Bőhm Csaba nehéz helyzetből indulva döntőbe jutott a párizsi olimpia öttusaversenyén. A június közepén világbajnok, pár héttel korábban a világkupadöntőn is aranyérmes magyar versenyző az A csoportban szerepelt az elődöntőben, ahonnan a 18 fős mezőnyből kilencen kerültek a szombati fináléba. Bőhm Csaba után pedig Szép Balázs is döntőbe jutott a pár
A 2024/2025-ös szezonban is a Network4 közvetíti a világ legerősebb másodosztályának tartott Championship legizgalmasabb összecsapásait. Ezúttal egy magyar játékost is láthatunk a pályán: Szűcs Kornél ugyanis a Plymouth Argyle-hoz igazolt. Most hétvégén startol a Championship, amelyet a világ legerősebb másodosztályú bajnokságának tartanak. A Pre
Témák: – A toronysüveg megújítása után folytatódik Békés vármegye második legnagyobb katolikus templomának korszerűsítése. Fazakas Gusztáv plébános a Gyula Tv érdeklődésére elmondta, nemrég fejeződött be a szigetelés, hamarosan visszaállítják az épület eredeti, római számokat mutató óráját. – Több mint 3 milliárd forint pályázati forrás érkezik Bék
Dánia megerősíti határvédelmét, mert a svéd szervezett bűnözői csoportok között évek óta tartó belháborúk átterjedésétől tart - jelentette be a dán igazságügy-minisztérium.
2022 nyarán indultam el első szóló utazásomra Észak-Olaszországba. Tudom-tudom, mások sokkal messzebbre is eljutnak egyedül, nekem viszont ez is egy nagy, mégis felemelő megmérettetés volt. A következő egyéni utazásom tervezgetése közben elmerengtem azon, hogy az első alkalomnál mi alapján döntöttem az úti cél mellett, mit tanultam magamról az út s
Katy Perry rájött, hogyan forgassa vissza az időt? Az énekesnő bikinis fotóval örvendeztette meg rajongóit, akik teljesen odáig vannak a bombasztikus látványtól.
A külkereskedelemben és a globális ellátási láncokban elfoglalt pozíció alapvetően befolyásolja a gazdaságok teljesítményét két szempontból is: egyrészt meghatározza egy ország külső sérülékenységét, másrészt befolyásolja egy gazdaság fejlettségét és fejlődési potenciálját. Az erről szóló két részes cikksorozat első részében azt mutatom be, hogy a
A férfi vízilabdázók az olaszok elleni, szerdai, drámai győzelem után péntek este már az elődöntőben ugrottak vízbe. A Paris La Défense Arénában a világbajnoki címvédő horvát csapat volt az ellenfél. A magyar válogatott péntek este 8-9 gólos eredménnyel kikapott a horvátoktól, így az aranyéremért már nem szállhatnak versenybe. A bronzért az Egyesül
Lezuhant egy repülőgép Brazíliában 62 emberrel a fedélzetén, a katasztrófát senki nem élte túl - jelentette a brazil média helyi illetékesekre hivatkozva.
A magyar férfi vízilabda-válogatott 9-8-as vereséget szenvedett a világbajnok horvát csapattól a párizsi olimpia pénteki elődöntőjében, így a bronzéremért játszhat.
Két nagyszerű gól született Kecskeméten, ahol a DVSC a második félidőben emberhátrányba került, de fegyelmezetten védekezve végül pontot tudott szerezni.
Lezuhant egy repülőgép Brazíliában 62 emberrel a fedélzetén, a katasztrófát senki nem élte túl – jelentette a brazil média helyi illetékesekre hivatkozva.