2024. szeptember 18. szerda

szept. 18
9:51
Nevet vált a Vodefone, feldarabolják a céget (ATV)
Januártól One néven fut majd a Vodafone.
szept. 18
9:51
Lejárt a határidő: gigabírságot fizethet Magyarország, indul az inkasszó (Pénzcentrum)
Kedden lejárt a határidő annak a 200 millió eurós uniós bírságnak a megfizetésére, amelyet Magyarországnak kellett volna átutalnia az Európai Unió kasszájába hívta fel rá a figyelmet a Népszava.
szept. 18
9:51
"Saját magamat inspirálom, nagyon-nagyon szeretem amit csinálok" - három fiatal, inspiráló sportolónő (Femcafe)
Immár hagyományként, idén hatodik alkalommal ismeri el a Femcafe.hu azokat a női teljesítményeket, amelyek széles körben inspirálják a közönséget. Szeptember 9-én kezdetét vette a szavazás, ahol a korábbi évekhez hasonlóan, idén is kizárólag az olvasók dönthetnek, hogy a szakmai zsűri jelöltjei közül, ki kerüljön ki győztesként. Az olvasók egészen
szept. 18
9:51
Így építsd be tartósan a mindennapjaidba a meditációt (Glamour)
A meditáció az elme lecsendesítése, a gondolatok és érzések megfigyelése, a légzéshez való kapcsolódás. Néhány perc derűs nyugalom, ami az egész előtted álló napra energiát ad, és hosszú távon kiegyensúlyozottabbá tesz, mint valaha. De hogyan köteleződhetsz el mellette? Segítünk.
szept. 18
9:51
Kisebb lesz az árvíz, mint 2013-ban (Magyar Hírlap)
Szombatig tetőzik az árhullám a Dunakanyarban és Budapesten is, ahol az előrejelzések szerint 850 centiméteren tetőzik majd a Duna.
szept. 18
9:51
A magyar érdek a legfontosabb (Mandiner)
Elveszíted a tükörbe nézés szabadságát, az elemi tisztességedet is, ha idegeneket szolgálsz pénzért, ostobaságból, vakhitből.
szept. 18
9:51
Így működött egy 16. századi vitorlás hajó (Helló Magyar)
Manapság minden napra jut egy új felfedezés bolygónkról vagy a világűr mélységeiből, de vajon milyen lehetett a nagy földrajzi felfedezések korában elérni egy hatalmas mérföldkövet?
szept. 18
9:51
Négynapos munkahét: maga a paradicsom vagy inkább csapda? (BitcoinBázis)
Négynapos munkahét: megvalósult utópia vagy modern trójai faló? Miközben a brit kormány a „rövidebb hét” bevezetésével készül felhatalmazni a munkavállalókat, egy szakértő figyelmeztet minket a munkavégzés e „csodapirulájának” lehetséges mellékhatásaira. Az utóbbi években egyre nagyobb teret nyer egy alternatíva: a négynapos munkahét. A koncepció m
szept. 18
9:51
Az ENSZ felszólítaná Izraelt, hogy egy éven belül hagyja el a megszállt palesztin területeket (Telex)
A Közgyűlés határozattervezete 12 hónapos határidőt szabna meg Izraelnek a csapatok kivonására.
szept. 18
9:51
Olekszandr Uszikot lengyel rendőrök bilincselték meg a krakkói reptéren (Telex)
Az ukrán bokszfenomént hamar elengedték, gratulált is a rendőröknek, hogy magasságra, súlyra, ütőtávra és bajnoki címekre való tekintet nélkül teljesítették a kötelességüket.
szept. 18
9:51
7 növény, amivel csodás őszi színekbe öltöztetheted a kertedet (Bien)
Számodra mit jelent az ősz és a hűvösebb időjárás beköszönte? Ha azt, hogy minden nap megiszol egy csésze finom, forró teát, kakaót, esténként bekuckózol, több sorozatot, filmet nézel, teljesen érthető, hiszen az ősz alapvetően jó hangulatot teremt ezekhez a tevékenységekhez. De továbbra is megéri folyamatosan minőségi időt töltenünk a szabadban, a
szept. 18
9:53
Szoboszlai évfordulós gólt rúgott, Kayne megdöntötte Rooney csúcsát (Magyar Hírlap)
A Salzburg futballistájaként öt éve is gólt rúgott a BL-ben.
szept. 18
9:53
A biztonság és növekedés a cél: így néz ki Von der Leyen második Európai Bizottsága (Mandiner)
A németek, franciák, lengyelek, valamint a baltiak kaptak kiemelkedő feladatokat és befolyást az új Bizottságban.
szept. 18
9:57
A klímacélok teljesítésében egyedül az Európai Unió sikeres, Kína, India megkétszerezte a szennyezőanyagok kibocsátását (Piac és Profit)
A legtöbb európai országnak sikerült csökkentenie az egy főre jutó szennyezőanyag kibocsátását 1990 óta. Ez alól kivétel: Szlovénia és Horvátország, valamint Lettország.
szept. 18
9:57
Jelképes árú diákbérlet az egyik vármegye-székhelyen (Infostart)
Kedvezményesen, mindössze 200 forintért vásárolhatják meg októbertől a diákok a helyi buszjáratokra érvényes bérletüket Szolnokon - közölte a város polgármesteri hivatala kedden közleményben az MTI-vel.
szept. 18
9:57
Magyarországon a hatalmas árhullám. Mutatjuk, mire kell készülni (Agroinform)
Rendkívüli kormányinfót tartottak. Orbán Viktor is ott volt.
szept. 18
9:57
Kutya sem maradt az árvíz miatt bezáró Óbudai-szigeten (444.hu)
Civilek menekítették ki a szigeten élő hajléktalanok állatait a közelgő árvíz miatt.
szept. 18
9:57
"A tánc csak második lesz" – Hosszú Katinka az anyaság mellett vállalta be a Dancing with the Stars idei évadát (Femcafe)
Október 26-án immár ötödik évadával érkezik a Dancing with the Stars, amelyben Hosszú Katinka is megméretteti magát, igaz, saját bevallása szerint a tánc igencsak messze áll tőle.
szept. 18
9:57
Az Ilyen apróságok trailerében Cillian Murphy szeme szomorúbb, mint valaha (Könyves Magazin)
A Claire Keegan bestsellere alapján készült filmet, amelynek Cillian Murphy nemcsak a főszereplője, hanem a producere is, az Egyesült Királyságban és Amerikában novembertől vetítik a mozik.
szept. 18
9:57
Időjárási anomáliák: mi hoz télen La Niña, a kislány? (Agrofórum)
A Meteorológiai Világszervezet (Wmo) új frissítése szerint 60%-os, az amerikai Országos Meteorológiai Szolgálat Éghajlat-előrejelző Központja (Cpc) előrejelzése szerint 71 százalékos valószínűséggel alakul ki La Niña jelenség szeptembertől.
szept. 18
9:57
Figyelem! Megjelent Orbán Viktor rendelete az árvízi védekezésről (Nyugati Fény)
Kedd este, 22 órától lépett hatályba a rendelet.
szept. 18
9:57
Előbb vagy utóbb mindenkibe ültetnek agyi chipet? (naphire.hu)
Rengeteg tudós dolgozik azon, hogy olyan agy-számítógép interfészeket fejlesszenek, amelyek a memóriavesztéstől kezdve a beszédhibákon át a bénulásig mindenre alkalmazhatóak. Elon Musk, a Neuralink egyik alapítója pedig azt mondta, hogy a vállalatának hosszú távú cálja az, hogy "szuperképességeket adjon az embereknek." De vajon előfordulhat az, hog
szept. 18
9:57
Jövőre tesztelik a világ első mini atomreaktorát (Gyártástrend)
A Westinghouse Electric Company (Wec) bejelentette, hogy jelentős mérföldkőhöz érkezett az eVinci nukleáris mikroreaktor fejlesztésében. Az amerikai vállalat olyan kis reaktorokat épít, amelyek víz nélkül is képesek működni, így a nukleáris áramot olyan távoli helyekre is el lehet juttatni, ahol kevés a víz.
szept. 18
9:57
Most frissült az előrejelzés és csodálatos hírt kaptunk: Azt nézd milyen idő lesz a hétvégén (Most Hír)
Várható olvasási idő: 3 perc Időjárás: Végre eltűnik az eső és a hűvös is napközben. A hétvégén szinte zavartalan napsütésben sütkérezhetünk majd Magyarországon.
szept. 18
10:03
Magyar részvények kerülnek be egy bécsi tőzsdeindexbe (Portfolio)
Változik a CECE index összetétele, több magyar részvény is bekerül az indexkosárba.
szept. 18
10:03
Sok pedagógusnak tartozik a tankerülete: úgy tűnik, esélyük sincs megkapni a nekik járó pénzt (Pénzcentrum)
A 2024-es tanév harmadik hetébe lépve több tankerületi központ még mindig nem fizette ki a pedagógusok által igényelt iskolakezdési támogatásokat. Bár ez a juttatás béren kívüli támogatásként járna az iskoláskorú gyermeket nevelő dolgozóknak, több tankerületben nem áll rendelkezésre forrás a kifizetéshez.
szept. 18
10:03
Divatos munkaruházat: ötvözhető a praktikum az esztétikummal? (Agroinform)
Örök kérdés, hogy létezik-e divatos munkaruházat?
szept. 18
10:03
Kvíz: Világörökségi helyszínek a nagyvilágból - tudod-e, merre találhatóak? (SzMo)
Természeti csodák, történelmi nevezetességek - íme 10 helyszín a nagyvilágból az UNESCO Világörökségek listáról
szept. 18
10:03
Szalay-Bobrovniczky Kristóf: Átgondolt, terv szerinti feladatokat végez a honvédség a gátakon (Magyar Hírlap)
A honvédelmi miniszter megerősítette, hogy a várható vízszint mintegy 30-40 centiméterrel a 2013-as nagy árvíz idején mért alatt lehet, de mindenre felkészültek.
szept. 18
10:03
Megszereztük PetiBot programját (Mandiner)
10 ‘Okoskodás’, 20 ‘Vádaskodás’.
szept. 18
10:03
Bekerülnek a bécsi tőzsde régiós indexébe az egyik magyar nagyvállalat részvényei (Növekedés)
A Bécsi Értéktőzsde döntése alapján az AutoWallis részvényei bekerülnek a közép-kelet-európai részvényeket tartalmazó CECE indexbe. A lépéssel a régió meghatározó autókereskedelmi és mobilitási szolgáltatója közelebb kerül stratégiai céljainak megvalósításához, és a következő időszakban a nemzetközi befektetők figyelmének növekedésére számít.
szept. 18
10:03
Evakuálni kell egy orosz kisvárosban egy ukrán támadás miatt (Telex)
Egyes jelentések szerint egy fegyverraktárat érhetett légitámadás, nagy robbanásokat jeleztek a környékről.
szept. 18
10:03
Élmény volt a pancsolás Nyíregyházán – augusztus végéig 335 ezer látogatót fogadtak a fürdőkben (Nyíregyháza)
Az előző évhez képest kiemelkedő számú vendéget fogadhattak az elmúlt nyolc hónapban a nyíregyházi fürdőkben, erről számolt be a Sóstó-Gyógyfürdők Zrt. vezérigazgatója. Matavovszky Dániel elmondta: a strandidőszak hivatalosan is véget ért, így a múlt héten bezártak a kültéri medencék, a fürdő szokásos őszi programjai azonban az év további részében
szept. 18
10:05
Figyelmeztetnek: most jön csak az igazi fertőzésterjedés (Portfolio)
A 36. héten, vagyis az iskolakezdés első hetében is magas maradt a szamárköhögés-gyanús esetek száma a népegészségügyi hatóság jelentése szerint. Vagyis a közösségbe járás beindulása és ezáltal a találkozások felpörgése csak további táptalajt ad a fertőzés terjedésének. Éppen ezért nagyon fontos mostantól a járványügyi szerv ajánlásainak megfogadás
szept. 18
10:09
Lesújtó jövőt jósol egy új tanulmány, de "még nem késő elkerülni a legrosszabbat" (Infostart)
Több mint 39 millió ember halálát okozhatja közvetlenül az antibiotikum-rezisztencia a következő 25 évben, további 169 millió ember halálához pedig közvetetten járulhat hozzá a probléma - derült ki a The Lancet című szaklapban kedden megjelent új tanulmányból, amely szerint azonban még mindig nem késő elkerülni a legrosszabbat.
szept. 18
10:09
Mérséklődtek a lakásbiztosítási díjak a II. negyedévre az év elejéhez képest (Adózóna)
A lakásbiztosítások díja 16, a biztosítók kárkifizetése ugyanakkor 23 százalékkal nőtt egy év alatt 2024 június végéig. Az idén márciusi lakásbiztosítási kampány hatására a II. negyedévre mérséklődtek az ugyanakkora ingatlanra jutó díjak az év elejéhez képest – írja honlapján a Magyar Nemzeti Bank (MNB).
szept. 18
10:09
MNB index: kedvezőbb lakásbiztosítások a kampány hatására (Növekedés)
A lakásbiztosítások díja 16, a biztosítók kárkifizetése ugyanakkor 23 százalékkal nőtt egy év alatt 2024 június végéig. Az idén márciusi lakásbiztosítási kampány hatására a II. negyedévre mérséklődtek az ugyanakkora ingatlanra jutó díjak az év elejéhez képest. A fogyasztóbarát otthonbiztosítás díja és szolgáltatása együttesen jelentős ügyfélelőnnye
szept. 18
10:09
Orbán Viktor a legkritikusabb helyeken segített (Mandiner)
"Minden eszköz rendelkezésünkre áll. Meg fogjuk csinálni!" – írta Orbán Viktor.
szept. 18
10:15
Detonációk Libanonban: magyarországi cég gyártotta a felrobbant csipogókat (Blikk)
Magyarországi vállalat gyártotta azokat a személyhívókat, amelyek kedden robbantak fel Libanonban és Szíriában – közölte a tajvani Gold Apollo cég. A vállalat azt is kiemelte, hogy az AR-924-es csipogókon az ő márkájuk volt feltüntetve, ám azokat a budapesti székhelyű BAC Consulting Kft. gyártotta.
szept. 18
10:15
Jack Nicholson fia tiszta apja! Még a sztár ikonikus mosolyát is lenyúlta: fotókon a páros (Blikk)
Jack Nicholson fia, a szintén színész Ray eddig is kísértetiesen hasonlított az apjára, ám a legújabb filmjében még a mosolya is teljesen ugyanolyan. Az ikonikus vigyort a Mosolyogj című horrorfilmben láthatják a nézők.
szept. 18
10:15
Több helyen nem fizették ki a pedagógusok által igényelt iskolakezdési támogatásokat (HR Portál)
A munkáltatók béren kívüli juttatásként adhatnak iskolakezdési támogatást azoknak a dolgozóiknak, akik iskoláskorú gyerekeket nevelnek. A támogatást tankönyvekre, tanszerekre, ruházatra lehet felhasználni. Harmadik hete tart a tanév, de több tankerületi központban mindmáig nem tudták kifizetni a pedagógusok által igényelt iskolakezdési támogatásoka
szept. 18
10:15
Enyhe nemzetközi hozamemelkedés, idehaza minimális csökkenés történt; a dollár erősödött, a forint stagnált (ProfitLine)
A mai Fed-döntéssel kapcsolatos 50 bázispontos várakozás ellenére, a vártnál erősebb kiskereskedelmi forgalmi és ipari termelési adatok miatt a dollár és az euró hozamgörbe közepe és vége is pár bázisponttal feljebb toldódott.
szept. 18
10:15
Erősödik a forint a nagy döntés napján (Portfolio)
Erősödéssel kezdi a napot a forint az euróval szemben, miután a héten eddig alig mozdult el a jegyzés. Szerda reggel 394 forint 10 fillérbe kerül az euró, tehát jelentős elmozdulásról még nem beszélhetünk. Ma este tart kamatdöntő ülést a Fed, amellyel kapcsolatban sok a kérdőjel. Az amerikai jegybank kamatdöntése jelentős piaci hatásokkal járhat.
szept. 18
10:15
Teljes a sokk: Magyar cég gyártotta a Libanonban felrobbant csipogókat (ATV)
Az ABC News szerint a Hezbollah által használt és felrobbant csipogókat egy budapesti cég, gyártotta. A támadások Libanonban és Szíriában közel egy időben történtek, több halálos áldozatot és több ezer sérültet okozva. A csipogók robbanóanyaggal való felszerelése a szállítás előtt történhetett, a Hezbollah azért használta őket, hogy elkerülje az iz
szept. 18
10:15
Így állnak most a gáztartalékok, megfagyunk vagy felkészültünk a télre? (Promotions)
Az uniós háztartások több mint 30%-a fűt gázzal télen, a többi gáz villamosenergia-termelésre és különböző ipari folyamatokra kell.
szept. 18
10:15
Szép álom a papírmentes iroda (Bitport)
Minden törekvés ellenére jobb, ha megbarátkozunk azzal, hogy a nyomtatás velünk marad.
szept. 18
10:15
Trump: Együtt kell működni Oroszországgal és Kínával (Magyar Hírlap)
Az ukránok attól tartanak, a nyugati támogatás megszűnik, amennyiben Donald Trump nyeri az amerikai elnökválasztást.
szept. 18
10:15
"Valami megváltozott" – Verstappen máshogy viselkedik, mint eddig? (Racing)
Verstappen a legutóbbi versenyen csapattársával sem tudta tartani a lépést, versenyt pedig már hét futam óta nem nyert.
szept. 18
10:15
Újra színpadon Szász Júlia, a Nemzetiben megsérült színésznő (AC News)
Szombaton találkozhat először a Rómeó és Júlia volt főszereplőjével a közönség, sérülése után most visszatér, először lép színpadra.
szept. 18
10:15
Egyre nagyobb bajban van Trump? Újabb világsztár jelentette be, hogy Kamala Harrist támogatja (naphire.hu)
Taylor Swiftet követően kedden újabb popsztár, Billie Eilish is bejelentette, hogy a demokrata párti Kamala Harrist és Tim Walzot támogatja az amerikai elnökválasztáson.

Keresés