A Matteo Salvini vezette Liga szerint nem a béke irányába mutatnak Zelenszkij tervei, Sokkal inkább a háború elmérgesedéséhez vezethetnek. Az olasz kormánypárt továbbra is konfliktus diplomáciai lezárását sürgeti, ahogyan azt Ferenc pápa is szorgalmazza.
Tajvanból Libanonba szállított robbanó eszközök rejtélyes ügye Hongkongon keresztül valósulhatott meg, a magyar BAC Consulting Kft. pedig csak a pénz átutalásában játszott szerepet – számolt be a Telex.
Az Alkotmányvédelmi Hivatal többször is meghallgatta a személyhívók ügyében érintett magyar cég ügyvezetőjét. Szerintük Cristiana Bársony-Arcidiacono csak egy stróman, aki nem ismerte az ügylet valódi hátterét.
Van az országnak olyan pontja, ahol a XXI. században is összejön még nagy- és dédszüleink iskolába járási szokása. A megoldás egyelőre nem látszik körvonalazódni.
A miniszterelnök politikai igazgatója azt mondta, ők nem védenék meg a hazánkat egy idegen megszállóval szemben, hiszen az felelőtlenség. Orbán Balázs ezzel szembe köpi a magyar történelem hőseinek többségét, kormányzati alapállássá emeli a megalkuvó gyávaságot.
Új memoárjában Kelly Bishop, a Szívek szállodája színésznője őszintén mesél a közkedvelt drámáról, beleértve az "álmos" évadot is, amelyet inkább elfelejtene.A The Third Gilmore Girl (A harmadik Gilmore-lány) című könyvben Bishop felidézi, hogy a sorozat alkotója, Amy Sherman-Palladino nem dolgozott a hetedik és egyben utolsó évadon, miután a csato
A Nothing, a londoni székhelyű fogyasztói elektronikai vállalat, bejelentette legújabb termékét, az Ear (open)-t, a márka első open-ear kialakítással bíró sztereó (OWS) fülhallgatóját. Az Ear (open) az emelt szintű hangzás és a kényelem jegyében készült, a környezet kizárása nélkül. Az Ear (open) a Nothing Open Sound Technology-nak köszönhetően mag
Amikor a csillagászok a James Webb űrteleszkópot a korai világegyetemre irányították, egy ősi galaxist találtak, amelynek szokatlan fényjelzése volt. Az adatok alapos tanulmányozása után a tudósok megállapították, hogy nem a galaxisban található csillagok a közvetlen okozói a rendkívüli fényességnek. Hanem az űrgáz. Ez a Monthly Notices of the Roya
Szűkebb pátriámba, Komlóra látogattunk, ahol az egyik legnagyobb civilszervezet hirdetett lecsó fesztivált a Béke Szálló kerthelységében. Nyugdíjas és járadékos bányászoktól kezdve a különféle civilszervezetek, összesen 7 csapat részvételével kezdődött a szombat délutáni verseny. Egyátalán nem érződött a verseny hangulata, sokkal inkább a baráti ös
Van az országnak olyan pontja, ahol a XXI. században is összejön még nagy- és dédszüleink iskolába járási szokása. A megoldás egyelőre nem látszik körvonalazódni.
A lopás bűncselekménye miatt a Központi Nyomozó Főügyészség előtt folyamatban lévő nyomozás eredményeként Dr. Polt Péter legfőbb ügyész indítványt tett az Európai Parlament elnökénél dr. Magyar Péter európai parlamenti képviselő mentelmi jogának felfüggesztésére.
Elsőre talán nem tűnik egyszerűen elkészíthető fogásnak a sok hozzávaló miatt, de a látszat csal. Mint a legtöbb leves, ez is igen kevés munkát igényel, de annál kiadósabb.
A szezon első válogatott összetartásán Golovin Vlagyimir szövetségi kapitány, valamint a csapat jobbszélsője, Faluvégi Dorottya mondta el, mit vár a hazai rendezésű női kézilabda Európa-bajnokságtól.
A KDB Bank Európa Zrt.-vel folytatott forrásbevonási tárgyalások még 2023 őszén kezdődtek, a folyamat során a koreai finanszírozói konzorcium hat új bankpartnerrel bővült.
Nagy-Britannia kormánya bejelentette, hogy négy vállalat jutott tovább a kis moduláris atomreaktorok (SMR) fejlesztésére kiírt verseny következő szakaszába – írja a Reuters.
2024. szeptember 25-én megjelent VanEck jelentés szerint a Solana (SOL) árfolyama elérheti a 330 dollárt, és akár az Ethereum (ETH) jelenlegi piaci kapitalizációjának 50%-ára is nőhet. A Solana emelkedését elsősorban a hálózat kiemelkedő sebessége és tranzakciófeldolgozási képességei hajtják. A jelentés kiemelte, hogy a SOL áteresztőképessége – ame