Milyen hőfokon szokott mosni? Ön is 40 fokon mos, ahogy a legtöbb magyar háziasszony (vagy háziúr)? Cikkünkben szakértő segítségével elemezzük, miért nem ez a legjobb választás, és hogyan takaríthatunk meg jelentős mennyiségű villamos energiát, ha a megfelelő hőmérsékleten mossuk ruháinkat, törölközőinket vagy ágyneműnket.
Szeptember derekára talán már mindenki megbarátkozott azzal a gondolattal, hogy bizony vége a nyárnak, amit most már a bőrünkön is érzünk. Elindult egy újabb tanév is, így talán most a legfontosabb a vasárnapi ebéd azoknál, akiknél a gyerek már beköltözött a kollégiumba vagy az albérletbe, és már csak a hétvégéken van lehetősége minőségi házi koszt
A keleti beruházásokra nyitott európai államok sokat profitálhatnak az új világgazdasági korszakból, és a legjobb példa erre éppen Magyarország - jelentette ki Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter pénteken Budapesten.
Oszter Sándor Kossuth- és Jászai Mari-díjas színművész egy hatalmas birtokot hagyott maga után a váratlan halálával. Az özvegye és a lánya, Alexandra egy darabig úgy tervezték, hogy eladják, aztán meggondolták magukat és inkább a két kezükkel vágtak neki a felújításnak. A végeredmény elképesztő lett.
Együttműködési megállapodást kötött az MBH Bank és a Veszprém Handball Club a csapat célzott támogatására. A hitelintézet elkötelezett a hazai sportélet támogatása mellett, így a bankcsoport korábbi tagbankjával, az MKB Bankkal kötött évekre visszanyúló megállapodás a friss szerződés révén egy újabb szintre emelkedik. Az MBH Bank célja, hogy minél
A Horánszky-cickafark (Achillea horanszkyi) andezit sziklagyepeken, Pannon szuperendemizmusokon található meg: a Dunántúli-középhegységben és a Visegrádi-hegységben jegyezték fel. Egyetlen megmaradt előfordulási helyén visszahúzódóban van- sajnos a kipusztulás fenyegeti. Fokozottan védett növényünk, természetvédelmi értéke 100 000 forint.
Igazi különlegességgel bővült a legnagyobb streaming szolgáltató kínálata. Egy vadonatúj indiai thriller érkezett, amely mostantól megnézhető a Netflix kínálatában. És bár A nithari gyilkosságok kitalált történet, valós események ihlették.
A tegnapi napon tette közzé az Értékpapír- és Tőzsdebizottság, hogy az eToro USA LLC kereskedési platform beleegyezett abba, hogy 1,5 millió dollár büntetést fizet nem regisztrált brókerként és elszámoló ügynökségként való működésért. A SEC szerint az eToro kereskedési platform megkönnyítette bizonyos kripto eszközök értékpapírként történő vételét
A Világbank 190 országot vizsgáló listáján, ahol a nők egyenlő esélyeinek jogi feltételeit vizsgálták Magyarország a 32. helyet ért el. A nyolc területből hazánk csupán kettőben nem kapott maximális pontszámot: a munkahelyi és a fizetési lehetőségeket illetően. A K&H Hr vezetője szerint ezért a cégeknek fontos tovább haladniuk az azonos lehetőségek
2024. szeptember 15-én ünnepli 40. születésnapját a brit királyi család egyik legmegosztóbb tagja, Harry herceg, aki évekkel ezelőtt úgy határozott, feleségével, Meghan Markle-lel együtt anyagilag és érzelmileg is hátrahagyják a családot. Szinte egész életét végigkövették a bulvárlapok, akiknek rengeteg botrányos tettel és kijelentéssel szolgált fi
Magyarországon is tarolnak a legnagyobb streaming platformok, nem érdemes azonban megállni a legismertebb neveknél, ha izgalmas tartalmakra vágyunk. Sokan nem tudják, de már hazánkban is elérhető számos olyan alkalmazás, ami egy-egy érdeklődési kör számára gyűjti össze a legjobb tévéműsorokat, sorozatokat, filmeket és játékokat. Az LG Streaming het
A mai napig számos tévhit kering a zsírokról. Most a növényi olajok világában teszünk egy kis utazást, és megnézzük, melyek a legegészségesebbek, és melyek a leginkább fenntarthatók. Sütéskor-főzéskor sokszor nyúlunk a zsír vagy a vaj, a napraforgó- vagy a repce-, esetleg az olívaolaj után. Természetesen a kókuszzsír is népszerű. De tényleg tudjuk,
Egyre hűvösebbek az esték és a reggelek, ráadásul észrevehetően előbb lesz sötét – pedig az órát még nem is állítottuk át! Ahelyett, hogy visszasírnád a meleg hónapokat, koncentrálj arra, amiért az ősz igazán jó: jöhetnek a vastag plédek, a forró italok és persze a gyertyák!
Az iparág helyzetéről szóló 2024-es jelentés kiemeli az amerikai chipipar lehetőségeit és kihívásait — írja blogjában Greg LaRocca, az amerikai Félvezetőipari Szövetség (SIA) piackutatási és gazdaságpolitikai részleg igazgatója. A SIA az iparág helyzetéről szóló éves jelentésében elemzi a folyamatos növekedés és innováció lehetőségeit a félvezetőip
Jon Bon Jovi nem csak a zenéjén keresztül van hatással az emberek életére. Pár napja azt is elmondhatja magáról a zenész, hogy szó szerint is életet mentett. A hírek szerint a rocklegenda segített megmenteni egy nő életét, miután kedden meggyőzte, hogy ne ugorjon le egy hídról Nashville-ben.
A mesterséges intelligencia alapú szoftverek verbális intelligenciáját vizsgálták az ELTE PPK-n. A kutatás nyomán kiderült, hogy szóismeretükben még a doktori fokozattal rendelkező anyanyelvi beszélőket is maguk mögé utasítják a gépek.
Mintegy 90 millió euróból újabb burgonyatárolók és feldolgozó üzemek létesülnek Gyergyóalfaluban és Gyergyóremetén. A tárolóegységek közül kettőt már működtetnek, októberben pedig várhatóan beindul a hasábburgonya-üzem is.
Félre a drága bolti tisztítószerekkel! Hiszed vagy sem, a citrom szinte mindegyiknél hatékonyabb.Természetes savasságának köszönhetően a citrom hatékony, környezetbarát alternatívája a kémiai tisztítószereknek. Legyen szó a készülékek vízkőmentesítésétől a szennyes tisztaságának fokozásáig, számos módon felhasználható otthonunkban ez a citrusféle.
Rengeteg animációs film készült az elmúlt évtizedekben, amelyek között találunk egészen különleges darabokat is. Ilyen többek közt a Rango is, amely most érkezett meg a Max kínálatába.
Budapesten és további nyolc vármegyében oldja fel szeptember 15-től a tűzgyújtási tilalmat a Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal (Nébih) - tudatta a szervezet szombaton az MTI-vel.
John Rose kongresszusi képviselő új törvényjavaslatot terjesztett elő a digitális eszközökre vonatkozó szabályozás egyszerűsítése érdekében, amelyben egy közös tanácsadói bizottság létrehozását javasolja. A közös bizottságot a Határidős Árutőzsdei Kereskedési Bizottság (Commodity Futures Trading Commission – CFTC) és az Értékpapír- és Tőzsdebizotts
A technológiai fejlődés nemcsak az életünket változtatta meg, hanem azt is, hogyan költjük és kezeljük a pénzünket. A Visa legfrissebb, nyolc európai ország fiataljainak megkérdezésével készült kutatása szerint elmozdulás tapasztalható a fogyasztók körében a mesterséges intelligenciával kapcsolatban: a fiatalabb generációk optimistábbak a pénzügyi
Pár nappal az idei Geneva Watch Days előtt mutatták be a Czapek Antarctique kollekciójának legújabb tagjait, amik csak a csillogásról szólnak. A Czapek egy alig tíz éve újraélesztett független óramárka,…
A Siemens Digital Industries Software bejelentette, hogy a Stellantis és a Foxconn tavaly alapított közös vállalkozása, a SiliconAuto a PAVE360 szoftvermegoldást választotta a legmodernebb autóipari félvezetők fejlesztési idejének csökkentésére. Ez
Díszcserjeként álldogál az aranyalma tőlünk nem messze, egy kicsit elhagyatott park szélén. Mostoha a sorsa, mert őszi díszeit, apró aranyalmácskáit senkinek sem mutogathatja, nincs, aki arra jár. Csak mi tévedünk arra, szeptember vége felé, hogy megnézzük, megértek-e a kis gyümölcsök. A kicsi almák, amelyek ügy csüngnek a fán, csokrokban, mint a c
A bőr ápolása nyár végén, ősz elején különös gondoskodást igényel, hiszen számos olyan behatás ér minket, amely hosszú távon károsíthatja a bőr struktúráját, ezek akár felgyorsíthatják az öregedési folyamatokat is. Nem beszélve arról, hogy a mindennapokban milyen kellemetlenségeket okozhatnak, mint például a viszkető, irritált bőr. De mivel ápoljuk
Minden modern otthonban lóg egy művészi, absztrakt kép a falon. Ezek a festmények a galériákban igen borsos áron kaphatóak és ha már eszedbe jutott egy ilyen alkotás láttán, hogy "ezt én is meg tudnám csinálni", akkor az alábbi hat festési technika pont neked szól.
Életkor-ellenőrzéshez és alsó korhatárhoz kötik a jövőben a közösségi média- és játékplatformok használatát Ausztráliában - számolt be a szigetországban bevezetett új szabályozásról az Independent.
A téli jázmin a 19. században került Európába és szokatlanul korai virágzása miatt hamar népszerű lett. A Kínából származó tavaszköszöntő növényen azonban feltűnhetnek kórokozók is.