2024. augusztus 28. szerda

aug. 28
10:03
Tizenötmilliós bírság bennfentes kereskedelem miatt (Növekedés)
Az MNB 15 millió forint piacfelügyeleti bírságot szabott ki egy magánszemélyre és feljelentést tesz a bennfentes kereskedelmet tiltó jogszabályi rendelkezések megsértése miatt. A jegybanki vizsgálat megállapította, hogy a magánszemély WABERER’S részvények megvásárlására bennfentes információk felhasználásával adott tőzsdei megbízásokat.
aug. 28
10:03
Magyarországon toboroznak az ukránok – hálásak, amiért fizetniük sem kell ezért (Mandiner)
Ritka és baráti gesztusról beszélnek a szomszédban.
aug. 28
10:05
Az elmúlt 14 évben már mindent láttunk, amit a valóságtagadó elemzészet újból és újból valami fenenagy változásként érzékel (Mandiner)
Hogy korábban mi lett a vége ugyanannak, amivel kapcsolatban újra és újra megfellebbezhetetlen instrukciókat ordibálnak, azt fedje jótékony homály.
aug. 28
10:06
Vitézy Dávid: Nem szankciós inflációval állunk szemben, hanem nyíltan vállalt vasútellenességgel (SzMo)
A volt közlekedésért felelős államtitkár két konkrét példát is említett a bejegyzésében erre. Vitézy szerint a vasúttal szemben a közút előtérbe helyezése közlekedéspolitikai tévút.
aug. 28
10:06
Lecsapott a Nemzegazdasági Minisztérium a kapzsi boltokra (Demokrata)
A kereskedelmi láncok egyidejű és jelentős mértékű áremeléseket hajtottak végre alapvető termékek esetében.
aug. 28
10:09
Ennyit kapnak a magyar paralimpikonok, ha érmet nyernek Párizsban (Menedzsment Fórum)
Kicsit nőttek az érmet szerző paralimpiai sportolóinknak adott pénzjutalmak. Párizsban 13 sportág 68 számában 39 magyar sportoló küzd majd. Összesen 120 főből áll a magyar csapat, a sportolókon kívül az edzők és az orvosi személyzet is fontos szerepet töltenek be.
aug. 28
10:09
Együttműködés az embercsempészek feltartóztatása érdekében (Magyar Hírlap)
Olyan megoldásokat kell találni, amelyekkel emberséges módon lehet menedzselni a migrációt.
aug. 28
10:09
Fuldoklik a főváros a hőségtől – Karácsony Gergely egyetlen ígérete sem teljesült (Mandiner)
A nyár elején a főpolgármester párakapukat, ivókutakat ígért, ehelyett van lebetonozott Blaha Lujza tér és egy kánikulában szenvedő Budapest.
aug. 28
10:09
Megtartották az idei tanévnyitó konferenciát a vármegyében (Nyíregyháza)
Idén is felkészítették a pedagógusokat a 2024/2025-ös tanév menetére a Szabolcs-Szatmár-Bereg vármegyei szakmai tanévnyitó konferencián, melyet az elmúlt évekhez hasonlóan most is a Kodály teremben tartottak hétfő délután. A programon ismertették az új tanévben várható módosításokat és újításokat is. A Belügyminisztérium Köznevelésért Felelős Állam
aug. 28
10:11
Csehországban folytatódik a kamion Eb (Nyíregyháza)
Kiss Norbert vezeti a tabellát.
aug. 28
10:12
Már az ókori Rómában is imádták a gofrit (Hamu és Gyémánt)
A kockás mintájú, leggyakrabban édességként fogyasztott gofrit a világon szinte mindenhol ismerik – azt azonban már kevesebben tudják, hogy a népszerű desszert gyökerei egészen az ókori Rómáig nyúlnak vissza.
aug. 28
10:13
Kecskeméten a Stúdió (Nyíregyháza)
Újabb idegenbeli meccs vár a futsal csapatra.
aug. 28
10:15
Óvatosan! Visszaéltek a Fővárosi Vízművek nevével (Piac és Profit)
Egy a társasággal nem szerződött vállalkozás a fogyasztókat megtévesztve a cég minősített partnereként hirdette magát, és lakás-mellékvízmérők cseréjéhez ajánlotta szolgáltatásait.
aug. 28
10:15
Durov elutasította Macron ajánlatát (Magyar Hírlap)
Francia sajtóértesülések szerint akár 20 év börtönbüntetésre is számíthat.
aug. 28
10:15
4+1 tipp a pénzügyileg tudatos iskolakezdéshez (Növekedés)
Véget ért a nyár, ezzel pedig egy új tanév kezdődik több százezer általános- és középiskolásnak, felsőoktatásban tanulónak, valamint az ő szüleiknek is, akikre komoly terhet ró a tanévkezdés. Ugyanakkor néhány tanács megfogadásával csökkenthetőek a tanévkezdéshez kapcsolódó anyagi terhek és növelhető a szülők, a gyerekek és az osztályközösségek pén
aug. 28
10:15
Olyan döntést hoztak a lengyelek, aminek Brüsszelben nem fognak örülni: Tusk dörzsöli a tenyerét (Mandiner)
A NATO tagországok közül Varsó költi a GDP-je legnagyobb részét védelmi kiadásokra.
aug. 28
10:15
Gyurcsány Ferenc a Simonka-interjúról: Ez minden jogállamban a miniszterelnök elleni vizsgálathoz, valószínűleg bukásához vezetne (Nyugati Fény)
Orbán maffia/bűnöző állama lepleződött le – hangsúlyozta a DK elnöke.
aug. 28
10:15
Belehalt az orvos hanyagságába a Szegeden nyaraló férfi (AC News)
A 47 éves férfi lábtöréssel került a szegedi traumatológiára, felesége, Ilona most a temetésére készül, a rendőrség pedig nyomoz.
aug. 28
10:15
A kripto-milliomosok köztük járnak: egy év alatt megduplázódott a számuk (naphire.hu)
A több mint egymillió dollárnak megfelelő kriptovalutával rendelkezők száma egy év alatt csaknem megduplázódott, 95 százalékkal, 172 300-ra emelkedett - áll a svájci Henley & Partners tanácsadó cég Crypto Wealth Report 2024 tanulmányában.
aug. 28
10:18
Kilapátolják a pénzt a magyarok az országból: ez nem tartható sokáig, mi lesz ennek a vége? (Pénzcentrum)
Különböző okokat látnak arra a Pénzcentrum által megkérdezett elemzők, miért nem akar növekedni a lakossági fogyasztás még annak ellenére sem, hogy a reálbérek elemkedése immár hónapok óta 10 százalék körül jár. Nagy Márton nemzetgazdasági miniszter is számos okot sorolt fel, de nem látszik, hogy a kormánynak bármilyen terve lenne arra, hogyan "rob
aug. 28
10:18
Kulcsfontosságú bejelentést tett a Belügyminisztérium az iskolakezdéssel kapcsolatban (Femcafe)
Az idén csaknem 13 millió tankönyv jut el ingyenesen a köznevelésben és a szakképzésben tanuló diákokhoz a tanévkezdésre - közölte a Belügyminisztérium parlamenti államtitkára kedden Budapesten.
aug. 28
10:18
Vilmos herceg nagyon megváltozott, a rajongók csalódottak az új külseje miatt (Glamour)
Vilmos herceg Balmoralban töltötte a hétvégén Katalin hercegnével és a rajongók hatalmas változást szúrtak ki a róluk készült fotókon. Nem is rejtették véka alá a véleményüket az X-en.
aug. 28
10:21
Tudósok szerint a majomhimlő nagyobb kihívást jelent, mint korábban gondolták (Infostart)
Európai és amerikai tudósok szerint a majomhimlő vírusa gyorsabban mutálódik, mint azt eddig gondolták, és olyan helyeken fertőz, ahol nem állnak rendelkezésre a védekezéshez szükséges eszközök. További nehézséget okoz, hogy a különböző variánsok miatt egyszerre több járványhullám is van, eltérő vírusterjedéssel.
aug. 28
10:21
Zelenszkij: A nyugati országok haza akarják küldeni az ukránokat, mert drága az eltartásuk (Magyar Hírlap)
Néhány uniós ország a közelmúltban korlátozásokat vezetett be az ukrán menekültekkel szemben.
aug. 28
10:21
Czomba Sándor: Minden korábbinál alacsonyabb szintre szorult vissza a munkanélküliség (Demokrata)
Az államtitkár szerint mindez a következetes foglalkozáspolitikának köszönhető.
aug. 28
10:21
Puzsér bejelentette: megszűnik az Önkényes Mérvadó (Mandiner)
"Különös élmény volt négy éven át ennyire szabadon gyártani oda politikai tárgyú rádióműsort" – írta bejegyzésében a publicista.
aug. 28
10:21
Rejtélyes macskagyilkos után nyomoz a rendőrség a II. kerületben (Telex)
Egy kiragasztott felhívás szerint a kerületben ólálkodó illető macskákat kínoz és öl meg.
aug. 28
10:21
Erste figyelmeztetés: egyre változatosabbak az adathalász kísérletek (Digital Hungary)
A tavalyihoz képest is 20 százalékkal, a két évvel ezelőttinél pedig 170 százalékkal nagyobb az adathalász támadások száma az idén. A bűnözők mobiltelefonos üzenetekkel, magukat gyakran a rendőrségnek, mobilszolgáltatónak, vagy csomagküldő cégnek kiadva igyekeznek megszerezni az ügyfelek pénzét és bankkártyaadatait. Az Erste a csaló SMS-ek mellett
aug. 28
10:21
Magas vérnyomás: agyi infarktust, vesekárosodást és a szívproblémát okozhat (EgészségKalauz)
Nem fáj, nem okoz rosszullétet, nem látszik - miért kell mégis komolyan venni a magas vérnyomást?
aug. 28
10:21
Mikor hívtad utoljára a nagyidat? Itt egy tudományos ok, amiért ma kellene! (Bien)
A tudósok eddig is sejtették, hogy a szociális kapcsolatok ápolása, illetve az aktív időskor segít megőrizni a szellemi frissességet, de egy új kutatás végül igazolta is ezt: azok az idősek, akiket gyakrabban látogatnak meg, kevésbé hajlamosak a depresszióra.
aug. 28
10:23
Oroszország ígyis-úgyis nyerni fog, vagy legalábbis veszíteni semmiképp se (Mandiner)
Ukrajnának joga van orosz területet támadni.
aug. 28
10:24
Lassan nagykorú a magyar járműállomány (autopro)
Tovább öregedett a magyar autópark, de a haszongépjárművek átlagéletkora sem lett alacsonyabb.
aug. 28
10:24
Mit keres az új autók között egy Fiat Multipla 2024-ben? (Autónavigátor)
Kevés annyira megosztó autót termelt ki magából az ipar, mint a Fiat Multipla. Néhányan egyenesen a valaha készített legcsúnyább modellnek
aug. 28
10:27
Kritikus hetek állnak a Fed előtt (Portfolio)
Az amerikai jegybank (Fed) monetáris politikájában két kulcsfontosságú dátum körvonalazódik: szeptember 6. és 18. Jerome Powell Fed-elnök Jackson Hole-i beszéde után a figyelem a munkanélküliségi rátára összpontosul.
aug. 28
10:27
Súlyos vereséget szenvedtek az ukránok: hatezernél is több katonát veszítettek a Kurszki régióba való betörés során (Mandiner)
Emellett az orosz erők négy, az Egyesült Államokból szállított Himars rakéta-sorozatvetőt is megsemmisítettek.
aug. 28
10:27
A Toyota 2026-ig új központba költözik Finnországban (Racing)
A Toyota Gazoo Racing 2026-ig szeretne a most készülő új központba költözni a finn Jyvaskylában, miután jelenlegi bázisát már kinőtte.
aug. 28
10:27
Sokallja a liszt, a tej és a cukor drágulását a kormány, a versenyhivatal vizsgálatot indít (Telex)
A Nemzetgazdasági Minisztérium szerint a kiskereskedelmi láncok magatartása aggályos, az áremelések pedig túlzók.
aug. 28
10:27
Puzsér bejelentette, megszűnik az Önkényes Mérvadó a Spirit FM-en (Media1)
Voltak már ennek előjelei.
aug. 28
10:27
Viszlát tehéntej, helló tevetej? (Vince)
: the_content_rss funkció használata 2.9.0 verziótól kezdődően. the_content_feed() használata javasolt helyette. in on line : make_url_footnote funkció használata 2.9.0 verziótól kezdődően. Nincs helyettesítő javaslat. in on line Bizonyos szempontból még jobb is, mint a tehéntej. Magyar kutatók is dolgoznak rajta, hogy még jobban el tudjon terjedni
aug. 28
10:30
Vitray Tamás felesége szerint a párjával olyan elmenni bárhová, mint ahogy Audrey Hepburn léphetett ki az utcára a filmekben (SzMo)
A volt műsorvezető februárban vette el Vitray-Ivens Évát. A felesége most azt is felidézte, hogy indult a kapcsolatuk.
aug. 28
10:30
Árt vagy használ a forró feketekávé a nyári hőségben? (Agrofórum)
Az igazi kávérajongók számára fontos kérdés lehet, hogy nyáron ihatnak-e kávét.
aug. 28
10:33
Erősödéssel nyitottak a vezető európai tőzsdék (ProfitLine)
Pluszban nyitottak a főbb európai tőkepiacok szerdán.
aug. 28
10:33
Itt a bejelentés: így alakul holnaptól a benzin ára! (Portfolio)
Az elmúlt időszakban tapasztalt csökkenő tendencia után csütörtökön nem változnak a nagykereskedelmi árak sem a benzin, sem pedig a gázolaj esetében - számolt be a holtankoljak.
aug. 28
10:33
Fontos levél érkezik a NAV-tól hamarosan rengeteg magyarnak: ki ne dobd, ez áll benne (Pénzcentrum)
A Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) júniustól folyamatosan küldi az adószámla-értesítőket a magánszemély és egyéni vállalkozó ügyfeleinek. Az értesítők megoszlanak: több mint 800 ezren tartoznak, és mintegy 770 ezer magánszemélynek van túlfizetése.
aug. 28
10:33
Meghan Markle komoly bajban van (Magyar Hírlap)
Sorra mondanak fel az emberek.
aug. 28
10:33
Bennfentes kereskedés Tiborcz tőzsdei cégénél (Forbes)
A Magyar Nemzeti Bank (MNB) 15 millió forintos bírságot szabott ki egy magánszemélyre és feljelentést tesz
aug. 28
10:33
Bár az LMP-ből kilépett, a frakciójában marad Keresztes László Lóránt, így az nem szűnik meg (Telex)
Öt képviselő kell egy parlamenti frakcióhoz, Keresztes marad az ötödik. És marad a Fenntartható Fejlődés Bizottság elnöke is.
aug. 28
10:33
Vidor Fesztivál – Nyíregyházán is előadták az Edda musicalt (Nyíregyháza)
Sikerrel zárult a Vidor Fesztivál negyedik napján az Edda musical, mely a névadó zenekar alakulásának 50. évfordulójának apropóján készült. A rockelőadás augusztus elején debütált egy háromnapos előadás-sorozattal, most pedig Nyíregyházára is ellátogattak az előadóművészek, hogy itt is elkápráztassák a közönséget a látványos darabbal.
aug. 28
10:35
Nagy a baj a román költségvetéssel (Portfolio)
Románia költségvetési hiánya jelentősen megnövekedett az év első hét hónapjában, a pénzügyminisztérium friss adatai szerint. A konszolidált hiány a bruttó hazai termék (GDP) 4,02%-ára emelkedett, ami számottevő növekedést jelent a júniusi 3,6%-os, illetve az előző év azonos időszakában mért 2,43%-os értékhez képest.
aug. 28
10:36
Hetente több száz kártyát tilt le csalás miatt az Erste (Azenpenzem)
A különféle csalásokban érintett és ezért letiltott kártyák száma az Ersténél az idei első hét hónapban 170 százalékkal haladta meg a két évvel korábbit. A banknál idén már hetente több száz bankkártyát kellett letiltani a bűnözők miatt.

Keresés