Komoly eszkalációs kockázatot jelentene Ukrajna azon követelése, hogy a szövetségesek által szállított fegyvereket mélységi csapásmérésre is felhasználhassák Oroszország területén – jelentette ki Szijjártó Péter.
Érkezik többek között a „Riválisok”, a „Doctor Odyseey”, a „Vogue: A 90-es évek,” valamint a Bruce Springsteen és a The E Street Band fellépéseiről szóló dokumentumfilm, miközben új évad várja „A Grace Klinika” és a „9-1-1” rajongóitA Disney+ bejelentette őszi premierjeit: érkezik többek között a Jilly Cooper ikonikus regénye alapján készült Riváli
Tényleg radikálisan nagy az autó, már az elődje sem volt kicsi, az új, negyedik (kombiként harmadik) generációs Superb újabb 4 centivel hosszabb lett és csomagtartója 30 literrel öblösebb. De ez nem minden: továbbfejlesztett hajtásrendszerekkel, hatalmas belső térrel, új futóművel és számos okos megoldással lépett feljebb a tökéletesség ranglétrájá
Hadházy szerint Magyar "fideszes" tempóban csinál ellenséget azokból, akik kritikát fogalmaznak meg, Magyar szerint Hadházy hazudik. De pontosan min veszett össze a két ikonikus ellenzéki politikus?
Ma már teljesen természetesnek vesszük, hogy bárhol előkapjuk a telefonunkat, és már készülnek is a felvételek a közösségi oldalakra. Van olyan hely azonban, ahol ez nem csak nem illendő, de egyenesen tilos.
Elkészült a nemzeti népegészségügyi stratégia, amely az elkövetkező tíz évre határozza meg a terület fő célkitűzéseit, a tennivalókat, a beavatkozási pontokat, valamint az eredmények követését - mondta el a Belügyminisztérium egészségügyi államtitkára kedden Budapesten.
Virág Barnabás, a jegybank alelnöke háttérbeszélgetést tartott a monetáris politika aktuális kérdéseiről. A beszélgetésen elhangzott legfontosabb kijelentéseket a Portfolio gyűjtötte össze.
Hazánk diótermesztése hektikusan változott az elmúlt 30 év során. Szinte minden kertben, parkban, folyóparton megszokott látványt nyújtanak a terebélyes diófák. Az utóbbi években azonban egyre nehezebb mind a kiskerti, mind a nagyüzemi diósokat megvédeni a különböző kórokozóktól és kártevőktől.
Kiemelkedő adottságainak köszönhetően a geotermikus energia Magyarországon a zöldgazdaság egyik húzóágazatává válhat és hozzájárulhat az ország versenyképességének javításához, miközben jelentős mennyiségben válthat ki fosszilis energiahordozókat - mondta Steiner Attila, az Energiaügyi Minisztérium (EM) energetikáért és klímapolitikáért felelős áll
A férfi elmondása szerint szerelmi kapcsolatban állt a lánnyal. Kezelésre kísérte be Nyíregyházára. Amikor hazafelé tartottak összevesztek és a vita hevében megfojtotta a lányt. A nyomozók a férfi által megadott helyen megtalálták a holttestet.
Nem kell mást tennie, mint vásárolni az OTP USA Részvény Alapból, melynek befektetési jegyeit nem csak dollárban, hanem euróban és forintban is meg lehet venni. A július elején indult alap azoknak lehet kedvező befektetési lehetőség, akik hosszú távon szeretnének megtakarítani, és az amúgy is diverzifikált portfoliójuk részvénykitettségének egy rés
A gluténmentes étrend bevezetése bizony nem könnyű, szerencsére viszont sok gluténmentes termék könnyíti meg a betegek életét. Ezek között segít eligazodni Koháriné Szabó Éva, aki új, a Mindmegettén indult videósorozatában gluténmentes ételeket készít, és azt is megmutatja, milyen termékekkel érhető el, hogy ugyanolyan puha legyen a gluténmentes ke
A tudományt népszerűsítő uniós kezdeményezés keretében itthon is számtalan intézmény, egyetem és cég tart ingyenesen látogatható, izgalmasnak ígérkező bemutatókat.
Az FBI az elmúlt években egyre nagyobb hangsúlyt fektet a kriptovaluta-csalások elleni küzdelemre. A digitális valuták népszerűsége egyre növekszik, ez pedig lehetőséget teremt a bűnözők számára, hogy névtelenül hajtsanak végre csalásokat, illegális tranzakciókat, vagy éppen pénzmosást. Az FBI most két személyt kapcsolt le, akik egy jelentős Bitcoi
A felvételek nem is mutathatnák jobban, hogy egy kapcsolat végnapjait, vagy akár végóráit látjuk. Egy ponton elhangzik az is, hogy nem akarnak már együtt Ázsiában lenni.
Szerdán a tizedik duális műhelykonferenciáját szervezte meg a szociális munka tanszék a Gál Ferenc Egyetem gyulai karán. A képzésben résztvevő hallgatók szakmai előadásokkal készültek a programra. A Gál Ferenc Egyetem gyulai karának képzési palettáján 2019 szeptembere óta érhető el a duális képzés lehetősége a szociális munka alapszakon. A szerda
A Monetáris Tanács elkötelezett a dezinfláció folytatása és az inflációs cél fenntartható elérése mellett – hangsúlyozta a Magyar Nemzeti Bank alelnöke a Monetáris Tanács alapkamatdöntése után tartott tájékoztatóján.
A Duna vízállása kedd éjszaka tetőzik Mohácsnál, onnantól a teljes magyarországi szakaszon apadni fog a folyó. Láng István jelezte: Nagybajcs és Tass között a Duna áradása már a készültségi szintek alatt van, Baján péntektől, Mohácson pedig szombattól várható, hogy nem kell már védekezni.
Maszúd Peszeskján iráni elnök is részt vesz az októberi BRICS-csúcstalálkozón Oroszországban, ahol Vlagyimir Putyin elnökkel is tárgyalni fog – jelentette be kedden az iráni kormányszóvivő.
A konyhában csakis jó eszközökkel lehet könnyű és gyors a munka. A kés legyen éles, legyen elég tál és lábas, és elég nagy a mosogató, hogy minden beleférjen. Habár a kés a legfontosabb, nem árt ha a vágódeszka is tökéletes. Nem csúszik, ráadásul még praktikus funkciókkal is rendelkezik.
Nyolc nappal a labdarúgó Bajnokok Ligája 2024-es őszi idényének rajtja után kezdődik a második számú Európai sorozat, az Európa-liga szezonja is. A BL-hez hasonlóan változásokkal, de ismét a Ferencvárossal a mezőnyben.
A kormány elkötelezetten támogatja az iskolákban a környezeti nevelést, a zöld szemlélet terjesztését – mondta kedden Budapesten Keszthelyi Nikoletta, az Energiaügyi Minisztérium környezetvédelemért felelős helyettes államtitkára.