatív énünk fejlesztése.
Újabb fejezetek íródtak az EU és Kína között vámháborúba, közben egyre több a következménye az elektromos átállás lassulásának – összeszedtük, milyen hírek határozták meg a járműipar világát a héten.
A zacskós saláta rendkívül kényelmes alapanyag, hiszen gyorsan összedobhatunk a segtíségével egy egészséges salátát, de a tárolása okozhat némi fejfájást. Ezzel a módszerrel azonban hosszabb ideig friss marad.
Forma-1-es Holland Nagydíj, labdarúgó bajnokik, kajak-kenu, atlétika, jégkorong, kézilabda, baseball, triatlon, országúti kerékpár, golf - igencsak színes a sportcsatornák élő közvetítéseinek palettája.
A Dai stabilcoin mögött álló MakerDAO decentralizált autonóm szervezet új tervet dolgozott ki, amelynek célja, hogy a felhasználókat fokozottabban bevonja a platform irányításába és demokratizálja a döntéshozatali folyamatokat. Mindez különösen fontos lehet a decentralizált pénzügyi szektor (DeFi) jövője szempontjából, a felhasználók ugyanis egyre
A szülők többsége mindent megtenne, hogy megvédje gyermekét, de sokan figyelmen kívül hagynak egy viszonylag egyszerű lehetőséget, amivel növelhetik gyermekeik pénzügyi biztonságát: a kiskorú hitelének befagyasztását. Ez különösen fontos lehet egy jelentős adatvédelmi incidens után, amikor amerikaiak millióinak társadalombiztosítási számai kerülhet