A déli dunai szakaszokon még folyamatos az áradás, a felső szakaszokon pedig már elkezdődött az apadás - közölte az Országos Vízügyi Főigazgatóság (OVF) szóvivője az M1 aktuális csatorna vasárnap reggeli műsorában.
Casanova, Daniel Cleaver vagy Valmont márki? A csábítás művészete valószínűleg egyidős az emberiséggel. De kik az irodalom nagy szerelmi szédelgői, akiknek a neve mára már fogalommá vált? Listánkból kiderül.
A CNN azt írja, hogy hajót vizsgáló búvárok fokozott biztonságot kértek a hajó roncsaihoz, mivel úgy vélik, hogy szupertitkos információkat tartalmazhat az a vízhatlan széf, amely a hajó fedélzetén van.
Jelentősen megnövelik a szeptemberi viharkárok a biztosítók idei kifizetéseit, a társaságok a szeptember 13-16. közötti viharok miatt több mint egymilliárd forintot fizettek ki, illetve tartalékoltak kárkifizetésre - mondta a Magyar Biztosítók Szövetségének (Mabisz) kommunikációs vezetője az M1 aktuális csatornán vasárnap.
Szokásos hétfői csokor az M4 Sporton: két magazin után egy NB II-es meccs. Ráadásul ez a meglepetéscsapatok csatája lesz, hiszen a forduló előtt a Barcika és a Szentlőrinc állt feljutó helyen a Merkantil Bank Ligában.
Dr. Molnár Csaba, a DK EP-képviselője a Facebook-oldalán esett neki Karácsony Gergelynek, reagálva arra, hogy a főpolgármester azt nyilatkozta korábban a Népszavának, hogy "ha a városfejlesztéshez olimpia kell, akkor legyen olimpia."
Több mint nyolcszáz éves, bibliai témájú falfestményekre bukkantak egy apátság épületében végzett felújítási munkálatok során a belgiumi Leuven városában – jelentette szerdán a Vrt című belga hírportál.
A polgári védelemért felelős jobboldali miniszter azzal vádolta meg Emilia Romagna tartomány szociáldemokrata vezetését, hogy azok nem megfelelően használták fel a korábban a térségnek juttatott támogatást.
Az elit sportok világában a tehetség mellett a vastag pénztárca is kulcsfontosságú. Vannak olyan sportágak, ahol a részvételhez nem csupán kitartásra és elhivatottságra van szükség, hanem komoly anyagi háttérre is. A felszerelések ára, az edzések vagy éppen a versenyek költségei miatt ezek a sportok gyakran csak a legtehetősebbek kiváltságai.
Károly királyról köztudott, hogy mindig külön figyelmet fordított az egészséges életmódra és a fenntarthatóságra. Étkezési szokásai is ezt tükrözik, ám van egy meglepő dolog, amiről nap mint nap lemond. Kamilla királyné és Andrew Parker Bowles fia, Tom Parker Bowles most betekintést nyújt a királyi család kulináris életébe, és felfedi, hogy Károly
Képzeld el, hogy egy szerény befektetésből vagyon válik mindössze két éven belül. Ez a kriptovilág néhány feljövő csillagának izgalmas potenciálja. Ez a cikk bemutat öt olyan altcoint, amelyek túlszárnyalhatják a Polkadotot (DOT), és az árfolyamuk az egekbe szökhet, 8 000 dollárt akár 800 000 dollárrá változtatva 2025 februárjára. Fedezd fel, mely
A szüleink jó pár életbölcsességgel ellátnak minket, mielőtt kikerülünk a nagybetűs életbe és rendszerint a fele ezeknek félelmet generál a gyerekekben. Mivel akkori tudásunk jócskán hiányos, mindenben a szüleinkre támaszkodunk és elhiszünk nekik mindent. Aztán meg rájövünk, hogy nincs is mindenben igazuk.
Szebbnél szebb tájakon száguld keresztül egy vasparipa, a sisak alól a szőkésbarna hajzuhatag csak úgy lobog a szélben: így motorozott egészen Kínáig dr. Kovács Judit Tímea százados, a Pest Vármegyei Rendőr-főkapitányság Közlekedésrendészeti Főosztály Balesetmegelőzési és Szakhatósági Csoport vezetője, aki 30 nap alatt 15 ezer kilométert tett meg.
Korábban a miniszterelnök megkérdezte az RTL riporterét, hogy miről kéne vitatkoznia Magyarral. Kellemetlen kérdéseket kapott. Most a TISZA elnöke ajánlott néhány kemény témát.
Daniel Dubois megvédte a Nemzetközi Bokszföderáció (IBF) világbajnoki övéért kiírt szombat esti nehézsúlyú mérkőzést a telt házas Wembley Stadionban, miután ötször is padlóra küldte honfitársát, Anthony Joshuát.
Szükségállapotot hirdetett szombaton az olasz kormány az északi Emilia Romagna és Marche tartományban az árvizek miatt, és az érintett régiók megsegítésére 20 millió eurós gyorssegélyről is határoztak.