Európai uniós és kormányzati támogatással, a Környezeti és Energiahatékonysági Operatív Program keretében két szakaszban korszerűsítik a Zalaegerszegi Szakképzési Centrum épületeit – tájékoztatta az Építési és Közlekedési Minisztérium (ÉKM) szerdán az MTI-t. Közleményükben kiemelték: a projekt célja a centrum által üzemeltetett épületek energiahaté
Ezek a lódarazsak nemcsak nagyobbak és vadabbak, de komolyabb sérüléseket is okoznak. Egyszerre használnak fullánkot és rágószervet: utóbbi még az ember bőrébe is képes beleharapni.
Bár az ócsai református plébános a maga részéről lezárta a város leköszönő polgármesterével fennálló vitáját, annak kuratóriumi elbocsátásáról, Bukodi Károly városvezető megfejtette, mi lehetett szerinte a helyi lelkész indítéka. A város lakóit is megosztó, felszólító levél Bukodi szerint egy régebbi ügyre vezethető vissza. A történetben előkerült
Az Eximbank számára 120 millió euró összegű, 3 éves futamidejű, általános finanszírozási célokra használható hitelt folyósított a dél-koreai központú KDB Bank budapesti leányvállalata, a KDB Bank Európa Zrt. által vezetett konzorcium - közölte az Eximbank.
Újabb mérföldkőhöz érkezett a paksi bővítés, ugyanis lezárult a talajszilárdítás és a résfalazás a leendő ötös atomerőmű-blokk alatt, így most megindult a teljes talajkiemelés – jelentette be Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter szerdán New Yorkban. A Külgazdasági és Külügyminisztérium közleménye szerint a tárcavezető arról számolt be, h
Thomas Parker Bowles brit gasztronómiai író és ételkritikus hamarosan megjelenő, Cooking and the Crown: Royal Recipes from Queen Victoria to King Charles III. (Főzés és a korona: Királyi receptek Viktória királynőtől III. Károly királyig ) című könyvében elárulja, hogy mit esznek a királyi családtagok.Tom Parker Bowles könyvében bepillantást enged
Az Európai Központi Bank (EKB) döntéshozói körében egyre erősödik a kamatcsökkentés iránti igény a gyengülő gazdasági mutatók fényében. A Reuters hét forrása szerint az alacsonyabb kamatlábakat támogató galambok a jövő hónapban kamatcsökkentésért kívánnak harcolni, ami várhatóan a konzervatívabb héják ellenállásába ütközhet.
A hűtlen emberek gyakran nagyon különbözőek, mégis van pár olyan tulajdonság, ami közös bennük. Sokan arra vágynak, hogy a párjuk minél hamarabb leleplezze
Ha egy igazán finom és egyszerű desszertre vágysz, ne keress tovább: a krémes almás sütemény pont ilyen! Ezt a sütit az alma frissessége mellett a tetején lévő sajtkrém teszi különlegessé: hidd el, minden falat igazi élvezet!
Kétség sem fér hozzá, hogy Francis Ford Coppola minden idők egyik legnagyobb rendezőzsenije. Munkája öröksége mára a popkultúra szerves részét képezi, tulajdonképpen elképzelni sem tudnánk az életünket az ő tevékenysége nélkül. Ezen tények tudatában nem meglepő, hogy minden filmrajongó lélegzetvisszafojtva várta Megalopolis című filmjét! Coppola ug
A jordán királyné a minap egy olyan blézert öltött magára, amelynek minden nő gardróbjában ott a helye, ugyanis egy rendkívül sokoldalú darabról van szó, amely színének és fazonjának köszönhetően bármivel viselhető.
Nyugati szomszédunkban 2024 tavaszától minden korábbinál keményebben szankcionálják a gyorshajtókat. Az új szabályozás senkivel sem kivételez, s ezt egy magyar autótulajdonos most a saját bőrén tapasztalhatta meg.
A Green Pledge kezdeményezést az Önszabályozó Reklám Testület (Ört), a Magyar Marketing Szövetség (Mmsz) és a Magyarországi Kommunikációs Ügynökségek Szövetsége (Maksz) még 2022-ben hívta életre azzal a céllal, hogy a hazai marketing-, és reklámipar szereplői saját működésük és a marketing kommunikációs gyakorlatok készítése során még nagyobb figye
Új nemzetközi technológiai esemény debütál idén novemberben Budapesten, amely egyszerre szeretné megszólítani a szakembereket és a nagyközönséget. November 21-24. között, első alkalommal rendezik meg a TECHXPO 2024-et. A show tartalmas nemzetközi konferencia programmal várja a szakembereket, míg a nagyközönség látványos kiállítás keretében tekinthe
Magyarországnak érdeke a tisztességes és kölcsönös tiszteleten alapuló kapcsolat fenntartása, sőt az együttműködés fejlesztése is Oroszországgal a szankciók által nem érintett területeken – jelentette ki a tárca közlése szerint Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter helyi idő szerint szerda este New Yorkban. A tárcavezető az orosz kollégáj
Egyes hírességek az után is milliókat keresnek, hogy eltávoztak az élők közül. És nem, nem keltek életre – csupán a mesterséges intelligencia munkálkodik.
Vagy a Párizsi körúton építenének fel egy újat a rúd parizernek tűnő épület bontása után, vagy más helyszínt keresnek a Szegedi Rendőrkapitányságnak, aminek csak a költöztetése 150 millió forintos tétel.
A Z generáció szemszögéből járta körül a jövő és az innováció kérdéskörét idei közös közvélemény-kutatásában a magyarországi Bosch csoport és a Richter Gedeon Nyrt. A friss kutatási eredményeket a Bosch×Richter Innovátorok Napján mutatták be 2024. szeptember 25-én a Bosch Budapest Innovációs Kampuszon. Az eseményen a GyártásTrend szerkesztősége is
Kiss László polgármestert augusztusban vették őrizetbe, hivatali vesztegetés elfogadásával gyanúsítják. A ciklus utolsó testületi ülésén az egyik alpolgármestere helyettesíti.
Izgalmas és változatos programokkal, több mint négyszáz rendezvénnyel várja az érdeklődőket a Szegedi Tudományegyetem a Kutatók Éjszakáján szeptember 27-én és 28-án – tájékoztatta a felsőoktatási intézmény közkapcsolati igazgatósága csütörtökön az MTI-t.
A Budapesti Metropolitan Egyetem (METU) 2024. szeptember 27-28-án első alkalommal csatlakozik a Kutatók Éjszakája országos eseménysorozatához. A METU két napon át, két kampuszon, számos színes, különböző tudományterületet érintő, változatos korosztályokat megszólító, edukatív és szórakoztató programmal várja az érdeklődőket délutántól egészen késő
Az Európai Parlament (EP) képviselői aggodalmukat fejezték ki a szélsőséges időjárási események, köztük az árvizek, hőhullámok és erdőtüzek növekvő intenzitása és gyakorisága miatt, és strasbourgi plenáris ülésükön elfogadott állásfoglalásukban több finanszírozást sürgettek az európai természeti katasztrófákra való felkészülés és reagálás megerősít
A gyengébb beruházási kedv, az aszály okozta károk, és az ipar csökkenő megrendelésállománya miatt idén 1-1,8 százalékos GDP-növekedésre számítanak a jegybank elemzői. A fogyasztás és a nettó export húzza felfelé a GDP-t idén. Idén éves átlagban az infláció 3,5–3,9 százalék között alakul.
Sikeres rendezés, félig-meddig sikeres magyar szereplés, óriási élmény mindenkinek, aki akár versenyzőként, akár szurkolóként kilátogatott ki a Bok-csarnokba a sakkolimpiára. Azonban - mint utólag kiderült egy közösségi médiás bejegyzésből - a verseny nem múlt el botrány nélkül, ráadásul a kínos közjáték főszereplője magyar, a korábbi évek sztárját
Kiss László polgármestert augusztusban vették őrizetbe, hivatali vesztegetés elfogadásával gyanúsítják. A ciklus utolsó testületi ülésén az egyik alpolgármestere helyettesíti.