2024. szeptember 23. hétfő

szept. 23
17:39
Trump szövetségesei: egyre inkább körvonalazódik a korábbi elnök támogatói rendszere (Mandiner)
Nemzetközi támogatók egész raja veszi körül a korábbi elnököt. Így sorjáznak Trump szövetségesei.
szept. 23
17:39
"Kelet és Nyugat közötti hídfőként" mutatkozik be Magyarország Münchenben (Üzletem)
A nyugati és a keleti beruházások és fejlesztések legfőbb találkozópontjaként mutatkozik be Magyarország a világ egyik legrangosabb ingatlanfejlesztési szakkiállításán, a müncheni Expo Real-on október 7–9. között – tájékoztatott a Nemzeti Befektetési Ügynökség és az Ingatlanfejlesztői Kerekasztal Egyesület.
szept. 23
17:39
Kipcsak kifektetés: magyar mezőgazdasági cég próbál szerencsét Kazahsztánban (Telex)
A magyar UBM Holding a végtelen sztyeppék és húslovak földjén nyit takarmánygyárat, ahol az emberek hisznek a magyar–kazah kipcsak kapcsolatban.
szept. 23
17:45
Vízfertőtlenítő patront fejlesztet egy magyar cég (ProfitLine)
A Geopolar Kft. regenerálható vízfertőtlenítő patron gyártási technológiáját fejlesztette ki, és készítette el a prototípusát a Nemzeti Kutatási, Fejlesztési és Innovációs Hivatal (Nkfih) 198,232 millió forint vissza nem térítendő támogatásával - közölte a társaság az MTI-vel projektzáró közleményében.
szept. 23
17:45
Az MTK-szurkolók kiakadtak, mert a labdaszedőik a Fradi-játékosok mezét kérték el (m4sport.hu)
.
szept. 23
17:45
Jön az őszi nap-éj egyenlőség: megsúgták a csillagok, kik örülhetnek a változásnak (BorsOnline)
Egy új időszak vette kezdetét a szeptemberi nap-éj egyenlőség által.
szept. 23
17:45
Lecsúszott a hegyről egy túrázó (Magyar Hírlap)
A felvételt véletlenül rögzítette egy kínai férfi kamerája.
szept. 23
17:45
Az utasokat kimenekítették, de így sem ért véget a Budapestre tartó óriáshajó kálváriája (Mandiner)
A luxushajó egy szakportál szerint még mindig Bécs egyik külvárosában vesztegel.
szept. 23
17:45
Megérkezett az utólagos bajuszkapcsoló az indexkar nélküli Teslákba (Villanyautósok)
Nem mindenkinek jön be a kormányra helyezett irányjelző.
szept. 23
17:47
Sainz Colapinto manőveréről: Ketten, hárman is kieshettünk volna (m4sport.hu)
Az argentin jelezte, látott egy rést és bevetődött – nem mindenkinek tetszett a megmozdulása.
szept. 23
17:51
A Caola Zrt. az egész országot képes ellátni fertőtlenítő- és tisztítószerekkel az árvíz után (hirado.hu)
Az üzem por-, folyékony és gélalapú termékek előállítására képes.
szept. 23
17:51
Az orosz elnöki szóvivő szerint Európa biztonságát újra kell gondolni (hirado.hu)
Európában új biztonsági architektúrára van szükség – jelentette ki hétfőn az orosz elnöki szóvivő.
szept. 23
17:51
Biztató az infláció csökkenése, de a növekedés kapcsán sok a bizonytalanság (vg.hu)
A növekedést az alacsony beruházási aktivitás, a lakossági óvatosság, valamint a német gazdaság gyengélkedése akadályozhatja.
szept. 23
17:51
Élőben láthattuk, hogyan készül a híres török édesség a sáfrány városában (SzMo)
Édes titkok Safranboluból. A város a világörökség része, így a mai napig őrzi a régi török kereskedőházakat, mecseteket és fürdőket.
szept. 23
17:51
Árvíz elől menekülő vadak lepték el a főutakat Bajánál (Magyar Hírlap)
A rendőrség a szokottnál is nagyobb odafigyelést kér az autósoktól.
szept. 23
17:51
Böröcz László: Félnivalónk nincs, tennivalónk annál több (Mandiner)
Az I. kerület október elején hivatalba lépő fideszes polgármestere a budapesti győzelem titkáról, a fideszee generációváltásról és a turistabuszok kitiltásáról is beszélt egy interjúban.
szept. 23
17:51
A kínai Három-szurdok-gát akkora, hogy befolyásolja a Föld forgását (Helló Magyar)
A Hupej tartományban található gát a világ harmadik leghosszabb folyóján, a Jangcén helyezkedik el, a három közeli szoros pedig a Csütang, a Vu és a Hsziliang.
szept. 23
17:51
Nagyon durva dolog derült ki Bese Gergő "atya" papi kinevezéséről (Nyugati Fény)
Súlyos hír érkezett.
szept. 23
17:51
Ungváry Zsolt: Az "európaiság" képlékenysége (vasárnap.hu)
Akinek nem elég szilárd a belső értékrendje, az hajlamos mindig valamilyen külső erőhöz, divathoz alkalmazkodni, átvenni annak a szempontjait, gondolkodásmódját, érvrendszerét. Sokszor ez nem is meggyőződés, hanem inkább érdek kérdése. Mifelénk ez az igazodás valamely nagyhatalomhoz vagy erőközponthoz történt, és többnyire a magyar történelemben, k
szept. 23
17:51
Milyen hajhossz illik hozzád? Egy hairstylist tanácsai (Bien)
Divatos bob, gyönyörű, hosszú fürtök, vagy éppen laza hullámok? Könnyű szerelembe esni egy frizurával a Pinteresten, de ha nem veszed figyelembe, hogy a te arcformádhoz is illik-e, mielőtt vágatni kezdesz, csalódás lehet a végeredmény.
szept. 23
17:53
Zelenszkij győzelmi tervével foglalkozik a nyugati világ, de az oroszok még mindig nem értik, miről van szó (Mandiner)
"Oroszország óvatosan kezeli ezt a kérdést" – jelentette ki Dmitrij Peszkov.
szept. 23
17:57
EXPO REAL: Kelet és Nyugat közötti hídfőként mutatkoznak be a hazai cégek Münchenben (Ripost)
Kelet-Nyugat közötti hídfőként mutatkozik be Magyarország.
szept. 23
17:57
Undorító repülő csótányfajta jelent meg Magyarországon, itt szaporodtak el tömegesen (Promotions)
Lehetetlen megállítani a terjedését, fontos tudnivalókat közöltek a szakemberek.
szept. 23
17:57
Brandenburgban is 40 százalék felett a rendszerkritikus pártok! (Mandiner)
Ha talán Németországban nem is, az egykori NDK-ban átalakulni látszik a pártrendszer nyugatról átszármaztatott része.
szept. 23
17:57
Alacsony inflációs rátával rendelkező kriptovaluták az értékmegőrzésért (BitcoinBázis)
A kriptovaluták inflációs rátája rendkívül fontos mutató. Az adott kriptovaluta értékére, stabilitására és hosszú távú fenntarthatóságára irányuló ráta meghatározza, mennyi új érmét bocsátanak ki, és ez hogyan befolyásolja a meglévő készletet. A fiat valuták esetében fennálló „korlátlan” infláció miatt a kriptovaluták egyfajta menekülést és értékme
szept. 23
17:57
Brutális baleset Pécs mellett: 22 métert zuhant egy fiatal nő (naphire.hu)
A fiatal nőt alpintechnika segítségével mentették ki a mélyből.
szept. 23
18:03
Hogy is van ez? Kevesebb szülés, több kórházban hagyott baba? (Menedzsment Fórum)
Minden eddiginél több, 12 kisbaba él az egri csecsemőosztályon, miután nem kellettek szüleiknek, régóta nincs elég nevelőszülő, gyermekvédelem nem tud gondoskodni róluk. Egy év alatt háromszor több csecsemőt hagytak a kórházakban, mint tavaly.
szept. 23
18:03
Kerekedik a pocakja? Gyanús fotót posztolt Berki Mazsi, összesúgtak a kommentelők (Metropol)
A celeb bejegyzése beindította rajongói fantáziáját.
szept. 23
18:03
Batáta (édesburgonya): mikor szabad felszedni? (Édenkert)
Az édesburgonya tenyészideje 100-120 nap, szeptember közepétől-október vége között érdemes betakarítanunk az azévi termést.
szept. 23
18:03
Drámai fordulatot vett egy edzés Szombathelyen: agyrázkódásig verte az edző a fiatal bokszolót (ATV)
Egy szombathelyi edzésen egy 32 éves bokszoló agyrázkódásig vert egy 14 éves kezdőt.
szept. 23
18:03
Szijjártó Péter tíz éve tette le a hivatali esküjét (hirado.hu)
A külgazdasági és külügyminiszter hangsúlyozta, hogy továbbra is olyan szuverén külpolitikára van szükség, amely a magyar nemzeti érdek érvényesítését tűzi ki célul.
szept. 23
18:03
Juhász Roland: A Fradi most idegenben is esélyesebb az Anderlechtnél (m4sport.hu)
A korábbi válogatott védő szerint a magyar együttes előrébb jár riválisánál.
szept. 23
18:03
Piacvezetőnek termettek az OTP-leányok (vg.hu)
A bankcsoport átrendezi a portfólióját.
szept. 23
18:03
Az ilyen hangú nőkre izgulnak a férfiak: értük az életüket is kockára tennék (Life)
Bizonyos nőkért kockázatvállalóbb viselkedésre is hajlandóak a férfiak, egy kutatásból pedig most kiderült, hogy pontosan kikért. Nem minden női hang ösztönzi őket veszélyesebb cselekedetkere, de nem csak ez az, ami számít.
szept. 23
18:03
A hagyományos család a társadalom alapegysége (Magyar Hírlap)
Hankó Balázs: Nem hagyjuk elbizonytalanodni sem a szülőket, sem a gyerekeket.
szept. 23
18:03
Szentkirályi Alexandra: Magyar Péter bevallotta, hogy létezik a szivárványkoalíció (Mandiner)
A Fidesz budapesti frakcióvezetője szerint nem szabad, hogy a színfalak mögött döntsenek a főváros sorsáról.
szept. 23
18:03
A magyar bevásárlóturizmusra is hatással lehet, hogy Szlovákia csökkenti az alapvető élelmiszerek áfáját (Telex)
10 százalékról 5-re, de még nem tudni, mely élelmiszerek tartoznak majd ide.
szept. 23
18:05
Egy új rendelet véget vethet az ingyenes födémszigetelési programoknak (Telex)
Az emelkedő költségek miatt a kivitelezőknek az eddigi feltételekkel már nem fogja megérni a munka.
szept. 23
18:09
Így készíti Borbás Marcsi a nokedlit - zseniális ez a trükk! (Mindmegette)
Még annak is szolgálhat újdonsággal Borbás Marcsi nokedli receptje és konyhai praktikája, aki nagyüzemben és rendszeresen készíti otthon ezt a köretet. Mindenképpen érdemes kipróbálni!
szept. 23
18:09
Az ügyvezetőnő belebukott a világbajnok kirúgásába, a főnök meg közben megvett egy Premier League-klubot (Infostart)
Nincs ma klub az európai elitben, amelynek kuszábbak a mindennapjai, mint az AS Romának. A Farkasoknál történtek azt is mutatják, hogy a külföldi tulajdonos számára nem létezik a klublegenda fogalma, ellenben a szurkolók egy részének az, hogyha valakinek sárga és vörös vér csörgedezik az ereiben, az fontosabb a pillanatnyi eredménytelenségnél.
szept. 23
18:09
PM: ez minden idők legrosszabb augusztusi egyenlege (Adózóna)
Nem a 2008 óta befagyasztott családi pótlék miatt szállt el az augusztusi hiány, de még csak nem is az államadósság kamatfizetései miatt. Tavaly augusztushoz képest egyebek mellett jóval több kiadás volt közelebbről meg nem határozott minisztériumi előirányzatokon, illetve többet vitt el a határon túli magyarokat támogató Bethlen-alap, írja a hvg.h
szept. 23
18:09
Szijjártó Péter úgy gondolja, alapvető változásra van szükség a nemzetközi politikában a válságok megoldásához (hirado.hu)
Nem lenne szabad, hogy a "béke" szitokszó legyen – közölte a külgazdasági és külügyminiszter.
szept. 23
18:09
Európa-bajnokság, hazai rendezésű World Masters – fontos hetek elé néz a magyar darts (m4sport.hu)
Balázs Gábor, a Magyar Darts Szövetség elnöke bízik a válogatott jó szereplésében.
szept. 23
18:09
Kitört a sávból a Magyar Telekom, valamelyest gyengült a forint (vg.hu)
Továbbra is szűk sávban toporog az OTP és a Richter.
szept. 23
18:09
EXPO REAL: Kelet és Nyugat közötti hídfőként mutatkoznak be a magyar cégek (BorsOnline)
Kelet és Nyugat közötti hídfőként mutatkozik be Magyarország a világ egyik legrangosabb ingatlanfejlesztési szakkiállításán, a müncheni Expo Real 2024-en.
szept. 23
18:09
Csalódtak a görögök Ádám Martinban (Magyar Hírlap)
A magyar válogatott támadó még adós a gólokkal új csapatában.
szept. 23
18:09
Elstartolt a pomázi tűzoltóság épületének energetikai korszerűsítése (Öko-drive)
Pomáz Város Önkormányzata 103,04 millió forint vissza nem térítendő támogatást nyert az Önkormányzati épületek energetikai korszerűsítése című, TOP_PLUSZ-2.1.1-21-PT1-2022-00010 azonosító számú pályázaton, a Széchenyi Terv Plusz keretében. A beruházás 100 százalékos támogatási intenzitás mellett valósul meg.
szept. 23
18:11
Anderlecht–Ferencváros El-meccs és magazinműsorok szerdán élőben az m4sport.hu-n (m4sport.hu)
A magyar bajnok Ferencváros a belga Anderlecht ellen kezdi meg szereplését a labdarúgó Európa-liga alapszakaszában. A meccs előtt magazinműsorok, a találkozó után pedig az az Európa-liga és a Konferencia-liga játéknapjának összefoglalója kerül műsorra.
szept. 23
18:15
A cukorbetegség és a depresszió kapcsolata (WebBeteg)
Magyarországon a becslések szerint több mint egymillió diagnosztizált cukorbeteg él, de valószínűleg van még nagyjából ugyanennyi beteg, aki nem tud a betegségéről. Ami a depressziót illeti, havonta 200 000 beteggel számolhatunk, de közülük mindössze 25-30 százalék áll kezelés alatt.
szept. 23
18:15
A gyengélkedő német autóipar is fokozza a feszültségeket a kormányon belül (vg.hu)
A német autóipar szereplői sorra adják ki a lehangoló közleményeket.

Keresés