2024. szeptember 17. kedd

szept. 17
17:21
Gönyűn miniszteri pálinka ad erőt a gát védőinek (Blikk)
Mindenkire szükség van, hogy az áradó Duna pusztítását csökkenteni lehessen. Országszerte készülnek a gátak, homokkal és anyaggal töltik meg a zsákokat civilek, önkéntesek, valamint katonák, rendőrök, katasztrófavédők. A folyóm tetőzését a Szigetközben csütörtökre várják, Esztergomnál csütörtök éjjel, péntek hajnalban, Budapesten péntek éjszaka, sz
szept. 17
17:21
Nyaktól lefelé nem tudott mozogni és kerekesszékbe kényszerült – Így van most a tehetséges magyar focista (Blikk)
Tavaly nyáron súlyos autoimmun betegség támadta meg a Real Sociedad U19-es együttesének 17 esztendős futballkapusát, Tompa Ákost, aki mostanra maga mögött hagyta a nehéz hónapokat – idézi a Nemzeti Sport a játékost képviselő menedzseriroda, az EM Sports Consulting hírlevelét. A hosszú és embert próbáló rehabilitáció alatt lépésről lépésre haladt a
szept. 17
17:21
Szinte minden pillanatát gyűlölte az Emmy-díjas dokumentumfilmje forgatásának David Beckham, mégis jön a folytatás (Blikk)
Részleteket árult el a focista róla szóló, saját készítésű dokumentumfilmjéről. David Beckham állítása szerint nagyon izgult, és szinte minden pillanatát gyűlölte a forgatásnak. És az is kiderült, hogy új projektbe kezdenek, ezúttal felesége, Victoria életét feldolgozó film készül.
szept. 17
17:21
Árvíz 2024: Rubint Réka és Schobert Norbi is segítenek, fontos dolgot kérnek az emberektől (Metropol)
Schobert Norbi és Rubint Réka is homokzsákot ragadtak az árvíz ellen.
szept. 17
17:21
Milyen autót vegyek? Ezek a legjobb használt autók 250 lóerő felett - itt a márkalista! (Pénzcentrum)
Szakértők utánajárt annak, hogy 250 lóerő felett mely modellekre és milyen átlagárakon harapnak az érdeklődők. Érdekesség, hogy német prémiumautók mellett csak a Ford Mustang fért be a top 10-be.
szept. 17
17:21
Lantos Csaba, Juhász Edit, Mátrai Károly és sok más előadó is ott lesz a Portfolio Energy Investment Forum konferenciáján (Portfolio)
Nagy nevekkel, nagyon erős szakmai programmal készülünk az október 10-i Portfolio Energy Investment Forum 2024 című konferenciánkra, amely során összesen hat szekcióban, mintegy ötven előadóval és panelbeszélgetés résztvevővel járjuk körbe az energetikai szektor rengeteg fontos kérdését. Érdemes most regisztrálni a rendezvényünkre, amelynek részlet
szept. 17
17:21
Portugáliában erdőtüzek pusztítanak, három tűzoltó a lángba borult tűzoltóautóban halt meg (444.hu)
Egy időre a Porto és Lisszabon közötti sztrádát is le kellett zárni.
szept. 17
17:21
Az olaszok támogatják a kínai autókra kivetett vámokat (autopro)
Ezt Olaszország külügyminisztere nyilatkozta egy interjúban, aztán találkozott a kínai kereskedelmi miniszterrel is.
szept. 17
17:21
Időjárás: véget ér a Boris ciklon ámokfutása, szerdától már az indián nyarat élvezhetjük (Ripost)
A ciklon a Balatont is megbillentette, mielőtt távozott.
szept. 17
17:21
Száguldani kezdett a Wizz Air Londonban (vg.hu)
Utasszám-növekedés és stabilabb viteldíjak a háttérben.
szept. 17
17:21
Roppant zavaró, ha egy kutya a lábad között kezd el szagolgatni téged, de most kiderült, miért teszi ezt (Femcafe)
A kutyák természetüknél fogva kíváncsiak, és az orrukkal próbálnak minél több információt gyűjteni a környezetükről és az emberekről. Egy kis tacskó nem fog a lábad között szaglászni, de egy nagyobb már igen.
szept. 17
17:21
Romani Design a magyar divathéten: szabadság és szépség a divatban (Glamour)
A divat mindig is fontos eszköz volt az egyéni és kulturális önkifejezés számára. A Romani Design 2025-ös tavaszi-nyári kollekciója nemcsak a kortárs trendeket követi, hanem mélyebb üzenetet is közvetít a szabadságról, a testpozitivitásról és a fenntarthatóságról. Az új kollekció bemutatásával a márka újra bebizonyította, hogy a divat lehet társada
szept. 17
17:21
Kimenő Radival: 5 kiállítás, amit látni kell idén ősszel (WMN)
Jó ideje már az ősz jelenti számomra az elmélyülés, a megismerés, az apró részletek kibontásának idejét. És ha azt szeretném megfejteni, miért is jó múzeumba járni, akkor a válasz számomra ugyanez. Az idei ősz pedig bőven kínál muníciót ebből a szempontból.
szept. 17
17:21
Ezeket a betegségeket előzi meg a sütőtök (Magyar Hírlap)
Nagyon alacsony szénhidrát- és zsírtartalmú.
szept. 17
17:21
A magyar sporttudománynak fel kell zárkóznia (Demokrata)
A jó körülmények szükségesek, de nem elégségesek a magyar versenysport fejlesztéséhez.
szept. 17
17:21
A Shiba Inu-cápák az Ethereum egyik legnagyobb ICO-jában keresnek most menedéket (BitcoinBázis)
Szeptember már a hónap első napján megerősítette a kriptopiac legrosszabb hónapjának hírnevét. A befektetők most a kevésbé jelentős tokeneknél kezdenek menedéket keresni, mivel a medvés trend olyan kiemelkedő kriptovalutákat érint, mint a Bitcoin (BTC) és az Ethereum (ETH). Sok Shiba Inu (SHIB) cápa, akik magas potenciállal rendelkező befektetési t
szept. 17
17:21
Sikerült új életet lehelni a Voyager-1 hajtóműveibe, újra üzemel a 47 éves űrszonda (Telex)
Egy évtizedek óta nem használt készletre álltak át, az űrszonda öregedésével viszont már egyre kockázatosabbak az ilyen váltások.
szept. 17
17:21
Csodaként hat az agyra a petrezselyem – ezért kellene napi szinten fogyasztani (Bien)
Ha a szuperételekre gondolunk, a legtöbbünknek a piros bogyós gyümölcsök és az olyan zöldségek jutnak eszünkbe, mint a kelkáposzta vagy a spenót. De nem szabad megfeledkeznünk a legértékesebb fűszernövényekről sem, mint amelyen a petrezselyem. Bár gyakran csak díszítésnek használjuk, valójában számos egészségügyi előnye van, amelyek miatt neked is
szept. 17
17:23
Egyre több a fizetésképtelen cég, így áll most Magyarország (Portfolio)
Itthon egyértelműen a növekedés lassulása látszik a gazdaságban, ehhez a fogyasztás és a beruházások visszaesése is hozzájárul. Egyre több az olyan szektor, ahol megugrott a kockázati szint, különösen az építőiparban, a textiliparban és a retail szegmensben lehet ezt megfigyelni. A Portfolio Future of Finance hitelmenedzsment szekciójában arra hívt
szept. 17
17:23
Elérte az árvíz a MÁV-ot is: korlátozást vezetnek be (vg.hu)
Az Esztergom–Komárom vasútvonalat érinti az aktív árvízi védekezés, ugyanis a pálya egy szakasza része a védműveknek.
szept. 17
17:23
Menczer Tamás: Magyar Péter egy hazug ember (Magyar Hírlap)
A Fidesz kommunikációs igazgatója szerint a Tisza Párt elnöke hazudik a katonákról, a szakemberekről.
szept. 17
17:27
Nagyon kellett: már kutatóintézete is van a Szuverenitásvédelmi Hivatalnak (Menedzsment Fórum)
A katonai titkosszolgálat korábbi főigazgató-helyettese lett a vezetője.
szept. 17
17:27
Ismét erősödik a Boris ciklon. Vissza is térhet? +Videó (Agroinform)
A legalacsonyabb éjszakai hőmérséklet 7 és 13 fok között várható.
szept. 17
17:27
Várhelyi Olivér megtalálta a pozitívat abban is, hogy egy gyengébb terület biztosának jelölték őt (444.hu)
A magyar biztos területe az egészségügy és az állatjólét lehet, csak épp az egészségügy nemzeti hatáskörbe tartozik, ezért elég gyenge portfólió.
szept. 17
17:27
Árvíz: így fizetnek a biztosítók kártérítést (vg.hu)
Az alábbiakban bemutatjuk, hogy ilyenkor mi a teendő.
szept. 17
17:27
Az őszi vetésekben garázdálkodnak a mezei pockok – Szántóföldi növényvédelmi előrejelzés (Agrofórum)
A csapadék felszikkadásáig átmenetileg szünetel a napraforgó és a kukorica betakarítása, valamint az őszi talajelőkészítési munkálatok.
szept. 17
17:27
Ügyesen álcázza magát az "1,5-ös típusú cukorbetegség" (Magyar Hírlap)
Sokáig nem jelentkezik.
szept. 17
17:27
Mráz Ágoston Sámuel: Magyar Péter nagyot hibázott (Demokrata)
Magyar Péter ugyan gyorsan kapcsolt az árvízi védekezés kapcsán, de a "kapcsolása" téves volt.
szept. 17
17:27
Most jobbak az árvízi védekezés esélyei, mint 2013-ban (Magyar Nemzet)
A miniszterhelyettes kiemelte: a honvédség is bevethető, ahol szükség van rájuk.
szept. 17
17:27
Zúzapörkölt tökfőzelékkel (egy.hu)
Borbás Marcsi receptje
szept. 17
17:27
Egy magyar gyár hibája miatt kell 1,5 millió autót visszahívnia a BMW-nek (Villanyautósok)
Hatalmas összegbe kerül a magyar beszállító hibája, a tőzsdén ötmilliárd eurót esett a BMW értéke.
szept. 17
17:27
A Közbeszerzési Hatóság szerint rendben vannak a Diákhitel Központ szerződései, amikről az azokat aláíró Magyar Péter is azt mondta, hogy sokszorosan… (Telex)
A hivatal úgy állapította meg, hogy minden szabályos volt, hogy nem hasonlította össze az árakat a piaci viszonyokkal.
szept. 17
17:33
Cserhalmi György azt sem tudja, hogy jutott haza, miután megkapta diagnózisát a rákról (Blikk)
Cserhalmi Györgynél 2020-ban diagnosztizálták a Vater papilla néven ismert ritka daganatot, amely a patkóbél, az epevezeték és a hasnyálmirigy-vezeték találkozási pontjában megtelepedett tumor. A színész számára akkor már nem volt ismeretlen a rák, hiszen feleségét 2016-ban veszítette el daganatos megbetegedésben, épp ezért nem szerette volna csalá
szept. 17
17:33
Orbán Viktor engedélyt adott a Lajta-menti szükségtározó megnyitására (Infostart)
A helyszínen ellenőrizte Orbán Viktor a Lajta-menti árvízvédelmi munkálatokat, ahol Nagy István országgyűlési képviselővel együtt meghallgatta a vízügyi szakemberek és a katasztrófavédők jelentését a Mosonmagyaróvár és térsége megvédéséért tett erőfeszítésekről – tájékoztatott a Miniszterelnöki Sajtóirodát irányító helyettes államtitkár.
szept. 17
17:33
Nagy változtatásra készül az Instagram, több millió fiókot érint (Portfolio)
Az Instagram új intézkedéseket vezet be a tinédzserek védelmére, amelyek automatikusan speciális fiókokba helyezik a 18 év alatti felhasználókat. A Meta, az Instagram anyavállalata kedden kezdi el bevezetni ezt az új funkciót - írta a Cnbc.
szept. 17
17:33
Ukrán főügyészség: Karddal végeztek ki egy fegyvertelen ukrán katonát (hirado.hu)
A közzétett képek azt mutatják, hogy az orosz megszállók "Kurszkért" feliratú kardot döftek bele az ukrán védelmi erők egyik katonájába.
szept. 17
17:33
Várhelyi Olivér megtalálta a pozitívat abban is, hogy egy gyengébb terület biztosának jelölték őt (444.hu)
A magyar biztos területe az egészségügy és az állatjólét lehet, csak épp az egészségügy nemzeti hatáskörbe tartozik, ezért elég gyenge portfólió.
szept. 17
17:33
A Renault vezérigazgatója tárgyal a motorgyár képviselőivel (m4sport.hu)
Továbbra sem dőlt el, leállítják-e saját programjukat.
szept. 17
17:33
Viszlát, almaecet: ezt idd reggelente, és olvadni fognak rólad a kilók – A májat is védi ez a csodaital (Femcafe)
Van egy olyan, idehaza is egyre közkedveltebb ital, melynek számos egészségügyi előnye van, így mindenképp érdemes rendszeresen fogyasztani belőle, még annak ellenére is, hogy sokak szerint nem a legfinomabb.
szept. 17
17:33
Új, nagy nyerési esélyű e-sorsjegyet vezet be a Szerencsejáték (vg.hu)
Online elérhető a Kávészünet+ e-sorsjegy.
szept. 17
17:33
"Az anyja halála miatt akar összejönni velem az exem" (BorsOnline)
A férfi épp az anyja betegsége miatt szakított a nővel, akihez most visszatérne.
szept. 17
17:33
Új utasszállító repülőgépet mutattak be Belgrádban (Spabook)
Ma Belgrádban bemutatkozott az Embraer legújabb fejlesztése, az E195-E2 repülőgép, amely egy demonstrációs repülést hajtott végre a szerb nemzeti légitársaság, az Air Serbia képviselői, a Szerb Köztársaság kormánya, a légiközlekedési…
szept. 17
17:33
Harry herceg mindössze egyszer sírt Diana hercegné halála miatt (Magyar Hírlap)
A sussexi herceg mindössze 12 éves volt, amikor édesanyja elhunyt.
szept. 17
17:33
A Patrióták Európáért támogatásáról biztosította Matteo Salvinit (Demokrata)
A palermói ügyészség hat év börtönbüntetés kiszabását kérte Matteo Salvinire.
szept. 17
17:33
Rendkívüli hír: kigyulladt a román parlament, több száz embert kellett azonnal evakuálni (naphire.hu)
Az előzetes információk szerint a tüzet egy ismeretlen személy okozhatta.
szept. 17
17:39
Csak az OTP emelkedett ma a hazai blue chipek közül (Portfolio)
Miközben az európai és az amerikai tőzsdéken jó a hangulat, a BUX minimális csökkenéssel zárt.
szept. 17
17:39
Megőrült egy nő - Zuhogó esőben, meztelenül fürdőzött egy pozsonyi szökőkútban (ATV)
Egy ismeretlen nő az esőben, félmeztelenül belement a Kukorelli park szökőkútjába.
szept. 17
17:39
Dőlt a pénz az orosz atomóriáshoz, Paks II. is bekerült az éves jelentésébe (vg.hu)
Folytatódott a magyar atomipari szakemberek képzése.
szept. 17
17:39
A kis hölgy a nagy hanggal: 56 éves lett Anastacia (Life)
Majdnem 30 éves volt, amikor ismertté vált, kétszer győzte le a mellrákot, a mai napig énekel. Anastacia igazi harcos, és a nehézségek ellenére imádja az életet.
szept. 17
17:39
Görögország további uniós segítséget sürget a határvédelemre (Demokrata)
Görögország újabb migrációs hullámtól tartva további európai uniós segítséget sürget.

Keresés