2024. augusztus 28. szerda

aug. 28
13:15
Lázár János burkoltan bejelentette az M0 nyugati szektorának megépítését (Portfolio)
Egy régóta tervezett, de az elmúlt évek költségvetési forráshiánya miatt kis esélyűvé vált projektet jelentett be kedd esti Facebook-posztjában Lázár János építési és közlekedési miniszter, mégpedig az M0 nyugati szektorának megépítését. Így már "csak" az M0 északi szektorának Dunától nyugatra eső szakasza hiányozna ahhoz, hogy teljessé váljon a Bu
aug. 28
13:15
Tanszercsomagok a rászorulóknak (Magyar Hírlap)
Akcióban az Ökumenikus Segélyszervezet és az E.ON.
aug. 28
13:15
"Halálos bűn visszatartani a migránsokat" - Kinek üzenhetett Ferenc pápa? (ATV)
Ferenc pápa a szerdai általános audiencián arról beszélt, hogy az emberiség közönyösen fordul el azoktól a migránsoktól, akik a sivatagokon és tengereken át kockázatos utazásokat tesznek egy jobb élet reményében.
aug. 28
13:15
Már olimpián is nyert, de most Fangio és Reutemann nyomába kell erednie az új F1-es pilótának (Racing)
Franco Colapinto az Olasz Nagydíj előtti kedden pár óra leforgása alatt vált olyasvalakiből, akinek csak az elhivatott autósport-rajongók ismerték a nevét, a keresőmotorokba egyik leggyakrabban beütött autóversenyzővé.
aug. 28
13:15
A Madách gimnázium tantestülete elfogadhatatlannak tartja az igazgató kirúgását (Telex)
Mészáros Csaba 24 éve vezeti az intézményt, de három nappal az új tanév kezdete előtt felmentették egy rendelet be nem tartása miatt.
aug. 28
13:15
Leállt a forgalom Eindhoven repülőterén, számítógépes zavarokat jelentettek (Roadster)
Hollandiában számítógépes üzemzavarokat jelentett több kormányhivatal szerdán, Eindhoven repülőterén leállították a forgalmat, a fennakadások a parti őrséget és a katasztrófavédelmet is érintik.
aug. 28
13:18
Az, hogy mit kezdünk a hatalommal, mindent elárul rólunk - Pszichológus elemzi A Gyűrűk Ura filmeket (Glamour)
Emberek milliói vannak oda a Gyűrűk Ura könyvek és filmek világáért, melyek nemcsak szórakoztatóak, hanem rengeteg tanulsággal is szolgálnak a mindennapi életre nézve. Pszichológus szakértőnk ezúttal a hatalommal való visszaélést elemzi a két fő karakter, Szauron és Szarumán tettei és személyisége nyomán.
aug. 28
13:18
Felfordult sorsok, elmagányosodás és élni akarás – Ezek a könyvek versenyeznek idén a Margó-díjért (Könyves Magazin)
Idén tizedik alkalommal keresi a Margó Irodalmi Fesztivál a legjobb első prózakötet szerzőjét. A Margó-díj célja a kortárs irodalom és az olvasás népszerűsítése, és természetesen az, hogy megmutassa a legerősebb pályakezdőket. Cikksorozatunkból megismerhetitek a pályázatra benyújtott könyveket.
aug. 28
13:21
Ha nem vigyáznak, veszélybe kerülhetnek az egyik bank ügyfelei (Piac és Profit)
Megugrott az adathalász támadások száma az Ersténél, a bank ezért most figyelmezteti ügyfeleit.
aug. 28
13:21
Sebestyén Balázs elárulta, mit gondol Istenes Bencéről: "Már nem is hasonlítják hozzám" (Blikk)
Sebestyén Balázs kamerák előtt mondta el, mi a véleménye arról, hogy korábban Istenes Bencét sokszor hozzá hasonlították. Kifejtette, mit gondol a műsorvezető munkásságáról.
aug. 28
13:21
Tüntetést szerveznek a Madách Imre Gimnázium kirúgott igazgatójáért, aki nem tiltotta ki a telefonokat az intézményből (Blikk)
A Belügyminisztérium épülete elé szerveznek tüntetést a Madách Imre Gimnázium kirúgott igazgatójáért. A demonstráció szeptember 2-án, az tanév első napján lesz.
aug. 28
13:21
Munkaidőn kívül nem zavarhatja többé a munkavállalót a munkaadó Ausztráliában (Infostart)
Hétfőn lépett életbe a parlament által februárban megszavazott kikapcsoláshoz való jogról szóló törvény Ausztráliában, ami feljogosítja a munkavállalókat, hogy munkaidőn kívül ne válaszoljanak a munkaadók megkeresésére.
aug. 28
13:21
Szinte senki nem tudja, de tilos ezt tenni az erdőkben (Agroinform)
Jóvátehetetlen környezeti károkkal járhat.
aug. 28
13:21
Milliárdos beruházások indulnak Nyíregyházán: tudnak ebből profitálni a helyi vállalkozók? (Portfolio)
Rendkívül fontos szerepet töltenek be az ország vérkeringésében a nagyvárosok: a vidék gazdasági és az innovációs központjai, ezért 2024 őszén ismét vármegyeszékhelyekre látogat a Portfolio ingyenes konferenciasorozata. Találkozzunk október 3-án Nyíregyházán! A belépés ingyenes!
aug. 28
13:21
Ma este gyilkolunk (Magyar Hírlap)
Krimikomédia a vásznon.
aug. 28
13:21
Független vizsgálat tárja fel, mi történt a Keleti pályaudvarnál (Demokrata)
A hibát elhárították, a közlekedés azóta folyamatos mondta a MÁV kinevezett vezérigazgatója.
aug. 28
13:21
Nemzetközi szupersztár jön Budapestre - a koncertjére ingyen lehet menni (Növekedés)
A latin popkultúra ikonikus sztárját, a több mint 95 millió eladott lemeze révén világszerte ismert Ricky Martint hozza Budapestre a Szerencsejáték Zrt. A Napi Mázli Szuperkoncerten a világsztár mellett színpadra lép T. Danny rapper, énekes és két népszerű hazai DJ, Metzker Viktória és Regán Lili is. A szeptember 21-re tervezett, idén is ingyenesen
aug. 28
13:21
Mobil kamiontöltőt telepített a Tesla – aztán nyoma veszett (Villanyautósok)
Eddig csak a partnerek telephelyein láttunk Tesla kamiontöltőt.
aug. 28
13:21
Szomorú adakozás: üvegpénzt gyűjtenek a kórházaknak (AC News)
Az üvegek visszaváltásakor kérhetjük, hogy a pénzünk jótékony célra menjen el. Ezek a kórházak kapják a palack-pénzt.
aug. 28
13:21
Idén webshopból szereztem be az iskolaszereket és gyerekjáték volt. Miért szenvedtem eddig? (Bien)
Imádom az új iskolaszerek illatát! A kis kartondobozban szépen sorba rendezett színes ceruzák, filctollak, színes gyurmák látványát, az egymásra pakolt új füzetek rendezettségét, a hófehér radírt és a hegyesre faragott grafit ceruzákat. De a beszerzésük egy rémálom számomra. Sorban állni a papírboltban, válogatni, keresgélni, végül meg persze kider
aug. 28
13:23
NAÜ: A kurszki erőmű nem rendelkezik védelemmel - súlyos következménnyel járna a sérülése (Növekedés)
Hatástalanították az orosz nemzeti gárda mérnökei öt kilométerre a kurszki atomerőműtől egy amerikai HIMARS sorozatvető rakétájának egy darabját, amely 180 fel nem robbant rombolóelemet tartalmazott - közölte szerdán a fegyveres testület sajtószolgálata.
aug. 28
13:24
Itt a vége: megszűnik Puzsér Róbert műsora a Spirit FM-en (Femcafe)
A publicista saját Facebook-oldalán közölte a szomorú hírt.
aug. 28
13:24
A legolcsóbb budapesti ingatlanok nyomában (MMonline)
2024 első hét hónapjában 60 százalékkal több ingatlan cserélt gazdát a fővárosban, mint az előző év azonos időszakában. A budapesti lakások átlagos négyzetméterára 3%-kal 914 ezer forintra emelkedett, az otthonteremtésre fordított összeg megközelítette a 60 millió forintot idén. Hét kerület millió feletti négyzetméteráron kínálja az ingatlanokat, a
aug. 28
13:27
Itt az újabb fejlemény a Keleti pályaudvarnál történt vonatkisiklás ügyében (ATV)
Egy független vizsgálat tárja fel a Keleti pályaudvarnál történt vonatkisiklás okait - mondta a MÁV kinevezett vezérigazgatója szerda reggel az M1 aktuális csatornán.
aug. 28
13:27
Többen meghaltak az orosz erők támadásában (Magyar Hírlap)
Ukrajna nemrégiben nagyszabású evakuálásokat rendelt el.
aug. 28
13:27
Vérfagyasztó elenet játszódott le a vidámparkban, az esetről videó is készült (naphire.hu)
Egészen hátborzongató jelenet játszódott le egy angliai vidámparkban, miután meghibásodott az egyik hullámvasút, az emberek pedig 22 méter magasan rekedtek a levegőben.
aug. 28
13:27
Erősödik az online piacterek és digitális vállalkozások ellenőrzése (Digital Hungary)
Számos digitális gazdaságban tevékenykedő cég üzemeltet ugyanolyan vagy hasonló felépítésű alkalmazásokat az Európai Unióban. Az ilyen platformokon – főleg ha azokat friss piacra lépők üzemeltetik – gyakran merülhetnek fel tájékoztatási hiányosságok, amelyek fogyasztóvédelmi problémákat eredményezhetnek. Ilyen esetekben a vállalkozások és a fogyasz
aug. 28
13:30
Nagy Mártonék rájöttek, hogy az embereknek fontos a lakhatás, ezért adómentessé tennék, ha valaki a hosszú távú megtakarításából vesz lakást (444.hu)
Munkába állt a Nagy Márton vezette Gazdasági Kabinet, az első őszi ülésen megállapították, békeköltségvetés kell.
aug. 28
13:30
Vállalatok vásárolták fel a hajdani NDK-t, az ottani földek csekély része van gazdálkodók birtokában (Agrofórum)
Németországban is gondot jelent, hogy nem a mezőgazdaságból élők birtokolják a termőföldek számottevő részét. A keleti félen a családi gazdaságok csupán a területek 15 százalékát tulajdonolják.
aug. 28
13:33
Meghalt a pályán összeesett kétszeres bajnok futballista (Infostart)
Alig huszonhét évesen, szívleállás következtében elhunyt Juan Izquierdo uruguayi labdarúgó, öt nappal az után, hogy elvesztette eszméletét a pályán.
aug. 28
13:33
A francia gazdaság kezd talpra állni (Portfolio)
Erősödött a francia fogyasztói bizalom augusztusban, az ezt követő mutató 2022 februárja óta legmagasabb szintre került - közölte az INSEE francia statisztikai hivatal szerdán.
aug. 28
13:33
Brutálisan sok napenergiát pazarol el Magyarország: hiába termelik meg, így nem lehet hasznosítani (Pénzcentrum)
Több mint száz megawatt napenergia egy paksi reaktorblokk teljesítményének 20 százaléka veszik el naponta Magyarországon a vállalati napelemes rendszerek leszabályozása miatt. Az egyre növekő számú, idén június végére már mintegy 0,5 gigawatt kapacitást elérő saját célra termelő erőművek (SCTE) ugyanis nem táplálhatnak vissza a hálózatba, ezért a m
aug. 28
13:33
Este tüntetés a Madách gimnáziumnál a kirúgott igazgató miatt, a tantestület a Facebookon tiltakozik (444.hu)
A felmentés tényét, annak indoklását és módját elfogadhatatlannak tartják.
aug. 28
13:33
Elindul a UniSpace program angol nyelvű képzése (Magyar Hírlap)
Az ELTE-n a hallgatók megismerkedhetnek az űrtudomány alapjaival.
aug. 28
13:33
Szeptember 2-re tüntetést szerveznek a Madách kirúgott igazgatójáért (Telex)
Így akarják kifejezni felháborodásukat amiatt, hogy kirúgták a gimnázium igazgatóját, Mészáros Csabát.
aug. 28
13:33
Svédasztalos rendszer jöhet a közétkeztetésben (Gyulatelevízió)
Hamarosan jelentős előrelépés történhet a közétkeztetésben. Ambrus György, a Gyulakonyha ügyvezetője elmondta, zajlik az új szabályozás előkészítése, melynek célja a pazarlás csökkentése. Ennek érdekében az is elképzelhető, hogy az iskolákban a gyerekek svédasztalos, szabad szedéses rendszerben étkezhetnek.
aug. 28
13:39
Műtét vár T. Danny exére, Kecskés Enikőre (Blikk)
Kecskés Enikő alig várja, hogy végre ne kelljen szemüveget, sem kontaktlencsét hordania. Nemrég újabb vizsgálaton járt, ahol kiderült, hogy meg lehet műteni a szemét.
aug. 28
13:39
Komoly következményei lehetnek, ha kombinálja az alkoholt és az antibiotikumot (Magyar Hírlap)
Gyakorlatilag nincs hatása a legtöbb antibakteriális gyógyszer hatékonyságára.
aug. 28
13:39
Mágnessel csalt a teherautó sofőrje, egymilliós bírságot kapott (Autószektor)
A közlemény szerint az ellenőrzéskor kiderült, hogy a tachográf pihenőidőt rögzített, miközben a jármű épp közlekedett. A pénzügyőrök néhány perc alatt megtalálták a mágnest, amelyet a sebességváltón lévő leplombázott jeladóra helyeztek, így blokkolta az eszköz a menetíró-készülék működését. A sofőr elmondta, a mágnest ő maga tette oda, azért, hogy
aug. 28
13:39
Bencsikék a HírTV-ben: Csessze meg a Madách gimi, ne a mobilon pötyögje ki a gyerek, hogy 2x2=4 (Telex)
Kormányközeli megmondóemberek már az igazgató kirúgása előtt sommásan fogalmaztak a Madáchról.
aug. 28
13:39
Óriási baki a népszerű légitársaságnál: véletlenül 85%-os kedvezménnyel árulták a méregdrága jegyeket (naphire.hu)
Múlt csütörtökön hatalmas baki történt a Qantasnál, ugyanis rövid ideig az Ausztráliából az Egyesült Államokba oda-vissza szóló első osztályú repülőjegyeket 85%-os kedvezményekkel árulták. Az első osztályú repülőjegyek egyébként méregdrágák, akár 19 ezer dollárba is kerülhetnek, ami átszámítva majdnem 6 millió 700 ezer forint.
aug. 28
13:39
Akadálymentesített strandolás mozgáskorlátozottak számára is (Gyártástrend)
Seatrac rendszer révén a mozgáskorlátozott emberek is külső segítség nélkül élvezhetik a tengerpart élményét. A Tobea startup által fejlesztett megoldást eddig 250 strandon telepítették világszerte.
aug. 28
13:45
Egy HIMARS rakétája okozott izzasztó pillanatokat a kurszki erőműnél (Infostart)
Hatástalanították az orosz nemzeti gárda mérnökei öt kilométerre a kurszki atomerőműtől egy amerikai HIMARS sorozatvető rakétájának egy darabját, amely 180 fel nem robbant rombolóelemet tartalmazott – közölte szerdán a fegyveres testület sajtószolgálata.
aug. 28
13:45
Durván rászálltak a hatóságok a Vintedre: erre számíthatnak a továbbiakban a vevők és eladók (Pénzcentrum)
Számos digitális gazdaságban tevékenykedő cég üzemeltet ugyanolyan vagy hasonló felépítésű alkalmazásokat az Európai Unióban. Az ilyen platformokon főleg ha azokat friss piacra lépők üzemeltetik gyakran merülhetnek fel tájékoztatási hiányosságok, amelyek fogyasztóvédelmi problémákat eredményezhetnek. Ilyen esetekben a vállalkozások és a fogyasztók
aug. 28
13:45
Buszt lopott, hogy hazamehessen (Magyar Hírlap)
A rendőrök lekapcsolták.
aug. 28
13:45
A Kreml szerint Ukrajna sérti az európai fogyasztók érdekeit (ATV)
Súlyosan megsérti az európai fogyasztók érdekeit Kijev azzal a döntésével, hogy nem hosszabbítja meg az Oroszországgal kötött gáztranzit-megállapodást - jelentette ki Dmitrij Peszkov orosz elnöki szóvivő szerdán újságíróknak.
aug. 28
13:45
Díjeső a fiataloknak: "ti vagytok, akik az adatalapú gazdálkodás irányítói lesznek" (Magyar Mezőgazdaság)
Pölöskei Gáborné a Nemzeti Agrárgazdasági Kamara (NAK) fiatalokat díjazó ünnepségén azt mondta, ma olyan technológiákkal dolgoznak, amelyekkel korábban nem, de ezek nélkül és a korszerű tudásanyag nélkül nem lehet az ágazatot működtetni.
aug. 28
13:47
Katalin hercegné egyre idegesebb (Magyar Hírlap)
Vilmos herceg és Harry herceg közel kerül az összecsapáshoz.
aug. 28
13:48
A latin pop világsztárjával érkezik a hatodik, Napi Mázli Szuperkoncert (Femcafe)
A latin popkultúra ikonikus sztárját, a több mint 95 millió eladott lemeze révén világszerte ismert Ricky Martint hozza Budapestre a Szerencsejáték Zrt. A Napi Mázli Szuperkoncerten a világsztár mellett színpadra lép T. Danny rapper, énekes és két népszerű hazai DJ, Metzker Viktória és Regán Lili is. A szeptember 21-re tervezett, idén is ingyenesen
aug. 28
13:48
Fő támogatóként csatlakozik a MOL-csoport a Budapest Geothermal Energy Summit-hoz (NRGreport)
2024. szeptember 20-án ismét megrendezik a Budapest Geothermal Energy Summit-ot, a régió vezető geotermikus energia konferenciáját a budapesti Kempinski Hotelben.

Keresés