Az éghajlatváltozás hatásaihoz – főként az egyre gyakoribb és erősebb hőhullámokhoz – való alkalmazkodás egyik módja lehet az évszázadok óta létező szieszta bevezetése olyan térségekben is, ahol ez még nem elterjedt gyakorlat. E rövid pihenőt értelemszerűen hétköznap kora délután, legtöbbször ebéd után tartják. A szieszta utalhat magára a szundikál
A kelbimbót káposztára emlékeztető íze és sajátos illata megosztó étellé teszi. Bár tele van rostokkal, magas a vitamin- és ásványianyag-tartalma, nem mindenki számára ajánlott a fogyasztása.
Nem zárható ki, hogy Oroszország megtámadja Európát, de azért nagy téteket nem tennék rá – mondta biztonság- és védelempolitikai szakértő, de hozzátette, elkerülhetetlen az európai haderő fejlesztése, ha Európa hosszabb távon hatalmi tényezőként próbál megmaradni a nemzetközi kapcsolatokban.
Az amerikai jegybank szerdán bejelentett kamatcsökkentése után az erő jeleit mutatta a kripto piac. A bitcoin hétfő hajnalban kicsivel a sok befektető által figyelt 200 napos mozgóátlag fölé kúszott. Ha sikerül néhány kereskedési napot a hosszabb távú trend szempontjából fontos vízválasztó fölött zárni, az ismét reménnyel töltheti el a befektetőket
Idén már volt egy jelentős pénzeső az állampapíroknál, de jövőre ez még nagyobbat fog szólni: becslésünk szerint 2025-ben mintegy 3000 milliárdos tőke- és kamatkifizetés terheli majd az államkasszát. Ebből csak 1800 milliárdot a prémium állampapírokra kell kifizetnie az államnak, aminek a java része ráadásul az első negyedévben esedékes. Mostani ci
Szabó Gál Bence gyógyszerfejlesztő, varázslatos világában videói segítségével, trópusi növények díszlete előtt lehet megismerni a különböző vitaminok, gyógynövények, összetevők hatásmechanizmusát, szervezetünk működését.
1994. szeptember 22-én, 30 éve mutatkozott be a világnak Rachel, Monica, Phoebe, Joey, Chandler és Ross, azaz a Jóbarátok. Az évforduló alkalmából a sorozat már 4K-ban is elérhetővé vált a Maxon. A sorozat évfordulójára időzítve a Maxon különleges Jóbarátok gyűjtemény vált elérhetővé, amelyben többek között megtalálhatóak a legnézetebb epizódok,
A teljes lakosságnál egymilliónál is többen voltak kíváncsiak a visszatérő Megasztárra. Az egész hetet nézve is a TV2 végzett az élen. Az őszi szezont lendületesebben kezdte a TV2, mint az RTL. A mögöttünk álló 38. hetet is megnyerte a TV2 minden fontos célcsoportnál, ráadásul kényelmes előnnyel. Főműsoridőben a 18-49 éveseknél 4 százalékpont, a 18
Izrael külügyminisztere azt követeli az Ensz Biztonsági Tanácsától, hogy szerezzen érvényt a libanoni Hezbollah izraeli határtérségből való kivonásáról szóló 2006-os határozatának.
Az illatok az agyunk limbikus részét stimulálják és amellett, hogy ez is fontos szerepe az esszenciális illóolajoknak, a terápiás erejüket érdemes globálisan vizsgálni. A kiváló minőségű, 100 százalékos tisztaságú esszenciális illóolajok azonban azért is érdemelnek még több figyelmet, mert némely esetben tudományos gyógynövényterápiát kutató háttér
Szeptember 5-én landolt a kecskeméti repülőbázison az első, magyar részre gyártott KC-390 katonai szállítórepülőgép. Az első Embraer KC-390 Millennium érkezése mérföldkő a Magyar Honvédség számára. A Magyar Honvédség új gépéről beszélgetett Vogyerák Anikó Popelyák Péter alezredessel és Kiss Jenő őrnaggyal a Spirit FM Katonadolog című műsorában.
Minden okom megvolt a boldogságra: a babám, a férjem és az új otthon - mindenem megvolt, de hallani sem akartam arról, hogy mennyire hálásnak kellene lennem.
A Meteo Klinika részletes tájékoztatása szerint az érkező hidegfront kettészakítja az országot, és kellemetlen meglepetés lesz főleg a nyugaton élők számára.
Kutatások szerint a mentálisan erős emberek közös tulajdonsága, hogy lelkileg rugalmasak. A reziliencia, vagyis rugalmas ellenállóképesség segíti őket abban, hogy nehéz időkben is talpon maradjanak. Vannak, akik jobban veszik az élet adta akadályokat, míg mások a lekisebb kihívás miatt is kétségbe esnek. A különbség az, hogy mennyire vagyunk mentál
A digitalizáció előnyei vitathatatlanok: hatékonyabb működés, gyorsabb termékfejlesztés, jobb ügyfélélmény. Azonban a digitalizáció növeli a kockázatokat is, amik az üzleti folyamatok biztonságát érintik. A hackerek és a kiberbűnözők folyamatosan új módszereket fejlesztenek ki, hogy hozzáférjenek az értékes adatokhoz és kihasználják a hálózati gyen
Különleges ízekkel gazdagítja az ételeinket és még megfázás esetén is hasznunkra válik. Kerüljön díszkertbe, zöldségek mellé, vagy a fűszerágyásba - sikert fog aratni. És nem csak nálunk, embereknél, hanem még a beporzók is repesni fognak örömükben.
Hogyan vezessenek be egy olyan országban négynapos munkahetet, ahol az emberek mániákusan dolgoznak? Japánban a kormány nem adta fel termelés szabályozásának ezt a módját.
Több mint hatezer kilométeres óceánátevezésre készül Havasi Gergő, akit a szerinte sem „normális” kihívásban az a Rakonczay Gábor segít mentorként és hajóépítőként, aki két Guinness-rekordot állított be ebben a műfajban. Bizonyára sokan emlékeznek arra, amikor 2006–2007-ben Rakonczay Gábor és akkori párja, Viktória 51 nap alatt kelt át az Atlanti-ó
Donald Trump elleni merényletről írt a volt elnök elleni második gyilkossági kísérlettel gyanúsított Ryan Wesley Routh – derül ki a szövetségi ügyészség által nyilvánosságra hozott, a férfinak tulajdonított több levélből A hatóság által közölt levelek hónapokkal korábban keletkeztek, amelyeket Ryan Wesley Routh egy ismerősének küldött csomaghoz csa
Jony Ive, a legendás tervező, aki öt évvel ezelőtt hagyta ott az Apple-t, egy új startupon dolgozik az OpenAI és vezérigazgatója, Sam Altman társaságában. A közös munkáról először tavaly számoltak be: Ive a The New York Times egyik cikkében erősítette meg, amely arról szól, hogy mivel foglalkozott azóta, hogy elhagyta az Apple-t. A startup [