2024. szeptember 14. szombat

szept. 14
16:27
Lenyűgöző fotók! Az Alpokba beköszöntött a tél, havas tájra ébredt Tirol (SzMo)
Az Alpokban csütörtökön kezdett havazni, a hóhatár szintje egyre lejjebb ment, és nem csak a csúcsokat fedte be kevés hó. Mindez a Boris nevű ciklonnak köszönhető.
szept. 14
16:27
Az élelmiszerek kivitele nőtt, behozatala csökkent júniusban (Agrofórum)
Júniusban az élelmiszerek, italok, dohány árufőcsoportban a behozatal 276,9 milliárd forintot, míg a kivitel 356 milliárd forintot tett ki folyó áron. Az egyenleg így 79,1 milliárd forint volt – derült ki a Központi Statisztikai Hivatal (Ksh) Külkereskedelmi termékforgalmi gyorstájékoztatójából.
szept. 14
16:27
Repedezik a háborúpárti koalíció? A németek meggondolták magukat az Ukrajnának szánt rakéták ügyében (Mandiner)
Németország világos döntést hozott arról, hogy mit teszünk és mit nem. Ez a döntés nem fog változni.
szept. 14
16:27
Jövőre három főállású pilóta kell a Toyotának a WRC-ben (Racing)
A Toyota változtat, és három főállású pilótával képzeli el a folytatást a világbajnokságban.
szept. 14
16:27
Sáskajárás a déli vármegyékben (Magyar Mezőgazdaság)
A nyár folyamán több bejelentés érkezett Bács-Kiskun és Csongrád-Csanád vármegyékből az elszaporodó és jelentős károkat okozó olaszsáskáról a Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatalhoz (Nébih).
szept. 14
16:33
Így köszöntötte fel a kisfiát Mádai Vivien (Metropol)
Mádai Vivien kisfia kábeltévét kért születésnapra
szept. 14
16:33
Alaposan keresztülhúzzák a Ryanair terveit a Boeing problémái (Portfolio)
A Ryanair vezérigazgatója, Michael O'Leary szombaton bejelentette, hogy a Boeing dolgozóinak elhúzódó sztrájkja miatt csökkenhet a légitársaság által átvett repülőgépek száma a jövő nyáron. Az eredetileg tervezett 25 helyett várhatóan csak 20 új gépet kaphatnak, miközben a még korábbi tervek szerint 30 géphez jutottak volna 2025 nyaráig – írja a Re
szept. 14
16:33
Így lesz szép az árvácskád (Agroinform)
Praktikus tanácsok mindenkinek.
szept. 14
16:33
Bajban az Alpine: kizárás fenyegeti Gaslyt (m4sport.hu)
Fennakadt az FIA ellenőrzőrendszerén Pierre Gasly autója az Azeri Nagydíj időmérő edzésén. Kizárhatják a franciát.
szept. 14
16:33
"Csak a kezdet" - Orbán Viktor szobájában Arnold Schwarzenegger tűnt fel (BorsOnline)
Különleges fotót posztolt a miniszterelnök.
szept. 14
16:33
Folytatódik a Boris ciklon kegyetlen ámokfutása, különleges figyelmeztetést adtak ki több vármegyére (Promotions)
Részletes időjárás előrejelzésünk a hétvégére, jobb lesz figyelni, mert kellemetlen meglepetés érhet.
szept. 14
16:33
A migráció okozta diplomáciai válság már a nyakunkon van (Magyar Hírlap)
Ausztria és Németország egymásnak feszült.
szept. 14
16:39
Valkusz behúzta a mindent eldöntő meccset, magyar továbbjutás a Davis Kupában (m4sport.hu)
Valkusz Máté megnyerte az utolsó, ötödik mérkőzést, így a magyar férfi válogatott összesítésben 3-2-re győzött Egyiptomban a tenisz Davis Kupa osztályozóján.
szept. 14
16:39
A Kárpát-medence fölött örvénylik a Boris névre keresztelt ciklon - ez várható (vg.hu)
Sokfelé hullott kiadós mennyiségű eső, Csehországban, illetve a környező országokban a 24 óra alatt lehulló csapadék mennyisége nagy területen meghaladja a 70 millimétert, lokálisan 100 milliméter fölötti csapadékról is érkezett jelentés.
szept. 14
16:39
La Liga: felébred végre a Real Madrid? (Márkamonitor)
A két hét válogatott szünet után az 5. fordulóval folytatódik a spanyol első osztályú labdarúgó bajnokság. Mind a négy szombati meccs látható a Spíler 2 csatornán.    A bajnoki címvédő Real Madrid meglehetősen álmosan kezdte az idei szezont, az első négy forduló után veretlen ugyan, de két hazai győzelme mellett (Valladolid, Betis) idegenben két dö
szept. 14
16:39
Meghalt Radda György Károly biokémikus (Magyar Nemzet)
A magyar származású brit professzor nevéhez fűződik az MRI-vizsgálat kidolgozása.
szept. 14
16:45
Ismét fegyvert fognak a szerbek (Infostart)
A szerb elnök jóváhagyta a kötelező sorkatonai szolgálat visszaállítását
szept. 14
16:45
A fő lengyel ellenzéki párt népszavazást kezdeményezne a migránsok befogadásáról (hirado.hu)
"Nemet mondunk a migránsok áthelyezésére" – jelentette ki Jaroslaw Kaczynski, a PiS elnöke a több ezer fős tiltakozást nyitó beszédében.
szept. 14
16:45
Verstappen: Azt hittük, javítunk az autón az időmérőre, de elrontottuk (m4sport.hu)
Hiába a korábban ígéretesnek tűnő tempó, Max Verstappen Monza után most sem tudott helyet vívni magának az első rajtsorokban – ráadásul idei első időmérős vereségét is elszenvedte Sergio Péreztől
szept. 14
16:45
Letartóztatták a norvég trónörökös mostohafiát (vg.hu)
Marius Borg Hoiby egy távoltartási végzést szegett meg.
szept. 14
16:45
Magyar Péterék is beszállnak az árvízi védekezésbe, megírta, mire van szükség (SzMo)
A politikus leírta, hogy aki homokzsákot, akár más a védekezéshez szükséges eszközt, vagy akár önkéntes munkát fel tud ajánlani, azt jelezze nekik.
szept. 14
16:45
Egymásnak esett az Egyesült Államok és Ukrajna Budapesten (Magyar Nemzet)
A magyar férficsapat Olaszországgal játszik, a Kína–Örményország meccs is érdekesnek ígérkezik.
szept. 14
16:45
Wise: A magyar bankok nemzetközi utalásai sokkal drágábbak, mint azt az ügyfelek gondolnák (Telex)
Továbbra is nagyon sok, nemzetközi szinten is kiemelkedő a rejtett költség a magyar bankok nemzetközi utalásai során. Az észt–brit fintech vezérigazgatójával beszélgettünk.
szept. 14
16:45
Szekszárd / Királyok, hősök, csaták – Történelmi pop-up képeslap készítése minden korosztálynak (kultura.hu)
.
szept. 14
16:47
Vona Gábor maradt a Második Reformkor elnöke (Magyar Nemzet)
Két évre kapott mandátumot.
szept. 14
16:51
MTÜ: debreceni és zalakarosi siker az Európai Virágos Városok és Falvak idei versenyén (Alternatív Energia)
Debrecen ezüst, Zalakaros pedig arany minősítést nyert a 2024-es Entente Florale Europe versenyen; a környezetszépítés egyik legrangosabb európai megmérettetésének díjátadó gáláját szeptember 7-én tartották Székesfehérváron - közölte a Magyar Turisztikai Ügynökség (MTÜ) kedden az MTI-vel.
szept. 14
16:51
A falvak jövője a közösségeken múlik – Gyopáros Alpár a Magyar falu program eredményeiről beszélt Felsőrajkon (hirado.hu)
A kormánybiztos emlékeztetett arra, hogy Magyarország lakosságának több mint egyharmada, 3,3 millió ember falun él, ők a legfőbb kedvezményezettjei a Magyar falu programnak.
szept. 14
16:51
Ezeket a tojás tárolásáról mindenképpen tudnod kell (Agroinform)
Meddig áll el a tojás, hogyan tároljuk, és hogy állapíthatjuk meg, hogy még jó-e?
szept. 14
16:51
Szokatlanul korán jött a havazás: már most befejeződik a legeltetési időszak a svájci faluban (hirado.hu)
A hó gyorsan ellepte a magasabban fekvő legelőket.
szept. 14
16:51
Törés a szombathelyi Fideszben: bocsánatot kér és lemondásra szólítja fel társait az egyik képviselőjelölt (444.hu)
"Pénz, paripa mindig rendelkezésre áll. Bár ebben már nem vagyok olyan biztos."
szept. 14
16:51
"A gazdag férjemtől való szakítás után teljesen leégtem – még a Botoxot vagy a szájfeltöltést sem engedhetem meg magamnak" (Ripost)
Anyagilag a padlóra küldte a válás az egykori Playboy-modellt.
szept. 14
16:51
Túl keveset érintkezünk a közvetlen környezetünkben élő emberekkel, ezért fontos, hogy legyen egy csoport, ahol megélhetjük a valahová tartozás érzését (Glamour)
Önsegítő csoportokkal Dunát lehetne rekeszteni, mára szinte végtelen a különböző tematikájú és stílusú közösségek sora. De hiába hangzatos egy csoportos foglalkozás, attól még nem biztos, hogy nekünk is segít. Hogyan válasszunk olyan közösséget, ahol végre letehetjük a régóta cipelt vagy éppen friss nehézségeket? Miből tudhatjuk, hogy jó helyen vag
szept. 14
16:51
Marco Rossival fotózták a Márton-ikreket, családi titkokat árult el az olimpiai bajnok Viviana (BorsOnline)
Még egy aranyat szeretne az olimpia bajnok taekwondózónk.
szept. 14
16:51
Hihetetlen, mennyi mindent elárul az egészségről a járásunk (Life)
Alapból nem figyelünk fel rá, pedig betegség esetén megváltozhat.
szept. 14
16:51
Újabb trükkel lopják a pénzed (Mínuszos)
Az ESET kutatói felfedtek egy vadonatúj számítógépes kártevő programmal végrehajtott, úgynevezett crimeware kampányt, amely egyelőre csak három cseh bank ügyfeleit vette célba. Az ESET által NGate-nek elnevezett Android alapú kártékony szoftver újszerű módon képes az áldozatok bankkártyáinak adatait a támadók telefonjára továbbítani. A támadók első
szept. 14
16:51
Menczer Tamás Magyar Pétert bírálta (Magyar Hírlap)
Elmondta azt is, miért nem kapott soha a Fideszben politikai feladatot.
szept. 14
16:51
Megnyerte osztályozóját a magyar válogatott a Davis Kupán (Demokrata)
Valkusz Máté megnyerte az utolsó, ötödik mérkőzést, így a magyar válogatott összesítésben 3-2-re győzött Egyiptomban.
szept. 14
16:51
Százkét éves asszonyt akart megerőszakolni egy bevándorló (Magyar Nemzet)
Húsz évig börtönben marad az erőszaktevő.
szept. 14
16:51
Zelenszkij elárulta, hogy miről beszélt két hónapja Donald Trumppal (Mandiner)
Az ukrán elnök szerint Trump nem érti jól a háborús helyzetet.
szept. 14
16:51
Visszaesett az aktív bitcoin címek száma, ilyen hatással lehet az árfolyamra (BitcoinBázis)
Az on-chain adatok azt mutatják, hogy az aktív bitcoin címek száma lecsökkent az utóbbi időben, ez pedig jó eséllyel az eszköz árfolyamára is hatással lesz. Ahogy azt a CryptoQuant szerkesztője, Axel Adler Jr. egy új X-bejegyzésében elmagyarázta, az aktív bitcoin címeket vizsgáló mutató az utóbbi időben csökkenő tendenciát mutat. Az angolul „Bitcoi
szept. 14
16:51
A Terminátortól kapott edzési tippeket Orbán Viktor (Telex)
Orbán korábban olyan képet közölt, ahol Arnold Schwarzenegger a székében ült a Karmelitában, most kiderült, mit csináltak még együtt.
szept. 14
16:51
Jaroslaw Kaczynski: Nemet mondunk a migránsok áthelyezésére (vasárnap.hu)
Újabb népszavazást kezdeményezne a legnagyobb lengyel ellenzéki párt, a Jog és Igazságosság (PiS) az uniós migrációs paktumnak a menekültek átirányításáról szóló előírásairól, ennek érdekében aláírásgyűjtést indítottak a párt szombati varsói tüntetésén. "Nemet mondunk a migránsok áthelyezésére" – jelentette ki Jaroslaw Kaczynski, a PiS elnöke a töb
szept. 14
16:57
Kutatás: nem boldogok a magyar sajtkészítők (Infostart)
Az uniós átlaghoz képest a magyarok kevés sajtot fogyasztanak, és annak is jó része import termék – derült ki a Tej Terméktanács legújabb kutatásából.
szept. 14
16:57
Beköszöntött a tél Svájcban – Nézze meg a fotókat a hihetetlen fehérségről (Blikk)
Az utóbbi napokban a legtöbb havat, leginkább az alacsonyabban fekvő részek összehasonlításában, Ausztria kapta, azonban Svájc sem maradt ki a hatalmas havazásból. Svájcban leginkább a középső és keleti részeken hullott 25-50 cm hó 2500 méter felett a hegy északi oldalán. Nézze meg a fotókat az elképesztő szeptemberi havazásról.
szept. 14
16:57
Ma 15 éve hunyt el a Dirty Dancing szexi sztárja (Metropol)
Patrick Swayze mindössze 57 évesen hunyt el tragikus hirtelenséggel. Ennek már 15 éve, így a szomorú évforduló alkalmából összegyűjtöttük a legjobb filmjeit.
szept. 14
16:57
Ma ünnepelné 41. születésnapját a tragikus sorsú Amy Winehouse (Ripost)
Még csak ma lenne 41 éves Amy Winehouse.
szept. 14
16:57
Megszólalt a szakértő, ekkora lehet a gyerektartás összege (BorsOnline)
Sajnos a mindennapokban is égető a téma. E
szept. 14
16:57
Börtönt kap, amiért megfertőzte szomszédját (Magyar Hírlap)
Újabb mérföldkő a Covid-19 járvánnyal kapcsolatos jogi intézkedésekben.
szept. 14
16:57
Támadásba lendültek az oroszok Ljubimovkánál, ma is rengetegen elestek a kurszki fronton (Mandiner)
Az összecsapásban az ukrán erők megsemmisítettek egy orosz tankot, öt gyalogsági harcjárművet és a páncélozott csapatszállító járművet.
szept. 14
16:57
Mi folyik itt? Olyan vendége van Orbánnak a Karmelitában, akire nem számítottunk (Nyugati Fény)
Az íróasztalát is átvette.

Keresés