2024. augusztus 28. szerda

aug. 28
19:51
Giorgia Meloni Manfred Weberrel egyeztetett (Demokrata)
Az Európai Konzervatívok és Reformerek (ECR) elnöke az Európai Néppárt (EPP) elnökét fogadta a római kormánypalotában.
aug. 28
19:51
A világ legsikeresebb befektetőjének cége átlépte az ezermilliárd dollárt (Növekedés)
Warren Buffett az elmúlt évtizedekben átlagosan évi 20 százalékos hozamot ért el befektetőinek, és cége az első, amelyik nem technológiai társaságként érte el az álomhatárt.
aug. 28
19:53
A NATO-tagok megújították ígéretüket Ukrajna védelmének megerősítésére (Demokrata)
Jens Stoltenberg felhívta a figyelmet, hogy Ukrajna napi rendszerességgel fogja el az orosz rakétákat, számtalan életet megmentve ezzel.
aug. 28
19:57
Hiába az erősebb indulás: gyengült a forint szerda estére (Pénzcentrum)
Gyengült a forint árfolyama a főbb devizákkal szemben szerda estére a reggeli szintekhez képest a nemzetközi devizakereskedelemben.
aug. 28
20:00
Spontán tüntetés a Madách Gimnáziumnál: már több százan gyűltek össze a kirúgott igazgató miatt (SzMo)
Nemcsak a gimnázium diákjai mentek el az este hétre meghirdetett tüntetésre, hanem más iskolák tanulói is az egyre nagyobb tömegben vannak.
aug. 28
20:03
Kitört a pánik Barcson, katonák lepték el a települést (ATV)
Előkerült egy robbanótest a folyóból.
aug. 28
20:03
Az egészségügyi szakdolgozói kamara is csatlakozott a GondosÓra programhoz (Demokrata)
A cél az, hogy 2025-re másfél millióan használják az eszközt, mondta az időseket segítő program szakmai vezetője.
aug. 28
20:03
Egy kisváros ellátására elég napenergia veszik kárba naponta (Növekedés)
A száz megawatt energia többségét fel lehetne használni, de a tulajdonosok nem foglalkoznak vele.
aug. 28
20:06
Nemzetközi Bokszszövetség: Imane Khelif és Lin Ju-ting tényleg biológiailag férfi (HírTV)
A Nemzetközi Bokszszövetség megelégelte a Nemzetközi Olimpiai Bizottság és a gender lobbi támadásait, és nyilvánosságra hozta a két sportoló nevéhez fűződő botrány személyiségi jogokat nem sértő adatait, amikből kiderült az igazság.
aug. 28
20:06
Margot Robbie a világ legdögösebb fehér felsőjében villantotta meg terhespocakját: a színésznő gyönyörűbb, mint valaha (Femcafe)
Egy hónapja derült ki, hogy a Barbie-sztárja várandós: nos, azóta pocakja szépen kikerekedett már, amit a meseszép színésznő egy fehér, kigombolt ingben a minap meg is mutatott.
aug. 28
20:09
Földrengés történt Krétán (Portfolio)
Közepes, 5,2-es erősségű földrengés rázta meg a turisták körében kedvelt Kréta szigetét - jelentette szerdán az athéni földtani intézet.
aug. 28
20:09
Izraeli légicsapásban meghalt Szíriában az Iszlám Dzsihád több tagja (Demokrata)
Az izraeli hadsereg bejelentette, hogy likvidálta a palesztin iszlamista terrorszervezet több tagját.
aug. 28
20:09
Szemet gyönyörködtető veterán autók lepték el Makót (Autószektor)
Több mint 120 fő veterán autós és motoros érkezett a kánikulai hosszú hétvégén Makóra.  Szilágyi László, a Maros-parti Veteránjárműveket Kedvelők Sportegyesülete (MVKSE) elnöke, a régi autók-motorok találkozójának szervezője portálunknak elmondta, a hozzá érkezett visszajelzések alapján a rendezvény sikeresnek értékelhető. Sok a visszatérő vendég,
aug. 28
20:09
Új vezető a GySZC élén (Gyulatelevízió)
Júliustól Pörneki Attila lett a Gyulai Szakképzési Centrum főigazgatója. A korábban az orosházi Kossuth Lajos szakképző intézményt vezető szakemberrel a 3Téma műsorában az új feladat kihívásairól, a jövő terveiről és a marketingkommunikáció megnövekedett szerepéről beszélgettünk. Nyáron vezetőváltás történt a Gyulai Szakképzési Centrum élén. A fő
aug. 28
20:12
Takács Boglárka 200 méteren első, 100-on második Szczecinben (Demokrata)
A 23 éves országos csúcstartó sprinter a Nemzetközi Atlétikai Szövetség szczecini bronz kategóriás versenyén vett részt.
aug. 28
20:15
Egyforma dinoszaurusznyomokat találtak az Atlanti-óceán mindkét oldalán (Helló Magyar)
Ezek az egyező dinoszaurusz lábnyomok eltűnnek az Atlanti-óceán egyik oldalán, majd újra megjelennek a másikon.
aug. 28
20:18
Döbbenet, mivel töltik az idejüket a mai fiatalok: ez van rájuk legnagyobb hatással (Pénzcentrum)
A 18-29 évesek harmada legalább háromhavonta vásárol könyvet derül ki egy friss kutatásból. Egy korábbi nemzetközi felmérésből arra is fény derült, hogy a Z generációsok több mint fele legalább hetente olvas.
aug. 28
20:18
Lecsapott a vihar a Dunántúlra, villámárvizek öntöttek el több települést (SzMo)
Az egyik településen vízesés lett a lépcsőből, máshol pedig szinte folyóvá változott az út.
aug. 28
20:21
A kedvező nemzetközi hangulat ellenére: borús napot zárt a magyar piac (Pénzcentrum)
A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 476,86 pontos, 0,65 százalékos csökkenéssel, 72 838,51 ponton zárt szerdán.
aug. 28
20:24
Viszlát leggings: Ezt fogjuk hordani helyette idén ősszel (Femcafe)
A 2000-es évek legnagyobb trendje újra hatalmas népszerűségnek örvend.
aug. 28
20:27
Háború: Rakéta-sorozatvetőkkel és ágyúkkal támadják az oroszok Ukrajnát (Növekedés)
Az ukrán erők egy saját gyártású drónnal eltalálták Oroszországban, a rosztovi régióban lévő egyik olajraktárt - közölték szerdán az ukrán katonai hírszerzésnél az Ukrajinszka Pravda hírportállal.
aug. 28
20:27
Elindult a Sony blokkláncának teszthálózata (BitcoinBázis)
A Sony Group blokkláncokkal foglalkozó leányvállalata szerdán elindította a „Minato” testnetet Ethereum második réteges blokkláncához, a Soneiumhoz. Ez azt követően történt, hogy a japán cég a múlt héten bejelentette, hogy a szingapúri székhelyű Startale Labs-szel együttműködve saját blokkláncon dolgoznak. A Soneium célja, hogy a Sony szórakoztatói
aug. 28
20:27
Társadalmi felelősségvállalási pályázat: Ingyenes weboldalkészítés három magyar vállalkozásnak 2024-ben (Digital Hungary)
A Flybuilt idén újabb társadalmi felelősségvállalási pályázatot hirdet, amelynek célja, hogy segítse a magyar vállalkozókat online jelenlétük fejlesztésében. A kezdeményezés keretében három szerencsés projekt kap lehetőséget arra, hogy teljesen friss és üzletképes weboldalt kapjon ingyen, ami hozzájárulhat vállalkozásuk növekedéséhez és sikeréhez.
aug. 28
20:30
Könnyed desszert az utolsó nyári napokra: körtés torta (Hamu és Gyémánt)
Ez a körtés torta könnyedén elkészíthető, és tökéletes választás lehet bármilyen alkalomra, legyen szó egy hétvégi családi ebédről vagy akár egy ünnepi összejövetelről. Recept.
aug. 28
20:33
Itt lehet a megoldás a gümőkór ellen? (Magyar Mezőgazdaság)
Brit kutatók szép eredményeket értek el a borzállomány oltásával, amely védelmet biztosíthat a szarvasmarhák számára.
aug. 28
20:33
Gyula Tv Híradó 2024. 08. 28. (Gyulatelevízió)
Témák: – A gyorsan változó világban rendkívüli szerepet kap a rugalmasság – mondta 3Téma című műsorunkban Pörneki Attila. A Gyulai Szakképzési Centrum frissen kinevezett főigazgatója többek között arról beszélt, hogy felértékelődik a duális partnerek, a marketingkommunikáció és az innováció jelentősége. – Hamarosan jelentős előrelépés történhet a k
aug. 28
20:36
Tóth Gabi fél Azahriah-tól: Lehet, hogy kicsit becsinálnék, ha őt dobná a gép a műsorban (SzMo)
Az énekesnő szerint nagyon nehéz előadni Azahriah dalait, ezért örülne annak, ha nem kellene tőle semmit előadnia a Sztárban Sztár All Starsban.
aug. 28
20:45
Győr, Veszprém és Zalaegerszeg a három legdrágább dunántúli vármegyeszékhely (Üzletem)
A dunántúli vármegyeszékhelyeken zárul az ingatlan-adásvételek 15 százaléka a Duna House adatai szerint; a három legdrágább Győr, Veszprém és Zalaegerszeg, 592–724 ezer forint közötti átlagos négyzetméterárral.
aug. 28
20:51
Mélyen a zsebükbe nyúlhatnak a magyar szülők ősszel: az osztrákok, csehek, hollandok is jobb helyzetben vannak (Pénzcentrum)
Szeptember 2-án, hétfőn több mint 1 millió 900 ezer iskoláskorú gyermeknek csengettek be a 2024/2025-ös tanévre Magyarországon. Az iskolakezdés a családi kasszákat is érinti: a tanszerek 7% körül, a gyerekruhák 2-4% között, míg a gyerekcipők 2% körül drágultak tavaly júliushoz képest - írja az Oeconomus. Ugyanakkor pozitív fejlemény, miszerint 2023
aug. 28
20:51
Trump a harmadik világháborútól tart, a Kreml szerint érthető, hogy retteg (ATV)
A kurszki régióba történt ukrán betörés a végletekig kiélezte a helyzetet, érthető, hogy Donald Trump amerikai republikánus elnökjelölt a harmadik világháború veszélyétől tart - jelentette ki Dmitrij Peszkov, a Kreml szóvivője szerdán újságíróknak.
aug. 28
20:51
3Téma – Pörneki Attila (Gyulatelevízió)
Júliustól Pörneki Attila irányítja a Gyulai Szakképzési Centrumot. A főigazgatóval a 3Téma műsorában az új feladat kihívásairól, a jövő terveiről és a marketingkommunikáció megnövekedett szerepéről beszélgettünk.
aug. 28
20:54
Kate Winslet beintett Hollywoodnak: nem hajlandó megtenni ezt a dolgot a kedvükért (Femcafe)
Régóta tudjuk Kate Winsletről, hogy az egyik leghitelesebb nő Hollywoodban, aki nem hajlandó a filmipar kedvéért megváltoztatni a külsejét, most pedig újfent sikerült kivívnia a rajongók csodálatát.
aug. 28
20:54
Olimpikonként és katonaként is bizonyítottak a Sportszázad tagjai (Demokrata)
A párizsi olimpián részt vevő katona sportolókat köszöntötte Szalay-Bobrovniczky Kristóf.
aug. 28
21:00
Henry Kettner lesérült, ezért feladta a Sztárboxot (SzMo)
Nem bírta az influenszer válla a terhelést, ezért edzőjével úgy döntöttek, hogy mégsem indul az RTL bokszműsorában.
aug. 28
21:03
Benjamin Netanjahu iráni válaszcsapástól félti a külföldön élő fiát (naphire.hu)
A Netanjahu család azt szeretné, ha a Shin Bet fokozottan ügyelne a biztonságukra, különösen a 2023-as igazságügyi reform miatt kitört tiltakozási hullám után. A miniszterelnök emellett azt is kérte, hogy a fia, Jaír Netanjahu is kiemelt védelemben részesüljön egy esetleges iráni bosszú esetére.
aug. 28
21:03
Napokkal a tanévkezdet előtt mentették fel a Madách Imre Gimnázium igazgatóját (Kölöknet)
Nem csak a fővárosi gimnázium nevelőtestülete áll döbbenten a történtek előtt, hanem a szülő-pedagógus társadalom jó része sem érti az eljárás módját, illetve egyre több híresség nyilatkozik az ügy kapcsán.
aug. 28
21:03
Barbie-rajongóknak kötelező darab: jön a Barbie-mobiltelefon (in.hu)
A Nokia-telefonokat is gyártó HMD Global a Mattel játékgyártó vállalattal közösen dobja piacra a Barbie-telefont.A retro kialakítású, összehajtható és – természetesen – rózsaszínű mobiltelefon 99 fontba (kb. 46 ezer forint) kerülő mobil telefon szerdától megvásárolható.A készülék lehetővé teszi a felhasználók számára a telefonálást és az sms-ek kül
aug. 28
21:05
Előkerült az eltűntnek hitt szupersztár, egy dzsungelben bújt el a média elől (naphire.hu)
Lizzo egy kis időt szán magára, és ez meg is látszik rajta.
aug. 28
21:07
Rettenetes tragédia: összeomlott az árvíz miatt három gát, többen az életüket vesztették (naphire.hu)
A heves esőzések áradásokat, három gát átszakadását okozták a húszi lázadók irányítása alá tartozó észak-jemeni el-Mahvít kormányzóságban, az árvíz következtében legkevesebb 33 ember életét vesztette - közölték szerdán a helyi hatóságok.
aug. 28
21:09
Megrázó, ami a forinttal történik, ezt még nézni is rossz (naphire.hu)
Gyengült a forint árfolyama a főbb devizákkal szemben szerda estére a reggeli szintekhez képest a nemzetközi devizakereskedelemben.
aug. 28
21:15
Az ABB öt új, hibrid-elektromos komphajó hajtóművének szállítására nyert kizárólagos szállítói megbízást a Washington State Ferries-től (ProfitLine)
A Washington State Ferries (WSF) az ABB-t bízta meg, hogy az új, innovatív, 160 autó szállítására méretezett hibrid-elektromos komphajók hajtásrendszerének kizárólagos beszállítójaként (propulsion single source vendor/Pssv) vegyen részt az új kompflotta kialakításban. A projekt jelentős mérföldkövet jelent a fenntartható tengeri szállítás fejlődésé
aug. 28
21:15
Most jött: szabadlábra helyezték a Telegram vezetőjét (ATV)
Szabadlábra helyezték szerdán Pavel Durovot, a Telegram Franciaországban őrizetbe vett orosz-francia alapítóját és vezérigazgatóját, akit négy napon át hallgattak ki azzal kapcsolatban, hogy az üzenetküldő alkalmazást a gyanú szerint illegális tevékenységekre használják - közölte szerdán a párizsi ügyészség.
aug. 28
21:21
Már nem Satoshi Nakamoto lesz a legnagyobb BTC-tulajdonos (BitcoinBázis)
A világ legnagyobb BTC-tulajdonosa feltehetően maga Satoshi Nakamoto, a Bitcoin megalkotója. Tekintettel azonban arra, hogy az Egyesült Államokban a spot Bitcoin tőzsdén kereskedett alapok (ETF-ek) masszívan gyűjtik a bitcoint, Eric Balchunas ETF-elemző szerint Nakamoto már nem sokáig tarthatja meg státuszát. Balchunas rámutatott arra, hogy a Bitco
aug. 28
21:21
Ezek a kiszáradás tünetei gyerekeknél: 7 jel, amire figyelj! (Babanet)
Már az enyhe kiszáradás is komoly rosszulléthez, hangulatváltozáshoz, koncentrációs zavarhoz vezethet, hosszabb távon pedig olyan panaszok jelentkezhetnek, mint a vesekő, székrekedés, továbbá szív- és érrendszeri betegedések.
aug. 28
21:27
Ezért érdemes a jövőben a zöldségtermesztést választani (Magyar Mezőgazdaság)
A több hónapig tartó aszály és a háborús konfliktus okozta piaci zavarokból a szántóföldi zöldségtermesztés jelentheti a kivezető utat, mely által talán nem kell ennyire kiszolgáltatottnak érezniük magukat a gazdálkodóknak.
aug. 28
21:27
Ügyészség a Simonka-interjúról: A titkosszolgálatok semmilyen befolyással nem bírnak ránk (Telex)
A volt fideszes országgyűlési képviselő az ügyészség befolyásolásáról beszélt, szerintük viszont Simonka állításai "légből kapottak".
aug. 28
21:27
Fiatalkorú fiú ölt meg egy idős férfit Öcsödön (Telex)
A fiú az édesapjával bement a rendőrkapitányságra, ahol elmondták, mi történt.
aug. 28
21:27
Szijjártó minisztériuma szerint nem töltött be pozíciót magyar állami cégben az Amerikában letartóztatott férfi anyja (Telex)
A KKM azt írta, a Magyar Exportfejlesztési Ügynökség moszkvai partnerirodájának volt az alkalmazottja, ami egy orosz cég volt.
aug. 28
21:27
Gyakorlásból rongálhatják a kardszárnyú delfinek a hajókat egy új elmélet szerint (Telex)
Spanyol kutatók szerint a fiatal orkák a hajókon modellezve tanulják ki, hogyan vadásszák le betevőjüket.
aug. 28
21:27
Megint változtatják két lakossági állampapír kamatszintjét (Telex)
A Kincstári Takarékjegyek és a MÁP Plusz éves kamata csökken.

Keresés