Az elektromos járművek népszerűsége világszerte folyamatosan nő, ami a használt autók piacán is jól látható, hiszen egyre több gépkocsivezető érdeklődik irántuk.Matas Buzelis, a carVertical autóipari adatszolgáltató cég szakértője szerint előfordul, hogy a tisztességtelen eladók az akkumulátor valós állapotának eltitkolása, és ezzel a jármű értékén
A Magyar Nemzeti Bank közzétette szeptemberi inflációs jelentését, amelyből kiderül, hogy a jegybank milyen kilátásokat vár a gazdaságban. Az eseményről élőben tudósítunk.
A 20. század elején gyártott jármű másának alvázát egy lippai (Lipova) cég, a Robac Industries gyártja le, miután megnyerte az önkormányzat által kiírt versenytárgyalást – írta Facebook-oldalán az alpolgármester, aki szerint a kutatásért és tervezésért is a lippai cég felel. Közölte, hogy a múlt századi modellről két hasonmás is készül, mindkettő e
A fertőző betegségek közül jónéhány gyakrabban érinti a várandós nőket, akik eleve fogékonyabbak lehetnek a kórokozókra. Ezek kezelése nem csak a kellemetlenségek megszüntetése, a kismama közérzete miatt fontos, de akár súlyos komplikációk is kivédhetők a szakszerű ellátással.
Mindenkinek vannak rosszabb napjai, de az alaptermészetünk ekkor sem változik. Toleránsnak gondolod magadat? Töltsd ki a tesztet, és kiderül az igazság!
A Nissan japán autógyártó és a francia partner Renault jelentős lépést tettek együttműködésük átalakítása felé: a csütörtökön közzétett bejelentés szerint a Nissan visszavásárolja saját részvényeinek 5%-át a Renault-tól, írta meg a Reuters.
Ijesztő olyan valakiről álmodni, aki már nem él, de az ilyen álmok viszonylag gyakoriak, és sokszor vissza-visszatérnek. Természetes, hogy azon töröd a fejét, vajon mit jelentenek ezek az álmok. Íme a magyarázatok.
A Magyar Nemzeti Bank közzétette szeptemberi inflációs jelentését, amelyből kiderül, hogy a jegybank miért módosította lefelé az idei növekedési előrejelzését. Az MNB szerint a mehzőgazdaság és az ipar gyengén teljesít idén, emiatt az elérhető növekedés 1,4% lehet. Az áthúzódó hatás miatt a jövő év eleji növekedés is gyengébb lehet az eddig vártnál
Katalin hercegné a januári hasi műtétje után teljesen eltűnt a nyilvánosság elől, és márciusban jelentette be, hogy rákbetegséget diagnosztizáltak nála. Egy bennfentes azonban azt állítja, hogy a hercegné betegsége már jóval régebb óta tart, mint ahogy a rajongók gondolnák.
Az S&P Global hitelminősítő intézet szerint fennáll annak a kockázata, hogy a Commerzbank hitelképessége nyomás alá kerülhet, ha az olasz UniCredit bank sikerrel jár a felvásárlási kísérletében. Mindeközben a Commerzbank felügyelőbizottsága és igazgatótanácsa egyhangúlag megerősítette a bank jelenlegi függetlenségi stratégiáját – írja a Reuters.
Az olasz dizájnbútorok és lámpák méltán népszerűek immár évek óta a prémium kategóriás belsőépítészek és lakberendezők körében, ez a luxus pedig immár itthon is elérhető. A jövő trendje egyértelműen a funkcionalitás, a kényelem és a dizájn egyvelege, ami a covid időszaka alatt még inkább teret hódított.
A gyakorlatilag mindenfajta élelmiszerben megtalálható, térfogatnövelőnek és tartósítószernek használt pálmaolaj jelentősen drágult, így már nem a világ legolcsóbb étolaja. Az áremelkedés oka, hogy a legnagyobb termelők csökkenő terméshozamokkal szembesülnek, miközben a fő alternatívák, mint a szója-, napraforgó- és repceolaj, bőségesen elérhetők.
Szerinte "Oroszország mindig része lesz a közép-európai valóságnak". A külügyminiszter dicsérte az oroszok rugalmasságát is, ugyanakkor nem felejtette el megfogalmazni kritikáit sem Ukrajna felé.
A Societe Generale globális banki konglomerátum partnerségre lépett a Bitpanda kriptovaluta-tőzsdével. Az együttműködés célja, hogy a kriptovaluták és a stabilcoinok a globális pénzügyi rendszer meghatározó elemeivé váljanak. A Bitpanda a bankcsoport leányvállalatával, a Societe Generale-FORGE-vel működik majd együtt, hogy elősegítsék az EUR ConV
A gyanú szerint ittas volt az a férfi, aki 2024. szeptember 25-én 18 óra körül balesetezett a 47-es főúton, Szeghalom közelében. A sofőr – aki utasával a szomszédos vármegyéből érkezett ide – , autójával letért az útról, átment az út melletti árkon, többször megpördült, végül a kerekein állt meg. A férfi és a nő is …
Az állami nyugdíjrendszereket mindenütt a világon szolidaritási elvek alapján hozták létre. Ennek a teóriának megfelelően mindenütt szabályozták a kifizethető minimumokat és maximumokat. A Fidesz-kormány néhány éve ezen egyedülálló módon változtatott. Eltörölték a nyugdíjmaximumot.
Letölthető a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) honlapjáról a 24EGYREG jelű adatlap, amelyet azoknak a civil szervezeteknek kell beadniuk, akik 2025-től igényt tartanak magánszemélyek 1 százalékos felajánlására, és korábban még nem regisztráltak, olvasható a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) honlapján.
Az Eximbank számára 120 millió euró összegű, 3 éves futamidejű, általános finanszírozási célokra használható hitelt folyósított a dél-koreai központú KDB Bank budapesti leányvállalata, a KDB Bank Európa Zrt. által vezetett konzorcium - közölte az Eximbank.
A Magyar Nemzeti Bank (MNB) várakozása szerint az infláció szeptemberben csökkeni, majd októberben ismét emelkedni fog - hangzott el a jegybank Inflációs jelentésének bemutatóján.
A felhívás vissza nem térítendő átalánytámogatás formájában ösztönzi a gazdálkodókat, hogy olyan növénytermesztéssel és gyepgazdálkodással összefüggő gyakorlatokat vállaljanak, amelyekkel hozzájárulnak a környezet állapotának megőrzéséhez és javításához.
Október elsejétől fizetőssé válik az Eleven Center parkolója. A hírt a bevásárlóközpont közösségi oldalán jelentették be. Hozzátették, hogy az addig tartó próbaüzem alatt továbbra is díjmentesen parkolhatnak az Eleven Centerbe érkezők járműveikkel. Részletes tájékoztatást adtak a fizetőautomata elhelyezéséről, a bevásárlóközpontban készpénzzel, kár
Szeptember 26-tól látható a mozik vásznain a Lepattanó című magyar romantikus vígjáték. A gombfociról szóló filmet a könnyed, ám annál fanyarabb, magyaros humora mellett Patrick Duffy szerepéért lehet imádni. A film rendezője és társ-forgatókönyvírója, Vékes Csaba a film sajtóvetítése után mesélt a Blikknek arról, hogyan zajlottak a forgatások, és
Tegnap különösebb hír nélkül 3-5 bázisponttal feljebb kerültek a kötvényhozamok a fejlett gazdaságok állampapírpiacain, így továbbra is 10- 20 bázisponttal a korábbi lokális mélypontok felett ingadoznak.
A dollár éles fordulatot mutatott szerda délután az euróval szemben, feltehetően a mai fontos amerikai jegybanki vezetői beszédekre is készülve, és ezzel párhuzamosan a forint is megbillent. Az euróval szemben kéthetes mélypontra bukott.
Ezek a lódarazsak nemcsak nagyobbak és vadabbak, de komolyabb sérüléseket is okoznak. Egyszerre használnak fullánkot és rágószervet: utóbbi még az ember bőrébe is képes beleharapni.
Bár az ócsai református plébános a maga részéről lezárta a város leköszönő polgármesterével fennálló vitáját, annak kuratóriumi elbocsátásáról, Bukodi Károly városvezető megfejtette, mi lehetett szerinte a helyi lelkész indítéka. A város lakóit is megosztó, felszólító levél Bukodi szerint egy régebbi ügyre vezethető vissza. A történetben előkerült
Az Eximbank számára 120 millió euró összegű, 3 éves futamidejű, általános finanszírozási célokra használható hitelt folyósított a dél-koreai központú KDB Bank budapesti leányvállalata, a KDB Bank Európa Zrt. által vezetett konzorcium - közölte az Eximbank.