2024. szeptember 17. kedd

szept. 17
17:09
Árvíz: budapesti hajléktalan embereket ment a Máltai Szeretetszolgálat (SzMo)
A Római-parton azokat a hajléktalanokat is felkeresték, akik egy romos épületben húzták meg eddig magukat.
szept. 17
17:09
Cserhalmi Györgyöt a rák miatt öt év alatt kilencszer műtötték (SzMo)
A színművész szerint sajnálkozással nem lehet meggyógyulni, neki például sokat segített, ha az ismerősei humorral közelítettek a helyzetéhez.
szept. 17
17:09
Itt vannak az országban útlezárások az áradások miatt (Autószektor)
A Duna áradása illetve a védekezési munkák miatt két megyében több utat is lezártak - írta az Útinform.Komárom-Esztergom vármegyében: - a 11-es főutat teljes szélességében lezárták Esztergom nyugati határában, a 68-as és a 72-es km között, itt ideiglenes gátat építenek. Kerülni a 111-es főút felé lehet. - a 11-es főúton, Pilismarót térségében árv
szept. 17
17:11
Az árvíz miatt lezárják a H5-ös Hév alagúti szakaszát szerdán (SzMo)
Már most is rengeteg változás van a fővárosi és környékbeli tömegközlekedésben, de a helyzet folyamatosan változik.
szept. 17
17:15
Feleakkora lesz a GDP növekedés, mint amit a pénzügyminiszter várt (Piac és Profit)
Az év elején Varga Mihály tárcavezető még arról beszélt, hogy a Pénzügyminisztérium szerint 3,5-3,6 százalék lehet a GDP-növekedés 2024-ben. Az Equilor legfriseeb elemzése azt mutatja, jó ha ennek a fele összejön.
szept. 17
17:15
Egész Budapesten betilthatják? Szentkirályi Alexandra után Nagy Márton is rámozdult az Airbnb-ügyre (Blikk)
Az Airbnb témája lakhatási és nem turisztikai kérdéskör, ezért ennek megfelelően közelítjük meg – jelentette ki Nagy Márton nemzetgazdasági miniszter a magyar turizmus nyári eredményeiről tartott sajtótájékoztatón. A miniszter arról is beszélt, bár a kormány már foglalkozott ezzel, Szentkirályi Alexandrára várnak, aki javaslatot ígért előterjeszten
szept. 17
17:15
Gál Kinga: támogatjuk Matteo Salvinit (HírTV)
Matteo Salvinire a palermói ügyészség emberrablás és hivatali hatalommal való visszaélés vádja miatt kérte hat év börtönbüntetés kiszabását.
szept. 17
17:15
250 lóerő felett ezek a kocsik a menők Magyarországon (ProfitLine)
A magyar piac egészét hirdetésszámban és látogatottságban lefedő Használtautó.hu szakértője utánajárt annak, hogy 250 lóerő felett mely modellekre és milyen átlagárakon harapnak az érdeklődők. Érdekesség, hogy német prémiumautók mellett csak a Ford Mustang fért be a top 10-be.
szept. 17
17:15
Megkérdeztük a minisztert: Háborúban áll a SPAR-ral a kormány? (ATV)
"Én azt gondolom, hogy a SPAR elkezdett politizálni, és ebben a térben mások a szabályok, ez egy normális dolog"- jelentette ki Nagy Márton miniszter az ATV kérdésére.
szept. 17
17:15
Bejelentették a Dancing with the Stars ötödik évadának táncosait (Márkamonitor)
Október 26-án immár ötödik évadával érkezik a Dancing with the Stars, amelyben hírességek profi táncpartnereikkel állnak színpadra hétről hétre. A Tv2 töretlen népszerűségnek örvendő szuperprodukciójában többek között parkettre lép a háromszoros olimpiai bajnok Hosszú Katinka, Kucsera Gábor, Szabó Zsófi és Tóth Gabi párjával, Papp Máté Bencével.
szept. 17
17:15
A Római-parton dolgosan, de nyugodtan várják az árvizet (Magyar Hírlap)
Az önkormányzat csak látszatsegítséget ad, és a közönyt az itteniek szorgos kezekkel próbálják ellensúlyozni.
szept. 17
17:15
Drámaian visszaesett az EU-val folytatott kereskedelem a Brexit óta (Növekedés)
Meredeken visszaesett az Európai Unió és Nagy-Britannia kétoldalú kereskedelmének értéke a brit EU-tagság megszűnése (Brexit) óta az egyik vezető brit gazdaságkutató műhely kedden ismertetett átfogó tanulmánya szerint.
szept. 17
17:15
Verstappen az idegesítő probléma ellenére érzi a javulást (Racingline)
Verstappen Red Bulljának kerekei vonakodtak az aszfalton maradni, de a címvédő legalább már látta a javulás jeleit.
szept. 17
17:15
Kiáll Salvini mellett a fideszesek EP-frakciója, de nem tudta napirendre vetetni az ügyét (Telex)
A Patrióták Európáért frakció sajtókonferenciát rendezett a volt olasz belügyminiszter mellett, akire hat év börtönt kért az olasz ügyészség.
szept. 17
17:15
Ilyen nagy lenne a baj? Már az egyetemistákat is mozgósítják az árvízi védekezéshez (naphire.hu)
A Hallgatói Önkormányzatok Országos Konferenciája (HÖOK) az Egyetemisták és Főiskolások Országos Turisztikai Találkozójával (EFOTT) közösen arra mozgósítja a magyar és a Magyarországon tanuló külföldi egyetemistákat, hogy önkéntes munkával járuljanak hozzá az árvízi védekezéshez.
szept. 17
17:17
Kegyetlen becenevet kapott Meghan Markle (Magyar Hírlap)
Nagy valószínűséggel nem örült neki.
szept. 17
17:21
4iG: újabb mérföldkő a Vodafone kiválása (Infostart)
A 4iG Nyrt. 2023. november 13. napján elindított transzformációs programja következő jelentős mérföldkövéhez érkezett azzal, hogy a Vodafone Magyarország Zrt. részvényesei döntöttek a Vodafone Magyarország Zrt. kiválás útján megvalósuló szétválásáról - tudatta a 4iG Nyrt. a tőzsde honlapján kedden.
szept. 17
17:21
Heteken belül unokája születik Tallós Ritának, de nem lesz főállású nagymama: elárulta, miért (Blikk)
Heteken belül nagymama válik Tallós Ritából, Angliában élő fia ugyanis édesapa lesz. A 63 éves színésznő izgatottan várja unokája érkezését, aki októberben jön világra, de egyelőre nem tudja magát elképzelni a nagymama szerepben.
szept. 17
17:21
Gönyűn miniszteri pálinka ad erőt a gát védőinek (Blikk)
Mindenkire szükség van, hogy az áradó Duna pusztítását csökkenteni lehessen. Országszerte készülnek a gátak, homokkal és anyaggal töltik meg a zsákokat civilek, önkéntesek, valamint katonák, rendőrök, katasztrófavédők. A folyóm tetőzését a Szigetközben csütörtökre várják, Esztergomnál csütörtök éjjel, péntek hajnalban, Budapesten péntek éjszaka, sz
szept. 17
17:21
Nyaktól lefelé nem tudott mozogni és kerekesszékbe kényszerült – Így van most a tehetséges magyar focista (Blikk)
Tavaly nyáron súlyos autoimmun betegség támadta meg a Real Sociedad U19-es együttesének 17 esztendős futballkapusát, Tompa Ákost, aki mostanra maga mögött hagyta a nehéz hónapokat – idézi a Nemzeti Sport a játékost képviselő menedzseriroda, az EM Sports Consulting hírlevelét. A hosszú és embert próbáló rehabilitáció alatt lépésről lépésre haladt a
szept. 17
17:21
Szinte minden pillanatát gyűlölte az Emmy-díjas dokumentumfilmje forgatásának David Beckham, mégis jön a folytatás (Blikk)
Részleteket árult el a focista róla szóló, saját készítésű dokumentumfilmjéről. David Beckham állítása szerint nagyon izgult, és szinte minden pillanatát gyűlölte a forgatásnak. És az is kiderült, hogy új projektbe kezdenek, ezúttal felesége, Victoria életét feldolgozó film készül.
szept. 17
17:21
Milyen autót vegyek? Ezek a legjobb használt autók 250 lóerő felett - itt a márkalista! (Pénzcentrum)
Szakértők utánajárt annak, hogy 250 lóerő felett mely modellekre és milyen átlagárakon harapnak az érdeklődők. Érdekesség, hogy német prémiumautók mellett csak a Ford Mustang fért be a top 10-be.
szept. 17
17:21
Lantos Csaba, Juhász Edit, Mátrai Károly és sok más előadó is ott lesz a Portfolio Energy Investment Forum konferenciáján (Portfolio)
Nagy nevekkel, nagyon erős szakmai programmal készülünk az október 10-i Portfolio Energy Investment Forum 2024 című konferenciánkra, amely során összesen hat szekcióban, mintegy ötven előadóval és panelbeszélgetés résztvevővel járjuk körbe az energetikai szektor rengeteg fontos kérdését. Érdemes most regisztrálni a rendezvényünkre, amelynek részlet
szept. 17
17:21
Portugáliában erdőtüzek pusztítanak, három tűzoltó a lángba borult tűzoltóautóban halt meg (444.hu)
Egy időre a Porto és Lisszabon közötti sztrádát is le kellett zárni.
szept. 17
17:21
Az olaszok támogatják a kínai autókra kivetett vámokat (autopro)
Ezt Olaszország külügyminisztere nyilatkozta egy interjúban, aztán találkozott a kínai kereskedelmi miniszterrel is.
szept. 17
17:21
Roppant zavaró, ha egy kutya a lábad között kezd el szagolgatni téged, de most kiderült, miért teszi ezt (Femcafe)
A kutyák természetüknél fogva kíváncsiak, és az orrukkal próbálnak minél több információt gyűjteni a környezetükről és az emberekről. Egy kis tacskó nem fog a lábad között szaglászni, de egy nagyobb már igen.
szept. 17
17:21
Romani Design a magyar divathéten: szabadság és szépség a divatban (Glamour)
A divat mindig is fontos eszköz volt az egyéni és kulturális önkifejezés számára. A Romani Design 2025-ös tavaszi-nyári kollekciója nemcsak a kortárs trendeket követi, hanem mélyebb üzenetet is közvetít a szabadságról, a testpozitivitásról és a fenntarthatóságról. Az új kollekció bemutatásával a márka újra bebizonyította, hogy a divat lehet társada
szept. 17
17:21
Kimenő Radival: 5 kiállítás, amit látni kell idén ősszel (WMN)
Jó ideje már az ősz jelenti számomra az elmélyülés, a megismerés, az apró részletek kibontásának idejét. És ha azt szeretném megfejteni, miért is jó múzeumba járni, akkor a válasz számomra ugyanez. Az idei ősz pedig bőven kínál muníciót ebből a szempontból.
szept. 17
17:21
Ezeket a betegségeket előzi meg a sütőtök (Magyar Hírlap)
Nagyon alacsony szénhidrát- és zsírtartalmú.
szept. 17
17:21
A magyar sporttudománynak fel kell zárkóznia (Demokrata)
A jó körülmények szükségesek, de nem elégségesek a magyar versenysport fejlesztéséhez.
szept. 17
17:21
A Shiba Inu-cápák az Ethereum egyik legnagyobb ICO-jában keresnek most menedéket (BitcoinBázis)
Szeptember már a hónap első napján megerősítette a kriptopiac legrosszabb hónapjának hírnevét. A befektetők most a kevésbé jelentős tokeneknél kezdenek menedéket keresni, mivel a medvés trend olyan kiemelkedő kriptovalutákat érint, mint a Bitcoin (BTC) és az Ethereum (ETH). Sok Shiba Inu (SHIB) cápa, akik magas potenciállal rendelkező befektetési t
szept. 17
17:21
Sikerült új életet lehelni a Voyager-1 hajtóműveibe, újra üzemel a 47 éves űrszonda (Telex)
Egy évtizedek óta nem használt készletre álltak át, az űrszonda öregedésével viszont már egyre kockázatosabbak az ilyen váltások.
szept. 17
17:21
Csodaként hat az agyra a petrezselyem – ezért kellene napi szinten fogyasztani (Bien)
Ha a szuperételekre gondolunk, a legtöbbünknek a piros bogyós gyümölcsök és az olyan zöldségek jutnak eszünkbe, mint a kelkáposzta vagy a spenót. De nem szabad megfeledkeznünk a legértékesebb fűszernövényekről sem, mint amelyen a petrezselyem. Bár gyakran csak díszítésnek használjuk, valójában számos egészségügyi előnye van, amelyek miatt neked is
szept. 17
17:23
Egyre több a fizetésképtelen cég, így áll most Magyarország (Portfolio)
Itthon egyértelműen a növekedés lassulása látszik a gazdaságban, ehhez a fogyasztás és a beruházások visszaesése is hozzájárul. Egyre több az olyan szektor, ahol megugrott a kockázati szint, különösen az építőiparban, a textiliparban és a retail szegmensben lehet ezt megfigyelni. A Portfolio Future of Finance hitelmenedzsment szekciójában arra hívt
szept. 17
17:23
Menczer Tamás: Magyar Péter egy hazug ember (Magyar Hírlap)
A Fidesz kommunikációs igazgatója szerint a Tisza Párt elnöke hazudik a katonákról, a szakemberekről.
szept. 17
17:27
Nagyon kellett: már kutatóintézete is van a Szuverenitásvédelmi Hivatalnak (Menedzsment Fórum)
A katonai titkosszolgálat korábbi főigazgató-helyettese lett a vezetője.
szept. 17
17:27
Ismét erősödik a Boris ciklon. Vissza is térhet? +Videó (Agroinform)
A legalacsonyabb éjszakai hőmérséklet 7 és 13 fok között várható.
szept. 17
17:27
Várhelyi Olivér megtalálta a pozitívat abban is, hogy egy gyengébb terület biztosának jelölték őt (444.hu)
A magyar biztos területe az egészségügy és az állatjólét lehet, csak épp az egészségügy nemzeti hatáskörbe tartozik, ezért elég gyenge portfólió.
szept. 17
17:27
Az őszi vetésekben garázdálkodnak a mezei pockok – Szántóföldi növényvédelmi előrejelzés (Agrofórum)
A csapadék felszikkadásáig átmenetileg szünetel a napraforgó és a kukorica betakarítása, valamint az őszi talajelőkészítési munkálatok.
szept. 17
17:27
Ügyesen álcázza magát az "1,5-ös típusú cukorbetegség" (Magyar Hírlap)
Sokáig nem jelentkezik.
szept. 17
17:27
Mráz Ágoston Sámuel: Magyar Péter nagyot hibázott (Demokrata)
Magyar Péter ugyan gyorsan kapcsolt az árvízi védekezés kapcsán, de a "kapcsolása" téves volt.
szept. 17
17:27
Zúzapörkölt tökfőzelékkel (egy.hu)
Borbás Marcsi receptje
szept. 17
17:27
Egy magyar gyár hibája miatt kell 1,5 millió autót visszahívnia a BMW-nek (Villanyautósok)
Hatalmas összegbe kerül a magyar beszállító hibája, a tőzsdén ötmilliárd eurót esett a BMW értéke.
szept. 17
17:27
A Közbeszerzési Hatóság szerint rendben vannak a Diákhitel Központ szerződései, amikről az azokat aláíró Magyar Péter is azt mondta, hogy sokszorosan… (Telex)
A hivatal úgy állapította meg, hogy minden szabályos volt, hogy nem hasonlította össze az árakat a piaci viszonyokkal.
szept. 17
17:33
Cserhalmi György azt sem tudja, hogy jutott haza, miután megkapta diagnózisát a rákról (Blikk)
Cserhalmi Györgynél 2020-ban diagnosztizálták a Vater papilla néven ismert ritka daganatot, amely a patkóbél, az epevezeték és a hasnyálmirigy-vezeték találkozási pontjában megtelepedett tumor. A színész számára akkor már nem volt ismeretlen a rák, hiszen feleségét 2016-ban veszítette el daganatos megbetegedésben, épp ezért nem szerette volna csalá
szept. 17
17:33
Orbán Viktor engedélyt adott a Lajta-menti szükségtározó megnyitására (Infostart)
A helyszínen ellenőrizte Orbán Viktor a Lajta-menti árvízvédelmi munkálatokat, ahol Nagy István országgyűlési képviselővel együtt meghallgatta a vízügyi szakemberek és a katasztrófavédők jelentését a Mosonmagyaróvár és térsége megvédéséért tett erőfeszítésekről – tájékoztatott a Miniszterelnöki Sajtóirodát irányító helyettes államtitkár.
szept. 17
17:33
Nagy változtatásra készül az Instagram, több millió fiókot érint (Portfolio)
Az Instagram új intézkedéseket vezet be a tinédzserek védelmére, amelyek automatikusan speciális fiókokba helyezik a 18 év alatti felhasználókat. A Meta, az Instagram anyavállalata kedden kezdi el bevezetni ezt az új funkciót - írta a Cnbc.
szept. 17
17:33
Várhelyi Olivér megtalálta a pozitívat abban is, hogy egy gyengébb terület biztosának jelölték őt (444.hu)
A magyar biztos területe az egészségügy és az állatjólét lehet, csak épp az egészségügy nemzeti hatáskörbe tartozik, ezért elég gyenge portfólió.
szept. 17
17:33
Viszlát, almaecet: ezt idd reggelente, és olvadni fognak rólad a kilók – A májat is védi ez a csodaital (Femcafe)
Van egy olyan, idehaza is egyre közkedveltebb ital, melynek számos egészségügyi előnye van, így mindenképp érdemes rendszeresen fogyasztani belőle, még annak ellenére is, hogy sokak szerint nem a legfinomabb.
szept. 17
17:33
Új utasszállító repülőgépet mutattak be Belgrádban (Spabook)
Ma Belgrádban bemutatkozott az Embraer legújabb fejlesztése, az E195-E2 repülőgép, amely egy demonstrációs repülést hajtott végre a szerb nemzeti légitársaság, az Air Serbia képviselői, a Szerb Köztársaság kormánya, a légiközlekedési…

Keresés