A Hamster Kombat első szezonja egy airdroppal zárul, a Memebet Token pedig új belépőként érkezik a piacra. A hihetetlen népszerűségnek örvendő Hamster Kombat egy Telegram alapú tap-to-earn játék, amelynek első szezonja a közelmúltban fejeződött be. A Memebet Token előértékesítése szintén elstartolt, a projekt forradalmi újítást hoz a GameFi ökoszis
„Nincs, ami többet érne, mint az életünk, és amit belőle csinálni tudunk és merünk, létünknek ez a nagy értelme és kalandja, és minden egyéb szédült és szédítő halandzsa.” Vas István Kossuth- és József Attila-díjas költő, író, műfordító 1910-ben ezen a napon született.
Egy 30 éves német turista cápatámadás áldozata lett az Atlanti-óceánon, a Kanári-szigetektől 500 kilométerre. A fiatal nő egy brit kirándulókatamaránról ugrott a vízbe, ám egy cápa leharapta az egyik lábát. Bár a parti őrség még élve emelte ki egy helikopterre, a sérülése miatt végül életét vesztette.
Az elmúlt 10 év legnagyobb árvize levonulóban van Magyarország területéről, már csak Mohácsnál kell tetőzésre számítani. Hatalmas volt a készültség, több ezer embert mozgatott meg a védekezés. Vajon a természet hogyan reagál egy ilyen jelenségre?
Az ellenzéki ANO mozgalom megerősödését hozta a hétvégi regionális önkormányzati és a részleges szenátusi választás Csehországban. Andrej Babis pártja tizenhárom régióból tízben győzött. A legtöbb kommentátor szerint a kerületi választások eredménye már sejteti, hogyan alakulhat egy év múlva a képviselőházi eredmény.
Valóban összehangolható a menstruációs ciklus a bőrápolási rutinunkkal? A ciklusszinkron bőrápolás filozófiája szerint nagyon is, sőt! Ha tisztába kerülünk a testünkben lezajló hormonális folyamatokkal, könnyebben birkózhatunk meg az arcbőrünkön tapasztalható változásokkal. Az eredmény? Pattanásmentes, egészséges bőr. A ciklusszinkron bőrápolásról
A Szuverenitásvédelmi Hivatal a magyar James Bondnak állítja be Horváth Józsefet, de azon túl, hogy ez a jelző rá nézve erős túlzás, a rá bízott kutatóintézet is értelmezhetetlen nemzetbiztonsági szempontból. Horváth az Orbán-kormányok idején volt titkosszolgálati vezető pozíciókban, aztán a Fideszhez közel álló sajtóban bukkant fel, ahol már évekk
Visszatért Az Árulók, az RTL taktikai-pszichológiai realityje. Az évadnyitó epizód kevesebb feszültséggel, viszont annál több humorral indított, a friss szereplőgárda pedig új szintre emelte a show minőségét.
Mi lenne velünk mártások nélkül? A cuccos lasagne elképzelhetetlen egy jó besamel mártás nélkül, de a spárga és a buggyantott tojás is meztelennek érződik egy frankó hollandi mártás nélkül. Úgyhogy gyorsan mentsétek el ezt a három alapreceptet, mert számos ételhez jól fognak jönni!
Drámai vallomást tett a hivatalos Instagram-oldalán Dobó Ági. Az egykori szépségkirálynő nyara egyáltalán nem úgy alakult, ahogy tervezte, ugyanis augusztusban, az olaszországi nyaralásuk alatt sürgősségi műtétet kellett végrehajtani rajta, miután egy kiránduláson rosszul lett. A beavatkozást követően hat hetet kellett a kórházban töltenie: bevallá
Két évig tartottai az ukrán hadsereg a délkeleti front utolsó védvárát, Vuhledart, amely most eleshet. Az orosz csapatok már több oldalról is nagyon közel járnak a településhez. Napokon belül eldőlhet a bent állomásozó katonák sorsa.
Az Erasmus programból való kizárás után a modellváltó magyar egyetemek diákjai már csak a Pannónia programmal tanulhatnak külföldön. A Corvinus, a Miskolci Egyetem és a Soproni Egyetem megerősítette, hogy a hallgatók már az új ösztöndíjjal folytathatják külföldön a tanulmányaikat, bár a korábban elérhető egyetemek egy része így kiesett. Az új progr
Ahhoz képest, amennyire elmarasztalták az eddig megjelent kritikák a Velünk véget ér című filmet, szerintem nem vészes – bár tény, nem is tökéletes. A történet, a vádakkal elletétben, nem romanticizálja magát a bántalmazó kapcsolatot, ugyanakkor a kilépést irreálisan könnyűnek mutatja.
Az izraeli hadsereg (IDF) célzott légicsapást hajtott végre Bejrút Dahijja nevű kerületében, a Hezbollah fellegvárában a milícia harmadik legfontosabb embere, déli egységeinek parancsnoka, Ali Karaki ellen.
Várható olvasási idő: < 1 perc Ételmérgezésben meghalt több gyermek az oroszországi, dél-szibériai Krasznojarszki határterületen. A Taszsz orosz hírügynökség a régió ügyészségén hétfőn arról értesült, hogy egy jelöletlen zacskóban ismeretlen eredetű, világos színű port találtak a Nazarovszkij körzetből származó család házában.
Az Emily Párizsban főszereplőjét alakító Lily Collins stílusa teljesen más a valóságban, mint a képernyőn. A színésznő stílusa is egyedi és merész, ám klasszikus, nem pedig giccses és hivalkodó módon. Összegyűjtöttünk 10 meseszép szettet, amelyeket a nagyon amerikai Emily Coopers elég nagy valószínűséggel unalmasként titulálna, holott valójában idő
Elemzésünkben tíz új fejlesztést mutatunk be: ezek alapjaiban alakítják át az elektromos járművek töltését és a megújuló energiaforrások használatát. Ezek az innovációk hatalmas ugrást jelentenek a zöldenergia hatékonyabb felhasználásában, elősegítve a megújuló energiaforrásokra való gyorsabb átállást.
Dietmar Woidke tartományi miniszterelnök személyes tekintélyének köszönhetik váratlan győzelmüket a brandenburgi választáson a német szociáldemokraták, de a 29 százalékkal a második helyen végző AfDt-t a súlya képessé teszi arra, hogy bizonyos kétharmados döntéseket megakadályozzon – mondta az InfoRádióban Prőhle Gergely korábbi berlini magyar nagy
El tudnád képzelni a Harry Potter filmeket Emma Watson és az általa megformált Hermione Granger nélkül, aki generációknak bizonyította be, mekkora hatalom a tudás? Mi határozottan nem! Pedig volt egy másik komoly esélyes is rajta kívül: Hatty Jones, aki komoly előnnyel indult Emma Watson ellen.
Bármely árvízkárt szenvedett tagállam kérhet EU-s támogatást, amennyiben elvégzi a szükséges kárfelméréseket, és benyújtja az erről szóló adatokat a bizottsághoz.
Magyarország is kaphat az Európai Unió által az árvizek sújtotta tagállamok számára felajánlott segítségből – jelentette ki az Európai Bizottság egyik szóvivője hétfőn.
Várható olvasási idő: 2 perc Váratlanul megjelent egy eddig sehol sem említett játékos Az Árulók, gyilkosság a kastélyban első adásában. Ő az előző évadban szinte azonnal távozó Sváby András volt. A helyszín egyébként ugyanaz a kastély, mint volt az első szériában is. Erről a cikk végén olvashatsz részletesen!