Katalin hercegné az év elején visszalépett a nyilvános feladatoktól, miután rákot diagnosztizáltak nála, és ebből kifolyólag az egész család hátrébb lépett a nyilvános szereplésektől. Ám most Katalin megerősítette az örömteli hírt, hogy befejezte a kemoterápiás kezelést, így a család fokozatosan visszatér a közéletbe.A mérföldkőnek számító pillanat
A kávézás hangulatát megidéző e-sorsjegyet vezetett be a Szerencsejáték Zrt A Kávészünet+ sorsjegy gyakori nyerési élményt és magas nyereménytartalmat kínál a játékosoknak 50 millió forintos főnyereménnyel.
A hétvégi esők és a rendkívüli hideg miatt több mint háromszáz fecskét fogadott be egy nő Bőnyben. A madármentő telefonja szinte megállás nélkül csörgött, Kok Annamáriához alkalmanként 4-5 madarat hoztak.
A MÁV új vezérigazgatója, Hegyi Zsolt interjút adott az ATV Start című műsorában, ahol részletesen beszélt a vasúttársaság előtt álló kihívásokról és tervekről. Az interjú fő témái között szerepelt a vonatok késéseinek csökkentése, a vasúti infrastruktúra fejlesztése, valamint a kalauz nélküli vonatok bevezetése.
A stressz, a szorongás a lelki és mentális panaszok mind-mind szoros összefüggésben állnak az emésztőrendszerünk egészségével. De mi volt előbb a puffadás vagy a szorongás, a helytelen táplálkozás vagy a felfokozott stressz?
A kereskedelmi és az infrastruktúra divíziók külön cégben működnek tovább. A kereskedelmi társaság neve januártól nem Vodafone lesz, hanem ONE. Mi történt? A Vodafone Magyarország Zrt. részvényesei döntöttek a Vodafone Magyarország Zrt. kiválás útján megvalósuló szétválásáról, vagyis a cég feldarabolásáról – tette közzé a tulajdonos 4iG Nyrt. a tőz
Várható olvasási idő: 2 perc Orbán Viktor elmondta, hogy az árvízi védekezésben résztvevők magabiztosan és szervezetten végzik a munkájukat. Fontos bejelentéssel kezdte Orbán Viktor. A dunai árhullám Dévénynél tart, Budapesten várhatóan szombat délután, este tetőzhet a folyó a 2013-as vízállásnál 40-50 centiméterrel alacsonyabban, 846 centiméteren;
A csipogók licencét birtokló tajvani Gold Apollo állítja, hogy a több ezer libanoni milicistát megsebesítő eszközöket nem ők, hanem egy megállapodás alapján a budapesti BAC Consulting állította elő.
Bonyolult nyilvántartást vezetett legális és illegális jövedelmeiről az a vállalkozás, amelynél a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) ellenőrei próbavásárlást tartottak. A revízió során több kassza és egy széf is előkerült, és fény derült a nyilvántartásban szereplő különféle megjegyzések jelentésére is.
Szeptember 6-án egy fiatal pécsi férfi rejtélyes körülmények között eltűnt édesanyja osztotta meg a hírt a 29 éves férfi közösségi oldalán- szúrta ki a Telex.
Képünk illusztráció Fotó: Renault A projekt célja, hogy a hulladékgazdálkodási közszolgáltatási cégek tapasztalatokat szerezzenek az elektromos hajtású hulladékgyűjtő járművek használatáról. A használat lehetőségeit, korlátait, a járművek szakmaspecifikus műszaki fejlesztési igényeit, valamint a szükséges feltételeket kell közösen meghatározni. Eze
Kanadában az infláció már elérte a jegybank 2%-os inflációs célját és a maginfláció is 2,35%-ra süllyedt, de a jegybank azért még nem hirdetett győzelmet az infláció felett. Ugyanakkor a gazdaság gyengülésével a figyelme egyre inkább a reálgazdasági kilátásokra terelődik. A piaci várakozások alapján a következő kamatdöntő ülésen akár az az 50 bázis
Az ősz mindig izgalmas időszak, hiszen a hidegebb idő beköszönte változást hoz magával nem csak a divatban, de a hétköznapjainkban is. Ilyenkor mindenkinek szárnyra kap a kreativitása, melyet bátran kiélhetünk az öltözködés terén is, hiszen a 2024-es őszi divat sem okoz számunkra csalódást: tele lesz merész színekkel és mintákkal, természetes anyag
A The Travel listába szedte azokat az országokat, amelynek lakosai legtöbbet utaznak. Az első helyen végzett nemzetről kiderült, hogy temérdek összeget fizet a repülőjegyekre, a harmadik helyezetten pedig meglepődtünk. Mutatjuk a lista élén szereplő országokat.
Árvízinfót tartott a magyar miniszterelnök, sok adattal és egy viccel készült, majd igyekezett mindenkit megnyugtatni. Mi történt? Szerda hajnalban belépett Magyarországra az árhullám várhatóan legmagasabb szintje, így mostantól az a feladat, hogy nyugatról lekísérjük azt a délre, hogy Szerbia felé elhagyja az országot. Ez a feladata a vízügyesekne
Mint azt a naphire.hu is megírta, a Liverpool többek között Szoboszlai Dominik góljával 3-1-re győzött az AC Milan vendégeként a labdarúgó Bajnokok Ligája új rendszerű alapszakaszának első játéknapján.
Az NGO tapasztalattal is rendelkező marketingkommunikációs szakember a DDB Reklámügynökségtől érkezik a Bátor Táborba, melynek küldetését inspirálónak és felemelőnek tartja.
Bár az augusztusi infláció meglepő mértékű egyhavi zuhanás után három és fél éves mélypontra zuhant, kiderült, ez európai összehasonlításban nem nagy truváj.
Az éjszaka folyamán a legintenzívebb árvizi védekezés a Lajtán volt - mondta Siklós Gabriella, az Országos Vízügyi Főigazgatóság szóvivője, aki ismét az InfoRádió rendelkezésére állt.
Már a 2013-as nagy árvíz is hatalmas károkat okozott, vagyis komoly terhet rótt a vállalatok és a magyar emberek pénztárcájára, de a helyzet 11 évvel később sem tűnik kedvezőnek.
2024. márciusa óta Tóth Zsuzsa a Magyar Telekom humánerőforrás ügyekért felelős vezérigazgató-helyettese. Egy 150 fős HR csapatot irányít az 5500 fős szervezetben. Az eddig eltelt időszak tapasztalatairól, beilleszkedésről, a legégetőbb HR kérdésekről – készségalapú szervezet, felhatalmazás és felelősség, innováció -, valamint a számára fontos veze