A lakáskiadáshoz nem kell feltétlenül adószámot kiváltani, hacsak a bérbeadó nem választ valamilyen adószámhoz kötött gazdálkodási formát – közölte a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) az MTI-vel a kiadó ingatlanok piacának csúcsszezonja kapcsán a hosszú távú lakáskiadás legfőbb szabályait összefoglaló közleményében. A közlemény szerint ha a bérbeadó
A nyári szezonális ellenőrzésekhez is kapcsolhatóan a vármegyei, valamint a járási szakemberek retrospektív, azaz visszatekintő ellenőrzéseket végeznek a hosszútávra (8 óránál hosszabb útra) indított kérődző- és sertésszállítmányok esetében.
Mint ismert, szombaton Valter Attila sporttörténelmi eredményt ért el: olimpiai negyedik lett a férfi országúti kerékpárosok mezőnyversenyén. A magyar versenyző Facebookon osztotta meg gondolatait a párizsi ötkarikás játékokról.
Minden szempontból emlékezetesre sikerült egy randim, amiről természetesen a barátnőmnek is beszámoltam. Szerencsére köztünk nincsenek tabuk, így arról is részletesen meséltem neki, hogy a vad éjszakát másnap milyen érzés követte. Mindkettőnk számára tanulságos volt a történet, és egy életre megtanultuk, mit tegyünk, ha nem akarjuk, hogy ilyen kese
A Pedagógusok Demokratikus Szakszervezete közleményt adott ki, amiben tiltakozik a nevelő-oktató munka során alkalmazott tartalomszabályozók ismeretéről szóló, miniszter által elrendelhető képzés teljesítési kötelezettségéről szóló rendelettervezet ellen. A PDSZ továbbra is kitart azon álláspontja mellett, hogy valódi oktatási reformokra van szüksé
Donald Trump republikánus elnökjelölt bejelentette, hogy hétfőn interjút ad Elon Musknak. A milliárdos vállalkozó kérdezi majd a volt elnököt, aki visszatérne a Fehér Házba.
2018 óta évről évre látványosan emelkedik az államtitkárok, a miniszterek és nem utolsósorban a miniszterelnök fizetése, miközben a ranglétra alján lévő kormány- és köztisztviselők illetményét mindössze egyszer emelték. Nemrég az állami tulajdonú vállalatoknál rendelt el spórolást a kabinet, ami munkaerőgondokat okozhat - mutat rá a 24.hu cikke.
A híres amerikai recessziós indikátor megalkotója, Claudia Sahm szerint a Fed-nek 50 bázisponttal kellene csökkentenie a kamatokat szeptemberben, de egyelőre annál korábbi, úgynevezett vészhelyzeti kamatvágásra nincs szükség. Elmondása szerint, ha a bejövő adatok ne kezdenek el javulni, akkor a recesszió kockázata valós lehet.
A napokban robbant a hír, hogy Angelina Jolie és Brad Pitt 20 éves fia, Pax Jolie-Pitt motorbalesetet szenvedett, súlyos fejsérüléssel szállították kórházba. Bár a színész nagyon aggódik a fia miatt, Pax egyáltalán nem szeretne az édesapjával beszélni, nem kíváncsi a jókívánságaira.
A magas hozzáadott értékű munkákhoz többnyire nélkülözhetetlen a digitális felkészültség, tehát ezen is múlik a gazdasági felzárkózás - közölte a GKI Gazdaságkutató Zrt.
A Stripe ismét felvásárolta egyik versenytársát, a mindössze 4 éves amerikai Lemon Squeezy-t. Ez összesen a vállalat tizenötödik akvizíciója. A San Fransiscó-i Stripe már 70 milliárd dolláros értékeltséggel rendelkezik, ami az egyik legmagasabb a fintechek között. Utánanéztünk, hogyan járult hozzá ehhez akvizíciós stratégiája. A legújabb felvásárlá
Az export vártnál nagyobb havi csökkenése és az import várnál kisebb növekedése után nyolc hónapja a legkisebb külkereskedelmi többlete alakult ki júniusban Németországnak a statisztikai hivatal, a Destatis jelentése alapján.
A dokumentum azt állítja, hogy a náci Németország vezetője 1944-ben az angol-amerikai erők és a Szovjetunió közötti szakításra várt, hogy az Egyesült Államokat és Nagy-Britanniát a maga oldalára csábítsa.
A közlekedési múzeum tényleg Debrecenbe költözhet, a BMW-gyár szomszédságában épülhet meg az új intézmény, Lázár János tervei szerint 150 milliárd forintból.
A Booking.com a szálláshelyeket kereső utazók egyik legfontosabb platformja, de mára olyan szolgáltatások, mint az autóbérlés és a repülőjegy vásárlás is elérhetővé váltak az oldalon keresztül. Ez a világ leglátogatottabb utazási és turisztikai honlapja, amely 2023-ban több mint egymilliárd foglalást bonyolított le, ami kétszerese a 2016-ban regisz
Kylie Minogue nevét először tinédzserként, a 80-as években ismerhette meg a nagyvilág, amikor szerepet kapott a Szomszédok című ausztrál szappanoperában. A gyönyörű kamaszlány hamar belopta magát a nézők szívébe és pillanatok alatt sztár lett belőle - népszerűsége pedig azóta is töretlen.
A főszereplő miatt néztem meg. Amikor először megláttam őt az Alvilági játékokban, amit azóta is minden évben megnézek, akkor eldőlt, hogy ezt a fickót még sok filmben fogjuk látni. Na, ez a sok film inkább az utóbbi pár évben jelent meg, ebből két Guy Ritchie-film, a másik az Oppenheimer volt, ami említésre méltó.A megosztó sztoriban a rendező, M.
Bár az első három helyen mozifilmek végeztek, a Magyar Filmadatbázis elemzése alapján összeállított TOP10-es streaming listán fele-fele arányban oszlanak meg az original és a moziból streamingre került filmek. Az összesítésből kiderül, hogy az akció és a sci-fi dominált, valamint a tízből a legtöbb, négy film a Netflixen látható. Ha csak az origina
Hihetetlen mennyiségű ember nem mer énekelni azért, mert valami trauma érte gyerekkorában. Pedig a zene, az ének egy természetünkhöz tartozó csoda, ami a mindennapjaink fásultságából pillanatok alatt kirángat, ami saját magunk ingyen terápiája lehet. Merni énekelni jó - a zeneterápiás éneklés pedig egy lehetséges kapu erre.
Melancholic grace, dazzling interpretation – these are the words used by a critic from the New York Times to describe the performance of Jenő Lisztes, who recently appeared with the New York Philharmonic at Lincoln Center. We had the pleasure of speaking with the globe-trotting Hungarian musician.
Világsztárok testközelből, Sziget belépő, backstage karszalag - ezeket mind megkapják az úgynevezett fellépő kísérők, akik többek között azért felelnek, hogy a zenészek eljussanak a reptérről a szállodába, időben odaérjenek a színpadi beállásra, és hogy minden rendben legyen az öltözőjükbe bekészített cateringgel. Sőt, az ő feladatuk az is, hogy te
Kezdődik a Sziget, és az utóbbi években többször is gondot okozott, hogy a K-híd állapota miatt szakaszosan korlátozhatják a szervezők, hogy egyszerre hányan tartózkodhatnak a hídon, emiatt pedig előfordult, hogy sokat kellett várni, hogy kijuss. Hallgass ránk, és kerüld el ezt, segítünk, hogyan tudod megóvni magad a sorban állástól.
A Nemzetgazdasági Minisztérium (NGM) iparpolitikáért és technológiáért felelős államtitkára szerint az ipar teljesítményének helyreállításához békére van szükség - közölte a tárca szerdán az MTI-vel.
Számtalan ok miatt szakíthatunk egy párkapcsolatban, azonban nagyon sokszor az emberek jelentéktelen dolgok miatt szakítanak. Máskor pedig nagyon is kellene
Bár egy-egy szelet frissítő görögdinnye mindenkinek jól esik a nyári melegben, ha azonban tovább szeretnénk fokozni az élvezeteket, akkor próbáljuk ki ezt a finom csemegét egy csipetnyi sóval.
Egy szurkoló sosem lehet teljesen elégedett a bíráskodással semmilyen sporteseményen, mi pedig szinte mindig úgy érezzük, hogy a magyarok ellen fújnak a játékvezetők.
A Polytechnik Hungária Kft. biomasszakazán-gyártó üzemet épít Mátraszőlősön, a beruházáshoz 788,51 millió forint feltételesen visszatérítendő európai uniós támogatást nyert el - közölte a vállalat az MTI-vel.