2024. szeptember 24. kedd

szept. 24
15:57
Orbán Viktor Mohács felett jelentette be: kivédtük az árvizet (Blikk)
Orbán Viktor az utóbbi hetekben többször is bejelentkezett árvíz sújtotta területekről, most pedig elkísérte az árhullámot az utolsó állomására, Mohács környékére is. A miniszterelnök szerint a környék biztonságban van, de Dunakszecsőn azért kellett némi készültség, hogy biztosan ne történjen baj. A mai egyébként az árvíz tizenkettedik, utolsó napj
szept. 24
15:57
Eltávolították Budapest ikonikus szobrát a Hősök teréről (Infostart)
A Millenniumi emlékmű korinthoszi oszlopán álló, a Szent Koronát tartó Gábriel arkangyal szobrát restaurálásra szállították el.
szept. 24
15:57
Virág Barnabás: óvatos, türelmes monetáris politikára lehet számítani (Portfolio)
Virág Barnabás alelnök a Magyar Nemzeti Bank mai kamatdöntését követően elmondta, hogy a monetáris politika kilátásai nem változtak augusztus óta, a következőkben óvatos, türelmes monetáris politikára lehet számítani. A következő üléseken az lesz a kérdés, hogy 25 bázisponttal csökkentse-e a kamatokat a jegybank, de ezekről a döntésekről egyelőre n
szept. 24
15:57
Olcsóbb a csirkemellfilé, mint tavaly. Mutatjuk, mennyivel (Agroinform)
Ugyanakkor a tojás ára emelkedni kezdett.
szept. 24
15:57
Dmitrij Peszkov: Ami a "konfliktus közel végét" illeti – ez nem valószínű (Magyar Hírlap)
Az orosz elnök korábban hangsúlyozta, ha szükséges, Oroszország beveti nukleáris fegyvereit.
szept. 24
15:57
Virág Barnabás: Kedvező folyamatok tették lehetővé a kamatcsökkentést (Növekedés)
A Magyar Nemzeti Bank keddi kamatdöntő ülésén 25 bázisponttal csökkentett az alapkamatot, amely így 6,5 százalék lett. A döntés hátteréről Virág Barnabás, a jegybank alelnöke adott tájékoztatást.
szept. 24
16:03
Minden dolgozó újfajta egészségfelmérésben részesülhet (Portfolio)
Elkészült a nemzeti népegészségügyi stratégia, amely az elkövetkező tíz évre határozza meg a terület fő célkitűzéseit, a tennivalókat, a beavatkozási pontokat, valamint az eredmények követését - mondta el a Belügyminisztérium egészségügyi államtitkára kedden Budapesten.
szept. 24
16:03
Ennyi kávét fogyassz, ha egészségesebben akarsz élni! (Hamu és Gyémánt)
A kávé- és teafogyasztás jótékony és káros élettani hatásairól régóta megoszlanak a vélemények, ám egy új kutatás szerint, ha mértékkel fogyasztjuk ezeket a frissítőket, akkor rengeteg egészségügyi problémától óvhatjuk meg magunkat.
szept. 24
16:03
Takács Péter: Elkészült a nemzeti népegészségügyi stratégia (Magyar Hírlap)
Az államtitkár kiemelte, a dokumentum a prevenciós szemléletet helyezi előtérbe, de a korai betegségfelismerés is hangsúlyt kap.
szept. 24
16:03
Fidesz: Magyar Péter pártja megint megtámadta a rezsicsökkentést Brüsszelben (Demokrata)
A rezsicsökkentés az egyik legalacsonyabb rezsiszámlát biztosítja a magyar családoknak.
szept. 24
16:03
Ledobta a bombát az MNB, nézzék, mit tett ez a forinttal (naphire.hu)
Kevéssé változott a forint árfolyama a főbb devizákkal szemben kedden a jegybank piaci várakozásoknak megfelelő kamatcsökkentését követően.
szept. 24
16:03
Vegyen részt egy virtuális időutazáson Nyíregyházán! (Nyíregyháza)
A Turizmus Világnapja alkalmából templomtúrával egybekötött Vr bemutatót szervez a nyíregyházi Tourinform Sóstógyógyfürdő szeptember 27-én
szept. 24
16:05
Lantos Csaba: a naperőművek példátlan előretörése kihívásokat is okoz, tovább eshet idén a gázfogyasztás (Portfolio)
"Ködképeket kerget az, aki azt gondolja, hogy az energiaátmenet kizárólag megújulókkal megvalósítható", éppen ezért a magyar kormány a naperőművek és a nukleáris energia mellett a három rugalmas gázerőműre is épít az energetikai lépések során – hangsúlyozta Lantos Csaba energiaügyi miniszter az MVM 54. Nemzetközi Gázkonferenciáján. Leszögezte: az,
szept. 24
16:09
A főpolgármesternek elege lett a migránsokból (Piac és Profit)
Roberto Gualtieri római főpolgármester elrendelte a migránsok és más hajléktalanok ideiglenes utcai alvóhelyeinek felszámolását, amely a Termini pályaudvarral szomszédos parkban sorakozó több tucat sátor lebontásával meg is kezdődött.
szept. 24
16:09
Szijjártó Péter: rendkívül veszélyes lenne a nyugati fegyverek oroszországi célpontok elleni bevetése (HírTV)
Komoly eszkalációs kockázatot jelentene Ukrajna azon követelése, hogy a szövetségesek által szállított fegyvereket mélységi csapásmérésre is felhasználhassák Oroszország területén - jelentette ki Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter kedden New Yorkban.
szept. 24
16:09
Beindult a rali, elszálltak a kínai részvények (Portfolio)
Jelentős emelkedés látható az amerikai tőzsdén jegyzett kínai részvényekben, miután a kínai jegybank ma jelentős gazdaságélénkítő intézkedéseket jelentett be.
szept. 24
16:09
Új sérót akart a srác: amit a sztárfodrásznak mondott, attól leesett az álla (Femcafe)
A végeredménytől elpirulnak a nők.
szept. 24
16:09
A Balaton ősszel is vonzó úti cél (SzMo)
A négyévszakos tematikus balatoni kínálatot mutatja be a nemrég indult VisitBalaton365.hu weboldal.
szept. 24
16:09
Kubatov Gábor a Fradiról: A jelenlegi játék szar. Jó játékkal könnyű nyerni, na de szarral… (SzMo)
A klubelnök elmagyarázta, hogy miért teljesít rosszul a Ferencváros.
szept. 24
16:09
POS, BAR, BUBOR és a többiek - mit takarnak a bűvös pénzügyi rövidítések? (Bank360 blog)
Mindenki hallja és gyakran használja is a mindennapokban azokat a többnyire három betűs pénzügyi rövidítéseket, amelyeknek a pontos és eredeti jelentésével viszont már sokkal kevesebben vannak tisztában. Íme, a leggyakoribb banki rövidítések megfejtése, hogy ne jöjj zavarba, ha találkozol velük.
szept. 24
16:09
Ez a gomba gyógyítja a veséket, és erősíti a csontokat (Magyar Hírlap)
Általában megsütik, vagy különféle salátákhoz és rágcsálnivalókhoz adják.
szept. 24
16:09
Egy ütős páros útja: Pécsről a világ tetejére (Demokrata)
A paralimpiai bajnok úszóval, Konkoly Zsófiával és edzőjével beszélgettünk a sikerek hátteréről és a túl jó időeredmény okozta aggodalomról.
szept. 24
16:09
A birsalmasajton túl is van világ (egy.hu)
Birs-bőségben nem csak a dióval gazdagon megrakott birsalmasajtra gondolhatunk. Ha a kamrában már sorakoznak a birsbefőttek, felcímkéztünk jó néhány üveg birslekvárt, jusson eszünkbe, hogy a birs más szerepet is kaphat. Lehet sós, lehet csípős, egybekelhet hússal, keleti fűszerekkel, válhat levessé, sülhet desszertté. Különleges zamata az őszi, sőt
szept. 24
16:15
Online számlaadat-bejelentési kötelezettség: jelentősen kifehéredett a kkv-szektor (Adózóna)
Mára a 10 százalékhoz közelít a szürke-fekete bevételek korábban 20 százalék körül vélt aránya, amiben az elektronikus számlázásnak komoly szerepe lehetett – derül ki a K&H kkv bizalmi index kutatásból.
szept. 24
16:15
Brutálisan romlottak Magyarország kilátásai: épphogy nőhet a gazdaság 2024-ben, itt a friss MNB-előrejelzés (Pénzcentrum)
Jelentősen rontotta az idei GDP-előrejelzését a Magyar Nemzeti Bank (MNB), miközben az inflációs prognózisa csak kismértékben változott - írja a Portfolio.
szept. 24
16:15
Egy házaspártól kicsaltak másfél millió forintot, és még pénzbírságot is fizetniük kell (444.hu)
Igaz, a csalót leültették 3 év 6 hónapra, de ez sovány vigasz lehet a győri párnak.
szept. 24
16:15
Kisfilm a Continentaltól, ami remélhetőleg elgondolkodtat (Autónavigátor)
Az elmúlt években a közlekedési kultúra színvonala megdöbbentően leromlott Magyarországon. Számos kutatás rámutat, hogy a komoly szabálysértések mellett szinte mindenki
szept. 24
16:15
Egyelőre nem pihenhetnek meg a vízügy szakemberei (Infostart)
Az áradás elvonultával további feladatok várnak a vízügy munkatársaira: zajlik az ideiglenesen kiépített gátak, magasítások mérése és az adatok rögzítése a későbbiekre, ezeknek a védműveknek a bontása, illetve a helyreállítás előkészítése.
szept. 24
16:21
Napokon belül visszatér Gundel Takács Gábor műsora – ráadásul különleges évaddal (ATV)
Új évaddal, új játékosokkal jön a népszerű tudásalapú kvízműsor.
szept. 24
16:21
A Siemens kiszervezi eMobility üzletágát (autopro)
A világszerte mintegy ezerháromszáz alkalmazottat foglalkoztató részleg saját jogi struktúrát kap.
szept. 24
16:21
Hogyan menthet meg a pizza a ráktól? (Magyar Hírlap)
Általánosan elterjedt nézet, hogy a pizza nem a legegészségesebb étel, holott rengeteg jótékony hatása van.
szept. 24
16:21
Vadiúj sorozatok érkeznek ősszel (MMonline)
Érkezik többek között a „Riválisok”, a „Doctor Odyseey”, a „Vogue: A 90-es évek,” valamint a Bruce Springsteen és a The E Street Band fellépéseiről szóló dokumentumfilm, miközben új évad várja „A Grace Klinika” és a „9-1-1” rajongóitA Disney+ bejelentette őszi premierjeit: érkezik többek között a Jilly Cooper ikonikus regénye alapján készült Riváli
szept. 24
16:21
Skoda Superb Combi: a benzines, a dízel és a plug-in hibrid (Autószektor)
Tényleg radikálisan nagy az autó, már az elődje sem volt kicsi, az új, negyedik (kombiként harmadik) generációs Superb újabb 4 centivel hosszabb lett és csomagtartója 30 literrel öblösebb. De ez nem minden: továbbfejlesztett hajtásrendszerekkel, hatalmas belső térrel, új futóművel és számos okos megoldással lépett feljebb a tökéletesség ranglétrájá
szept. 24
16:21
25 bázisponttal csökkentette az alapkamatot a monetáris tanács (Üzletem)
A Magyar Nemzeti Bank Monetáris Tanácsa 25 bázisponttal 6,5 százalékra csökkentette a jegybanki alapkamatot.
szept. 24
16:21
Durva részletek: valójában ezért esett egymásnak Magyar Péter és Hadházy Ákos (naphire.hu)
Hadházy szerint Magyar "fideszes" tempóban csinál ellenséget azokból, akik kritikát fogalmaznak meg, Magyar szerint Hadházy hazudik. De pontosan min veszett össze a két ikonikus ellenzéki politikus?
szept. 24
16:21
Képeken 5 olyan hely, ahol tilos képeket készíteni – de te megnézheted (Bien)
Ma már teljesen természetesnek vesszük, hogy bárhol előkapjuk a telefonunkat, és már készülnek is a felvételek a közösségi oldalakra. Van olyan hely azonban, ahol ez nem csak nem illendő, de egyenesen tilos.
szept. 24
16:23
Szijjártó Péter: Rendkívül veszélyes lenne a nyugati fegyverek oroszországi célpontok elleni bevetése (Magyar Hírlap)
A miniszter szavai szerint ez esetben a háború könnyen továbbterjedhetne, és ez először a szomszédos országokra jelenthetne veszélyt.
szept. 24
16:27
Egészségügy: megjelentek a magyar kormány tervei (Infostart)
Elkészült a nemzeti népegészségügyi stratégia, amely az elkövetkező tíz évre határozza meg a terület fő célkitűzéseit, a tennivalókat, a beavatkozási pontokat, valamint az eredmények követését - mondta el a Belügyminisztérium egészségügyi államtitkára kedden Budapesten.
szept. 24
16:27
Virág Barnabás: óvatos, türelmes monetáris politikára lehet számítani (Pénzcentrum)
Virág Barnabás, a jegybank alelnöke háttérbeszélgetést tartott a monetáris politika aktuális kérdéseiről. A beszélgetésen elhangzott legfontosabb kijelentéseket a Portfolio gyűjtötte össze.
szept. 24
16:27
A legtöbben éhezünk, pedig nem is tudunk róla (Agroinform)
Napjainkra hatalmas méreteket öltött a minőségi éhezés. Tippek, amikkel elkerülheted a helytelen táplálkozást.
szept. 24
16:27
A diótermesztés „sötét oldala” (Agrofórum)
Hazánk diótermesztése hektikusan változott az elmúlt 30 év során. Szinte minden kertben, parkban, folyóparton megszokott látványt nyújtanak a terebélyes diófák. Az utóbbi években azonban egyre nehezebb mind a kiskerti, mind a nagyüzemi diósokat megvédeni a különböző kórokozóktól és kártevőktől.
szept. 24
16:27
Teljesen máshogy hívják Sarolta hercegnőt az iskolában (Magyar Hírlap)
Mielőtt Windsorba költöztek volna, György herceg és Sarolta hercegnő is a dél-londoni Thomas's Battersea iskolába jártak.
szept. 24
16:27
A Pirelli Monzában köszön el a világbajnokságtól (Racing)
Mindhárom WRC-csapat ott lesz Mozában, hogy négy év után elköszönjön a Pirellitől.
szept. 24
16:27
Steiner Attila: a geotermikus energia a zöldgazdaság egyik húzóágazatává válhat (Öko-drive)
Kiemelkedő adottságainak köszönhetően a geotermikus energia Magyarországon a zöldgazdaság egyik húzóágazatává válhat és hozzájárulhat az ország versenyképességének javításához, miközben jelentős mennyiségben válthat ki fosszilis energiahordozókat - mondta Steiner Attila, az Energiaügyi Minisztérium (EM) energetikáért és klímapolitikáért felelős áll
szept. 24
16:27
Egy 32 éves gávavencsellői férfi fojtott meg egy tiszarádi lányt Nyíregyházán (Nyíregyháza)
A férfi elmondása szerint szerelmi kapcsolatban állt a lánnyal. Kezelésre kísérte be Nyíregyházára. Amikor hazafelé tartottak összevesztek és a vita hevében megfojtotta a lányt. A nyomozók a férfi által megadott helyen megtalálták a holttestet.
szept. 24
16:33
Egy befektetési termék, amellyel teljessé vált az OTP Alapkezelő palettája (Piac és Profit)
Nem kell mást tennie, mint vásárolni az OTP USA Részvény Alapból, melynek befektetési jegyeit nem csak dollárban, hanem euróban és forintban is meg lehet venni. A július elején indult alap azoknak lehet kedvező befektetési lehetőség, akik hosszú távon szeretnének megtakarítani, és az amúgy is diverzifikált portfoliójuk részvénykitettségének egy rés
szept. 24
16:33
Véget ért Vajna Tímea magyarországi céges karrierje (Infostart)
Andy Vajna özvegye kiszállt az étterméből is.
szept. 24
16:33
Ettől félt mindenki: Putyin legközelebbi bizalmasa bejelentést tett a háborúról (ATV)
Dmitrij Peszkov leszögezte: a háború akkor ér véget, ha a "különleges katonai művelet" minden célját eléri Ukrajnában.
szept. 24
16:33
Több ezer programmal jön a Kutatók Éjszakája (Bitport)
A tudományt népszerűsítő uniós kezdeményezés keretében itthon is számtalan intézmény, egyetem és cég tart ingyenesen látogatható, izgalmasnak ígérkező bemutatókat.
szept. 24
16:33
A honvédelmi miniszter visszautasítja Magyar Péter újabb támadását (Demokrata)
Videó! "Visszautasítom, hogy a baloldali hordószónok újra a magyar hivatásos és tartalékos katonákat támadja" – mondta Szalay-Bobrovniczky Kristóf.

Keresés