A Máltai Turisztikai Hivatal (Malta Tourism Authority, MTA) szeptember 9-én különleges megemlékezéssel ünnepelte fennállásának 25. évfordulóját Vallettában, a történelmi Auberge d’Italie-ban, az MTA egykori otthonában. Ez a mérföldkő jól példázza…
Visszavonták a Magyar Természettudományi Múzeum (MTM) új, debreceni kiállítóépületének tervezésére kiírt nemzetközi pályázatot Informatikai problémák miatt egy nappal a közzététel után a kiíró visszavonta az MTM új, debreceni kiállítóépületének tervezésére kiírt nemzetközi pályázatot – közölte a Debreceni Infrastruktúrafejlesztő Kft. Közleményük sz
A Flowcarbon klímatechnológiai startup, melynek Adam Neumann a társalapítója, a szén-dioxid-kibocsátási kreditek blokklánc-technológiával való integrálását tűzte ki céljául. Annak ellenére, hogy 70 millió dollárt gyűjtött össze olyan neves befektetőktől, mint például Andreessen Horowitz, a cég várva várt „Goddess Nature Token” (GNT) nevezetű tokenj
Több évtized tapasztalata, az újrahasznosítási folyamatok és a nemzetközi tudásátadás következetes fejlesztése: a BMW Group a körforgásos gazdaság terén is úttörő az autóiparban.
A német labdarúgást kedvelők számára jól ismert Dietmar Hopp neve, akit a szurkolók többsége nagyon nem kedvel. Az üzletember nem elég, hogy kijátszotta az 50+1-es szabályt és a TSG Hoffenheim többségi tulajdonosa lett, de ezen a nyáron megérkezett az első játékos is Sinsheimbe, aki már a multiklub-modell nevelése. A brazil és portugál klubot is i
A kormány a jelenleg futó programokban összesen 230 milliárd forinttal támogatja a magyar családokat és vállalkozásokat a zöldenergia termelésében és tárolásában – áll a közleményben.
Meghaladta a húszezret a támogatott kérelmek száma a modern napelemes rendszerek létesítésére ösztönző pályázaton - közölte az Energiaügyi Minisztérium (EM).
Ez a súlyos akadály nehezíti az életedet – Lélek-teszt. A lélek mély tesztje megmutatja milyen akadály van az életedben. Nézz rá erre a képre, alaposan nézd meg és azt a részletet emeled ki, ami valamiért fontos számodra, ami a legjobban tetszik neked, ami vonzza a szemedet, lelkedet. A lélek-teszt akkor a legpontosabb, ha őszintén válaszolsz. … Bő
A Mentor Doktor az Aktív Életért Alapítvány olyan szülőknek szeretett volna egy kis szabadidőt adni, akiknek az élete egy 24 órás készenléti szolgálat.
A közelmúltban érkezett a hír, hogy jön hamarosan a 2. rész. Még az elsőt sem láttam! – kiáltottam fel. Utánanéztem, hogy mi ez pontosan, és megdöbbentem, mekkora sztárokkal csináltak egy akciófilmet pár éve, és nem tudtam róla.Nézzük a cselekményt! Láttunk már hasonlókat, lehet, nem pont ilyen scriptet és ennyire csúcs szereplőgárdával, de láttunk
A német védelmi miniszter, úgy látszik, nem sokat törődik azzal, hogy az orosz elnök válaszlépéseket helyezett kilátásba, ha az ukránok nagy hatótávolságú nyugati fegyverekkel lövik a belső orosz területeket.
A katolikus egyház fejét arról kérdezték egy sajtótájékoztatón, hogy mit tanácsol az amerikai választópolgároknak, kire szavazzanak az elnökválasztáson, amire Ferenc pápa úgy reagált: válasszák a kisebbik rosszat.
Luc Besson még éppen elemében volt, mikor újragondolta saját, 1990-es sikerét, megtartva Jean Reno-t, de hozzáadva Natalie Portmant és Gary Oldmant is a recepthez.
Valótlan hirdetéseket tettek közzé bűnözők a Magyar Nemzeti Bank (MNB) és egy tőzsdei kibocsátó állítólagos befektetési programjáról - közölte az MNB pénteken az MTI-vel.
Hihetetlen párbajokkal és feszült pillanatokkal készül a Tv2! Most hétvégén ugyanis dupla adással érkezik a Sztárban Sztár All Stars 3. és 4. élő show-ja. A gigantikus buliban nem párokban, hanem négyes csoportokban kell majd a versenyzőknek megküzdeniük egymással.
Pontosabban nem is csak egy tűz, hiszen egyszerre három erdőtűz rombolja tovább Kalifornia területét, összesen mintegy 40.500 hektáros területen. Ezek közül a Line Fire névre keresztelt tűz több ezer embert kergetett el.
A biztonsági kérdésekben folytatott stratégiai együttműködés fokozásáról állapodott meg Szergej Sojgu, az orosz biztonsági tanács titkára Kim Dzsong Un észak-koreai vezetővel Phenjanban folytatott tárgyalásukon - közölte a hivatalos észak-koreai hírügynökség, a KCNA szombaton.
Katalin hercegné a napokban egy friss családi videót osztott meg, amiben hivatalosan is bejelentette, hogy véget ért a kemoterápiás kezelése. A bensőség felvételen pedig azt is elcsíphettük, hogy milyen aranyos becenéven szólítja a legkisebb gyermekét, Lajos herceget.
Nem tudom, olvasta-e Volodimir Zelenszkij ukrán elnök azt az örökbecsű művet, ami tágabb értelemben nem csupán a fasizmus, hanem valamennyi "izmus" veszélyére figyelmeztet.
A magyar munkaerőpiac közelít a teljes foglalkoztatottsághoz, mely a következő években számos további kihívás elé állítja a gazdaságot. A munkaerőpiacra ható globális trendek, a digitális átmenet és az új technológiák pedig alapvetően formálják át a munka világát. Az automatizáció, a mesterséges intelligencia (AI) és a digitális megoldások egyre in
Hogy néz ki? Sokáig kóstolgattam, amikor először élőben láttam, csalódtam. A nemzetközi bemutatón már kezdtem rákapni az ízére, amikor pedig pár hónap múlva hozzám került tesztre, már megszokott és megkedvelt ismerősként üdvözöltem. Az új BMW 5 közvetlen elődmodelljéhez képest 97 milliméterrel hosszabb (5,06 méter), 32 milliméterrel szélesebb (1,
A kriptopiac nagy része ismét zöldre váltott. Az újjáéledés elején egy hozzáértő Dogecoin (DOGE) kereskedő ajánlja a legjobb tokeneket, amelyeket ebben a bikaciklusban 1000-szeres hozamért lehet megvenni: Artificial Superintelligence Alliance (FET), DOGS és RCO Finance (RCOF), egy új Ethereum token. Miért hiszi ez a tapasztalt DOGE kereskedő, hogy
Mikor még nem volt gyerekem, természetesnek vettem - ma már olyan luxusnak tűnő - dolgokat, mint a csajos kávézások, fodrász/kozmetikus, randik és hajnalig tartó bulik. Ugyan van, ami bőven kárpótol, de az alábbi tíz dologról ma már csak álmodom.