Bár mindenki tudatában van annak, hogy az autónk karbantartása és javíttatása hatalmas összeg lehet a személyes vagy a családi költségvetésben, sokan mégis elemi hibákat követnek el az autótartás kapcsán. Most autószerelőkkel néztük át, mik a leggyakoribb hibák, mit ne tegyünk, ha a kocsit sokáig szeretnénk használni - vagy leglaábbis nem akarjuk,
Ha konfliktusról van szó, minden csillagjegy máshogy viselkedik. A reakciód függhet a csillagjegytől, nagyon sokban befolyásolja a leszálló holdcsomó, ami az ösztönös reakcióinkra van hatással, továbbá a Mars jegye is számít, ugyanis az mutatja meg, hogyan érvényesítjük az akaratunkat.
Kell-e attól tartanunk, hogy a Nyugat-Európában napi szinten tapasztalható erőszakhullám Magyarországra is begyűrűzik? Miként tudunk felkészülni egy késes támadásra? Mi áll ennek az erőszakos cselekedetnek a hátterében? Ezekről kérdeztük többek között Pöltl Ákos családbiztonsági szakértőt, hivatásos testőrt.
A vezetést Charles Leclerc megelőzésével átvevő Oscar Piastrinak közel 30 körön át védekeznie kellett a monacói támadásaival szemben, de az ausztrál végül meg tudta szerezni második futamgyőzelmét. Két körrel a vége előtt a dobogóért csatázó Sergio Pérez és Carlos Sainz ütközött, Lando Norris negyedikként, Max Verstappen előtt végzett a végig izgal
A nyirokrendszer daganatai, más néven lymphoproliferatív betegségek vagy lymphomák (limfómák) a nyirokrendszert alkotó sejtekből indulnak ki. E sejtek sokféle típusa, eltérő működése és elhelyezkedése, a betegségek genetikai háttere és molekuláris jellegzetességei vezetnek ahhoz, hogy a nyirokrendszer daganatai sokrétűek lehetnek, eltérő kezelési l
Nem erőltették meg magukat, miután az elmúlt években puskaporos volt köztük a hangulat. A hercegről készült videó alatt pedig nyíltan lehülyézték a britek.
Kellemetlen, amikor 130-nál az autód elé ugrik egy szarvas a sztrádán. Hajlamosak vagyunk azt hinni, hogy ez lehetetlen. Pedig jobb, ha felkészülünk rá.
Első pillantásra úgy tűnhet, nincs sok közös egy duci tinilányban és egy munkanélküli, veterán újságíróban. De ez csak a látszat. Mutatunk egy részletet az izlandi író, Sigríður Hagalín Björnsdóttir új kötetéből!
A Föld felszínén található kőzetek belsejéből származó információk segítségével rekonstruáltuk a bolygó lemeztektonikáját az elmúlt 1,8 milliárd év során.Ez az első alkalom, hogy a Föld geológiai feljegyzéseit ilyen módon, ilyen messzire visszatekintve használták fel. Ez lehetővé tette a kutatók számára, hogy feltérképezzék a bolygó történetének ut
Csehországban több mint 250 ezer háztartás maradt áram nélkül a pusztító vihar miatt - számolt be vasárnap a CTK ügynökség az energiaszolgáltatókra hivatkozva.
Mi történt a technológia világában? Elmondjuk röviden! Számos hazai hírcsatorna IT, mobiltechnológiát, robotikát érintő tartalmait foglaljuk össze pár perces podcast adásainkban.
Ha azt a szót halljuk, hogy "napégés", rögtön egy forró, száraz nyári kánikula jut eszünkbe, és nem is sejtenénk, hogy a jelenség télen is utolérhet bennünket. Pontosabban nem is bennünket: a kertünkben magasodó fákat, amelyek bizony komoly károkat tudnak elszenvedni egy-egy hideg éjszakát követő szikrázó nappal után. A jó hír az, hogy ennek egysze
Több szomszédos fővárost is elért a víz, Romániában és Ausztriában is több száz embert evakuáltak. Szlovákia és Magyarország készül az árvízre, Alsó-Ausztriát már katasztrófa sújtotta területnek nyilvánították.
Az unokákkal való foglalkozás aktív fizikai állapotot kíván. Nem kell nagy dologra gondolni, csupán egy napi rendszerességű, könnyű átmozgató tornára. Ha ezt megtesszük, nemcsak a kicsik után tudunk majd szaladni, hanem tovább is élhetünk. Még azok is bátran kipróbálhatják ezeket a gyakorlatokat, akik korábban nem sportoltak semmit.
A kínai gazdaság gyengélkedése egyre nagyobb aggodalmat kelt a befektetők körében. A közelmúltban közzétett adatok szerint augusztusban a vártnál nagyobb mértékben lassult a gyárak termelése, a fogyasztás és a beruházások üteme. Emellett a munkanélküliségi ráta hathavi csúcsra emelkedett, az ingatlanárak pedig csökkentek. Emiatt jelentős mértékű tő
Az énekesnő rendre dögös fotókat oszt meg Instagram-oldalán követőivel, a rajongók, főleg a férfiak pedig nem győzik dicsérni Reni tökéletes, bámulatos alakját.
Fotó: Ferrari Oscar Piastri, a McLaren ausztrál versenyzője nyerte a vasárnapi Forma-1-es Azeri Nagydíjat Bakuban, ahol az idei szezon eddigi legizgalmasabb viadalát láthatták a szurkolók. A 23 éves Piastrinak ez pályafutása második futamgyőzelme, az elsőt július végén a Hungaroringen aratta. Ő a hetedik olyan versenyző az F1 történetében, aki 24 é
Több szomszédos fővárost is elért a víz, Romániában és Ausztriában is több száz embert evakuáltak. Szlovákia és Magyarország készül az árvízre, Alsó-Ausztriát már katasztrófa sújtotta területnek nyilvánították.
Szervezetünk változásait, egy-egy környezeti hatás következtében, alapvetően idegi és hormonális rendszerünk szabályozza. Utóbbi rendszer az ősibb, mely megbízható, stabil, viszont lassabban reagáló rendszer, ami már magzati korban is alakítja a belső szervek működését. És mielőtt azt gondolnád, hogy ez kizárólag gyógyszerekkel helyreállítható, el
A Tisza Párt tagjai és szimpatizánsai részt vesznek az árvízi védekezésben - derül ki a párt elnöke, Magyar Péter közösségi oldalán vasárnap közzétett videóból.
Harminckét pályázót díjaztak az Érték és Minőség Nagydíj Tanúsító Védjegy használati jogával. Hajós István cégcsoportja két nagydíjat és három különdíjat is átvehetett.
Nemrég 46 F/A-18 Hornet harci gépet vásárolt Don Kirlin amerikai üzletember. Már korábban is gyűjtötte a repülőket, de most az a célja, hogy létrehozza a világ legütősebb magán-vadászgépparkját, és nem csak azért, hogy mutogassa a gépmadarakat.
Max Verstappen nem emlékezett egy szabályra, ami miatt a leintést követő előzései miatt indult vizsgálat ellene az Azeri Nagydíj után. A konstruktőri tabellán a vezetést átvevő McLarennek szintén jelenése van a felügyelők előtt.
Mozzarella sajt házilag? Egyszerűbb, mint gondolnánk! Ráadásul gyakorlatilag minden megvan hozzá a háztartásokban. A mozzarella hivatalosan a világ egyik legjobb sajtja. Készíteni mégsem olyan bonyolult, mint ahogy elsőre gondolnánk. Kis