Az EU azon az állásponton van, hogy a törvényes önvédelemhez való jog keretében Ukrajna jogosult a csapásmérésre, ahol azt szükségesnek tartja, akár Oroszország belső területén.
A magyar férfi vízilabda-válogatott a Kemény Dénes által irányított aranygeneráció sorozatban harmadik, pekingi diadala óta először kerülhet olimpiai döntőbe. Ehhez az utolsó lépést a horvátok ellen kell megtenni a párizsi elődöntőben. Kövesse élőben tudósításunkat!
Sikeres volt a negyedév, jól teljesít a bank, a nyereség folyamatosan növekvő része külföldről érkezik – mondta az OTP Bank Nyrt. vezérigazgató-helyettese a bank második negyedévi eredményeit értékelő sajtótájékoztatón pénteken Budapesten, közölte az MTI.
Egész napos jótékonysági programot szervez a Koloscsoda Gyógyulásáért Alapítvány augusztus 10-én, 9 órától a Ikszt udvarán, Sényőn (Kossuth Lajos út 33.). A rendezvény célja, hogy támogassák Kolost, aki egy ritka betegségben szenved.
Egy kertből kiszabadult kutya támadta meg egy tízéves pápai kislány kutyáját hétfő délelőtt. A gyerek épp a nagymamájához sétált a kedvencével, amikor hátulról megtámadta őket egy pitbull, amely brutálisan szétmarcangolta az alig 4 hónapos francia bulldogot. A kislány állítólag hiába kért segítséget, rengetegen elsétáltak mellette.
Az ezt követő években pedig a határon lefolytatott eljárást a teljes befogadási kapacitás akár három-négyszerese erejéig is biztosítani kellene – mondta Bóka János európai uniós ügyekért felelős miniszter.
Ma már szerencsére senki sem vitatja azt a tényt, hogy minden vállalkozásnak szüksége van egy jól működő, reszponzív, informatív és élő honlapra. Természetesen a harminc éve működő sarki cipésznek vagy hentesnek nem biztos, hogy ugyanúgy fennáll ez az igénye, de azért ha őszinték leszünk önmagunkhoz, ilyen cég nagyon kevés van.
Lezuhant egy repülőgép São Paulo belterületén. A Voepass Linhas Aéreas légitársaság szerint egy ATR-72 típusú, turbólégcsavaros utasszállító repülőgépről van szó, amely Cascavelből indult Guarulhosba. Az Anac szerint ez a típus 68 férőhelyes, s most 58 utas és 4 fős személyzet utazott a járaton. Még nem tudni, hány áldozat lehet.
Oroszország további harckocsikat, tüzérségi és rakétarendszereket vezényelt az ország déli részén fekvő Kurszki területre, ahol negyedik napja folynak a harcok az orosz területre való betörést végrehajtó ukrán csapatokkal.
A felhívást a Vlagyimir Putyin orosz államfő mellett tanácsadó szervként működő tanács az ENSZ ukrajnai emberi jogi megfigyelő missziójának, a Vöröskereszt Nemzetközi Bizottságának, valamint több más jogvédő és humanitárius szervezetnek küldte el.
A modern és hagyományos magyar alapanyagokat ötvöző, különleges süteménnyel ünnepelhetjük az idén Magyarország születésnapját. A Magyarország Tortája címet elnyert, Mákvirág fantázianevű édességet amely a váci Édes Vonal Cukrászda alkotása augusztus 19-től vásárolhatják meg az érdeklődők a Szent István Nap rendezvénysorozaton és a kijelölt cukrászü
Sikeres félévet zárt az OTP Csoport, 508 milliárd forint konszolidált adózás utáni eredményt ért. Az eredmény egyre nagyobb része, idén már 72 százaléka érkezik külföldről. Itthon a lakossági hitelezés megugrott, a vállalatok viszont továbbra is kivárnak – derült ki pénzintézet mai gyorsjelentéséből.
Biztosan te is hallottad már azt a tanácsot, hogy mielőtt meghoznál egy nagy döntést, "aludj rá egyet". Hiszen, ha kipihentek vagyunk, akkor gyorsabban vág az eszünk, jobban tudunk koncentrálni és jóval energikusabbak vagyunk, mint fáradtan. De mi történik akkor, ha huzamosabb ideig nem tudunk eleget aludni?
A francia elnök kipróbálta a párizsi autószalonon, pedig a hazai modellnek nem annyira formája, mint inkább műszaki megoldása érdekes. A "természet inspirálta" francia márka első modelljét két éve mutatták be, a négyüléses autóba beleült Macron köztársasági elnök. Vélhetően nem az elektromos autóknál megszokott szürke karosszéria nyűgözhette le, mi
A Binance egy friss közleményben bejelentette, hogy eddig az évben biztonsági csapata sikeresen visszaszerzett vagy befagyasztott különféle kriptós átverések során ellopott több mint 73 millió dollárnyi felhasználói vagyont. Ez a pénzösszeg egy 2024. július 31-ei állapotot tükröz és számos csaláshoz és lopáshoz kapcsolódik, amelyek a kriptopiacon t
Az Ethereum társalapítója 3000 ETH-t mozgatott meg, körülbelül 8,05 millió dollár értékben, ami valószínűleg jótékonysági adományt jelez a Lookonchain blockchain hírszerző cég szerint. Az összeget egy ismeretlen, “0xfEB” nevű tárcára küldték, amely egy jótékonysági szervezethez köthető. vitalik.eth transferred 3,000 $ETH($8.05M) to a multi-sig safe
Karsai Dániel a közösségi oldalán jelentette be az elhatározását, miszerint fellebbez a strasbourgi Emberi Jogok Európai Bírósága döntése ellen. Az eutanáziával kapcsolatban fordult hozzájuk, ám ők elutasították az indítványát. A gyógyíthatatlan betegségben szenvedő alkotmányjogász akkor meglehetősen derűlátó módon reagált, most viszont kijelentett
Kiírták a pályázatot a pesti fonódó villamoshálózat második ütemének tervezésére. Az új villamosvonal mellett a kerékpáros-forgalomra, valamint a zöldfelületekre helyeződik a hangsúly. Az átépítés keretében elindulhat a Nyugati téri felüljáró elbontása, valamint a pályaudvarnál lévő aluljáró felújítása is.
Már javában tart a párizsi nyári olimpia, amin természetesen Magyarország legjobb sportolói is igyekeznek minél jobb teljesítményt nyújtani a hatalmas nyomás ellenére. Ha még nem tudtunk teljesen ráhangolódni a versenyekre, ám szívesen szurkolnánk a hazai csapatoknak és egyéni sportolóknak, összegyűjtöttünk pár filmet, amelyek garantáltan meghozzák