Tudás? Mázlifaktor? A bajnokok rutinja? Vagy más? Sok dolgon múlhat egy olimpiai aranyérem sorsa, amelyeket modellekkel előre lehet jelezni, bár akadnak kivételek. Vannak országok, amelyek tudatosan kinéznek egy egyszerűbben megnyerhető sportágat, és arra összpontosítanak a könnyebben megszerezhető aranyérmek miatt, mondta a HUN-REN Közgazdaság- és
Bognár Bálint a Central Médiacsoport után karrierjét az Indamediához tartozó DisplayNOW Zrt. vezérigazgatói pozíciójában folytatja. Bognár a Sulinet Programirodánál kezdte pályafutását, innen igazolt a Sanomához, ahol a Startlap csoport projektkoordinátora volt, és újonnan induló digitális szolgáltatásokon, mint például az „legendás” Citromailen do
Úgy tűnik, a piramis nem egészen úgy épült, ahogy azt eddig elképzelték. Egy új kutatás szerint a munkálatokat egy, a későbbi időkre elfeledett technológiai is segíthette.
A Google nemrégiben elveszített monopólium perének ítélete hasznára válhat az Apple-nek a saját, trösztellenes ügyében. Az amerikai bírói döntés szerint ugyanis a Google-nek nem kell engednie a versenytársaknak, ami viszont támogathatja az Apple védelmét abban a perben, ahol az amerikai ügyészek versenyellenes magatartással vádolják az iPhone gyárt
Az eltérő munkaerőügyi problémákra különböző megoldásokat dolgoztak ki az alábbi ipari cégek, amelyekben közös, hogy hatékonyan reagáltak a Hr területén felmerülő igényekre. Ezért is lettek az alábbi projektek az Év Gyára Projektverseny Hr-díjazottjai.
A nyári manikűrök általában elég kiszámíthatóak. Gyakori színek például a rózsaszín, a fehér és pasztell árnyalatok, néha egy kis virágmintát teszünk a gyűrűsujjra, és talán még egy neon árnyalatot is belecsempészünk a mixbe. Ennek ellenére a 2024-es nyári körömtrendek újraélesztik a francia manikűrt, amely úgy tűnik, hogy tényleg sosem megy ki a d
Ha hétfőn átnézték a hírfolyamot, számos címlapot láthattak a zuhanó tőzsdéről, a gyenge amerikai foglalkoztatási adatokról és a lehetséges recessziótól való félelmekről. Az USA TODAY jelentése szerint az S&P 500 index 8,6%-kal, a NASDAQ 100 index pedig 5,4%-kal esett hétfő reggelre. A nemzetközi piacokon is csökkenés volt tapasztalható a hétfő reg
Indexemelkedéssel indult a kereskedés szerdán a főbb európai értékpapírpiacokon. Kedden a tőzsdék vegyesen, többségében emelkedéssel zártak. Az összeurópai STOXX 600 index 0,29 százalék, az euróövezeti Euro Stoxx 50 index 0,41 százalék emelkedéssel nyitott. Londonban az FTSE 100 index 0,43 százalékkal, a frankfurti DAX index 0,59 százalékkal, a CAC
Földgáz interkonnektor építéséről írt alá memorandumot a román és a szerb kormány - írja az economedia.ro a bukaresti energiaügyi minisztérium közleménye alapján hétfőn.
Magyar Péter legújabb Facebook-bejegyzésében azt írja: a Tisza Párt elkötelezett az állatvédelem és az állatjólét ügyében. Bejelentette: tematikus állatvédelmi eseményeket szerveznek.
A túlzások sosem vezetnek jóra – ez a vizes élvezetekre is igaz. Hiszed vagy sem, a hüvelygomba a vízben is "megteremhet", a kellemetlen tünetek pedig könnyen tönkretehetik a gondosan megtervezett nyári szabadságot. Kira mesél a nyaralásról.
A Bitcoin volatilitása az eszköz értékének gyakori és jelentős változásaira utal egy adott időkereten belül. A kriptovaluták köztudottan jelentős volatilitással rendelkeznek a viszonylag alacsony kereskedési volumen miatt, ugyanakkor az elmúlt napokban tapasztalt globális vérfürdő során nemcsak a digitális valuták szenvedtek a magas volatilitástól.
Több magyar érintettet is megszólaltatott a The Guardian című brit lap a Szuverenitásvédelmi Hivatallal és a magyar médiumok vegzálásával kapcsolatban. Lánczi Tamást, a jelenleg épp az Átlátszót vegzáló hivatal vezetőjét is megpróbálták szóra bírni.
Hamis információk mindig is jelen voltak a társadalmunkban: középkori nemesek pletykákat terjesztettek egymás hatalmának meggyengítésére, a rómaiak Kleopátrát pusztán szexuális fényben ábrázolták, hogy ne a vezetői képességeire és stratégiai tudására koncentráljanak. A közösségi média korában azonban az álhírek sokkal gyorsabban terjednek, mint val
A fűrészlábú szöcske (Saga pedo) a Kárpát-medence legnagyobb rovara, mely akár 10-12 cm hosszúra is megnőhet. Nevét jellegzetes, fűrészfogszerű lábairól kapta, amelyekkel zsákmányát ragadja meg.
A közösségi média nagy szerepet játszott a bevándorlásellenes zavargások kirobbanásában, amelyek az Egyesült Királyság városait és településeit sújtják. És a fő agitátor Elon Musk sem ül a háttérben. A Tesla vezérigazgatója és az X tulajdonosa vasárnap azt posztolta a platformon, hogy "a polgárháború elkerülhetetlen", válaszul egy posztra, amely az
Az állatok szállítás során való megfelelő védelme, valamint a szállítási körülmények optimális fenntartása, különösen a nyári hőségben, létfontosságú, ennek biztosítása érdekében a magas hőmérsékletre való tekintettel kiemelt jelentőségű a nyári hónapokban történő élőállat-szállítások folyamatos hatósági vizsgálata, így az ellenőrzések az egész nyá
Napjaink információs társadalmában a digitális kompetenciák felértékelődnek a munkaerőpiacon, a munkatermelékenység nagyban függ attól, hogy a foglalkoztatottak komfortosan használják-e az új technológiákat. A magas hozzáadott értékű munkák végzéséhez az esetek nagy többségében valamilyen digitális kompetencia szükséges, tehát a gazdasági felzárkóz
2024 júniusában az ipari termelés volumene 8,2, munkanaphatástól megtisztítva 3,7 százalékkal elmaradt az egy évvel korábbitól. A jelentős eltérést a nyers adathoz képest az okozza, hogy ebben a hónapban kettővel kevesebb munkanap volt, mint 2023 júniusában. A szezonálisan és munkanappal kiigazított adatok alapján az ipari kibocsátás 2024 májusához
Hiába fogták el és zárták börtönbe azt a férfit, aki zsarolta Michael Schumacher családját, mégis mindenki attól retteg, hogy kiderül a féltve őrzött titok, azaz, milyen állapotban van a hétszeres Forma-1-es világbajnok.
A nyári szezonális ellenőrzésekhez is kapcsolhatóan a vármegyei, valamint a járási szakemberek retrospektív, azaz visszatekintő ellenőrzéseket végeznek a hosszútávra (8 óránál hosszabb útra) indított kérődző- és sertésszállítmányok esetében. Ennek során júniusban 12 vármegyében 80 szállítmány dokumentumainak elemzésére került sor. Az ellenőrök az e