2024. augusztus 28. szerda

aug. 28
11:03
Egyetért vele, hogy jogsértő a Horn Gyula sétány elnevezése? (Blikk)
Főváros Kormányhivatalának adott igazat ítéletében a Fővárosi Törvényszék, amely szerint jogsértő a XIII. kerületi Horn Gyula sétány elnevezése, ezért hatályon kívül helyezte a Fővárosi Közgyűlés erről szóló rendelkezését – közölte a kormányhivatal kedden az MTI-vel.
aug. 28
11:03
Visszaéltek a Fővárosi Vízművek nevével (Magyar Hírlap)
Az idén lejáró mellékvízmérők december 31-ig hitelesek.
aug. 28
11:03
Összefügés lehet a nőket érintő anorexia és az autizmus között magyar kutatók szerint (Növekedés)
Az autizmus diagnosztizálására eddig használt mérőeszközök nem elég szenzitívek a nőket érintő rendellenességek felfedésére. Ennek megváltoztatásában, valamint a személyre szabott terápia megvalósításában is segíthet az a komplex kutatás, amely a HUN-REN Természettudományi Kutatóközpontban (TTK) indul szeptemberben. Ennek során azt is vizsgálják ma
aug. 28
11:03
Egyre több Bitcoin bányászcég függeszti fel tevékenységét Paraguayban az áremelések miatt (BitcoinBázis)
Paraguayban kilenc Bitcoin bányászcég döntött úgy, hogy felfüggeszti tevékenységét, miután az energiaárak emelkedtek a nagyfogyasztók számára. A Paraguay-i Nemzeti Energiaigazgatóság (ANDE) szerint ezek a cégek vagy azért álltak le, mert nem tudták kifizetni a megemelt díjakat, vagy azért, mert nem kívánták folytatni működésüket az új feltételek me
aug. 28
11:03
Féltette a függetlenségét, kivált a Libri Csoportból a Kalligram Kiadó (Media1)
Mészáros Sándor, a Kalligram vezetője elmondta, aggasztotta az MCC megjelenése a Librinél.
aug. 28
11:06
A baobab árnyékában szerzője Budapesten dedikál (Könyves Magazin)
Adaobi Tricia Nwaubani nigériai író a Boko Haram által elrabolt lányokról írt regényt. A baobab árnyékában szerzőjével szeptember 1-jén, a budapesti Láng Tékában találkozhattok.
aug. 28
11:06
A Klarnánál tényleg elvette a munkát az MI (Bitport)
A tőzsdére készülő svéd pénzügyi szolgáltatónál egy év alatt lényegesen kurtább lett a bérlista, miután az ügyfelek problémáit (is) chatbotokra bízták.
aug. 28
11:09
Pokoli kánikulával indít az ősz: kiderült, várható-e fordulat a közeljövőben (Blikk)
Ugyan vasárnap a naptárak szerint kezdetét veszi a meteorológiai ősz, ezzel együtt pedig hétfőn az új tanév is, azonban ezt az időjárásban aligha lehet majd észre venni, ugyanis folytatódni fog a kánikula. Marad tehát a rendkívüli meleg: a 2024-es meteorológiai ősz 36-37 Celsius-fokos hőséggel köszön be, nem kímélve az iskolapadokba visszatérő diák
aug. 28
11:09
Kiszúrta a hamisságot az MNB: trükközött a részvényekkel a magyar befektető, repült a gigabírság (Pénzcentrum)
Az MNB 15 millió forint piacfelügyeleti bírságot szabott ki egy magánszemélyre és feljelentést tesz a bennfentes kereskedelmet tiltó jogszabályi rendelkezések megsértése miatt. A jegybanki vizsgálat megállapította, hogy a magánszemély WABERERS részvények megvásárlására bennfentes információk felhasználásával adott tőzsdei megbízásokat.
aug. 28
11:09
Most jött a hír: Pintér Sándor felmentette a Madách Imre Gimnázium igazgatóját (ATV)
A fővárosi iskola azzal került be a hírekbe, hogy előre bejelentették: nem fogják elvenni a diákoktól a mobiltelefonjaikat, a kormány rendelete ellenére sem. Kőkemény választ adott a Belügyminisztérium. "Egy jogszabályt be nem tartó, azzal nyíltan szembehelyezkedő vezető nem irányíthat állami intézményt" – írták.
aug. 28
11:09
Egyre jobban néz ki az okostelefonpiac (Portfolio)
Idén 1,23 milliárd okostelefont szállítanak ki világszerte, 5,8 százalékkal többet a tavalyinál - áll az International Data Corporation (IDC) amerikai informatikai és távközlési piackutató vállalat honlapjára felkerült, legfrissebb előrejelzésében.
aug. 28
11:09
Illés Fanni: Nagyon örülök, hogy rám gondoltak (Magyar Hírlap)
A paralimpiai, világ- és Európa-bajnok úszó viszi majd a magyar csapat zászlóját.
aug. 28
11:09
DK: Helyezzék helyi védelem alá a Szabadság-szobrot! (Nyugati Fény)
Budapest jelképét meg kell védeni!
aug. 28
11:09
A Fidesz a Transparency Internationalre hivatkozva kérdezte fel a kormányt (Telex)
"A korrupció mértéke a gazdasági növekedés gátjává vált" – idézte a TI jelentését Varga Mihály, jelenlegi pénzügyminiszter 2008-ban, miközben az akkori kormányt kérte számon a parlamentben.
aug. 28
11:11
Makám 40 – Jubileum a Várkert Bazárban (Magyar Hírlap)
Vokális ünnep.
aug. 28
11:12
Pikó András az óvodabezárásról: Ez az Iványiék ellehetetlenítésére törekvő kormányzat győzelme (SzMo)
Józsefváros polgármestere szerint a társadalmi szolidaritás egy ellenséges és nem támogató kormányzati akarattal szemben nem tudja életben tartani az intézményeit fenntartó MET-et és az Oltalmat.
aug. 28
11:15
Feltérképezték, milyen betegségekkel jár együtt a depresszió (Infostart)
Az Antal Péter vezette kutatásban egy elektronikusan elérhető, kereshető, a különböző betegségek egymásra hatását bemutató térképet alkottak.
aug. 28
11:15
Korábban indul a hazai almaszüret (ProfitLine)
Minden eddiginél korábban indulhat a szüret a hazai almaültetvényeken. Magyarország legnagyobb termesztőkörzetének számító Szabolcs-Szatmár-Bereg vármegyében néhány feldolgozóüzem már megkezdte a léalma felvásárlását - írta keddi közleményében a Nemzeti Agrárgazdasági Kamara és a Magyar Zöldség-Gyümölcs Szakmaközi Szervezet (FruitVeB)
aug. 28
11:15
Az endometriózis és a teherbe esés lehetősége (WebBeteg)
A fogamzási problémákkal küszködő nők egyharmada endometriózistól szenved, aminek a legsúlyosabb szövődménye a meddőség. Szerencsére a legtöbb esetben végül a betegség ellenére is teherbe tudnak esni.
aug. 28
11:15
Van egy ország, ahol milliókat fizetnek neked, ha megházasodsz (Portfolio)
Mindent bevet Dél-Korea annak érdekében, hogy visszafordítsa a társadalom egyre gyorsuló elöregedését. Legújabban azt találták ki, hogy sok pénzt fizetnek azoknak a pároknak, akik megházasodnak - írja a The New Zealand Herald.
aug. 28
11:15
Odacsapott a Belügyminisztérium: kirúgták az iskola igazgatóját, ahol nem akarták elvenni a mobilt a gyerekektől (Pénzcentrum)
Egy jogszabályt be nem tartó, azzal nyíltan szembehelyezkedő vezető nem irányíthat állami intézményt - közölte a Belügyminisztérium.
aug. 28
11:15
Kirúgták a budapesti Madách Imre Gimnázium igazgatóját (444.hu)
A Belügyminisztérium szerint az iskola szembehelyezkedett a mobiltelefonok használatát szabályozó kormányrendelettel.
aug. 28
11:15
Hobo váratlanul lemondta koncertjét (Magyar Hírlap)
A közkedvelt művész egészségügyi okok miatt mondta le fellépését.
aug. 28
11:15
Meghökkentő fordulat: politikai hirdetésekre ma már Magyar Péter és pártja költ a legtöbbet Magyarországon (Mandiner)
A legtöbb hirdetés nem közvetlen politikai üzeneteket hordoz, hanem a webshopjukat és az úgynevezett rendszerváltó tagságot reklámozzák, azaz a biznisz került előtérbe.
aug. 28
11:15
Bár ellentétesek a nyilatkozatok, mégsem rúgta ki kegyvesztett pilótáját a Williams (Racing)
Bár Logan Sargeantot már nem tervezi többé versenyeztetni a Williams az F1-ben, a csapat elmondása szerint az amerikai versenyző továbbra is az istálló tagja marad.
aug. 28
11:15
Tombolnak a bécsiek: burkaboltok nyílnak a belvárosban (AC News)
Egy helyi hagyományőrző cég korábban szexi fehérneműket és fürdőruhákat árult ott. Most egy új tulajdonos kínál burkát és fátylat muszlimoknak.
aug. 28
11:15
Dupla megtakarítás online bevásárlással (Telex)
A Clubcard-tagok nem csupán az idővel spórolhatnak, hanem a gyermekek iskoláztatási költségén is, ha szeptember 8-ig a Tescónál szerzik be a tanszereket.
aug. 28
11:15
Kirúgták a Madách Imre Gimnázium igazgatóját, mert nem tiltja ki a mobilokat az iskolából (Telex)
A Belügyminisztérium szerint nem irányíthat állami intézményt olyasvalaki, aki nem tart be egy jogszabályt.
aug. 28
11:15
Négyszeres pénzt nyerhet az, aki arra tesz, hogy a két Gallagher már az Oasis-turné alatt összebalhézik (Telex)
Arra is lehet már fogadni, hogy melyik számmal kezdődnek a koncertek, és hogy az Oasis fellép-e a Super Bowlon.
aug. 28
11:15
Waberer's-részvények bennfenntes kereskedelme miatt 15 millióra bírságolt egy magánszemélyt az MNB (Telex)
Négyszer kereskedett úgy, hogy a nyilvánosság számára nem elérhető adatokhoz, információkhoz fért hozzá.
aug. 28
11:15
Az orosz elnök ismét a kedvenc lófajtájával kedveskedett Kim Dzsongunnak (naphire.hu)
Oroszország újabb lovakat küldött Észak-Koreába Kim Dzsongun kedvenc fajtájából.
aug. 28
11:15
Hosszabbít a Rossmann-nyár: szeptember végéig elérhető a drogéria egyedi strandkollekciója (Digital Hungary)
A Rossmann-nál tovább tart a nyár: a drogéria népszerű strandkiegészítői egészen szeptember 30-ig maradnak a polcokon, valamint eddig gyűjthetők a pontok a Summer Beach egyenlegen is, mellyel a nyári kollekció darabjai még kedvezőbb áron szerezhetők be.
aug. 28
11:15
Ez a kedves kis miniállam lett Európa leggazdagabb országa (Roadster)
A távmunkásoknak is jó opció.
aug. 28
11:17
Miért fontos, hogy legyen a fiataloknak saját számlája? Mikor érdemes elkezdeni a bankolást? (Portfolio)
Az MBH Bank és a Portfolio nemrég közös kutatásban vizsgálta, hogy milyen a diákszámlák népszerűsége Magyarországon, milyen szempontok, motivációk alapján döntenek az ügyfelek az egyes bankok diákoknak szóló termékei mellett, és hogy milyen hosszútávú céllal nyitnak ilyen számlákat. Az eredményeket Kelemen Tamással, az MBH Bank lakossági termékmene
aug. 28
11:17
A legnagyobb kiskereskedelmi láncok egyidejű és jelentős áremelést hajtottak végre (Magyar Hírlap)
Vizsgálat indul ellenük.
aug. 28
11:18
A 61 éves Demi Moore meztelenruhában pózol, lélegzetelállító fotósorozat készült róla (Glamour)
A 61 éves hollywoodi ikon az Interview magazinnak adott interjút, melyben A szer című közelgő filmjét promózza. A beszélgetés mellett egy fotósorozat is megjelent a lapban, Demi Moore pedig egyszerűen csodásan fest a képeken.
aug. 28
11:18
Molnár Anikónak húszmillió forintot ajánlottak egy vacsoráért (SzMo)
Nem tartotta hihetőnek az ajánlatot, de a titkos hódoló nagyon kitartó volt. Végül megbeszéltek egy időpontot és egy helyszínt.
aug. 28
11:21
Egy szempillantás alatt döntenek rólunk a fotónk alapján - Milyen a jó LinkedIn profilkép? (HR Portál)
A Princeton Egyetem kutatása szerint az emberek egytized másodperc alatt döntik el, hogy megbízhatónak találnak-e minket. Ahhoz, hogy véleményt formáljanak rólunk, még csak találkoznunk sem kell: elég, ha ránéznek a fotónkra.
aug. 28
11:21
Volt fideszes polgármesterjelöltet neveztek ki iskolaigazgatónak Jászapátiban (444.hu)
Az előző igazgatót indoklás nélkül rúgták ki.
aug. 28
11:21
Baán László: Orbán Viktor az Európai Unió fenegyereke (Mandiner)
A Szépművészeti Múzeum főigazgatója az Indexnek adott nagyinterjút.
aug. 28
11:21
Az Aston Martin keresi az elveszett "elsőszülöttjét" (Autószektor)
A márka történelmét ápoló és múzeumát gondozó Aston Martin Heritage Trust alapítvány arról tájékoztatott, hogy a keresik az autót, és nem adják fel a reményt. Az elsőnek minősíthető modellt 1914-ben fejlesztette ki egy kis mérnökcsapat élén Lionel Martinnal és Robert Bamforddal. Ők előtte a Singer márkánál dolgoztak, de otthagyták a céget, hogy saj
aug. 28
11:21
Felejthetetlen gasztroélmény a Káli-medencében – interjú Zakar Katával, a Kővirág alapítójával (Bien)
Hosszú évek óta egyre több emberhez jut el a hír, hogy van a Káli-medencében, egész pontosan Köveskálon, a Fő úton egy hangulatos, bájos étterem, ahol elképesztő finomságokat kínálnak.
aug. 28
11:24
Azt kéri a keresztényektől a német katolikus egyház, hogy ne szavazzanak a szélsőjobbos AfD-re (444.hu)
Két tartományban is választást tartanak vasárnap. A katolikus egyház a szélsőséges pártok miatt aggódik.
aug. 28
11:24
Erre a szakmai napra érdemes lesz ellátogatni! (autopro)
2024. szeptember 20-án rendezi az MTM Hungária Egyesület a 12. Industrial Engineering Szakmai Napot.
aug. 28
11:24
Így hat az önképre az online világ (MMonline)
A fényképezésre alkalmas okoseszközök elterjedése magával hozta a felfokozott vágyat önmagunk megmutatása iránt. Arról, hogy milyen nagy árat fizetünk azért, hogy a közösségi médiában a legszebb, idealizált arcunkat mutathassuk, dr. Tari Annamária pszichoanalitikus és prof. dr. Aczél Petra kommunikációkutató nyelvész beszélget az NMHH Podcast 9. ad
aug. 28
11:27
Máris reagált a GVH Nagy Mártonék kérésére (Privátbankár)
Nem fog meglepődni.
aug. 28
11:27
Visszatért a szándék a kamatemelésre Japánban (Portfolio)
A japán államkötvények hozamai emelkedtek szerdán, miután a Bank of Japan (BOJ) egyik vezető tisztségviselője megerősítette a központi bank kamatemelési szándékát, amennyiben az infláció tartósan magasan marad.
aug. 28
11:27
Kutatás: a magyarok elsöprő többsége támogatja az okostelefonok kitiltását az iskolákból (ATV)
A magyarok túlnyomó többsége támogatja az okostelefonok kitiltását az iskolákból, 85 százalékuk egyetért a mobiltelefon-használatot korlátozó kormányrendelettel - állapította meg a Szent István Intézet megrendelésére készült friss felmérés, amelynek eredményéről szerdán tájékoztatták az MTI-t.
aug. 28
11:27
Egy katona kincsekkel teli sírját tárták fel (Magyar Hírlap)
A régészek szerint a harcos nyughelye kétezer éves.
aug. 28
11:27
"Bezzeg Magyarország" – kifakadt a román tábornok, kulcsfontosságú területen előzzük őket (Mandiner)
Alexandru Grumaz szerint "Orbán Viktor Magyarországa kihúzta alólunk a szőnyeget".

Keresés