Felvidékről a Csonkaországba költözött egy értelmiségi házaspár, hogy nagy lépést tegyenek a városi lét megfizethetetlen költségeitől az önellátás felé.
Kiadta második negyedéves gyorsjelentését a német Commerzbank, ebben közölte, hogy 600 millió eurós részvény-visszavásárlást tervez, miközben a második negyedévi nettó nyereség a várakozásokkal összhangban csökkent – írja a Reuters.
Harry herceg ismét megszólalt, és egy interjúban árult el eddig nem ismert részleteket harcairól, és arról, ezekben milyen szerepe volt feleségének, Meghan Markle-nek.
A nyugdíjas évek elsősorban a nyugodt, zökkenőmentes mindennapokról és persze a jól megérdemelt pihenésről szólnak. Épp ezért egyre gyakoribb, hogy azok akik elérik ezt a kort, úgy döntenek, hogy elköltöznek egy másik városba, ahol a nyugalom és harmónia veszi őket körbe. A Forbes most összegyűjtötte azokat a helyeket, ahol a legjobb nyugdíjasnak l
Főleg munkába és iskolába járásra használják az autójukat a magyarok, a többség pozitívan viszonyul a vezetéstámogató rendszerekhez, és rádiót, vagy saját lejátszási listáját hallgatja vezetés közben – többek között ez derült ki a Chery Group megbízásából készült felmérésből. A válaszadók között többségben voltak azok, akik évente legalább egyszer
A magyar női vízilabda-válogatott tagjai rendkívül csalódottak voltak az amerikaiak elleni 5–4-es vereség után, és többen úgy érzik, nem volt következetes a játékvezetői felfogás.
2024 júniusában az ipari termelés volumene 8,2, munkanaphatástól megtisztítva 3,7%-kal elmaradt az egy évvel korábbitól. A jelentős eltérést a nyers adathoz képest az okozza, hogy ebben a hónapban kettővel kevesebb munkanap volt, mint 2023 júniusában. A szezonálisan és munkanappal kiigazított adatok alapján az ipari kibocsátás 2024 májusához mérten
Az előző hónapok visszaesése után júniusban nőtt az ipari termelés májushoz képest. A növekedés azonban visszafogott, miután a hazai ipar húzóágazatai szenvednek.
Vérmérsékletük, fizikai erejük, bátorságuk, hűségük és fájdalomtűrő képességük alapján a kutyakiképzők a következő 7 kutyafajtát tartják a legjobb házőrző kutyának.
A női egészségről sok mindent elárul a hüvelyfolyás jellege, mennyisége, színe és szaga. Te mennyire ismered a tested jelzéseit? Tesztünkkel kiderítheted!
Snoop Dogg vitte az olimpiai lángot, Snoop Dogg úszóleckét vett Michael Phelpstől, Snoop Dogg az amerikai tornászválogatott legnagyobb szurkolója - a sort még hosszasan lehetne sorolni, egy dolog viszont biztos: az 52 éves sztár folyamatosan igyekszik a figyelem középpontjába kerülni.
A hazai gyengébb kereslet és a külpiai konjunktúra visszaesése is látszik a friss ipari adatokon. Júniusában az ipari termelés volumene 8,2, munkanaphatástól megtisztítva 3,7%-kal elmaradt az egy évvel korábbitól - a KSH adatai szerint.
Fiatalon sokunknak vannak álmai, a megvalósításukhoz azonban már nem mindannyian vagyunk elég bátrak, vagy úgy érezzük, az élet éppen nem azt diktálja, hogy az elképzelt utunkat próbáljuk meg járni. Szerencsére azonban az ellenkezőjére is bőven akad példa.
Az amerikai GroundUP Music kiadónál jelent meg a Söndörgő Gyezz című albuma, amelyet a világhírű jazzszaxofonossal, Chris Potterrel rögzítettek. A délszláv zenei hagyományokból merítő zenekar a London Jazz News szerint igazi kortárs európai jazzlemezt készített.
Folytatódik a hazai gyorsjelentési szezon, ma egy újabb blue chip, a Magyar Telekom teszi közzé negyedéves számait. Megnéztük, hogy mit várnak az elemzők a második negyedéves gyorsjelentéstől.
A Nemzetgazdasági Minisztérium szerint – Csehországot is előzve – az uniós középmezőnyben helyezkedik el a magyar effektív minimálbér, miközben az Eurostat statisztikái szerint Magyarország az utolsó előtti helyen áll az EU-ban.
A tervezhetőbb költségek érdekében az egyetemes földgázszolgáltató naparányos számlázási rendszert vezetett be idén áprilisban a kormány. A kedvezményes mennyiségek kiegyensúlyozottabb elosztása augusztusig több mint 111 ezer háztartást mentesített összesen 10,1 milliárd forint megfizetése alól - írja az Energiaügyi Minisztérium.
Ebben az évben 2024. augusztus 1-jét jelölték meg a Túllövés Napjaként, ami azt jelenti, hogy az emberiség ezen a napon kimerítette a Föld egy évre elegendő természeti erőforrásait. Ez a nap szimbolizálja a bolygónk regenerációs képességének túllépését, és figyelmeztet minket fenntarthatatlan életmódunk következményeire. Mi az a Túllövés Napja? A T
Idén már augusztus elsején elértük a túlfogyasztás világnapját, ami azt jelenti, hogy egyre gyorsabban éljük fel a Föld egy évre jutó erőforrásait. Ennek fényében növekvő jelentőséggel bírnak a környezettudatos, fenntartható vásárlási döntések. A témával kapcsolatban a Jófogás online felmérést végzett felhasználói körében, amelyből többek között az
Már három Tesla Cybertruck is legálisan közlekedhet Európa útjain, most Lengyelországban sikerült rendszámot rakatni egyre. Emellett Ausztriában és Csehországban is nyilvántartásba vettek egyet.