Továbbra sem kíván átadni két oktatási célra is használt ingatlant a Hódmezővásárhelyi Ótemplomi Református Egyházközségnek a hódmezővásárhelyi önkormányzat. A képviselő-testület keddi ülésén arra szólította fel az egyházközséget, hogy szüntesse meg az önkormányzattal szemben indított igénypereket.
Kirilo Budanov, az ukrán katonai hírszerzés vezetője egy kijevi fórumon arról beszélt, hogy a Kreml számára 2025 döntő év lehet, mivel ha Oroszország nem éri el a győzelmet Ukrajnában 2026 elejéig, az veszélyeztetheti globális szuperhatalmi pozícióját a következő évtizedekben. Az amerikai Institute for the Study of War (ISW) jelentése szerint Moszk
Divathullámnak hitték, de túlélte, sőt sikeresen zárta a Covid éveit. A gazdasági válság ellenére minden nagyvárost megetetett, és Magyarország legtöbb hamburgerét, pizzáját értékesítette a rendezvényein az elmúlt 10 év alatt. A 100. Food Truck Show alkalmából szeptember 21-22-én a Vámház körúton ünnepel az ország minden mozgó étterme. Szeptember v
A piac jelentős szereplőit mindig is nagy figyelem övezte, éppúgy, mint kereskedési szokásaikat. A bálnák az elmúlt héten közel 500 millió dollárnyi ETH-t adtak el, a befektetők pedig ebből rögtön arra következtettek, hogy biztos valami olyat tudnak, amit mi nem. A masszív eladási hullám rövid időre megingatta a legnagyobb altcoint, így az a múlt h
A piaci bizonytalanság, a volatilitás és az alacsonyabb jutalmak ellenére úgy néz ki, hogy az Ethereum validátorainak a száma folyamatosan növekszik. Eközben a Bitcoin is megmártotta a kis lábujját a stakingben. A kriptovaluták stake-elésének tájképe folyamatosan változik, ahogy egyre több technológiai újítás jelenik meg. A P2P.org, nem letétkezelő
Emily Blunt egy látványos estélyi ruhában állt a fotósok elé American Institute for Stuttering Gáláján, a jelenlévők pedig teljesen odáig voltak attól, milyen pompásan nézett ki a színésznő.
Ukrajnában már csaknem 140 ezer négyzetkilométernyi területet aknásítottak el, ami nagyobb mint egész Nagy-Britannia. Az aknamezők felszámolása több mint száz évig eltarthat.
Bár talán nem szívesen valljuk be, imádjuk a bűnügyi dokumentumfilmeket. Abba inkább nem akarunk túlságosan belegondolni, hogy miért is izgatnak bennünket ennyire ezek a valódi bűnügyek, de mindenesetre jó hosszan a képernyő elé szegeznek.Ebben az évben nem volt hiány igazi bűnügyi dokumentumfilmekből, amelyek tele vannak megrázó és gyakran traumat
Jó hírről számolt be a sződligeti polgármester, Juhász Béla. Mivel a 2-es utat csütörtökön lezárják, így matrica nélkül hajthatnak majd a sofőrök az M2-es sztrádára, ami ez esetben terelőútként funkcionál. Ezen felül az M2 gödi csomópont tervezett lezárását elhalasztják (ezt szeptember 18-19-re akarták időzíteni).
Új időpontban várják a közmédiába Magyar Pétert. A TISZA Párt elnöke előzetesen meghívást kapott, hogy beszélgessen Orbán Balázzsal, a miniszterelnök politikai igazgatójával, de a felkérést visszautasította. A köztévé most ismét ajánlatot tett a politikusnak, ezúttal októberben várják.
A Magyar Nemzeti Bank (MNB) legfrissebb adatai alapján Magyarországon 2024. június 30-án 10 036 099 darab bankszámlával rendelkezett a lakosság. Eddig még sosem haladta meg a lakosság által birtokolt számlák száma a 10 milliót.
Az Európai Unió tagországai készen állnak a télre, a tagállami gáztartalékok 90 százalékos szint felett vannak – közölte Kadri Simson, az Európai Bizottság energiaügyi biztosa Strasbourgban az MTI tudósítása szerint.
Harry herceg igazán nagy születésnapi ajándékot kapott: több mint 10 millió dollár ütötte a markát, amikor betöltötte a negyvenet. A különleges ajándék ráadásul az egyik családtagjától érkezett.
A rettegett terroristavezér fiáról már évekkel ezelőtt kijelentették, hogy életét vesztette, de könnyen lehet, hogy most folytatja bin Laden örökségét.
Egy tizenkét éves fiú késsel megsebesítette diáktársait kedden a portugáliai Azambuja egyik iskolájában - jelentette a Público című helyi lap a helyi hatóságokra hivatkozva.
Japánban a hosszú élet gyümölcsének, Kínában a gyógynövények királynőjének, Indiában az istenek gyümölcsének nevezik. Ha már a világ legősibb gyógyító kultúráival rendelkező népei ilyen elragadtatással szólnak róla, mi sem tévedhetünk vele.
Meryl Streep közelmúltbeli outfitje kétségtelenül az Emmy-gála történetének egyik leggyönyörűbb szerelése volt, amire jó ideig biztosan emlékezni fogunk még.
Száz gyorshajtót csíptek el a rendőrök a XIII. kerületben. Egy motorkerékpárossal is találkoztak, aki éppen az ellenőrző egyenruhások mellett borult fel.
Még soha nem volt ekkora tétje az amerikai elnökválasztásnak, mint most – mondta a magyar miniszterelnök politikai igazgatója a Danube Institute és az amerikai The Heritage Foundation Budapesten tartott nemzetközi geopolitikai csúcstalálkozóján.
Magyarország 32. helyet ért el a Világbank 190 országot vizsgáló listáján, ahol a nők egyenlő esélyeinek jogi feltételeit vizsgálták. A nyolc területből hazánk csupán kettőben nem kapott maximális pontszámot: a munkahelyi és a fizetési lehetőségeket illetően. A K&H HR vezetője szerint ezért a cégeknek fontos tovább haladniuk az azonos lehetőségek m
Az MVM csoport konszolidált értékesítési árbevétele 2156 milliárd forint volt az idei első hat hónapban a tavalyi első fél évben elért 2769 milliárd forint után, adózott eredménye 222 milliárd forintra nőtt a tavaly ugyanebben az időszakban elért 209 milliárd forintos nyereségről - tette közzé a társaság a Budapesti Értéktőzsde (BÉT) honlapján kedd
A vízszint éjjel is rohamtempóban emelkedik, az önkormányzat gáttal, homokzsákokkal, a helyi egészségügyi és energetikai ellátás megerősítésével készül a szerda reggeli lezárásra.
Mérföldkőhöz érkezik 2024-ban a Monaco Yacht Show, amikor a Port Hercule-ban bemutatják a kiállítás történetének legnagyobb jachtját. A dicsőség eddig a 115,1 méteres Ahpóé volt (Lürssen), de idén a 122 méteres Kismet szuperjacht – szintén Lürssen – határozott ugrással taszítja le elődjét a trónról. Ez az alkalom egyben a Kismet globális debütálásá