A 61 éves műsorvezetővel nemrégiben a Telex készített interjút. Jakupcsek a tőle megszokott kendőzetlen őszinteséggel beszélt a mai televíziózás helyzetéről, valamint egy-egy népszerű kollégája munkásságát is véleményezte.
Az ősz nem hiába az egyik kedvenc évszakunk: csodálatos a természet, isteni a levegő, rengeteg a jobbnál jobb programlehetőség. A hőség elmúlásával végre újra több időt lehet tölteni a szabadban, és a kánikulában a szekrény mélyére elpakolt futócipő is előkerül.
Az 1955-ben bemutatott Budapesti tavaszt az idei Budapesti Klasszikus Film Maratonon vetítik. Bár a Máriássy Félix rendezésében készült film megrendelésre, az ország németek megszállás alóli felszabadításának 10. évfordulójára született meg, mégis egészen más lett, mint, amit az akkori kultúrpolitika előzetesen gondolt róla. A népi demokráciát ép
A 200 dolláros tranzakciós költségek már a múlté – a layer2 megoldásoknak köszönhetően az Ethereumból egy sokkal felhasználóbarátibb eszköz kezd válni. Most tartották a Token2049 konferenciát. Vitalik Buterin, az Ethereum társalkotóját minden bizonnyal mélyen megérintette, mikor 800 dollárt kellett fizetni egy ETH-tranzakció végrehajtásáért. A most
A Pepe Unchained (PEPU) nevű Layer-2 mémérme nagy figyelmet keltett a kriptoközösségben, hiszen előértékesítése elérte a 13,5 millió dollárt. A Pepe-motívumot és fejlett blokklánc technológiát ötvöző érme nagy népszerűségnek örvend, és egy szakértő szerint az érme árfolyama hamarosan robbanásszerű növekedésnek indulhat a későbbiekben történő beveze
Azt már biztos tudod, hogy mi megy végbe a szervezetedben a menstruáció során, sőt, a menzesz generálta görcsök kapcsán is nagyon tájékozott lehetsz, de vajon azt tudod-e, hogy miért nő meg a széklet mennyisége a piros betűs napok alatt?
Szeptember elején a Cathay Pacific légitársaság egy gépének hajtóműhibája miatt vizsgálatot rendelt el az Airbus A350-es flottájában, a hongkongi légiközlekedési ügynökség most közzétette jelentését az esetről. A vizsgálatok szerint a gépen egy sérült üzemanyagtömlő okozta a meghibásodást, ami tűz jeleit mutatta – írja a Reuters.
Az OpenAI a napokban jelentette be, új mesterséges intelligencia modelljei szintet lépnek a problémamegoldásban és olyan modelleket vezetnek be, amelyek elsősorban komplex problémák megoldására készültek.
Ma már régimódinak tűnhetnek a sós popcornok, amikor karamellásat, csokisat vagy akár fahéjasat is kaphatunk a boltokban. Igen ám, de mi van akkor, ha mi szeretnénk ezeket házilag, natúr kukoricaszemekből elkészíteni?
A Network4 Media Group közvetíti a PDC European Tour budapesti versenyét, a Hungarian Darts Trophy-t. Szeptember 20-22. között a magyar fővárosban csapnak össze a sportág világsztárjai, a nézők pedig az esemény minden fontos pillanatát élőben követhetik a MAX4 csatornán és a NET4+ streaming szolgáltatón.
A Commerzbank arra készül, hogy Bettina Orlopp pénzügyi igazgatót bízza meg az UniCredittel folytatott tárgyalások vezetésével a német bank felügyelőbizottságának jövő heti ülésén - mondta két, az ügyet ismerő személy a Reutersnek. Mindeközben felgyorsultak az események Manfred Knof vezérigazgató utódjának mielőbbi megtalálása érdekében. Az egyik k
A vezeték nélküli kommunikációs termékeket gyártó japán Icom cég közölte csütörtökön, hogy már mintegy tíz éve nem gyártják azt a típusú adó-vevőt, amelyből szerdán több száz felrobbant Libanon több pontján.
Elkészült a Ma este gyilkolunk előzetese. Az Agatha Christie-krimiket idéző vígjáték egy színészotthonban elkövetett bűntény megfejtésére vállalkozik. A filmet október 31-étől játsszák a mozik.
Jelenleg így néz ki hazánk az árvíz sújtotta részeken. A magyar kormány videón mutatta meg, hogyan fest most Magyarország madártávlatból nézve. Honvédségi helikopterrel figyelik a hazánk térségébe érő árhullámot, amelyről most megosztottak egy felvételt a közösségi oldalukon.
Mától a katasztrófahelyzet idején kijelölt szervezet meghatározott járművei is közlekedhetnek a buszsávban – írja elő egy szerdán kihirdetett kormányrendelet.
Az ártérhez közeli villamosvonalakból esnek ki szakaszok. A Margitsziget lezárása miatt a 4-es és a 6-os villamoson nem állnak meg a szigeti bejárónál.
Csökkenéssel zártak tegnap a főbb nyugat-európai indexek a Fed kamatdöntése előtt. Az angol jegybank mai kamatdöntése előtt tegnap kiderült, hogy az Egyesült Királyság éves inflációja augusztusban a vártnak megfelelően 2,2% volt, ami megegyezik a júliusi adattal.
Még mindig jelentősen elmarad a nők aránya a férfiakétól a logisztikában, különösen a vezetői pozíciókban. A Waberer’s Csoport célja, hogy támogassa a női jelenlét növelését az ágazatban, ezért hozta létre a Navigátorvilág szaklappal együtt az Év Női Logisztikusa díjat. A díjra ajánlás útján idén is lehet pályázni október végéig, újdonság, hogy 202
Sorra zárnak be a vidéki iskolakönyvtárak, a tanárhiány állhat a háttérben - írja az Eduline. Bár a Pedagógusok Szakszervezete nem tud olyan budapesti intézményről, ahol az iskolai könyvtár bezárását belengették volna, szerintük ha nem lesz érdemi változás, akkor akár a fővárosban is elindulhat ez a folyamat.
A vártnál lényegesen gyengébb, igen visszafogott teljesítményt nyújt a magyar gazdaság az idén. Mi okozza ezt, és milyen tervei vannak a gazdaságpolitikának az élénkítésre? Nem szerepelünk jól a klasszikus nagy uniós rangsorokban sem, az egy főre jutó fogyasztásunk és GDP-nk épp akkor mutat lecsúszást, amikor az uniós elnökségünk fókuszában a verse
Beperelték Miley Cyrust, és a vádiratban azt állítják, hogy ő és a dalszerzőtársai, Gregory Hein és Michael Pollack egy Bruno Mars kislemezről másoltak le egyes részleteket, amikor a Grammy-díjas "Flowers" című világslágerét írták.
Az árvízi védekezéssel összefüggésben egy zöldszámot hozott létre a kormány – jelentette be a Belügyminisztérium parlamenti államtitkára az árvízvédelmi operatív törzs csütörtök reggeli ülése után tartott sajtótájékoztatón, amelyen Orbán Viktor miniszterelnök is részt vett.
Ahogy minden évszaknak megvan a saját szépsége, ugyanúgy a nyárnak és a télnek is megvan a saját energia-ipari érdekessége. Az idei nyár volt 1901 óta a legmelegebb, sok napsütéssel, és sok érdekességgel. Ebből adódik a kérdés: milyen energia meglepetés vár ránk ezen a télen?
A tavalyihoz képest ugyan kissé elmarad, de így is közepesen jónak, jónak számít az idei dohánytermés minősége, a felvásárlási szezon várhatóan szeptember végén zárul le - közölte a Universal Leaf Tobacco (ULT) Magyarország Kft. agronómiai igazgatója szerdán.
Már 4 hónapja, hogy rátalált a szerelem hazánk legnépszerűbb és legtehetségesebb focistájára, Szoboszlai Dominikra, akinek érzései azóta szemmel láthatóan csak erősödtek párja iránt.
Technológiai újítások terén globális szereplőkkel felvenni a versenyt nem a legegyszerűbb feladat, ugyanakkor születhetnek olyan, a lokális kereslet igényeire szabott megoldások, amelyek felhasználói és hirdetői igényeknek egyaránt megfelelhetnek. Ezzel az alapgondolattal vágott saját fejlesztésbe az Indamedia kiadócsoport. Mi pontosan az IndaPla
Oviban azt mondták, rajzoljak szebben, az iskolában azt, hogy tanuljak többet, az első munkahelyemen pedig, hogy dolgozzak, amíg bírom, mert ha nem, akkor lemaradok és kimaradok. És akkor vajon mi lesz a nagy álmokkal és mérföldkövekkel? De tényleg akkor lehetek csak sikeres, ha 0-24-ben produktív vagyok?