A gyümölcsfákon a friss hajtásokon nyár közepén kezdenek el kialakulni a virágrügyek, amelyekből a következő évben lesz majd termés. Az almatermésűeknél és egyes héjas fajoknál valójában vegyes rügyek, más néven vegyes virágrügyek vannak, de az egyszerűség kedvéért ezeket is virágrügyeknek fogjuk nevezni. A termést képző rügyek hosszadalmas fejlődé
Ahogy arról korábban a naphire.hu is beszámolt, a vasárnap reggeli árvízinfón Orbán Viktort megkérdezték arról, hogy hajlandó lenne-e vitázni Magyar Péterrel a köztévében. A miniszterelnök előbb visszakérdezett, hogy miről vitázna Magyar Péterrel, majd kijelentette, választás idején vitázhatnak mindenféléről, de jelen pillanatban konszolidált polit
Az örökváltság megszerzésének centenáriumi ünnepségsorozata 1924. szeptember 12-én zenés takarodóval vette kezdetét, majd másnap reggel zenére ébredtek a város polgárai. E nap délutánján a város honatyái díszközgyűlést tartottak az evangélikus templomban, azon a helyen, ahol elődeik elhatározták a megváltakozást földesuraiktól. Az ünnepi közgyűlés
A Rózsavölgyi Szalon Válásguru című előadása újra Nyíregyházán: szeptember 27-én, pénteken 19 órától a Nagyszínpadon tekinthető meg a sikerdarab Brasch Bence, Józan László és Ullmann Mónika szereplésével.
A TASZSZ oroszországi hírügynökség jelentése szerint Mihail Mishustin orosz miniszterelnök nemrégiben jóváhagytott egy listát, melyen azon országokat sorolták fel, akik "az orosz szellemi és erkölcsi értékekkel ellentétes, destruktív magatartást tanúsítanak". A listán a legtöbb EU-tag ország szerepel, de vannak kivételek is, mint például Magyarorsz
Olyan árhullám tette próbára Magyarországot, amelyre 10 éve nem volt példa. A nehezén túljutottunk, ugyanakkor az Országos Vízügyi Főigazgatóság szerint még mindig kiemelt figyelemre van szükség, az árvíz lassú levonulása során folyamatos extrém terhelést kapnak a gátak. A Duna szombat hajnalban tetőzött Budapesten, a vízállás várhatóan 800 centimé
A sussexiek Netflix-sorozatukban beszéltek őszintén a királyiakkal való viszonyukról, és elárulták azt is, pontosan mi volt az a dolog, amely éket vert közéjük és Vilmos herceg közé.
A Brussel Airlines belga légitársaság pénteken kiadott közleménye szerint a személyzet nagy része, köztük a biztonsági egységek, munkabeszüntetésbe lépnek, ami jelentősen csökkenti a biztonsági ellenőrzések kapacitását a brüsszeli Zaventem repülőtéren.…
Előzetesen már hírül adtuk: idén is várja az önkormányzat a nyíregyházi lakcímkártyával rendelkező szépkorúakat az Idősek Világnapján. Október 1-jén, kedden – csakúgy, mint tavaly – idén is a Sóstói Múzeumfaluban szerveznek számukra tartalmas programot, szendvicsebéddel.
Az elmúlt évtizedben gyorsabban nőtt az internethasználók aránya Magyarországon, mint más uniós országokban, így hazánk a webhasználat terén nagyot lépett előre – egyebek között ez derült ki a Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság (NMHH) friss tanulmányából, amely huszonöt uniós ország 2023-as internethasználati statisztikáit elemezte.
A cégek elektromos járműbeszerzéseit támogató programban mostanáig mintegy 3700 pályázatban közel 4500 gépkocsi megvásárlásához igényeltek több mint 17 milliárd forint állami hozzájárulást - közölte az Energiaügyi Minisztérium (EM) szerdán Facebook-bejegyzésében.
830 cm-en tetőzött Budapesten a Duna, tette közzé a kormány Facebook oldalán. A vízszint még a korábbi elvárásokhoz képest is elmaradt: 2013-ban 891 cm-es rekordot döntött, az előrejelzések most is 830-860 cm között ingadoztak.
Az építőiparban hőszigetelésre használható habüveg gyártását kezdi meg a földgáz és villamos energia értékesítéssel, ehhez kapcsolódó karbantartási tevékenységekkel és energetikai tanácsadással foglalkozó pécsi Hungaro Energy Földgáz, Energiakereskedelmi és Szolgáltató Kft.
A Harry Potter-könyvek szerzője az X-en jelentette be, hogy elkezdett egy futurisztikus regényen dolgozni. Ám előtte befejezi a Strike-sorozatot, amelyet Robert Galbraith álnéven ír.
Bill Pentis, aki a medencénél pihent, hirtelen azt tapasztalta, hogy a haja lángra kapott, miután a szomszédos épület halálsugárként fókuszálta a napfényt a szálloda erkélyére.
A Qualcomm nemrég felvásárlási ajánlatot tett az Intelre, ami az egyik legnagyobb és legfontosabb üzleti megállapodás lehet az utóbbi években – írta a Wall Street Journal. Az Intel piaci értéke jelenleg körülbelül 90 milliárd dollár, de komoly válságot él át, részvényei mintegy 60%-kal estek vissza idén. Az üzletet azonban antitrösztvizsgálatok kís
Az európai uniós villamosenergiapiaci integrációs projektek aktuális kérdései, valamint a jövőbiztos árampiaci modellről szóló tanulmány ütemterve is napirenden volt az Európai Energiaszabályozók Tanácsa (CEER) Közgyűlésén, és az Energiaszabályozók Európai Uniós Együttműködési Ügynöksége (ACER) Szabályozók Tanácsa kétnapos budapesti ülésén - közölt
A hidegebb idővel megérkezik a bőrnadrágok szezonja is. Ezek a klasszikusok évtizedek óta jelen vannak a divatban, az idei év viszont hozott néhány csavart a nadrágok fazonját illetően. Íme 12 inspiráló őszi szett, melynek középpontjában a vagány bőrnadrág áll.
Állítása szerint mindenkivel szívesen beszél mindenről ott, ahol ennek helye van. Most viszont normális, konszolidált politikai élet zajlik Magyarországon a miniszterelnök szerint. Vagyis minek vitázni.
Nincs egyszerű dolga annak a fiatalnak, aki most akar pályát és így jövőbeni szakmát választani, de annak sem, aki azon gondolkodik, hogy új szakmát tanul, új képzettséget szerez. Rengeteg különféle tanács és javaslat olvasható a neten a legjobb szakmákkal kapcsolatban. Az viszont tény, hogy vannak hiányszakmák, olyanok, amelyek már évek óta a legn
Elutasította Bayer Zsolt fideszes publicista felesége, Bayerné dr. Matusovits Andrea felülvizsgálati kérelmét a Kúria, miután első és másodfokon is elveszítette a rágalmazási pert, amelyet Sebián-Petrovszki László ellen indított. Bayerné azért perelte be a DK pártigazgatóját, mert kiperelte és nyilvánosságra hozta azokat a szerződéseket, amelyeket
"A k*kifantom ismét megjelölte a területét" – jelentette a brit média arra célozva, hogy visszatért Sussex utcáira az a férfi, aki egy vécépapír-gurigával a kezében járja a környéket, majd a lakóházak felhajtóján "hagyja a csomagját", végül pedig mint, aki jól végezte dolgát, nyugodtan elsétál.
Az Apple előzetesen ezúttal is elhalmozta látatlanban dicséretekkel az új telefont. Megnéztük, hogy mi igaz mindebből a valóságban. iPhone 16 Pro teszt! "Az Apple végre mert váratlant húzni, és forradalmi innovációkkal pakolta tele az új, külsejében is megújult iPhone-t!" Rég mondhattuk ki igazán jó szívvel, őszintén ezt a mondatot, hiszen az elmúl