Idén is folytatódik a budapestiek városfejlesztő ötletei alapján a közösségi költségvetés tervezése. Augusztus 21. és október 7. között lehet szavazni arra, miket valósítson meg a Fővárosi Önkormányzat a budapestiek javaslatai…
Nem tudhatod biztosan, hogy mit fog lépni az ellenfeled, avagy mi fog történni a gazdaságban, de minden forgatókönyvre készülnöd kell válaszlépéssel – vallja a két év alatt dolgozói létszámban és kezelt vagyon tekintetében is duplájára növekő, Közép-Ázsia felé kacsintgató Gránit Alapkezelő második embere, Erdélyi Zombor.
Több közéleti szereplő is szót emelt amiatt, hogy a Pintér Sándor vezette Belügyminisztérium menesztette a Madách Imre Gimnázium igazgatóját. Az iskolavezető felmentésére – az oktatási kormányzat szerint – azért került sor, mert ellenszegült a digitális eszközöket kitiltó kormányrendeletnek. A Madách Imre Gimnázium most felmentett igazgatója, Mészá
Augusztus 31-én, Karcagon rendezik meg a Magyarok Világszépe fináléját. A Fásy Ádám nevéhez fűződő szépségverseny döntőjét egy 10 napos felkészítő tábor előzi meg, melynek helyszínét a Nimród Bioszálloda biztosítja. A hotel dolgozói minden igényt kielégítő körülményeket biztosítanak a szépségeknek: bioételekkel, stílusos szobákkal és rendkívüli ven
A tanároknál sokkal megengedőbbnek tűnnek a generatív mesterséges intelligencia használatával szemben a munkahelyi pozíciók betöltéséről döntő szakemberek.
A Slachta Margit Nemzeti Szociálpolitikai Intézet honlapján megjelent a szociális ellátás területi szakmatámogatási rendszerének ellátására kiírt, három évre szóló, évente 380 millió forintos támogatást biztosító pályázat – közölte a Belügyminisztérium gondoskodáspolitikáért felelős államtitkára szerdán Esztergomban.
Ma tőzsdezárás után teszi közzé második negyedéves jelentését az Nvidia. A világ legnagyobb chipgyártója az előző években látott robbanásszerű növekedése után magasan van a léc, amit meg kellene ugrani ahhoz, hogy a befektetők optimizmusa ne szenvedjen csorbát.
Mi történt a technológia világában? Elmondjuk röviden! Számos hazai hírcsatorna IT, mobiltechnológiát, robotikát érintő tartalmait foglaljuk össze pár perces podcast adásainkban.
Egy nemrégiben végzett felmérés szerint a 18-34 évesek negyede soha nem veszi fel a telefont - a válaszadók azt mondják, hogy figyelmen kívül hagyják a csörgést, SMS-ben válaszolnak, vagy online keresik meg a számot, ha nem ismerik fel.
A Magyar Közlönyben megjelent jogszabály értelmében az első tanítási nap 2024. szeptember 2-a, az utolsó pedig 2025. június 13-a lesz a szakképzésben. Az évközi szünetek és az érettségi vizsgák időpontjai azonosak a köznevelési tanév rendjével - közölte a Kulturális és Innovációs Minisztérium.
A Berkshire papírjai 464,8 dolláros csúcsot értek el a tőzsdei jegyzésben, ez történelmi rekord. Soha ennyi pénzen nem ült még az omahai bölcs. A Berkshire Hathaway befektetési holding piaci értéke szerdán meghaladta az 1 billió dollárt, ez történelmi csúcs. A Warren Buffet által immár hat évtizede épített-menedzselt konglomerátum ezzel a kapitaliz
„Eközben Oroszországban: elszabadul a pokol, amikor Andrej Fjodorov volt orosz külügyminiszter-helyettes azt mondja, szégyelli, ahogyan az ukrajnai invázió zajlik.”
"A magyar gazdaság dinamikus növekedéséhez békeköltségvetésre van szükség, amely részeként kiemelten szükséges támogatni a magyar családokat, a vidéki fiatalokat és a hazai kis- és középvállalkozásokat."
Te is azoknak a népes táborát erősíted, akik hisznek benne, hogy a csillagjegyünk sokat elárulhat a jellemünkről? Nos, annyi biztos, hogy mindenképp érdekes elgondolkodnunk azon, vajon a horoszkópunk szerint magunkkal kapcsolatosan mire érdemes figyelnünk, és persze azt is, amit másokról elárulhat. Ilyen például az is, hogyan viszonyulunk egy szakí
Visszaéltek a Fővárosi Vízművek nevével: egy a társasággal nem szerződött vállalkozás a fogyasztókat megtévesztve a cég minősített partnereként hirdette magát, és lakás-mellékvízmérők cseréjéhez ajánlotta szolgáltatásait - közölte a szolgáltató szerdán az MTI-vel.
A Magyar Evangéliumi Testvérközösség (MET) elnöke szerint "barbár és embertelen dolog" az oktatási intézményeik nyilvántartásból törlése, és bíróságon támadják meg a kormányhivatal erről szóló határozatát.
Az LG Electronics (LG) mesterséges intelligenciára (AI) és mélytechnológiákra specializálódott startupokba fektet be. A dél-koreai cég – kiemelt partnerként – tízmillió dollárral szállt be az SBVA kockázatitőke-befektető társaság nemrég létrehozott 130 millió dolláros Alpha Intelligence Fund (AIF) nevű befektetési alapjába. Az SBVA az AIF számára o
Egykori diákként és anyaként reagált az igazgató kirúgásának hírére. Szerinte a Madáchban a tanulók eddig is használtak mobilt, ez azonban nem ment a tanulás rovására.
Linda Jackson, a Peugeot márkaigazgatója ugyanis nemrégiben arról beszélt, hogy a gazdasági szükségszerűségek és a Peugeot intenzív elektrifikációs programja miatt nem lesz több ilyen sportos teljesítményű típus a Peugeot palettáján. Legalább is olyan nem, amelyben belső égésű motor dolgozik. Pedig három évvel ezelőtt a Peugeot-nál még azt tervezt
Volodimir Zelenszkij ukrán elnök szerint a moszkvai propaganda befolyásolta Ferenc pápát abban, hogy bíráljon egy új ukrán törvényt - jelentette szerdán a Kathpress osztrák katolikus hírügynökség.
A többórás repülőutak fárasztóak lehetnek, különösen akkor, ha nehezen tudunk elaludni a fedélzeten. Egy kis felkészüléssel és megfelelő stratégiával azonban könnyen javíthatunk az alvás minőségén, hogy felfrissülve vághassunk neki az…
Az utóbbi időben egyre gyakrabban hallani, hogy az európai és tengerentúli országok korlátozni próbálják a piacukra Kínából érkező elektromos autók beáramlását.
Nem telt bele egy hónap sem, hogy a kormányzati propaganda gépezet rájöjjön: valamit tenni kellene az alapélelmiszerek árának júliusi brutális emelése miatt. A GVH a minisztérium erről szóló közleményét követően gyorsan jelezte: panaszeljárás keretében megvizsgálja az NGM által feltárt és jelzett árképzési gyakorlatot.
A felnőtt lakosság jóllétét vizsgálta országszerte a Profession.hu legfrissebb kutatásában, specifikusan kitérve a munkahelyi jóllétre és az ehhez kapcsolódó munkavállalói elvárásokra, motivációkra.
Minden jel arra utal, hogy a csökkenő kamatkörnyezet negatív hatásait túlértékelte, a bankok ezzel szembeni alkalmazkodóképességét pedig alábecsülte az elemzők többsége az elmúlt egy évben. Az elmúlt hetek gyorsjelentései nemcsak nekik, hanem maguknak a bankoknak is kellemes csalódást okoztak, és a javuló kilátásokat a részvénypiaci értékeltségek i
Megkezdte őszi munkáját a Gazdasági Kabinet, melynek első ülésén a kabinet tagjai áttekintették a globális és európai gazdasági folyamatokat, különös tekintettel a magyar gazdaság helyzetére.
Ha valahol, akkor szerintem a gyereknevelésben különösen fontos az ösztönökre, megérzésekre hallgatni, és a lehető legkevesebbet foglalkozni a kívülállók véleményével. Ez nem azt jelenti, hogy ki kellene zárni a szakirodalmat vagy a pedagógusok intelmeit (sőt), bár előbbit illetően érdemesebb a frissebb kutatási eredményekre támaszkodni. Személy sz
Megkezdődött a gímszarvasbikák bőgése a gemenci erdőben. A leghangosabb erdőrészekbe idén is szarvasbőgés-hallgató túrákat szervez hétvégente a Gemenc Zrt. - közölte az erdőgazdálkodással foglalkozó társaság hétfőn az MTI-vel.
Ahogy arról már írtunk, a Madách Imre Gimnázium azzal került be a hírekbe, hogy előre bejelentették: nem fogják elvenni a diákoktól a mobiltelefonjaikat, a kormány rendelete ellenére sem. A Belügyminisztérium erre válaszul, szerdán felmentette a Madách Imre Gimnázium igazgatóját.
Durek Verrett lesz a norvég királyi család első színesbőrű tagja. A sámánnak furcsa nézetei vannak: szerinte a gyerekkori rákot a boldogtalanság okozza.
Összességében vegyes mozgásokat láttunk ma az európai tőzsdéken, a vezető nyugat-európai indexek jellemzően emelkedtek, míg a mi régiónk alulteljesítő volt, beleértve a magyar tőzsdét is.
A gombalevest szerintem senkinek sem kell bemutatni. Az idő múlásával már kezdett kicsit befásulni, így elengedtük dubajozni egy kis időre, és azt vettük észre, hogy teljesen felfrissült és rettentően megszedte magát. Ennek örömére szeretném nektek bemutatni a gombalevest, most már gazdagon, megújult formájában. ????
Háromszáz szülővel töltették ki azt a kérdőívet, amelyben arra voltak kíváncsiak, hogyan nyaralnak azok, akik óvodás, vagy kisiskolás gyermekkel érkeztek a Balatonra. Valamennyi szülő arról számolt be, hogy számukra nem csak az időjárás a meghatározó, de a szeptemberi iskolakezdés is erősen behatárolja a nyaralási időszakot. 91 százalékuk úgy véli,