Vitnyéden semmilyen menekülttábor nem lesz, a kormánynak semmilyen ilyen terve nincs – jelentette ki Gulyás Gergely, Miniszterelnökséget vezető miniszter.
Temesvár a múltban is és ma is egy multikulturális város, amely büszke hagyományaira, büszke azokra a polgárokra, akik ennek a városnak a közösségét alkotják – állapította meg a Miniszterelnökség nemzetpolitikáért felelős államtitkára.
Mindenki végezze felelősen a maga dolgát a kukoricapiacon, ne a feszültséget gerjessze, és akkor a 2022-es évhez hasonlóan kezelhető lesz a toxinhelyzet az idei termés esetében is. Ez igaz a feldolgozókra, kereskedőkre, termelőkre és a hatóságokra egyaránt – jelentette ki az Agrárminisztérium (AM).
Majdnem 400 ezerbe fog kerülni, ha valaki beújítaná a Sony felpörgetett PS5 konzolját. Ha megszoktunk egy bizonyos kényelmi státuszt a konzol mellé, súlyos tízezrekbe fog kerülni, miközben a gép maga sem két fillérbe kerül.
Míg a magyarországi aranyvízum szabályai még az utolsó finomításokon mennek át, addig az unió más országaiban már évek óta népszerűek a hasonló programok. Látható viszont, hogy amint a szabályok itthon kikristályosodnak, a magyar Golden Visa uniós összehasonlításban is rendkívül versenyképes lesz. A Jalsovszky Ügyvédi Iroda elemezte az európai hely
Az elmúlt években Dél-Koreában megnőtt a támogatottsága annak az elképzelésnek, hogy az ország saját nukleáris fegyverek fejlesztésébe kezdjen. Ezt a trendet különösen a közelmúlt felmérései támasztják alá, amelyek szerint a lakosság mintegy 66-72%-a támogatja a nukleáris elrettentő eszközök létrehozását. Ennek hátterében az Észak-Korea által jelen
Egy ügyvédből és könyvelőkből is álló, a költségvetésnek kétmilliárdos kárt okozó bűnszervezet tagjai ellen indult eljárás, az ügyészség nyolc ember letartóztatását indítványozta – tájékoztatta a Csongrád-Csanád Vármegyei Főügyészség szóvivője csütörtökön az MTI-t.
Lloyd Austin amerikai védelmi miniszter szerint továbbra is lehetséges Izrael és az Irán által támogatott Hezbollah libanoni síita milícia konfliktusának diplomáciai megoldása.
30 hete nincs telitalálatos az Ötöslottón, így Magyarország legismertebb számsorsjátékán az ezen a héten a megnyerhető összeg már 5,727 milliárd forintra duzzadt. Ebből az összegből akár már többrészes tévéshow-t vagy filmsorozatot is lehet készíteni, a szerencsés nyertes nyilvánvalóan továbbra is a saját és családjának boldogulását fogja elsősorba
Az ételek, amelyeket nap mint nap fogyasztunk, nagy hatással vannak nemcsak az egészségünkre, de a megjelenésünkre is. Az ultra-feldolgozott élelmiszerek könnyen elérhetők és kényelmesek, de rejtett veszélyeket hordozhatnak magukban, ráadásul az öregedést is felgyorsíthatják.
A böngésződ nem támogatja a hanglejátszást. Kérjük, próbáld másik böngészővel. A HangZóna korábbi adásait itt találja, a legújabbal pedig jövő héten csütörtökön várunk minden kedves hallgatónkat! Kérdéseket, észrevételt, témajavaslatot a hangzona@autoszektor.hu email címre várjuk. További autós tartalmakért kövessen minket Facebook oldalu
Az Európai Bizottság konzultációs kérelmet nyújtott be a Kereskedelmi Világszervezethez, amelyben kifogásolja, hogy Kína szubvencióellenes vizsgálatot indított az EU-ból származó egyes tejtermékek behozatala ellen – jelentették be szeptember 23-án.
A megsokszorozódott iszlamista szélsőségek által elkövetett merényletek száma miatt szigorított biztonsági intézkedésekkel várják az egyházfőt Belgiumban.