Már több mint egy éve vezeti fel legújabb elektromos, kompakt crossoverét a Skoda. Nem rég már gyári, de még álcázott fotókat is láthattunk a külsejéről, most pedig bemutatták az utasterét, de ezt sem a hagyományos módon. Látványos, minden részletet bemutató fotók helyett, kaptunk néhány fotót az ülésekről, amikben első ránézésre semmi furcsa nincs
A BNPL óriás Klarna radikális változtatásokat hajt végre a vállalati működésében. A mesterséges intelligencia használatával nem csupán a hatékonyságot tudják növelni, hanem drasztikusan csökkenthetik a dolgozói létszámot is. Korábban beszámoltunk róla, hogy a Klarna januárban bevezetett virtuális asszisztense már 700 ember munkáját látja el. Sebast
Néhány évtizede a háziasszonyok szemrebbenés nélkül lereszelték a boltban vásárolt citrom héját, hogy ízesebb legyen az almás pite, és illatosabb a karácsonyi mákos bejgli tölteléke. Ma azonban már a biotermékeket is gyanakodva nézzük, hazaérve lesikáljuk, szódabikarbónás vízbe áztatjuk, és még így is megesik, hogy lehúzzuk a héjukat.
Jövő hónapban lejár Donald Trump részvényeladási moratóriuma médiacégének részvényeit illetően, amely a tőzsdére vezetéskor lépett életbe. Kérdés, hogy a lelkes rajongók megveszik-e a fundamentálisan értéktelen részvényeket, hogy támogassák jelöltjük a választási kampányban.
J.D. Barker legújabb, Zárt ajtók mögött című regénye fülledt légkörű, sötét thriller, melyben az Elemi ösztön találkozik David Fincher Játsz/májával. Olvass el belőle egy részletet!
Nem indul jól az új szezonja egy norvég utánpótlás kapusnak, Kristoffer Klaessonnak. A klubja már az előtt megvált tőle, hogy a szezon igazán elkezdődött volna, ugyanis a 23 éves játékos túlsúllyal kezdte meg a felkészülést. Ennek ellenére az edzések után többször is egy helyi gyorsétteremben látták a fiatal focistát.
A magánszemély és az egyéni vállalkozó ügyfeleinek a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) júniustól folyamatosan küldi az adószámla-értesítőket, ezek alapján több mint 800 ezren tartoznak és mintegy 770 ezer magánszemélynek van túlfizetése - közölte a NAV kedden az MTI-vel.
Miközben Magyarországon emberek százezrei ünnepelték négy napon keresztül békében, biztonságban, a legkisebb félelemérzet nélkül az államalapítás ünnepét, addig Németországban egy kisvárosi fesztiválon szír migráns késelt válogatás nélkül szerinte "hitetleneket", vagyis keresztényeket. Pedig az emberek ott sem akartak mást, mint Budapesten, Győrben
Ryan Reynolds most alaposan felcsigázta a Marvel-rajongókat azzal, hogy nyilvánosságra hozott egy törölt jelenetet a Deadpool & Rozsomákból (lásd a cikkünk galériájában idefent a kis képre kattintva).
A császármorzsa a gombóc, a palacsinta, a máglyarakás, és a vargabéles mellett azok közé a desszertek közé tartozik, amelyek egy tartalmasabb leves után főételként is megállják a helyüket. A császármorzsa olcsó, gyorsan elkészíthető finomság. Ha elkészíted, csupán egy gondod lesz: lekvárral, vagy porcukorral edd.
Óriási tévhit – A házi természetes tisztítószerek nem veszélyesek? Ha házilag szeretnél tisztítószert előállítani valószínűleg ezekkel a gyakori összetevőkkel fogsz találkozni az oldat elkészítésekor: szódabikarbóna, citromlé és ecet. Ez a 3 összetevő a boltban vásárolt tisztítószerek (természetes vagy hagyományos) árának töredékébe kerülhetnek. Na
A pajzsmirigy-alulműködés azt jelenti, hogy nem termelődik a szervezetünkben néhány olyan kulcsfontosságú hormon, amire feltétlenül szükségünk van. Mivel ez a folyamat az egész testünkre nagy hatással van, a tünetei igencsak változatosak lehetnek, és a "hajunktól a lábkörmünkig" pusztítást végezhetnek Dr. Shariff endokrinológus szerint. Ha a követk
Mihalicz Antal 2020-ban vette át az akkor még veszteséges Sertec Auto Structures Hungary Kft. vezetését, és néhány év leforgása alatt egy sikeres vállalattá alakította. Munkája eredményeként 2024-ben dobogós lett az Év Cégvezetője versenyen. – Hogyan érintette az Év cégvezetője versenyen elért helyezés? – Nagy meglepetés volt számomra, hiszen 201
A Celsius mostanra már több mint 2,53 milliárd dollárnyi kriptovalutát és készpénzt osztott ki hitelezőinek. Ez a felszámolás során rögzített érték körülbelül 93%-a csődbiztos szerint. A kifizetés azt jelenti, hogy a 372 000 jogosult hitelező közül nagyjából 251 000 kapta meg eddig a bennmaradt pénzét. A fennmaradó rész pedig főként kisebb összegek
A Microsoft, kiberbiztonsági cégek és kormányzati tisztviselők szeptember 10-én találkoznak a szoftveróriás székhelyén, hogy megvitassák, hogyan lehetne javítani az endpoint technológiákat a júliusi globális IT leállást követően, amelyet a CrowdStrike által kiadott sikertelen frissítés okozott. A CrowdStrike is részt vesz majd a Microsoft Endpoint
Semelyik más civilizációban nem ennyire központi érték az egyéni szabadság a világon, mint a keresztény emberképre épülő civilizációban. Más civilizációkban az egyén szabadsága sokkal kevésbé érték, mint nálunk. Ezért igenis szorosan összefügg a kereszténység és a szabadság, az európai szabadság alapja igenis a kereszténység. […] A kereszt tehát ne
A külsőre és az életmódjukban is hasonló, betolakodó kagylófajok nem egyformán veszélyesek az őshonos kagylókra – állapította meg a HUN-REN Balatoni Limnológiai Kutatóintézet és a Toruni Egyetem (Lengyelország) munkatársainak közös kutatása.
Mindenki bizonytalan időnként, ez az élet természetes része. Azonban vannak, akik túl sokat aggódnak és nem találják önbizalmukat, amelynek segítségével túlléphetnének kételyeiken.
Figyelmeztető előrejelzést adtak ki több megyére szerda éjfélig. Ma napközben a Dunántúl délnyugati felében, illetve kis eséllyel a délkeleti határ mentén alakulhat ki néhány zivatar a délutáni órákban viharos (ált. 60-75 km/h) szél kíséretében - írja a HungaroMet. A nyugati, valamint északi területek kivételével 25 fok feletti 24 órás középhőmérsé