A használtautó-piacról sokaknak ezeréves, már-már alig működő, olcsó gépjárművek jutnak az eszükbe, pedig a meghirdetett autók között találunk olyanokat is, amelyeket még annak ellenére is sokszáz millióért árulnak, hogy nem nullkilométeresek.
Világszerte egyre kevesebb a víz, különösen a városokban, noha a vízigény gyorsan növekszik. A Welt bemutatott néhányat az intézkedések közül, amelyek segítenek megtakarítani a vizet a városok számára.
A Xapo Bank lett az első olyan engedéllyel rendelkező bank az Egyesült Királyságban, ami kombinált kamatozó USD és Bitcoin számlát kínál. A tagok általánosan elfogadott bankkártyán keresztül használhatják a Bitcoint, vásárolhatnak kriptovalutákat, vagy akár S&P 500 részvényekbe is fektethetnek. A Xapo Bank egyedülálló ajánlata A gibraltári székhely
Gyerekdalok a fogmosásról – No de igazán! Hogy mennyi dolga van egy óvodásnak! Öltözködni, kezet mosni, oviba járni, délután aludni, és még itt van ez a fogmosás is napjában többször!
A Richter Gedeon Nyrt. bejelentette 2024. második negyedévi / első félévi pénzügyi eredményeit. A gyógyszeripari bevételek 16%-kal 213 milliárd forintra növekedtek 2024 második negyedévében, így a 2024 első féléves gyógyszeripari bevételek 413 milliárd forintot tesznek ki (1,06 milliárd euró), ami 14%-os növekedést jelent éves szinten.
Ha valaha is volt gyomorégése, tudja, hogy a kellemetlen égő érzés a mellkasában és a torkában nem szórakoztató tünet. Ráadásul, ha nem kezelik, egy sor szövődményt okozhat.
A 777 szabályt sokan a hosszú távon is stabil és boldog párkapcsolat titkának tartják, és bár a hetes hagyományosan egy szerencseszám, a szabály korántsem a szerencsére bízza a kapcsolat alakulását. Ehelyett a három hetes mindegyike három olyan dolog gyakoriságát jelöli meg, amit érdemes megtenni azért, hogy kapcsolatod megőrizze kezdeti lendültét,
Megjósolhatatlan, hogy a Szajna nagyon erős sodrása miatt milyen eredményt hoz a párizsi olimpia nyíltvízi úszóversenye – mondta az InfoRádióban a válogatott szövetségi kapitánya. Gellért Gábor hozzátette: a magyar indulók az elmúlt hetekben ötször edzettek a Dunában, emellett a triatlonosok versenye adhat némi támpontot a mezőnynek.
Egy két és fél kilós vörös fülű ékszerteknőst fogtak be a Madárfigyelő Szolnok Természetvédelmi Egyesület munkatársai a Tisza szajoli szakaszán. Az állatnak semmi keresnivalója nem volt a folyóban, ezért a jászberényi állatkert lesz az új otthona.
A bársonyvirág vagy büdöske (Tagetes spp.) a legelterjedtebb és legmegbízhatóbb ágyásnövények közé tartozik. Nem mindegy azonban, mikor ültetjük ki, hogyan locsoljuk és miként gondoskodunk róla.
Ötven helyszínen ezernél is több programmal várja a közönséget a Sziget. A fesztivált, amelyen idén mások mellett Kylie Minogue, Liam Gallagher és Martin Garrix is fellép, 30. alkalommal rendezik meg, ezúttal augusztus 7-től 12-ig. „Az elővételek alapján idén a Martin Garrix koncertjét hozó szombat, valamint a hétfői nap Fred again...-nel lehet tel
A francia Lille 2-1-re nyert a török Fenerbahce ellen a labdarúgó Bajnokok Ligája selejtezőjének 3. fordulójában. A nyáron kinevezett José Mourinho első vereségét szenvedte el tétmérkőzésen az isztambuli óriás kispadján.
Egy friss kutatásból két olyan jel derült ki, amely az egészségesebb agyvelőre utalhat.A Neurology folyóiratban megjelent kutatási eredmények alapján fiatalokra és idősekre egyaránt jellemző, hogy az erősebb kézfogás egészségesebb agyhoz kapcsolódik. Az erősebb fogású embereknél ugyanis kisebb valószínűséggel alakulnak ki agyi eredetű betegségek, p
: the_content_rss funkció használata 2.9.0 verziótól kezdődően. the_content_feed() használata javasolt helyette. in on line : make_url_footnote funkció használata 2.9.0 verziótól kezdődően. Nincs helyettesítő javaslat. in on line 10 borparadicsomi hely, ahol egymást érik a borbárok, borkóstolók és egyéb boros események. Az italki.com
A maratoni gyaloglással kezdődött, és a férfi vízilabda-válogatott negyeddöntőjével zárul a magyarok szerdai versenynapja a párizsi olimpián. Egy-egy birkózónknak és taekwondósunknak, továbbá négy-négy atlétánknak és kajakosunknak, illetve két kenusunknak szoríthatunk.
A francia Lille 2-1-re nyert a török Fenerbahce ellen a labdarúgó Bajnokok Ligája selejtezőjének 3. fordulójában. A nyáron kinevezett José Mourinho első vereségét szenvedte el tétmérkőzésen az isztambuli óriás kispadján.
Az FBI szerint Irán állhat az összeesküvés hátterében. A férfi felderítőket is be akart szervezni és olyanokat is, akik a merénylet után figyelemelterelésként tüntetnek.
Érszűkület, magas vérnyomás, szívritmuszavar, visszér, érelmeszesedés – ezek a panaszok vezetik a magyarok körében a szív-érrendszeri betegségek listáját.
Szilágyi Liliána a sikeres sportmúltja után elhagyta Magyarországot és Mexikóba költözött, hogy új életet kezdjen. Mint kiderült, az egykori úszónő a megélhetése miatt modellkedik és szállodát takarít egy üdülőparadicsomban, és most, 27 évesen igyekszik külföldön felépíteni az életét. A magaslatok és mélységek után, amelyeken keresztülment, igencsa
A megújult magyar felsőoktatás versenyképességének, a diplomához fűződő előnyöknek, és az új, személyre szabott és rugalmas felvételi rendszernek köszönhetően idén is meghaladta a 120 ezret a felsőoktatási intézményekbe jelentkezők száma, ami nagy áttörés a korábbi évekhez képest - írta Varga-Bajusz Veronika a Kulturális és Innovációs Minisztérium
Lando Norris, a McLaren brit származású Forma-1-es versenyzője jótékonysági árverésre ajánlotta fel Herendi-stílusú festéssel díszített sisakját, a befolyó összeget pedig részben a Magyar Vakok és Gyengénlátók Országos Szövetségének adományozza.
Zöld közlekedés zöld rendszámmal. Azok az autók, melyeken a természet színére hajazó rendszám található - vagyis zöld rendszámosak - környezetkímélő módon üzemeltethetők. Elméletben...
A republikánus J. D. Vance korábban számos alkalommal dicsérte Magyarországot és Orbán Viktor magyar miniszterelnököt. A demokrata jelölt viszont diktátorozik.
Úgy tűnik, véget értek a Red Bulltól jövőre távozó Adrian Newey tárgyalásai, amelyeket több F1-es istállóval folytatott, s végül az Aston Martinnal állapodott meg egy négy évre szóló együttműködésről.