A magas hozzáadott értékű munkákhoz többnyire nélkülözhetetlen a digitális felkészültség, tehát ezen is múlik a gazdasági felzárkózás – közölte az MTI-vel a GKI Gazdaságkutató Zrt.
Kezdődik a Sziget, és az utóbbi években többször is gondot okozott, hogy a K-híd állapota miatt szakaszosan korlátozhatják a szervezők, hogy egyszerre hányan tartózkodhatnak a hídon, emiatt pedig előfordult, hogy sokat kellett várni, hogy kijuss. Hallgass ránk, és kerüld el ezt, segítünk, hogyan tudod megóvni magad a sorban állástól.
Majdnem tökéletes, sötét krimi és pszichológiai horror keverék. A Longlegs több olyan elemmel is operál, amit más horrorfilmek elrontanak, vagy nem tudják hogy kivitelezni, de itt minden remekül építi az atmoszférát. A film története nekünk dob pár csavart és érdekességet, azonban a lezárásban hatalmasat bucskázik azzal, hogy nagyon szájbarágósan m
Márciusban benyújtotta, júniusban visszavonta keresetét az OpenAI nonprofit formába kényszerítéséről, augusztusban pedig újra a bírósághoz fordult, még súlyosabb vádakkal illetve a vállalat vezetőit.
Azt írták: az augusztus 7-12 között az Óbudai-szigeten tartott Sziget Fesztivál miatt augusztus 15-én 20 óráig lezárták a Budai alsó rakpart északi szakaszát a Mozaik utca és a bevásárlóközpont parkolója között, az Óbudai-szigetet pedig már korábban lezárták. A fesztivál miatt keddig naponta 13 órától hajnali 3 óráig időszakosan szintén lezárják a
A diabétesz kezelése igen komplex terápiát kíván, melynek alapja az életmód terápia, szükség esetén a gyógyszeres, inzulinos kezelés. Nézzük, mikor melyikre van szükség!
Ötven helyszínen ezernél is több programmal várja a közönséget a Sziget. A fesztivált, amelyen idén mások mellett Kylie Minogue, Liam Gallagher és Martin Garrix is fellép, 30. alkalommal rendezik meg, ezúttal augusztus 7-től 12-ig.
Előző életeid feltárásával a jelenlegi életed problémáinak megoldásához is közelebb kerülhetsz, hiszen sok megmagyarázhatatlan félelem és belső konfliktus gyökerezhet az emlékezeted előtti múltadban. Most két módszert mutatunk neked, amit érdemes megismerned!
„A vezetőknek olyan struktúrát kell létrehozniuk, amiben a vállalkozói autonómia lehetséges” – mondja Nikolaus Franke, a Bécsi Közgazdaságtudományi Egyetem (WU) Vállalkozói és Innovációs Intézetének igazgatója, egyetemi tanár. Az alkalmazottaknak felhatalmazást kell kapniuk, és a tényleges vállalati értékeknek elő kell segíteniük az innovációt. Ugy
A hétfői globális eladási hullám után kedden részben visszapattantak a piacok, az emelkedés elsősorban az USA-ban volt határozott, míg az európai részvényindexek között inkább csak csapkodást láttunk. A Wall Street három napi esésből történt felpattanása segített javítani a globális hangulatot, Ázsiában ma is folytatódott a visszapattanás. A japán
Semmi kétség, a McLaren mostanra utolérte, talán le is hagyta a Red Bullt. A felzárkózásukban éppen egy, a bikásoktól érkezett személynek lehetett kulcsszerepe?
A WRC következő versenyén, a görög Akropolisz Rallyn Adrien Fourmaux és Grégoire Munster mellett Jourdan Serderidis is rajthoz áll az M-Sport csapatában.
Egy merész lépéssel egy jól ismert japán részvénytársaság, a Metaplanet nyilvánosságra hozta, hogy növelni kívánja Bitcoin-részesedését. Mintegy 60 millió dollár összegyűjtésével jelentősen növelni tervezik Bitcoin-részesedésüket. Vizsgáljuk meg, miért terveznek ilyen hatalmas befektetést a BTC-be. Mi a terv? A Metaplanet jelenleg 246 Bitcoint birt
A munkáltatók gyakran biztosítanak a munkavállalók számára az alapbérükön felül olyan juttatást, amelynek célja a dolgozók motiválása vagy munkájuk, teljesítményük elismerése. Sokféle elnevezést kaphatnak ezek juttatási formák - prémium, bónusz, jutalom. De melyik mit jelent pontosan? Dr. Szabó Gergely ügyvéd írása a HR Blogon.
Mintegy kétharmados kapacitáson termeltek tavaly a német autógyárak a főként az elektromos járművek iránti alacsony kereslet miatt. Az Audi emiatt egy egész telephely fenntartását is mérlegre tette és példáját más gyárak is követhetik - mondta Stefan Bratzel iparági szakértő a Bergisch Gladbach-i Centre of Automotive Management (CAM) munkatársa a d
A nyár lassan az utolsó harmadába lép, Magyarország időjárása pedig változatos képet mutat a következő három napban. A friss előrejelzések szerint változékony idő vár ránk, amely napos és felhős periódusok váltakozását hozza.
Rana Reider két tokiói olimpiai bajnok, a 100 méteres síkfutás aranyérmese, az olasz Marcell Jacobs és a 200-as címvédő kanadai Andre De Grasse edzője.
A két napig tartó dohai tárgyalások után a Hamász Yahya Sinwart nevezte ki új általános vezetőjének. Sinwar a múlt héten Teheránban meggyilkolt Iszmáil Hanije helyét veszi át.
Hétfőn 399 fölé gyengült a forint az euróval szemben, de a 400-as szintet egyelőre nem értük el. Ma reggel kis erősödést látunk, és úgy tűnik, a részvénypiaci esés is megállt (legalábbis átmenetileg).
Az eltűntek felkutatásában az első 24 óra a legfontosabb, és a megtalálásukban az önkéntesek is lényeges szerepet játszanak. Erről beszélt Kapás Attila, aki eltűnt személyek keresésében segít.