Családban marad a szépség a szupermodelleknél. Nem túlzás ezt állítani, hiszen az 1990-es évek divatikonjait követték a pályán a lányaik, akik örökölték a szépségüket. Cindy Crawford, Kate Moss, Heidi Klum és Claudia Schiffer gyermeke is meghódította a szépségipart és a szülők nélkül is egy vagyont keresnek már.
Donald Trump erős országnak nevezte Magyarországot, amelyet egy erős vezető irányít - a republikánus amerikai elnökjelölt erről egy helyi idő szerint szombaton este sugárzott interjúban beszélt, amelyet a konzervatív médiaszemélyiség, Mark Levin készített.
Az iskolák és egyetemek továbbra is a kibertámadások, köztük a zsarolóprogramok egyik fő célpontjai. A Sophos nemrégiben kiadott jelentése szerint a támadások számának csökkenése ellenére drámaian megnőttek a támadások elhárításával és helyreállításával kapcsolatos költségek.
Mindannyiunkra szükség van, hogy a társadalom fenntartható legyen - hangsúlyozta az Energiaügyi Minisztérium környezetügyért és körforgásos gazdaságért felelős államtitkára Somogyváron szerdán.
Szeptember 2-án, hétfőn indul a tanév, Vitályos Eszter pedig most kifejtette gondolatait az iskolásoknak nyújtott támogatásokról, a pedagógusbér-emelésről és a tanárhiányról. A kormányszóvivő a mobilhasználat iskolai korlátozására is kitért.
Donald Trump erős országnak nevezte Magyarországot, amelyet egy erős vezető irányít - a republikánus amerikai elnökjelölt erről egy helyi idő szerint szombaton este sugárzott interjúban beszélt, amelyet a konzervatív médiaszemélyiség, Mark Levin készített.
A külsőre és az életmódjukban is hasonló, betolakodó kagylófajok nem egyformán veszélyesek az őshonos kagylókra – állapította meg a HUN-REN Balatoni Limnológiai Kutatóintézet és a Toruni Egyetem (Lengyelország) munkatársainak közös kutatása.
Hallgassa meg a legfrissebb híreket, tényleg csak pár perc! A közélet, gazdaság aktuális híreiről, a társadalmat érintő változásokról röviden szól a friss hírek podcastunk.
Rohamosan terjednek Ausztráliában a Bitcoin automaták száma, ezzel az ország a leggyorsabban növekvő piaccá vált a kripto pénzautomaták számára, ami kérdéseket vet fel a vitatott szolgáltatás iránti kereslet forrásával kapcsolatban. Ezek a Bitcoin automaták lehetővé teszik a felhasználók számára, hogy készpénzt helyezzenek be és kriptovalutát kapja
"Ez egy őrült ember, akinek sok pénze van, és megpróbálja befolyásolni a választásainkat" – ezt pedig már Soros Györgyről mondta a republikánus elnökjelölt.
Az Alternatíva Németországnak (AfD) jobboldali párt nyerte meg a vasárnap tartott tartományi választásokat a németországi Türingiában a szavazóhelyiségeket elhagyók körében készített felmérések (exit poll) tanúsága szerint, és a szomszédos Szászországban is versenyben van a győzelemért a Kereszténydemokrata Unióval (CDU).
Az Alternatíva Németországnak (AfD) jobboldali párt nyerte meg a vasárnap tartott tartományi választásokat a németországi Türingiában a szavazóhelyiségeket elhagyók körében készített felmérések (exit poll) tanúsága szerint, és a szomszédos Szászországban is versenyben van a győzelemért a Kereszténydemokrata Unióval (CDU).
Dobos Evelin volt a Budapest Central European Fashion Week egyik sztárvendége, és a helyszínen többek között a ma este kezdődő Sztárboxról is beszélt a Femcafe-nak.
Korunk egyik legismertebb színésznője, feminista ikon, és nem mellesleg író, akinek ősszel jelenik meg legújabb könyve, ami a nők szexuális fantáziáit helyezi a fókuszba.
Az augusztus 20-ai ünnep másnapján bruttó 18 millió forintot nyert az a szerencsés játékos, aki ebéd után, egy szimbolikus időpontban, 13 óra 13 perckor kezdett el játszani a Vegas.hu online kaszinójában a Relax Gaming Dream Drop slotjátékán. A nyertes 2000 forintos tétekkel, röpke két és fél órán át játszott, mialatt összesen 584-szer pörgetett.
Herceg Erikát a 2022-es X-Faktorból ismerhette meg az ország. A kárpátaljai énekesnő az RTL műsora után gyakorlatilag eltűnt a nyilvánosság elől, hamarosan azonban ismét visszatérhet a képernyőre.
Donald Trump egy helyi idő szerint szombaton este sugárzott interjúban erős országnak nevezte Magyarországot, amelyet egy erős vezető irányít. A republikánus elnökjelölt éles szavakkal bírálta az Európai Uniót, amely szerinte kereskedelmi előírásaival "kihasználja" az Egyesült Államokat.