Az új európai biztonsági stratégiába olyan garanciarendszert is be kell építeni, amely Oroszország biztonságát is szavatolná, mondta a Kreml szóvivője.
"Ez egy merénylet volt Donald Trump ellen, de kudarcot vallottam. Mindent megpróbáltam és mindent beleadtam, amit csak tudtam. Most már rajtad múlik, hogy befejezd a munkát" – írta.
A Kansas City Cheifs játékosa a beszámolók szerint elég szomorúnak tűnt vasárnap a pályán, ráadásul a meccs sem igazán érdekelte úgy, hogy a popsztár nem volt ott a nézők között.
A terhességi cukorbetegség (GDM) kezelést igénylő állapot, hiszen a magzatot és az édesanyát egyaránt veszélyezteti. Ha azonban a diéta és a mozgástevékenység nem bizonyul elegendőnek a megfelelő szénhidrátegyensúly fenntartásához, akkor inzulinkezelésre is sor kerülhet.
440 milliárd forint a tét, és az elfogadott büdzsét márciusig el kell juttatni a Magyar Államkincstárhoz, hogy a főváros jogosultak legyen a normatív támogatásokra. Dobos Zoltán kollégánk volt a Trend FM hétfő délelőtti műsorának vendége.
A brutális áremelkedés ellenére is több élemiszert vehet jelenleg egy átlagos magyar, mint 2021-ben - írja a Bankmonitor. A KSH statisztikái alapján idén eddig 5,2%-kal emelkedett a kedvezményekkel számolt nettó átlagkereset. De sokkal fontosabb, hogy mire elég ez a pénz és jobban élünk-e, mint az inflációs bummot megelőző időszakban.
A KSH friss számai szerint idén júniusban a teljes munkaidőben alkalmazásban állók bruttó átlagkeresete 642 000 forint, a kedvezmények figyelembevételével számolt nettó átlagkereset 442 000 forint volt. A KSH szerint nagyon nőttek a reálbérek, Ön egyetért ezzel?
Őrültség belekezdeni a 20. század elbeszélésébe? Minden bizonnyal, de nekünk szerencsére olvasnunk kell. Darvasi László hosszú-hosszú éveken át írta a Neandervölgyiek című nagyregényét, ami generációkon átívelően meséli ötvennél is több szereplő bevonásával, hogyan alakult 1908-1957 között Magyarország története. A hét könyve óriási munka és élmény
Milyen út vezette A keresztapa-trilógia és az Apokalipszis most legendás rendezőjét addig, hogy a több mint negyven éven át dédelgetett ötletét megvalósítsa, miközben rajta kívül szinte senki sem hitt benne? Milyen szakmai nehézségek és magánéleti válságok kísérték a folyamatot, melyben végül mindent egy lapra tett fel, hogy megszülethessen "álmai
Tapasztalt vezetővel bővült a Futureal-csoport menedzsmentje. Gárdai János a Futureal Development és Shared Services Partnership vezérigazgatójaként, valamint Group Asset Management Igazgatóként támogatja a cégcsoport további növekedését. Több mint 25 év ingatlanpiaci tapasztalattal rendelkezik Gárdai János, aki több pozícióban is erősíti a Futurea
Egy hacker olyan dolgok mögé lát, amiről az átlagembernek fogalma sincs, az alábbi tíz esetben azonban még a harcedzett kiberbűnözők is húztak egy vonalat.
Az Audi Hungaria és az immár hatszoros Bajnokok Ligája győztes, valamint 17-szeres magyar bajnok Győri Audi ETO KC élete csaknem 20 éve fonódik össze. 2024 szeptembere egy újabb mérföldkő a vállalat és a sportcsapat közös együttműködésében: az elmúlt hétvégi norvég Vipers Kristiansand elleni mérkőzés szünetében írták alá a felek azt a szponzorációs
A McLaren brit pilótája, Lando Norris nyerte a Forma-1-es Szingapúri Nagydíjat a holland Max Verstappen előtt, ezzel hét pontot csökkentett összetettbeli hátrányán. Minden bizonnyal ez volt az utolsó futama az érzelmesen nyilatkozó Daniel Ricciardónak, aki egy pontot elvett Norristól. A győztes nagy előnnyel végzett az élen, de volt hibája is a vil
Jól fűszerezni annyit jelent, mint ismerni az alapanyagok tulajdonságait és a receptet, majd jó arányérzékkel vigyázni, hogy találkozásuk gyümölcse kiváló ízélmény lehessen. Leggyakoribb fűszerünk, a só egyben az egyik legkockázatosabb kalandjaink forrása az ízesítésben: olykor teljesen félreértik, máskor radikálisan mellőzik – az igazán profik azo
Az árvízi helyzet és az ezzel járó vadveszély miatt időszakosan lezárja a rendőrség az 55-ös főutat Pörböly és Baja között hétfőtől csütörtökig - közölte a rendőrség honlapján a Tolna Vármegyei Rendőr-főkapitányság.
Irán elit Forradalmi Gárdájának vezetése elrendelte, hogy minden tagjuk hagyja abba bármilyen típusú kommunikációs eszköz használatát a múlt heti libanoni támadássorozat után.
Christopher Reeve az egyik leghíresebb Superman volt, filmes karrierjének azonban egy lovasbaleset véget vetett. A sztár már rég nincs köztünk, de emléke igen: dokumentumfilm készült az életéről, amelynek kapcsán fiatalabb fia, Will elárulta, édesapja nyomdokaiba lépne-e.