Visszatért az RTL képernyőjére a Sztárbox, melynek harmadik negyeddöntőjében ismét három mérkőzésre kerül sor. Férfi könnyűsúlyban Varga Viktor és Dóra Béla, férfi középsúlyban Veréb Tamás és Törőcsik Dani, férfi nehézsúlyban pedig Pulai Imre és Király Péter csapnak össze.
Bennetek van, ami kell a holnaphoz: így szól a Z generációnak[1] kibontakozási lehetőséget biztosító platform, a Jövőálló Akadémia szlogenje. Sokat kritizálják a fiatalok online életét, digitalizált mindennapjaikat, akár közösségimédia-függőnek titulálják őket, azonban a kezdeményezés életre hívója, a Samsung átfogó kutatásából[2] is kiderült, hogy
A Vanity Fairnek adott legutóbbi interjúban Selena Gomez mindenről kitárulkozott a Benny Blancóval való kapcsolatától kezdve a családalapításon át a mentális egészséggel kapcsolatos folyamatos útkereséséig.Miközben arról beszélt, hogy ő lesz unokatestvére, Priscilla két gyermekének keresztanyja, a sztár elárulta a Vanity Fairnek: Ezt még soha nem m
Az USA csaknem az egész világot amerikanizálta mára. A popkultúra célja ugyanaz maradt: szórakoztatva tanítani, nevelni az emberiséget az amerikai életérzésre. Pogrányi Lovas Miklós írása
Az ott parkoló gépkocsik tulajdonosait arra kérte, vigyék el az autóikat. A főpolgármester szerint Budapest kész arra, hogy megvédje magát az árvíztől.
Fotó: MÁV A vasúttársaság tájékoztatása szerint valamennyi Railjet, bécsi EuroCity, a Kálmán Imre EuroNight és az EuRegio vonat csak Hegyeshalomig közlekedik, illetve onnan is indul. Az utazást érintő intézkedésekről bővebb tájékoztatás az ÖBB honlapján, illetve a Mávinform felületein olvasható: https://fahrplan.oebb.at. Az osztrák vasúttársaság (Ö
A terrorszervezet nemrég nyilvánosságra hozott alagútharcászati kézikönyveiből kiderült, hogy részletesen kidolgozták a föld alatti egyéni és csoportos mozgás és tűzharc szabályait. Ezek és az eddig felderített alagúthálózat alapján egy, a történelemben még soha nem alkalmazott stratégia körvonalazódik, amit a jövő városi gerillái is megpróbálhatna
A Bledi Stratégiai Fórumon a "Párhuzamos valóságok világa" témakörre fókuszálva igyekeztek közös megoldásokat találni globális kihívásokra. Az eseményen a Vosz is képviseltette magát.
"Trump elnök biztonságban van a közelében lévő lövések után. Jelenleg nincs további információ" - mondta Steven Cheung, a Trump-kampány kommunikációs munkatársa - írja a Fox News.
Az olasz kormány nemrégiben megduplázta a gazdag külföldi állampolgárok külföldi jövedelmére kivetett átalányadót, évi 200 000 euróra emelve azt. Ennek ellenére a brit és francia adófizetők továbbra is vonzónak találják Olaszországot - írta meg a Financial Times.
A Feröer-szigetek vadregényes tájaiba ágyazott Sørvágsvatn - más néven Leitisvatn - a szigetcsoport legnagyobb tava, és az egyik legcsodálatosabb természeti látványosság.
A WHC Csoport bemutatja legújabb fejlesztését, a „DEasy” névre hallgató applikációt, amely teljeskörű online ügyintézést kínál diákok és munkáltatók számára egyaránt. A HR szolgáltató új rendszere egyedülálló a piacon, mivel ilyen komplex megoldás a diákszövetkezeti foglalkoztatásra eddig nem létezett. Az új applikáció számos innovatív funkcióval r
Az államfő helyszíni fotókból összeállított videofelvételt is közzétett a csapások következményeiről. "Ukrajnának erős támogatásra van szüksége partnereitől emberéletek megmentése érdekében, az orosz terror ellen: légvédelemre, nagy hatótávolságú fegyverekre, katonáink támogatására, mindenre, ami arra készteti Oroszországot, hogy véget vessen ennek
Donald Trumpot éppen két hónapja próbálták meg először lelőni. Most minden jel szerint újabb merényletet kíséreltek meg ellene. Rendkívüli cikkünk frissül!
A GLAMOUR+ új videósorozatának első részében Dr. Hevesi Kriszta és Garai Petra műsorvezető arról beszélgettek, hogy mit tehetünk magunkért 30, 40 és 50 éves korban, ha intimitásról van szó? A következő epizód témája: miért maradunk benne olyan haldokló szerelmi kapcsolatokban, amelyek nem tesznek minket boldoggá, és van-e esély a feltámasztásukra?
Visszatért az RTL képernyőjére a Sztárbox, melynek harmadik negyeddöntőjében ismét három mérkőzésre kerül sor. Férfi könnyűsúlyban Varga Viktor és Dóra Béla, férfi középsúlyban Veréb Tamás és Törőcsik Dani, férfi nehézsúlyban pedig Pulai Imre és Király Péter csapnak össze.
A kétszeres ralivilágbajnok Kalle Rovanperä a hétvégén Ausztriában versenyzett a Porsche Carrera Benelux-kupában, a szombati győzelem után vasárnap nem tudott duplázni. Amint arról beszámoltunk, a kétszeres ralivilágbajnok Kalle Rovanperä a hétvégén Ausztriában szerepelt a Porsche Carrera Benelux-kupában. Mivel az idén saját kérésére csak részmunka
Az 58 éves lengyel férfinek azt állították, hogy az automatikusan nyitott számlája olyan jól kamatozott, hogy 1 teljes Bitcoin gyűlt össze rajta. Ahhoz, hogy hozzáférjen 5 millió forintot kellett letétbe helyeznie. Ezután jött a csavar. Hatalmas összeget ígértek, 20 millió forintot csaltak ki Az állítólagosan a számláján lévő 1,07 Bitcoin ígérete f