Az Európai Újjáépítési és Fejlesztési Bank (EBRD) csütörtökön közzétett féléves jelentése szerint a háborúk és a szélsőséges időjárási viszonyok nehezítik a bank által támogatott országok gazdasági növekedését.
Idén már tizedik alkalommal kapja meg egy első prózakötetes szerző a legjobbnak járó Margó-díjat. Ahogy mindig, ezúttal is interjúsorozatban mutatjuk be a rövidlistára került jelölteket. Harmadikként az együtt alkotó ikerpár, Kovács Dominik és Kovács Viktor mesél első regényük keletkezéséről, kétségekről és krumpligombócról.
Minden idők leghosszabb Forma-1-es versenynaptárába valahogy belefért az a luxus, hogy a szokásos nyári szünet után négy versennyel egy második olyan lyukat is beépítsenek a menetrendbe, ahol két futam négy hét eltéréssel követi egymást.
Oroszország fenntartja a jogot magának arra, hogy atomfegyvert vessen be, ha agresszió érné őt vagy Fehéroroszországot - jelentette ki szerdán Vlagyimir Putyin orosz elnök a moszkvai Biztonsági Tanács nukleáris elrettentés kérdéseivel foglalkozó ülésén, amelyen a nukleáris doktrína tervezett változtatásait is ismertette.
Orbán Viktor kormányfő napirend előtti felszólalásával kezdődhet a jövő hétfőn az országgyűlés őszi ülésszaka. Összesen 18 ülésnapot terveznek, és már december elején elkezdődne a téli szünet. Az őszi ülésszak menetrendje persze, változhat, de egyelőre nem ismeretesek azok a további törvényjavaslatok, amiket a tervek szerint az őszi ülésszak során
Nincsenek kőbe vésett szabályok, nincs lehetetlen. Dietetikusként Budapestről, űripari tapasztalat nélkül is fel lehet építeni egy űriparra fókuszáló vállalkozást. Ez az üzenete Benyó Zsuzsanna és fia üzleti ötletének, amely díjakat nyert, és Budapest mellett már Houstonban is leánycéget alapít. Itt a SpaceABC sztorija Gombkötő Marcelltől a HR Blog
Közösen lép a Daniella Kft. és a Lumenet Kft. a román piacra, ahol a villamossági szektorban és a világítástechnikai e-kereskedelemben tevékenykedő cégek új online webáruházat indítanak 2025 elején - közölték a vállalatok szerdán az MTI-vel.
A Bloomberg úgy tudja, hogy nagy változások jönnek a ChatGPT-t fejlesztő cégnél, az OpenAI részesedést adna a vállalat vezérigazgatójának, és nonprofitból profitorientált céggé alakulna át. Hasonló témákkal is foglalkozunk a november 6-i Portfolio Investment Day 2024 konferenciánkon, amelyen a részvétel regisztráció után ingyenes. Jelentkezés és r
A Carrie-t a felesége halászta ki a szemetesből, egy évvel később megjelent második regényét azonban már nem kellett és nem kell megmenteni, hiszen vámpír módjára támad fel sokadjára.
Az igazán illatos virágok a kertben nőnek, hiszen a beporzó rovarokat csalogatják illatfelhőjükkel. Egyes orchideák, a vitorlavirág, a gloxínia odabent finom, enyhe illattal hálálják meg a gondoskodást. Ha hazaviszünk egy cserép illatos szegfűt, tavasszal jácintot vagy fehér nárciszt, és szeretettel gondoskodunk róluk, néhány hétig körbeölelnek ill
Magyar Péter csütörtök reggel bement a közmédiába és két interjút is adott. Az M1-en valamennyire még követhető volt az interjú, de a Kossuth Rádióban Magyar már a kérdéseket se várta meg, ledarálta a mondandóját. Nem hagyta szóhoz jutni a műsorvezetőt, mint mondta, ha csak 218 nap után hívták meg, akkor arról beszél, ami az embereket érdekli.
Magyarországnak érdeke a tisztességes és kölcsönös tiszteleten alapuló kapcsolat fenntartása, sőt az együttműködés fejlesztése is Oroszországgal a szankciók által nem érintett területeken - jelentette ki a tárca közlése szerint Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter helyi idő szerint szerda este New Yorkban.
Felfüggesztett szabadságvesztést kapott az a vállalkozó, aki fizikai erővel próbálta meg visszatartani a jogszerűen eljáró revizorokat – írja közleményében az adóhatóság. A NAV munkatársaival szembeni erőszakos fellépés bűncselekmény, az elkövetővel szemben minden esetben eljárás indul.
Haladjunk apró lépésekben az egészségesebb életmód felé: talán nem is gondolnánk, de már azzal sokat teszünk általános jóllétünkért, ha egy kicsit jobban átgondoljunk, mit is fogyasszunk reggelire. Cikkünkben most két olyan könnyen megvalósítható változtatást ajánlunk, amellyel még a magas vérnyomás ellen is sokat tehetünk.
A BestBrokers új felmérése részletes képet vázol arról, hogy Európa mely pontjain találkozhatunk a legkedvezőbb lakásárakkal. A tízes lista legelőkelőbb helyezéseit észak-európai országok szerezték meg, Magyarországot pedig hiába is keressük a rangsorban.
Egyre több országban megfigyelhető trend a különböző kiskereskedelmi márkák kínálatát egy helyen elérhetővé tevő online piacterek terjedése. Bár egyszerűnek tűnhet új vásárlókat megszólítani az ilyen platformokhoz csatlakozva, a nagy élelmiszerláncok hatékony működését és reputációját ez számos ponton veszélyeztetheti Peter Menky, a Dodo Csoport ke
Egy áruházba besétálva ma már bárki vásárolhat Barcelonában tervezett, Kínában gyártott hímeskabátokat, amelyek egy szót sem ejtenek forrásukról, a kalotaszegi motívumkincsről. És ez nagyon szomorú, mert közben az igazi örökösök, akik örömöt és bánatot egyaránt belevarrnak a ruhadarabokba, a feledés homályába veszhetnek.
Az új tanév számos újdonságot hoz a Microsoft 365 felhasználóinak, különösen az oktatás világában. Az új funkciókat – amelyek a tanítás és tanulás hatékonyságát hivatottak növelni- a tanároknak és a diákoknak fejlesztette a redmondi társaság. Clipchamp – A kreativitás új dimenziója A videós tartalomkészítés soha nem volt még ilyen egyszerű
A magyar által indított Pannónia program, amely az Erasmus helyébe lépne, egyelőre nem túl népszerű: csak a helyek 10 százaléka kelt el eddig, alig 700 hallgató utazik – számolt be a Népszava.
A Schneider Electric, az energiamenedzsment és ipari automatizálási megoldások területén vezető multinacionális vállalat, Hanne Sjøberget nevezte ki az európai Secure Power divízió értékesítési csatornákért felelős új alelnökévé. Hanne Sjøberg korábbi
A Tisza Párt vezetője 7:30-kor az M1-en, 7:50-től a Kossuth rádióban darálta, hogy a kórházakban sokat kell várni, nem működnek a liftek, a közmédia hazudik, az ország pedig egy mélyrepülésben van.
Franciaország új jobboldali belügyminisztere szerint komoly következményei lesznek annak, hogy Svájcban letartóztattak egy marokkói férfit, akit azzal vádolnak, hogy meggyilkolt egy 19 éves egyetemistát, a holttestét pedig az erdőben hagyta.
Már 18 év eltelt azóta, hogy Rúzsa Magdi megnyerte a Megasztár harmadik évadát, most pedig ott ül a műsor zsűrijében. Ennek apropóján a Story magazin felidézte az énekesnő egykori interjúit, amelyekben az álmairól és a szerelmi csalódásairól beszélt.
Libanonban menekülnek az emberek, a kórházak alig bírják a terhelést Izrael és a Hezbollah légiháborúja miatt. A sííta párt és katonai szervezet első ízben ballisztikus rakétát lőtt ki Tel-Avivra, állítása szerint a Moszad kémszervezet központjára.
Nem változott lényegesen a forint árfolyama a főbb devizákkal szemben csütörtök reggelre az előző esti jegyzéséhez képest a nemzetközi devizakereskedelemben.
A walesi hercegné szeptember elején videóban osztotta meg az örömhírt, hogy befejezte a rákbetegségére kapott kezelést, egészségügyi állapotáról azonban jelenleg is keveset tudni. A napokban már a nyilvánosság előtt is feltűnt, egy testbeszéd szakértő pedig ki is elemezte Katalin megjelenését.A hercegné szeptember 22-én, vasárnap részt vett a balmo
Újabb gazdaságélénkítő lépést fontolgat Kína, a legnagobb bankoknak juttatnának tőkét, amire részben a hitelezés felpörgetése miatt lenne szükség, tudta meg a Bloomberg.
Közép- és kelet-európai miniszterek bírálják Mario Draghi jelentését, amely az EU versenyképességének növelésére tett javaslatokat. Lett, lengyel és cseh tisztviselők szerint Draghi túlságosan az Európai Unió régebbi tagállamaira támaszkodott, figyelmen kívül hagyva a régió dinamikusabb gazdaságait, Orbán Viktor miniszterelnök pedig a blokkosodást
A tankerület váratlanul megvonta a támogatást, az így kieső összeget pedig nem tudja kipótolni önerőből a település. És ennyi pénzt a szülők sem tudnak összedobni.