2024. szeptember 26. csütörtök

szept. 26
18:21
A fogamzásgátlás világnapja: ezeknek a hibáknak nemi betegség lesz a vége (Life)
Sokan azt hiszik, hogy mindent tudnak a fogamzásgátlásról. Ám előfordul, hogy olyan gyakori hibákat követünk el, amelyek fertőzésekhez és gyermekáldáshoz vezetnek. Nem mindegy, hogyan használjuk az óvszert és a fogamzásgátlót!
szept. 26
18:21
A sokáig egészségesnek vélt szokás lehet, mégsem olyan jó a szervezetünknek (Hamu és Gyémánt)
Tegyünk meg naponta tízezer lépést, igyunk sok vizet és egészítsük ki a reggelinket bogyós gyümölcsökkel. Számtalan egészségügyi tanáccsal találkozhatunk, azonban akadnak köztük olyanok is, amelyek a szakértők szerint többet ártanak, mint használnak.
szept. 26
18:21
Ütős programmal indul a legújabb filmfesztivál (MMonline)
Kihirdette teljes programját Magyarország legújabb nemzetközi filmfesztiválja, a Budapest International Film Festival (BIFF), ezzel egyidőben pedig elindult a jegyértékesítés is. A tizenöt hazai premier között megtalálható az idei év egyik legjobban várt filmje, a javarészben Budapesten forgatott és szeptemberben a Velencei Filmfesztiválon hatalmas
szept. 26
18:22
Megcsalással vádolja Cardi B-t exférje, ráadásul miközben a közös gyermeküket várta (Sassy)
A rapper épp Instagramon élőzött, mikor az ex odakommentelte a vádakat.
szept. 26
18:24
Menczer Tamás: Új bölcsődét, óvodát és főzőkonyhát építünk Biatorbágyon (Magyar Nemzet)
A kormány egyik legfontosabb célja a családok támogatása. Ennek érdekében 2010 óta három és félszeresére növelték a családtámogatásra fordított összegeket és forrásokat.
szept. 26
18:24
Malacsült parázskrumplival és sültpaprika-salátával (egy.hu)
Borbás Marcsi receptje
szept. 26
18:24
Hivatalos: Daniel Ricciardo elhagyja a Red Bullt (Racing)
Ricciardo red bullos karrierje hivatalosan is véget ért, a nyolcszoros futamgyőztesnek a szingapúri volt az utolsó futama a bikásokkal.
szept. 26
18:24
Horror a temetőben: brutális pusztítást végeztek az ámokfutók (naphire.hu)
Egytucatnyi síremléket és egy kerítést is megrongált egy 29 éves férfi Nagykónyiban, amivel többmilliónyi kárt okozott. A tamási rendőrök vádemelést javasolnak ellene.
szept. 26
18:24
Egy hónapja jegyezték el egymást, most mégis szakított Nemazalány és VV Barna? (Sassy)
Minden jel arra utal, hogy már nincsenek együtt.
szept. 26
18:24
Már biztos, hogy ez a csizmafajta lesz az ősz legkedveltebb lábbelije (in.hu)
Nemrég elénk került egy idézet, amely szerint "az őszi divat az, hogy csizmát viselsz a nyári ruháidhoz, és kész". Bár mi sosem mernénk ennyire leszűkíteni az őszi trendeket, azért van abban valami, hogy a kedvenc nyári ruháidból extra kilométereket hozhatsz ki azzal, hogy egy pár strapabíró csizmával párosítod őket.És bár ebben a szezonban rengete
szept. 26
18:24
A tudósok sem vitatkoznak ezzel: mindannyiunkra hatnak a bolygóállások (Bien)
Az asztrológiát a legtöbbször azzal vádolják, hogy áltudomány, hiszen nincsenek egyértelmű bizonyítékok a működésére. Tényleg nincsenek?
szept. 26
18:26
A Tisza-vezér legújabb lebukásai (Magyar Nemzet)
Magyar Péter és Jakab Péter a bizonyíték arra, hogy a bunkóság és a cezarománia nehezen leküzdhető nyavalya.
szept. 26
18:26
Így csökkentheted jelentősen a stresszt, mindössze 20 másodperc alatt (Sassy)
Tanulmányok bizonyítják, hogy a gyakorlat rendszeres alkalmazása valóban csökkenti a stresszt.
szept. 26
18:27
Brutális rekord készül a Kossuth téren (Infostart)
A kísérlet az európai sporthéthez kapcsolódik. 600 gyerek táncolja majd ugyanazt.
szept. 26
18:27
Mesterséges intelligenciával felturbózott új telefont és tabletet dobott piacra a Samsung (Portfolio)
A Samsung bemutatta a Galaxy S24 FE okostelefont, a Galaxy AI ökoszisztéma prémium kategóriás mobilélményt ígérő legújabb tagját. Mesterséges intelligenciával érkezett meg a Samsung Galaxy Tab S10 széria is.
szept. 26
18:27
Elhunyt Jelenits István, az egész ország gyászolja (Ripost)
Jelenits István, a piarista szerzetes kilencvenkét évet élhetett.
szept. 26
18:27
Európa egyik legnagyobb légitársasága megszünteti az ingyenes étkezést (Femcafe)
Európa egyik legnagyobb légitársasága többé nem fog ingyenesen ételt felszolgálni bizonyos járatain.
szept. 26
18:27
Vér és rejtély: szülőgyilkos testvérpár a vádlottak padján (WMN)
A Netflix addig üti a true crime-vasat, amíg meleg, ám jó kérdés, hogy mi a céljuk ezzel a profitszerzésen túl.
szept. 26
18:28
Szoboszlai Csoboth Kevint froclizta, nem késett a válasz (Magyar Nemzet)
Szoboszlai Dominiket is megihlette Csoboth Kevin első gólja a St. Gallen színeiben a svájci bajnokságban.
szept. 26
18:28
Íme a New York Times híres szilvatortája, te sem bánod meg, ha elkészíted (Sassy)
Annyira közkedvelt volt a 80-as években, hogy a Times majdnem minden évben publikálta a receptet.
szept. 26
18:30
Vasútpálya-felújításokról döntött a MÁV (Magyar Nemzet)
A vasúttársaság saját forrásaiból fedezi a pályafelújításokat.
szept. 26
18:30
Intelligens leállósáv, kétszer három sávos út: mutatjuk, milyen fejlesztések várhatóak a magyar autópályákon (Mandiner)
Felújítják a burkolatot és majd az M3-ast is. Mutatjuk a részleteket!
szept. 26
18:30
Az X-Raid nem állt le a Mini fejlesztésével, 20 év után nagyot változtattak a Dakarra (Racing)
A Hungarian Baján még a dízellel diadalmaskodott Joao Ferreira.
szept. 26
18:30
Könnyű gombvarrási módszer, amivel csinossá és egyedivé teheted ruháidat (Sassy)
Ne dobd ki, inkább dobd fel megunt ruháidat!
szept. 26
18:32
Ítéletet hozott az EU bírósága Carles Puigdemont ügyében (Magyar Nemzet)
Puigdemontot és társait Spanyolországban lázadás vádjával akarják bíróság elé állítani.
szept. 26
18:33
Elhasalt a forint (Menedzsment Fórum)
Nem bírja a nyomást a forint, csütörtökön megint tovább gyengült a főbb devizákkal szemben.
szept. 26
18:33
További részleteket osztott meg a Nemzetbiztonsági Bizottság elnöke a felrobbantott csipogók ügyében (Blikk)
Egyre több részlet derül ki a "felrobbant csipogók" nemzetközi visszhangot kiváltó és közvetlenül a izraeli–Hamasz háborút is merően befolyásoló komplex ügyében. Magyarországnak és a magyar titkosszolgálatnak nem volt köze az eseményekhez – erre jutott az Országgyűlés nemzetbiztonsági bizottságának jobbikos elnöke, miután zárt ajtók mögött tájékozt
szept. 26
18:33
Laky Zsuzsi férje még mindig szerelmes (Metropol)
Laky Zsuzsi és férje, Dietz Gusztáv tizennégy éves házassági évfordulót ünnepelnek. Guszti megható sorokkal köszöntötte feleségét.
szept. 26
18:33
Orbán Balázs tisztázta a félreértést, egyértelművé tette ‘56-al kapcsolatos álláspontját (Metropol)
Szavait kiforgatták.
szept. 26
18:33
Matteo Salvini szerint az európai patrióták bővülni, a néppártiak és a szocialisták szakadni fognak (hirado.hu)
A Patrióták Európáért európai parlamenti képviselőcsoport bővülni fog újabb pártok belépésével, miközben az Európai Néppárt és az Európai Szocialisták Pártja számos témában nem fog egyetérteni – hangoztatta Matteo Salvini.
szept. 26
18:33
A Paprec Arkéa bejelentkezett a The Ocean Race Europe 2025-re (AQUA)
A Yoann Richomme vezette francia csapat 2025 augusztusában rajthoz áll a The Ocean Race Europe versenyen. Richomme számára nem ismeretlen a The Ocean Race, mivel csapatát győzelemre vezette a The Ocean Race Europe első, 2021-es kiadásán, majd 2023-ban a világ körüli verseny két szakaszán is rajthoz állt. A szkipper eddigi fő eredményei: két győzele
szept. 26
18:33
Vereséggel kezdett a Honvéd a montenegrói selejtezőn a vízilabda Eurokupában (m4sport.hu)
Az EPS-Honvéd ötgólos vereséggel kezdte meg szereplését a férfi vízilabda Eurokupa budvai selejtezőcsoportjában.
szept. 26
18:33
A téli fűtést is elmosta az árvíz Csehországban (vg.hu)
Több száz kilométernyi gázvezeték használhatatlan.
szept. 26
18:33
Orbán Balázs tisztázta a félreértést, egyértelművé tette ‘56-tal kapcsolatos álláspontját (BorsOnline)
Szavait kiforgatták.
szept. 26
18:33
WhisperTon elárulta, kitől fél legjobban a Dancing with the Stars-ban (BorsOnline)
Igencsak különböző versenyzők gyűltek össze a Tv2 táncos showműsorára idén.
szept. 26
18:33
VSquare: Orbán Viktor elit testőrei védik Magyarországon a gyakran idelátogató szélsőjobboldali holland politikust, Geert Wilderst (SzMo)
A magyar kormány is megerősítette, hogy a holland politikus megkapja a különleges védelmet, a miniszter eseti döntése alapján.
szept. 26
18:33
Terjed a moha a teraszon? Ezzel a két filléres háziszerrel varázsütésre eltűnik (Life)
A moha ősszel gyorsan terjed, ám egy egyszerű módszerrel végleg megszabadulhatsz tőle.
szept. 26
18:35
Lélektani határ fölé értek az újlakás-árak, a telkek sem igazán kelendők most (vg.hu)
A bőven egymillió forint felett járó négyzetméterárak miatt szerény a kereslet.
szept. 26
18:35
Egy ismeretlen Ukrajna volt külügyminiszterének adta ki magát, elképesztően életszerű volt (SzMo)
Korábban már történt videóhívás Cardin és Kuleba között, így kezdetben senkinek sem tűnt fel a csalás – a deepfake csaló ugyanis minden szempontból hitelesnek tűnt.
szept. 26
18:36
Decemberben dönthet az Országgyűlés a jövő évi költségvetésről (Magyar Nemzet)
Egyelőre bizonytalan, hogy pótolják-e a kormánypártok kihelyezett frakcióülését, amit az árvíz miatt kellett elhalasztani.
szept. 26
18:36
A Red Bull bejelentette Ricciardo távozását (Racing)
Daniel Ricciardo alig több mint egy év után távozik a Red Bull testvércsapatától, egyúttal a bikások családját is elhagyja.
szept. 26
18:36
Drága a pandatartás – egy finn állatkert visszaküldi állatait Kínába (Magyar Mezőgazdaság)
Egy kisebb finnországi állatkert a tervezettnél több mint nyolc évvel korábban visszaad két kölcsönadott óriáspandát Kínának, mert a látogatók számának csökkenése miatt túl drágává vált a tartásuk.
szept. 26
18:36
Nézőpont Intézet: Magyar Péter legalább 6 pontban nem mond igazat (vasárnap.hu)
A Nézőpont Intézet szerkesztőségünknek csütörtökön megküldött közleménye szerint Magyar Péter, a Tisza Párt elnöke legalább hat pontban nem mond igazat, köztük a magyar államadósság mértékéről, az éves reálbéremelkedésről, vagy éppen arról, hogy hány magyar él külföldön. Magyar Péter azt állítja, hogy soha olyan magas nem volt a magyar államadósság
szept. 26
18:39
Kiütötte a forintot az euró és a svájci frank (Privátbankár)
De a dollár megjárta.
szept. 26
18:39
Vlagyimir Putyin így tervez lazítani az atomdoktrínán (Infostart)
Az orosz elnök kilátásba helyezte, hogy országa lazíthatja az atomfegyver bevetését szabályozó doktrínát. Megnyilatkozását az ukrán elnök ENSZ-beszédéhez és amerikai útjához időzítette, amelynek fő témája az volt, hogy engedélyt kapjon a nyugati rakéták Oroszország elleni használatára.
szept. 26
18:39
Donald Trump megfenyegette Németország? Kemény üzenet hangzott el egy kampánygyűlésen (ATV)
A republikánus elnökjelölt egy kampánygyűlésen azt mondta, "azt akarom, hogy a német autókonszernek amerikai autókonszernné váljanak".
szept. 26
18:39
Ördög Nóra veszélyes helyzetbe került az Ázsia Expressz forgatása alatt (Ripost)
Ördög Nóra ismét hátborzongató esetről számolt be.
szept. 26
18:39
A Fidesz hivatalosan is a Patrióták európai pártcsaládjának tagja lett (Demokrata)
Videó! Együtt a Patrióták az erős nemzetek erős Európájáért, mondta Gál Kinga.
szept. 26
18:42
Magyarország kiváló példa a különböző nemzetiségek és vallások békés együttélésére (Magyar Nemzet)
Magyarországon a látogatóknak nem kell állig felfegyverzett biztonsági őrökkel szembesülniük a zsidó ünnepségeken vagy a zsinagógák környékén.
szept. 26
18:42
Brutális gyilkosság: megölte a barátnőjét, majd az erkélybe bebetonozta a holttestét (naphire.hu)
A férfi 16 évvel ezelőtt gyilkolta meg a barátnőjét.

Keresés